Szombat reggel. Kinyitom a szemem. Jesszus, felébedtem, hova kell mennem? Ránézek a telefonra: fekete. Anyám, kikapcsolt? Ránézek a órámra: reggel hat. Oké, nem késtem el. De honnan? Milyen nap van? Gondolkodom. Szombat. Biztosan? Akkor hétvége? Nem lehet, hogy ezen a szombaton is dolgozni kell mennem? Nem. Egész biztos? Kipattanok az ágyból, irány a naptár, nézem: biztos.
Leültem és csak ültem. Minden porcikám, minden egyes sejtem sírva könyörgött, hogy bújjak vissza az ágyba, pihenjek, aludjak. Az eszem hevesen tiltakozott, hiszen ezer a dolog. Nagyon gyorsan meggyőztem magam, hogy írjak listát, priorizáljak, aztán uccu. Szörnyű hosszú lista lett. Egyáltalán semmi kedvem, energiám nem volt elindulni. Amivel ilyenkor mindig ráveszem magam, hogy nekiálljak: egyszerre csak egy dolgot csinálok. Kipécézem az elsőt a listán, csak azt csinálom. Ha végeztem, megnézem, mi a második, akkor csak arra figyelek. És megyek szépen sorban. Akkor is, ha fáradt vagyok, akkor is, ha csak vízszintre vágyok.
11-re végeztem a városban. Mindennel, ami a listán szerepelt. Aztán jöttek az otthoni teendők...
Elkészült két adag gombapörkölt és két adag galuska.
Aztán egy adag -hagyományos- muffin kérésre.
Sült egy adag kenyér...
... és egy adag pogácsa.
Majd jött a szezám snack.
Ki is purcantam, aludtam másfél órát. Rossz hírt kaptam, holnap utaznom kell.
De legalább van egy időre kajám, bárhova kell menni, tudom vinni.
Előző dobozolás itt.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Aztán egy adag -hagyományos- muffin kérésre.
Sült egy adag kenyér...
... és egy adag pogácsa.
Majd jött a szezám snack.
Ki is purcantam, aludtam másfél órát. Rossz hírt kaptam, holnap utaznom kell.
De legalább van egy időre kajám, bárhova kell menni, tudom vinni.
Előző dobozolás itt.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
