Szerda

Későn keltem... Azért nem késtem el. (Bár aki jár az útépítés nyomvonalán, tudja, hogy gyakran a 40 km/óra egy szuper fénysebesség...)

Már hétfőn kipurcanok, sok órám van, 7-től 05.20-ig nagyon elfáradok. Kedden csak 5 órám van (ebből 2 összevont), viszont szinte minden kedden értekezlet vagy/és továbbképzés, mint most is (plusz most kedden még egy bemutató órám is volt). A szerda megint nagyon hosszú és tömény, 9 óra (3 összevont). Hazaértem és le kellett dőljek. Este fél 7-ig aludtam... Aztán (ásítozva) visszapakolás a fürdőszobába, takarítás.

Ma nagyon furcsa, de jó érzés volt, amikor B-ról átértem Sz-be, és a kollégák úgy fogadtak, hogy hallom, milyen szuper órát tartottál, mennyire le tudod nyugtatni a gyerekeket (...), én is szeretnék menni hozzád órát nézni és tanulni... Nekem az 1. és 2. osztály a kedvenc korosztályom. Velük tudom megtalálni a hangot, velük tudok megtanulni együtt gondolkodni, dolgozni. Elsős bemutató órám volt tegnap, amire nem készültem, mert csak meg szerettem volna mutatni, mennyit értünk el másfél hónap alatt, milyen ügyesek (mert tényleg nagyon ügyesek!), hogyan szoktunk dolgozni, gyakorolni, milyen sok német mondókát, versikét, dalocskát) tudnak. Ők egy kemény csapat, és volt, hogy októberben sírva vezettem haza, annyira nem bírtam velük. Aztán kialakítottuk a szabályainkat, és most már legtöbbször tudunk együtt gondolkodni, játszani, tanulni. Viszont a nagyobbakkal nehezebb nekem. Van egy negyedikes csapat, akikkel egyszerűen más bolygón élünk. Ma különösen "zizik" voltak, és félretettem a tananyagot, beszélgettünk. Kiderült, hogy mik állnak a háttérben. Az egyikük elmondta: arra ébredt, hogy a szülei ordítoznak egymással. Borzalmas a mai okt.a.tási rend.szer. Napi minimum egy óra kellene beszélgetésre, szociális fejlesztésre. De inkább 2-3-4. Mert ebben a világban (is) élni kellene elsősorban, nem "tanulni" (főleg nem totál felesleges dolgokat). Segíteni a mai gyerekeknek eligazodni önmagukban. (és ezt most nem tudom tovább kibontani, szörnyen fáradt vaygok.)

Tegnap B., a pedikűrös javasolta a talpbetétet. Ma M. hozott is. (Szegényt nem engedi még dolgozni az üzemorvos, végig kell csinálnia a rehabot a törött kisujjával. Tegnap bedurrant a válla is, hát jó lenne, ha vége lenne ennek a fájdalmi-orvosi sorozatnak, idén nagyon ránk jár a rúd...) "Lúdtalpam" van kicsi korom óta, és így 50 felett ez már komoly gondokat okoz. 

A foga(i)m sajog(nak), már nem is foglalkozom vele, járok fogorvoshoz, majd alakul...

Az energiahiányom sokszor volt már kemény, manapság egyszerűen félelmetes. Tudom, most azt mondod, csináltassak labort. Én pedig azt mondom: tudom, min/miken kellene változtatnom ahhoz, hpgy ez javuljon. És itt ülök és nem teszem meg... Ilyenkor mindig eszembe jut hospce Zs., aki azt mondta: mindenki maga választja a szenvedését... És eszembe jut R. Zs. is, akinél azt tanultam: felnőttként tudok segíteni a kis Timinek... De nem teszem... :(

A húgom roppant nehéz helyzetben van. Tudom, érzem, hoyg a vége jó lesz, most mégsem tudok segíteni neki, pedig elkelne neki a segítség. 

