Reggel héttől este nyolcig.
A blog és az életem címe lehetne az is: "On the road".
Munka után haza, kaja, indulás Pécsre. Anyu ma kapta a 6. sugarat. Amíg bent van (kísérő még mindig nem mehet be a kórházba), rohanok egyet. Hol előbb hívják be, hol időpont után, így sietek vissza, hogy ne rám kelljen várnia. Rohanok, ha épp nem szakad le az ég. Ma nem esett. A múltkorinál nagyobb kört szaladtam. Már ismerem annyira ezt a környéket, hogy loholás közben ki tudom kapcsolni az agyam és ilyenkor relaxálok. :D
Hétvégére hazaviszem anyut. Így a pénteki egy rendes kis kör.
Mohács-Babarc-Mohács-Pécs-Hőgyész-Mohács.
Persze, hogy fáradt vagyok, de lassan megtanulok vezetés közben pihenni. És mindez nem panasz. Örülök, hogy van autóm, hogy képes vagyok anyut hozni-vinni; örülök, hogy van fedél a fejem fölött, ahol anyunak is van hely (külön szoba :) ). Van mit ennünk, van ruhánk (...). És ebben az egészben anyunak a legrosszabb: ő beteg, neki kell mindent végigcsinálnia, őt bombázzák sugárnyalábokkal, az ő bőre kezd pirosodni (...). Az a minimum, hogy mellette állok teljes vállszélességgel és mindent megteszek érte, ami csak lehetséges.
(Megjegyzés:
Az autópályát kivéve az utak botrányosak, katasztrofálisak, közlekedésre alkalmatlanok, szégyenteljesen silányak.................................)
