Korán mentem, mert nagyon nehezen vezetek sötétben és reggel még nincs forgalom. Beestem anyuékhoz. Elintéztük, amiért mentem, korán gyors ebéd, rohanás vissza Mohácsra. Átöltöztem a közös tánchoz a cowboy szerkóba, bepakoltam a saját jelmezt és tovább Babarcra, ma volt az iskolai farsang. Műsort vezettem, és csudajó volt maga az egész farsang, de igazán élvezni nem tudtam, mert hulla fáradt vagyok.
Tulajdonképpen a tárhelyem tényleg megtelt. A naptáram is. Annyi minden történik, annyi minden kell, de határidőre, de azonnal, de rögvest, de tegnapra, hogy elveszek az információ- és tevékenységdzsungelben. Úgy érzem, teljesen szét vagyok forgácsolódva. Jól hangzik, hogy milyen szuper, ha az ember egyszerre több dolgot képes csinálni, ez olyan modern meg mai, de stop. Sokszor levegőt venni sincs idő. Energia még kevésbé.
Nem gondolok bele, mert nem akarom végiggondolni az előttem tornyosuló feladatokat. Elsősorban munkahelyiek, de most a magán teendőimmel is nagyon le vagyok maradva. Nem akarok belegondolni, mert rosszul lennék, hiszen annyi dolog ez, ami akkor sem férne bele a napjaimba, ha energiabomba lennék, vagy ha mondjuk csak napi 4 órát aludnék.
Nem új ez a helyzet, és az agyam néha már ki-kikapcsol, tényleg villog a piros jelzés.
Konkrétan át kellett gondolnom, miket csinálok, miket kell, mik a prioritások, és életem mely területén lévő dolgokat kell csökkentenem. Mert az új nem megy. Nem tudok utánakutatni, kipróbálni, kísérletezni. Nincs rá kapacitásom.
Jövő héten lesz az, amikor -még- a naptáramba nincs beírva semmi konkrét plusz. Idén először. Még nincs plusz. De utána aztán pörgés ezerrel. Pedig valamit ki kell találnom, hogy tudok mindent véghezvinni. Persze, hogy meglesz valahogy, a gond az, hogy ezt az egészet nem akarom. Komolyan úgy érzem, hogy nem ezért vagyunk itt a Földön, hogy halálra dolgozzuk magunkat, megöregedjünk, megbetegedjünk, aztán dimenziót váltsunk. Nekem nagyon hiányzik a mindennapjaimból a levegő, a természetes fény, a csönd, a nyugalom. És nagyon zavarnak az elektromos kütyük, az állandó zsezsgés, a folyamatos beszéd, az örökös rohanás, kapkodás.
Még ha amolyan se füle se farka is ez a bejegyzés, jobbnak látom, ha elmegyek aludni. Holnap egy szabadnap, aztán újra indul a verkli.