Közelednek az ünnepek, bizonyos tanórákon is foglalkozunk ezzel, de bennem semmi ünnepi hangulat, semmi "várás", "készülődés". 

És most jobban teszem, ha megyek aludni. (A délutáni alvás miatt van sztem, hogy sokáig fent vagyok. Aztán reggel győzök lelket verni magamba...)

Hétfő, kedd

Hétfő

Csak tegnap volt, de a hétfőm mindig annyira hosszú és tömény, hogy alig tudok visszaemlékezni, mi minden történt. A fotózott dolgok a galériában segítenek.

Kaptam:

Reggel 7-től 15.20-ig munka. Bolt. Haza. Főzés.

A tusolóban a szilikonnak még holnap délutánig száradnia kell...

Kedd

Kaptam:

Ma Sz-ben kezdtem. A 3. órám az elsőben németen bemutató óra, igazgató, ig. helyettes és alsós németes kolléga nézte meg, hogyan tanítok. Ez az a gyerekcsapat, akikkel kegyetlenül kemény volt október közepén a kezdés. Azóta elértem, hogy a csapat egy része már szereti a német órát, a másik része, akik eddig csak ordítottak, veszekedtek, káromkodtak, piszkálták-verték-harapták a társaikat, ettek, mászkáltak, kimentek (...), is bevonható több órarészbe. És tényleg ügyesek és sok mindent tudnak. (Nálam főleg elsőben nincs 45 perc ülés, én nem bírok annyit ülni, jövünk, megyünk, jelmezek vannak mondóka eljátszáshoz, más versikét elmutogatunk, miközben mondjuk (van hangerőgyakorlatos is...), felállunk, leülünk, pörgünk-forgunk, macival dalolunk, színezünk (... ... ...), ők még kis ovisok. De a nagyobbakkal is van mozgás. Nem tartanám büszkeségnek, ha 100%-ban fegyelmezetten ülnének a gyerekek az órámon és végrehajtanák az utasításokat. (Ezért néhány pedagógus biztosan "meglincselne".) Írtam már: Ron Clark (és Sommerhill, Gordon, Waldorf...) nagy hatással volt rám, és látom a szemléletváltásom után a gyerekeken a hatást és érzem magamon. Épp az alsós németes kollégám mondta ma a bemutató óra után, hogy mennyire nyugodt vagyok a gyerekekkel és órán (pedig elszállt az internet, volt, aki jött, hogy kössem be a cipőjét, volt gyerek "rosszalkodás", de intéztem...). Valahogy azt érzem, hogy a tanító feladata az, hogy segítsen a gyereknek. Ha emellett még tanul is valamit (főleg elsőben németből), az már egy másodlagos siker. (Na nem ilyen sarkított ez, de késő van, nem tudok már gondolkodni, fogalmazni.)

Sz-ből rohanás át B-ra. Ott az órák után bekaptam két falat ebédet, rohanás vissza Sz-be, ott értekezlet, közvetlenül utána (újabb) továbbképzés. Ami jó volt, de olyan fáradt voltam, hogy az első felén még bóbiskoltam is. Az eleje roppantul nem érdekelt, akkor eszembe jutott, mennyire szenvedhetnek azok a gyerekek, akiket nem érdekel az adott tantárgy vagy témakör, de kötelezően ott kell ülniük... Aztán felébredtem és jó és hasznos volt a téma, jó az előadó, de egyszerűen nem bírtam már ülni. Nem gondolkodtam, felálltam, nyújtóztam, hajlítottam, csavartam. Már nem érdekel, ki mit gondol. Mosdóba is kimentem (megittam egy üveg vizet addig). 

Továbbképzés után bolt, 5-re értem haza.

