Lassan tényleg nem tudom, mit írhatok le ide és mit nem...
Kezdő tanítóként az egésznek egy piciny szeletét láttam csak, de azt biztosan. Hogy a cél alattvalók kinevelése. A családom, aki ismer, több mint 20 éve hallgatja ezt tőlem. És azt is, hogy iszonyat nehezen sikerül ezt a tényt összeegyeztetnem önmagammal, hogy felfordul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy részt veszek ebben az egészben tanítóként.
Nem hiszem, hogy sokáig kell majd ezen tovább agonizálnom. Sőt: tudom, hogy az idő(m) véges. Hogy nincs idő(m)(nk).
Kinevethetsz, tarthatsz bolondnak. De érdemes most megtenned, amit meg akarsz. Elmenni oda, ahova még lehet. Megölelni azt, akit szeretsz. Mert hamarosan nem ér semmit a mászterkárd.