Ónos és cuki

Nem ma volt...

Ma viszont ónos eső esett reggel hóval. Ballagtam a jégen a garázshoz, az egyik ház egyik lakásából gyereksírás hallatszott. Egy kicsike könyörgött sírva, hogy ne kelljen iskolába mennie...

Elkorcsolyáztam Sze-be, nem kevés infarktust kaptam közben. (Egyszerűen félek ónos esőben vezetni és pont.)

Nagyon hosszú nap volt, mert még itthon is fél 8-ig dolgoztam...

.......

Cuki:

Jön egy kis elsős óra végén: "Istenem, Timi néni, annyira jók a német órák, hogy én azt el sem tudodm mondani!"

Aztán jön egy másik, megfogja a kezemet, csillogó szemmel, mosolyogva mondja: "Annyira szerencsés vagyok, hogy te vagy a német tanító nénim, mert te mindig kedves vagy, még akkor is, ha rosszak vagyunk!"

Hétfő

A hétfő durván erős kezdés. 8-tól 15.20-ig órák, napközi, kipurcanok. Ma még a hangom is elment. (Nem kiabálok, azt utálom, csak mindent ezerszer el kell mondani...)

Kaptam.

Taneszköz. Talán a 70-es évekből.

De akkor legalább még voltak "állami" taneszközök, ma mindent készíthetünk magunk.

Holnapra gyorsan csomagoltam ételt. 3 tartalmas szendvics és nasinak gyümölcs.

Én azt a csapot keresem... :( 

Ma az egyik suliban segítséget kértem a szülőktől, mert "nem bírok" a gyerekekkel. A másik suliban beszélgettem iskolásokkal, hogy csak az én óráimon ilyenek? Nem. Kérdeztem, mit csinál ilyenkor a másik kolléga. Van, hogy nem foglalkozk velük, van, hogy rájuk szól... A munkám 90 százaléka fegyelmezés, beszélgetés arról, mi történt, felderítés: vajon miért ilyenek. És akkor leírok egy tegnapi történést, ami csak az egyik oka annak, hogy legszívesebben holnap nem mennék be dolgozni.

Tegnap étterem. Bevonul hangosan egy család, apa, anya, 3 gyerek. Leülnek. Telefonok elő. Mind az öten mást néztek a telón, hangosan, mintha otthon lennének. Rendelés. Mit kér a kábé max hetedikes gyerek? Citromos sört. Pincér el, telefonok elő, mind az öten belemerülnek a netbe, amíg megjött az étek. Gyors evés, telefon elő, net beszippant........................... (Az anyukát ismerem valahonnan, szerintem gyerekekkel dolgozik.) Kissé később a "nagyfiú" a pincérnek: Kérhetek még egy sört? ..... (És most én mondom: WTF???????????????) 

(És csoda, hogy a suliban nem tud figyelni? Hogy nem érti azt sem, amit magyarul mondok? Hogy nem képes pár másodpercet várni? ...  ...  ... Nagyon nagy tisztelet a kivételnek.)

Ma hang nélkül "tanítottam". De tök mindegy, hogy van vagy nincs, mintha ott sem lennék. Csak a sze-i első osztályban 6 percet vártam óra elején, hogy egyáltalán észrevegyék, hogy ott vagyok. (És sajnálom azt az 5-6 gyereket, akik "iskolaérettek", akik tényleg tanulni, fejlődni szeretnének, akik csillogó szemmel várják, hogy néemt óra legyen, hogy ott legyek, együtt legyünk...)

Sze-be jött két osztrák főiskolás lány horpitálni. Fiatalok, gyönyörűek, roppant lelkesek. Elmesélték, hogy náluk már leépítették a segítő rendszert, azaz nincsenek speciális iskolák, mindenkit integrálnak a "normál" általános iskolába. No de náluk (sok helyen) ahány speciális gyerek, annyi speciális pedagógus van bent az órán. Itthon meg oldd meg magad..........................................

Nem írok most többet, hulla fáradt vagyok, borzalmasan szomorú a mai földi társadalmak miatt, jobb, ha megyek aludni.........................

Hetem

Munka. Leginkább munka.

Itthon nincs sok mindenre energiám. Azért haladgatok. Például a szanálással,selejtezéssel. Túl sok a pakolnivaló, túl sok a ruha (is), elajándékozom. A felébe már úgysem férek bele...

Ma ebéd Bátaszéken, a Talizmánban. Roppant kedves személyzet, gyors kiszolgálás, figyelmesség, hatttalmas adagok, minden finom.

Az elcsomagoltatott maradékból mindkettőnknek megvan a holnapi ebéd is, így főleg megéri.

Reggeli: kacsazsíros pirítós, paradicsom.

Tízórai: narancs, szalámi, magok.

Ebéd: csontleves, rántott hús, krumplirüré (most jut eszembe, savanyút is teszek hozzá).

.....

Borzalmasan fáradt vagyok. És lelkileg úgy rendesen a mocsár alján. Minden nap megküzdök a munkanap letudásáért, azért, hogy megőrizzem az ép elmémet. Minden nap teszek azért, hogy kihúzzam magam az ingoványból. Tudom, hogy minden elmúlik, tudom, hogy nem marad(ok) így. Aki volt már hasonló helyzetben, tudja, hogy a lelki mélység magával hozza a fizikai valóról való "megfeledkezést". Például hetek óta nem volt megmosva a hajam, talán karácsony környékén utoljára. Nagy szerencsém, hogy nem látszik rajta, viszont érezni érzem, hogy már nagyon-nagyon nem oké. És ma végre megmostam. Ezeket az apró dolgokat és nagyon értékelem magamban, hogy végre konkrétan teszek valamit magamért. Egy hajmosás... Nem megyek most bele mélyebben, remélem, jövő héten összejön egy komolyabb bejegyzés is. Most alvás, megint 6 napos munkahét jön...