A tusoló-szilikon megszáradt, így végre november 17. óta először itthon tusolhattam! :)

Nagyon gyors evés, mert 6-ra időpontot kaptam (tegnap!!) B-től pedikűrre. Nem szépítkezős, hanem életbe-, avagy húsbavágó volt. A nagy lábujjaim körmei idén elkezdtek nem egyenesen előre, hanem a húsba nőni... Most már annyira fájt, hogy sokszor menni alig tudtam, muszáj volt B-hez elmennem (a múltkor is gyönyörűen megcsinálta és adott tippeket), nem szeretnék a sebészetre menni vele...

Fél 7 után végre itthon. 

Készítettem még egy olvasást segítő feladatlapot a b-i 2.-osoknak, aztán néztem ki a fejemből. Próbáltam lazításnak egy filmet nézni, de arra sincs már energiám...

Aludás. Holnap megint hosszú és tömény nap...

 

Csütörtöktől vasárnapig

Két éve ezen a napon (is) sűrű volt a program. És akkor még nem tudtuk anyu végső diagnózisát, csak tapasztaltuk, hogy gyorsan halad az útján a túloldal felé. 

(Gazdag vagy, ha egészséges vagy. Minden más luxus.)

Tavaly ezen a napon munkanap volt, ahogy visszaolvastam, most is írhatnám, a munka nem lett kevesebb (sőt!), a tempó nem lassult (sőt!), de maradj nyugodt, kiegyensúlyozott, táplálkozz értelmesen, légy egészséges... :(

Szerdai az utolsó blog. Mert egyszerűen nincs rá energiám. Fotókat is ritkán készítek. Pedig régen nagyon szerettem fotózni. 

Konkrétan nehezemre esik felidézni a hetet csütörtöktől. Csüt.ön elkezdtem délután a tanáriban pakolni-szanálni B-on. Mivel heti 3-szor ott kezdek és onnan rohanok át Sz-be, csak ledobom a cuccomat az asztalra és bevágódok az autóba, kétszer ugyan B-on végzek, de akkor már nincs energiám pakolni, minden csak gyűlt és már akkora volt a kupac, hogy semmit nem találtam meg. (Így maradhatott a múltkor ott a telefonom a kupacban.) Most már kénytelen vagyok magam rászánni, mert botrányos a rendetlenség. Sok időm nem volt, mert időpontra mentem fogorvoshoz. Még mindig a bal szemfogam, a gyökértöméscserés sztori. Újta tömés ki, újra tisztítás, újra átmosás, újra új tömés be, dec. 11-én folyt. köv.

Egyik nap aszaltunk (banán, narancs, dísz citrom keresztanyumtól, alma). Karácsonyvárásként.

Pénteken B-on kezdtem, onnan át Sz-ra, majd vissza B-ra: tanári cuccomat pakolni, órákra készülni. Haladtam is. Nem annyit, mint szerettem volna, de azért megveregettem a vállam: nincsenek fölösleges kupacok, megtaláltam csomó mindent, amit a héten kerestem. (Ezen a héten is bőven túlléptem a 40 óra munkát.)

Pénteken végzett a tusolóval a kőműves, dekorbeton (mikrocement) burkolatot kapott az anno nem csempézett falrész és a tálca is abból készült. Ezt több rétegben kell felhordani és mindegyiknek megvan a száradási ideje, ezért tartott két hétig. A vizesek hétfőn tudnak jönni. Remélem, amire holnap hazaérek a munkából, visszapakolhatunk és kitakaríthatunk. 

Szombaton M. ötletére elmentünk egy gyors temető-látogatásra Tamásiba, Hőgyészre, és ott keresztanyumhoz. Isteni ebéddel várt, és ha már ott van működő fürdőszoba, le is tusoltunk. :)

Ma van M. születésnapja, a szülei hívtak meg minket ebédre. Minden isteni volt (zellerkrémleves, rántott hús, krumplipüré, franciasaláta, gyümölcstorta).

Az idei Advent is minimalista itthon, a fejemben a Karácsony is így terveződik.

