Egy éve ma reggel kedd volt, munkanap. Fél nyolc után csörgött a telefonom, unokanővérem hívott: mami elaludt. Kimentem az udvarra, sírtam. Felhívtam a húgomat. Sírtunk.
Mami a világ egyik legjobb nagymamája volt. Szerencsés vagyok, mert 49 és fél évig a mamikám lehetett. Óvott, védett, szeretett, segített, támogatott, tanított, nevelt. Rengeteget nevettünk együtt.
Hiányzik minden, ami vele kapcsolatos. (Nem tudatos sorrendben a képek.)
A kalácsai...
Ahogy a verandán ült. Varrt, olvasott, mesélt.
Minden évben nála is megünnepeltük a születésnapomat.
Unokanővérem lakodalmában.
Tanított.
Szabott, varrt. Itt éppen lábsúlyokat nekem a tornához.
Sokszor elvittük misére.
Vagy a hőgyészi forráshoz.
Itt mutatta meg, hogy kötöttek régen kendőt, a csomót Honihknopfnak hívták. (És ez a kendője nálam van.)
A hőgyészi kälberstalli keresztnél.
A gyönki otthonban. Ahogy eszi az imádott kompótot.
.jpg)
Egy régi szülinap.
Palacsintasütés.
Mindig vittem neki német nyelvű dolgokat mindenhonnan, amerre csak jártam. Mindig mindent elolvasott az első betűtől az utolsóig, aztán beszélgettünk róla.
Nem tudom elmondani, mennyire hiányzol, mami.
