Jó ideje már, hogy csak fogom a fejem vagy rázom hitetlenkedve. Mintha megkergült volna a fél világ. Nem általánosítok, de nagyon nagy mértékben azt látom, hogy valami nagyon nem stimmel. Embereket, akik ezelőtt kedvesen csacsogtak, aztán egyik pillanatról a másikra szó szerint csukott ajtóra talál náluk az ember. Befolyásos embereket, akik túllépik a hatáskörüket. Önzőket, akiknek tényleg az önös érdekeiken kívül semmi más nem fontos. Akik csak követelnek és elvárnak. Idegbetegeket. Olyan szülőket, amilyenekkel eddigi majd' 20 éves pályafutásom alatt még sosem találkoztam (sajnos negatív értelemben). Dühöt, haragot, türelmetlenséget a közlekedésben, a boltban, az utcán. Embereket, akik szinte napi szinten a szemembe hazudnak, és én nem tudom elhinni, hogy nem veszik észre, hogy -csinálják is bármilyen ügyesen- ezek a hazugságok átlátszóak. Az orvosi rendelő már csak egészségügyi alapellátó, az ember hónapokat várhat egy vizsgálatra, ha nincs pénze maszekon elintézni. Betiltják a "Hölgyeim és Uraim" kifejezést a másneműek miatt. Mindenki áltatja magát a "tisztán evéssel", amikor szennyezett a víz, a talaj, a levegő. Divat a minimalizálás, a "csökkentem a részvételem a fogyasztói társadalomban" gondolkodás, miközben a nagy spiritualitásban is ugyanazt teszik, mint előtte: vásárolnak: tanfolyamot, előadást, spiri-könyvet, speckó jógacuccot... (...)

Természetesen nem CSAK ilyen emberekkel találkozom. Nem CSAK ezt látom. De az, hogy igyekszem mindenben a jót meglátni, nem jelenti azt, hogy a "rossz", "negatív" dolgokat ne venném észre, vagy becsuknám a szemem, nem teszek úgy, mintha ezek a dolgok meg sem történnének. Már nem engedem, hogy a szívemig elérjenek, az eszemmel is egész jól el tudom dönteni, mi az, amivel nem érdemes foglalkozni. De tényleg hosszú hetek óta minden "rossz" megtalál, minden "negatívba" belefutok. (Nem sajnáltatom magam, ez tény.) Viszont tudom, miért van így. Mert megint terézanya vagyok. És nem állok ki magamért, mindig a másikat nézem, akkor is, ha ezzel nem teszek jót magamnak. Nem agonizálok rajta, csak kijelenthetem, hogy sokszor hülye vagyok. És ha ezen nem változtatok, akkor meg is érdemlek mindent.

"Nem a jók maradnak életben, hanem akik alkalmasak a változásra." Tamás Rita