A vasárnapot az ebéden kívül konkrétan átaludtam... De friss és üde mégsem vagyok... Holnaptól újabb húzós munkahét, úgyhogy hamarosan megyek is aludni. :)

 

Kedd, szerda

Húzósak a mnkanapok, tömények. Ha nem kellene fegyelmezni, minden federleicht, azaz pihekönnyű lenne...

Kedd. Munka után időpontra bank. Nem írom le a sztorit, szégyelheti magát az ügyintéző... Aztán haza, gyors evés. Utána mentem egy volt kis b-i tanítványomhoz, akik Mohácsra költöztek, a közelünkbe. Az anyukája csupa természetes alapanyagból készít mindenfélét (fogkrém, sampon...), tőle szoktam rendelni. L. csodás kislány, amikor odaértem, csak ölelt, ölelt vagy tíz percig. Nagyon hiányzik nekem is, a suliból is. Odafelé át kellett mennem a parkon, az jutott eszembe: "Mindig a sárga úton".

Aztán még bolt, M. főzött vacsorát, alvás.

Ma (szerda) hosszú munkanap (7-től 14.40-ig bőven elég). Haza, ebéd (M. még táppénzen van, hozott nekem TOJÁSLEVEST :) a Menüpontból). És eddig bírtam, le kellett feküdnöm, annyira fáradt voltam. Bóbicáltam is majdnem 2 órát... Aztán munka... Német adventi történeteket fordítok magyarra, mert én vagyok idén is az adventi-gyertyagyújtás-suliprogram-felelős. Meg feladatlapokat gyártottam. (Közben lazításként beáztattam a lábaimat és levágtam a körmömet. A jobb nagy lábujjamon már annyira belenőtt a húsba a köröm, hogy alig tudok járni...) Este 3/4 9, most már tényleg elég...

 

Szabadság

"Úgy élni az életed, hogy alapvetően senkitől nem vársz el semmit, hatalmas szabadság.

Rájössz, hogy szinte rendíthetetlen vagy, mert valami belül kikapcsolta a 'hogyan kellene a dolgoknak lenniük' gombját."

forrás

Hétfő

Meglett a telóm! :)

(Csak úgy megjegyzem, a húgom ezt írta ma reggel -nem volt meg a telóm, gépet nem kapcsoltam, így nem láttam-: Kivanom hogy a telod tadam elmèlet alapjan ott legyen Babarcon az asztalon

    Éééés: pontosan így lett!!)

Még pénteki kép: terézke a teraszunkon.

Kaptam. Aztán a kis hölgy odajött, hogy inkább fotózzam le magamnak, mert mégis az anyukájának adja. :D

Mai: nekem az a feketeség a kuka oldalán egy süni fej.

Reggel 7-től délután fél 4-ig szokásos hétfői munka: szörnyen elfáradtam... Nem kis gondom van az ADHD-val, a neveletlenséggel, az iskolaéretlenséggel. Már az első órámon kitéptem a hajam felét szálanként. Tény, hogy borzasztóan fáradtan kezdtem ezt a hetet (is). A nap közepére aztán "belejöttem" és ügyesen tudtam figyelni a gyerekek életkori sajátosságaira (ami amúgy csak papíron létezik, az isk.olaren.dszer nem a kicsikről szól...) Hazafelé 40-nel (!!!) tötymörögtünk egy fehér személyautó után vagy 20-an, olyan sort húzott (útépítés, terelések, végig előzni tilos), megjegyzem: 60-as tábla van kint... Felmásztam a 70 lépcsőn, leültem a konyhában és csak voltam. Korgott a gyomrom (egy zabkása meg két szendvics azért nem tart ki túl sokáig), mit egyek, mi legyen, ami gyors és van hozzá minden itthon... Oké: diós tészta. Megfőztem, megettem, aztán vagy egy órán keresztül csak ültem és próbáltam nyitva tartani a szemem...

(Újra otthon egy reggeli séta után.)

