Anyu rengeteget dolgozott értünk, a "nagy asztalért", azért, hogy négy generáció együtt lehessen kicsit.
Szerdán átmentünk Tamásiba, vittem apu sírjára szaloncukrot, mert ő (is) imádta. Aztán megnéztük a miklósvári tavat.
Ebéd után is sétáltunk Hőgyészen.
És a húgom kérésére elkészült egy gyerekkori képünk 35 év elteltével.
A. és M. szervezett nekem egy kozmetikai meglepetés kezelést, eljött velem P. is, kis nagynénis-csajos órácska kerekedett így. P. a húgom lánya, hatodik osztályos, majdnem pontosan akkora, mint én, egyforma a lábunk, a ruhaméretünk. (És nem mellesleg nagyon sok mindenben nagyon hasonlít rám.) Úgyhogy a mostani ruháit tudom majd jövőre örökölni. :)
Hihetetlenül robog az idő, a húgom gyerekei lassan felnőttek (M. már 17 lesz), a nagymamám 88 éves. Egy-két év és M. már a saját életét fogja élni, P-t sem lehet már göngyörgetni, és amúgy is minden változik. Csak remélni merem, hogy nem ez volt az utolsó, "Nagy asztalos" karácsonyunk.
