Tegnap egészen elalvásig figyelgettem magam: fordultam, hajoltam, egy lábra álltam, nagy levegőt vettem, pisiltem, este ráfeküdtem minden oldalamra, de nem volt fájdalom. Nekem ez három hónap kínszenvedés után egy merőben új megtapasztalás. Jól aludtam, egyszer sem voltam fent sem inni, sem mosdóban.
Reggel viszonylag konszolidált időben fent voltam, pisi: nem fáj, nem feszít, nem izzadok le, nem kell imára kulcsolnom a kezeimet. (Még kicsit furán csorog, de a stent által kitágított uréternek vissza kell szoknia a természetes méretéhez, meg tegnap egy akkora "botot" dugtak belém (amikor megláttam, megijedtem), hogy lehet, hogy még az is közrejátszik.) Ittam két pohár vizet, válaszoltam rengeteg megjegyzésre, üzenetre, volt intézni való is, kiteregettem gond nélkül. Dél után bementünk M-val a városba, meghívtam enni az Ebédlőbe, Tankerület (kórházi igazolást a hazaérkezést követő munkanapon le kell adni), egy-két bolt. Amikor utána hazaértünk, annyira fáradt voltam (nem tudtam egy svunggal feljönni a harmadikra sem), mintha kivasalt volna egy úthenger. Ledőltem, aludtam is vagy három órát.
A mérhetetlen fáradtságon kívül a vese-sztori mintha sosem történt volna meg. M. reggel levágta a csuklómról a kórházi karkötőket, már csak egy fizikai emlékem van a klinikáról:
Látszik, milyen száraz a bőröm, a lábszáramon sokkal jobban. Szerintem jól jelzi majd a bőröm állapota (is) a veseruptúra gyógyulását (a laborom alapján normális a veseműködésem).
A kórházi táskám még nincs teljesen kipakolva, de nincs már energiám rá. Hamarosan alvás.