Valahogy meg kell oldanom a mozgást. És hogy munka után az ittonlét ne csak arról szóljon, hogy próbálok ébren maradni alvásig... 

 

Hétvége- sok mindenről

 

A telefonom péntek óta nincs meg. Nem is hittem volna, de sokkal nyugodtabb napjaim vannak így.

Ez tavalyi kép.

Ma ugyanebben a szerkóban voltam, csak 10 kilóval nehezebben. M. mondta is, hogy nem kéne betűrni azt a felsőt 😂. Még jó, hogy anno, amikor a nadrágot vettem, nem az akkor pont jó, hanem egy számmal nagyobb mellett döntöttem. Most ez az egy meleg nacim van, amibe beleférek. 🙈 Talán 2014-ben voltam "ekkora darab", emlékszem, akkor is lebernyeg-előnyben-részesítő voltam.

M. már tegnap is rágta a fülemet, hogy mozduljak már ki a lakásból, levegőn is lenni kell, mozogni is muszáj. Ma elmentünk Bólyba a parka, sétáltunk kicsit délután.

Aztán a Breitinál ettünk egy sütit.

Onnan K-ék, hozzájuk járunk tusolni (a mi tusolónk kábé jövő hét közepén-végén lesz kész).

...........

Nézegettem a múltkor a Google Fotókban a régebbi novemberi képeket, le is mentettem párat a gépre.

Csodálatos hőgyészi, mindig nagyon hiányzó Nagy Asztal.

Az a sok ottani találkozás Mohácsról, Budapestről, Pécsről, Tamásiból (...). A sok nevetés. 

Anyu mohácsi lakásában két éve ilyenkor, amikor már nála aludtam, mert napról napra rosszabbul volt.

A hatalmas hőgyészi kert.

Anyu csodás virágai.

Három éve már három hete mohácsi volt anyu. Ekkorra már sikerült berendezkednie. Esténként gyakran ült a konyhában és "pörgette" a short videókat, teljesen bele tudott feledkezni és észre sem vette, milyen hangosan szólnak a mini történetek a világ ezernyi nyelvén 😆😇

És végül -a teljesség igénye nélkül- az egyik nagy kedvenc saját fotóm az utolsó albérletem teraszáról.

............................

Semmihez nem volt kedvem egész hétvégén, szombaton szinte egész nap aludtam. De azért főztem egy bablevest, ami egész vállveregetősen sikerült. (M. hozott a piacról zöldséget a levesbe, földes volt és rajta voltak a kis gyökérkék a répán. Ilyet vagy 30 éve láttam utoljára, amikor még mamiék kertjében és a tamási kertünkben magunk szedtünk fel répát főzés előtt. Komolyan mondom, hogy nagy élmény volt ilyet látni -és enni-!)

Ma (vasárnap) reggel gyógytornával indítottam. Bevallom, amióta dolgozom, egyre kevesebbszer álltam neki. Meg is lett az eredménye: ma reggel már minden nagyon fájt. És ez az egyetlen gyakorlás is 50%-ot elvett a fájdalomból, tehát csinálni kell.

Sikerült néhány házimunkát elvégezni, este lemostam a cipőket (ezt úúútálom, de örülök, hogy kész).

Holnaptól újra munkahét (még egy hónap addig, amikor kiadják a maradék szabadságot, a gyerekeknek téli szünet). Megint mennem kellett volna továbbképzésre, de mivel egy hónap alatt már volt 5, nemet mondtam. Jövő hétre foglaltam iőpontot a bankban (mert másodszor vonta le az automata a kézpénzfelvét összegét kétszer ugyanazon tranzakciószámon...), és időpontom van a fogászatra, elvileg befejezzük a gyökértömés cserét, szeretnék elmenni L-ékhez, akik Mohácsra költöztek, és akiktől vásárolom a full természetes alapanyagokból készült kozmetikumokat, haladni szeretnék a lakással, ha esetleg elkészül a tusoló, pakolni kell vissza a fürdőbe és takarítani, takarítani, takarítani (...). És olvasni is szeretnék. A Siófokon vett és ott elkezdett könyvben azóta is ugyanott lapul a könyvjelző...

