Übereltem az eddigi rossz alvásaimat. Szinte semmit nem aludtam. Az elalvás is borzalmasan hosszúra sikeredett, aztán rengetegszer fent voltam. Meleg van. Hideg van. Nem jó a párna. Nem jó a paplan. Wc-re kellene menni. Meleg van. Nem jó a párna. Nyom az ágy. Fázik a lábam. Sok a takaró. Nem jó a párna. Meg kéne fordulni. Kevés a takaró. (... ... ...) Mindez megspékelve azzal, hogy anyu utolsó két hónapjának jelenetei száguldoznak a fejemben. Na most ezt éjjel, hajnalban magamban helyre tenni, hulla fáradtan, nem egyszerű.
Alig-alvás után roppant tömény munkanap.
Aztán bolt. Felugrás anyuhoz.
A dolgokat, amiket még áthoznék, már a konyha asztalra készítettem, és csak akkor jöhetnek, ha itthon megvan a helyük, azaz pakoltam-szanáltam úgy, hogy ne plusz dologként legyenek itt. Hétvégén olyan ügyes voltam, hogy fele rendszerezéssel, fele szanálással lett két üres komód itthoni fiók. És két hete lett egy üres polc is. Megint elajándékoztam két hét alatt három szatyor dolgomat (és még így is sok cuccom van). Nem hoztam most anyutól sok mindent, mert még cipelni kellett az éthordót, a boltos szatyrot, a sulis szatyromat is a harmadikra. Amit áthoztam, azt mindjárt elpakoltam.
A tálas még mindig nem végleges, de alakul.
A suliban is lekezdtem a pakolást. Rengeteg (RENGETEG) anyagom/eszközöm van. Ha azt mind haza kellene hoznom, szükség lenne még egy tárolóra...
A hőhullámaim tényleg odabacósak (és ez még mindig enyhe kifejezés). Nem tudom, piros leszek-e, de csatakosra izzadok... Anyu anno a menopauzában nagyon meg is hízott, emlékszem, mennyit szenvedett szegény. Aztán egyszer csak elmúlt, és talán 1-2 hónap alatt vissza is alakult a teste.
Amikor nála vagyok (a lakásában), szinte mindig sírok. Nem jön be a teraszról, nem ül a konyhában, nem ír nekem listát a bolti dolgokról, nincs tojásleves illat, nem látok rajta egy újabb szuper pólót (...). (Most is sírok...) Az ő nadrágja és kardigánja van rajtam, és ilyenkor (is) mindig azt mondom, hogy visszaviszek mindent, sőt mindenemet odaadom neki, csak jöjjön vissza... ... ... ... ... De ha csak lenne valami bizonyosság, hogy "jól van", "jó helyen van", hogy nem szenved, akkor meg tudnék nyugodni.
A húgomtól kaptam kölcsön egy gyászfeldolgozós könyvet. El is olvasnám, de nem látok... Mákos tészta a könyv. Talán nagyítóval nekiállok.