Hja...

Rengeteg dolog történik, de ennél is több mindent elfelejtek, elhagyok.

Az egyik nap Sz-ben valahol elhagytam a tolltartómat. Kolléga megtalálta, felvitte a tanáriba a helyemre. Másnap a laptomomat (!) hagytam el. Meglett, egy másik kolléga találta meg a 3. osztályban... Ma a telefonom tűnt el. Úgy rendesen. Nem tudom, hol hagyhattam, lenémítva. Majd megkerül. Remélem... Azt is, hogy a fejem még a helyén van...

Szerda

Este háromnegyed nyolc. Héttől fél négyig bent voltam a (két) suliban. Hazafelé még bolt, majdnem fél 5-re értem haza. Ilyenkor szoktam enni (az iskolában reggel egy zabkása, napközben 2 szendvics). Ma csak egy marék chips ment le. Aztán Kréta, készülés.

Kaptam:

Igen, ez csodás. Mindemellett már nem látok, nincs erőm semmihez. Nem mellesleg 5 hónap kínlódás, betegség, fájdalom után még csak 1 hónapja dolgozom, érzem is nagyon. (A számomra legproblémásabb gyerekcsapatnál az új sulimban a héten stílust váltottam. Jött a "katonás" Timi néni -Itt a szemed, itt a füled... Mindenki leül a saját popójára a saját székére...-. Nem vagyok rá büszke, de azóta tudunk együtt dolgozni. Persze "varázsolunk" is meg csillog a szemük, de sokszor már a 2. órára elfáradok.)

Nem gondolok bele az elkövetkező két napba. De azt sejtem, hogy egész hétvégén aludni fogok/szeretnék.

Kedd

Húgom küldte reggel. Hát ja...

Ezt meg este találtam. Nem mintha ideges típus lennék, de jól jönne a suliban...

Kaptam.

A szombati munkanapról írtam? Őszi bál volt az iskolában.

Borzasztóan elfáradtam, még ma is izomlázam van...

Holnap szerda, hosszú nap... (A csütörtök és a péntek még hosszabb lesz..)

 

Hétfő

Múlt héten 6 nap munka, 1 nap pihenő.

Ma új munkahét kezdődött. És olyan hosszú és olyan tömény volt... Történt 3 dolog, amivel nem tudok mit kezdeni mint ember, mint tanító. Nem írhatom le. De úgy indultam haza, hogy ha lett volna rá energiám, bömböltem volna egész úton. Borzalmas, siralmas, felfoghatatlan 1-1 nap a suliban. De úgy látom, nem csak ott. Két nap alatt (vasárnap, ma) hárman mondták, hogy "kell ez nekem?", hogy egyszerűen elviselhetetlen a teher a munkában (és ez 3 teljesen más munkahely!), az eddig is sokra pakolják a többletmunkát, és arra még és még és még, és összerogynak a súlya alatt. Ma pedig még ketten, egyikük kollégám, sáikuk totál más területen dolgozik.

Amiért én tanító lettem, az már nincs. Persze: ott vannak a gyerekek, na de... És nem folytatom. Ahhoz, hogy boldog tudjak lenni a munkámban és megtehessem azt a gyerekekért, amit kell(ene), elő kellene keresnek a varázspálcámat. Ami nincs...

A roppant nehéz munkanap után a hazaúton:

Nem adja vissza a fotó azokat a frenetikus fényeket, de talán látszik a dupla szivárvány.

Itthon aztán M. várt hulla fáradtan, ma voltak itt a vizesek (tegnap voltak zuhanykabin-elbontók-lecipelők-elszállítók), vésés, egyebek, az EGÉSZ lakás minden egyes négyzetcentiméterét belepte a finom por... Amikor hazaestem, át sem öltöztem, becsatlakoztam M-hoz a takarításban.

Nem jókedvünkből cserélünk zuhanyzót, hanem a takaríthatatlan, szó szerint mérhetetlenül sok vízkő és szerkezeti problémák miatt (hosszú évek óta donkihóteként harcoltunk a csatornabűz ellen, úgy néz ki, megoldódik). Lehetne szebb/modernebb, új falburkolat, padló, mosdó, egyebek, de arra nincs anyagi kapacitás, ez is éppen elég pénztárca-terhelő.

M. ma volt újabb kontrollon a törött kisujjával, szépen csontosodik, de még mindig nem forrt össze teljesen, így még két hét táppénz.

.................

Cuki:

- Timi néni, tudtad, hogy én félig sváb vagyok és félig sokac? Jó kis kombináció, mi?

És egy volt tanítványom szülőjétől kaptam üzenetet: hiányzom, a gyerkőce a mai napig emleget.

...................

Gofok venni egy hagyomásnyos vekkert. Mert a telefonom beállítom ébresztőre, ki is írja este, hogy reggel 5.20-kor kelteni fog, aztán marad a nagy csend, ma reggel is 6-kor ébredtem magamtól, és ilyenkor kapkodni kell, amit nagyon nem szeretek. Szóval ha van vekkered és jól működik, ne tartsd magadban, milyen és hol kapható. Köszönöm :)

Mami születésnapja

Drága Maminti, ma lennél 96 éves. Már másfél éve eljöttek érted a "Holdon túlról, ahová csak a jókat viszik el". Boldog születésnapot kíván neked Timcsikéd. 🩶💝

 

Péntek

Sok dolog történt ma is. Jó részük megdöbbentő, felfoghatatlan, kiábrándító. 😞 Amikor hazaértem, ettem, aztán megint bedőltem az ágyba és aludtam, annyira fáradt voltam... De sikerült néhány gyerkőc napjába egy kis fényt hoznom, csillogást varázsolni egy-két szempárba, 

Holnap (szombat...) is munka, így jobb, ha megyek aludni...

 

Csütörtök

Reggel Mohácsról Véméndre autóztam tejföl ködben egy német bemutató órára. Jó volt találkozni kollégákkal más sulikból, az óra szuper volt, kedves a vendéglátás (két bögre teát ittam az óramegbeszélés alatt).

Még ki sem hült a kocsi, már újra vezettem, irány Sz., ahol a 2. órámat helyettesítették a továbbképzés miatt, a 3. órám ének volt. Csak leparkoltam, semmit nem vittem magammal a kocsiból, csak felszaladtam a könyvért és már mentem is órára. Óra után (még ki sem hült az autó) egy kislánnyal felküldtem az ének könyvet a tanáriba, már mentem is, be a kocsiba, irány a másik suli, B. Ott a nagyoknál (3.-4. összevont osztály) kezdtem, aztán a kicsikkel német. Mivel tegnap tanultuk a tea szót, ma teát főztünk. Szabadott hozni kedvenc bögrét, kedvenc teát, citromot. (Úgy eszik a citromot, mint más az almát.)

Németül megbeszéljük, mi kell hozzá, hogyan készül, milyen ízűeket hoztak (a 2. osztály azért ebben már elég ügyes, főleg F. és E.). Aztán teázunk és beszélgetünk. (A. a ped. asszisztensünk anélkül, hogy kértem volna, előkészítette nekem tálcára a poharakat, a gyerekek által hozott dolgokat, A. a konyhásunk utána elmosogatott- itt is köszönöm, M. -egy harmadikos- hozott vizet az ebédlőből, a vízforralót és maradék dolgokat én vittem fel.) Volt hiányzó, így majd megismételjük a dolgot (szerintem mindenki örömére).

Mehettem volna haza, de nehéz nap volt (főleg lelkileg), így beszélgettünk felnőttek kicsit az ebédlőben, aztán a tanáriban is. A. kollégám azt mondta nekem, amikor ma megint elmondtam, hogy nem biztos, hogy alkalmas vagyok erre a munkára, hogy nekem a gyerekek között van a helyem.

Haza. Épp ittam egyet, mosdó, aztán a második szomatodráma. Hát nem találok rá jó szót. Rengeteget segít. Zs. egyszerűen frenetikus. (Szerinte is a gyerekek az én utam, azért vagyok, hogy segítsek nekik. És még millió dologról szó volt, de konkrétan az első tíz percben sikerült megoldani valamit, amire évek óta kerestem -és nem találtam- a választ.)

Szerda

Reggel a kabátomat vettem le a fogasról, amikor eszembe jutott, hogy a pozitív, a jó dolgokra kellene koncentrálnom. De hirtelen semmi nem jutott eszembe. Szatyrok a vállamra, ajtó kinyit, lépcsőház villany felkapcs, kulcs kívülről a zárba. Amikor zárásra fordítottam a kulcsot, hirtelen rám ömlött az emlék: basszus, én majdnem fél évig nem zártam be kívülről az ajtót, mert kínok közt fetrendtem a vese-dolog miatt. Elindultam: Timi, nem voltál a lápcsőházban hónapokig. Nem tudtál lemenni a 70 lépcsőn. Nem tudtál a parkolóig elmenni a kocsidhoz. Nem tudtál vezetni... Kihíztad a ruháidat, és Siófokon végre vettél magadnak meleg kabátot. Nem tudtál dolgozni és most mehetsz...

Az útépítés miatt kegyetlenül kiszámíthatatlan a közlekedés az 57-esen. Ma szó szerint 10-15 km/órával jutottam el a suliba. De ezen már nem idegeskedem, semmi értelme. Elkésni nem tudok, mert azért mindig időben indulok.

Ma 14.40-ig 6 órám volt, utána egy mentorálás, fél 4-4 körül értem haza, nagyon elfáradtam. Viszont ma sok pozitív élmény akadt. Pl. az elsős sz-i csapat (akikről tegnap írtam, hogy nem bírok velük) valami tünemény volt. Biztosan azért, mert előtte tesi órájuk volt (ahol kimozogták és kikiabálhatták magukat). Nagyon (!) ügyesek egyébként.

Volt sok ölelés (már az új suliban is), beszélgetés (ez egyszerűen KELL) a sok nehéz pillanat mellett.

Holnap reggel bemtató óra, aztán munkanap, úgyhogy most alvás.

Kedd

Ha Márton nap, akkor mini lapbook németen.

Ma is nagyon elfáradtam. Amikor fél négy körül hazaértem, le kellett dőljek, bóbicáltam majdnem másfél órát...

Ma is minden órán megkérdeztem magamtól: Kell ez nekem? Ma is -majdnem- minden órán az járt a fejemben: nem értek a gyerekekhez, öreg vagyok én már ehhez. Amikor Sz-ben egy botrányos elsős német után úgy jöttem ki, hogy majd' elsírtam magam (mert nem bírok velük), de be kellett üljek a kocsiba és átautózni B-ra, aztán ott egy nyugis 1.-2. osztályos összevont németen befejeztük a lapbookot, akkor elgondolkodtam: talán mégis szót tudok érteni a kicsikkel? Igazán nem tudom, hogy tudnám az adott keretek között áthidalni a mai világ és az iskola(rendszer) közti irdatlan szakadékot...

Húgom hívott, jó volt kicsit beszélni, kibeszélni (ő óvónő Budapesten, roppant hasonló problémákkal).

Holnap szerda, az egyik legkeményebb napom. :(

(Húgom mesélte, hogy neki szakember mondta azt, hogy mi -pedagógusok- túlélésre játszunk...)

 

Hétfő

Borzasztó napom volt (megint).

Cuki (Ulmer Schachtel helyett:)