A mai első, ébredés utáni gondolatom is az volt: Nem hiszem el.
- Na de mit is? Timi, nézz körül, mi az, ami más?
- Talán kicsit csendesebb az utca. De amúgy külsőleg minden a "régi". Csak a szemeim körüli árok mélyül napról napra és lesz sokkal sötétebb.
Elkészülök. Kaja, pulcsi, hátizsák, szatyor, kocsikulcs. Ablakok csukva. Indulás. Ahogy kilépek a lépcsőházból, megint jön a gondolat: Ez agyrém. Ilyen nincs. Maszk kötelezően, katonák az utcákon (is), karantén, fertőtlenítés... Lépdelek a szitáló esőtől megpuhult, illatos avaron a kocsi felé.
- Csak nézz körül! Mi az, ami más?
- A ház oké. Ősz van, hőmérséklet, szürke idő, hulló levelek oké. Kutyát sétáltatnak. Ugyanazok, akik ebben az időben mindig. A kocsim megvan.
Bepakolok a csomagtartóba, megyek a vezető oldali ülés felé, és már-már megfogalmazódik bennem, hogy tényleg megbolondultam, hogy ez az egész csak a fejemben létezik, hogy csak össze kell szednem magam, amikor...
... a mellettem parkoló autóra pillantok. Egy maszk...
Bakker, akkor lehet, hogy még mindig alszom, a rémálmomban vagyok, vagy tényleg totál megbuggyantam... De bekapcsolom a rádiót, és ömlik mindaz, ami szokott a médiából manapság. Olyan vicces és ferdített dolgok hangoznak el, hogy többször hangosan felröhögök.
A munkahelyemre érve egy fekete, gyönyörű cicába botlottam, persze, hogy megsimáztam, péntek 13 ide vagy oda.
A suliban nem engedem, hogy az érzelmeim, a gondolataim átvegyék a hatalmat. Habár a gyerekek -mivel ők is ebben élnek- érzik a feszültséget, csak arra koncentrálok, hogy jelen legyek, hogy ott legyek velük, hogy együtt legyünk, és hogy a tananyagon kívül mindenképp legyen pozitív élményük is minden órán. Ráérnek majd aggódni és félni akkor, ha még ennél is komolyabb és durvább lesz a helyzet...
Ha már barkácsoltak lampiont, megejtjük a "felvonulást" és a mini teadélutánt. Tényleg minimálban, de sok mosollyal, nevetéssel, játékkal.
A dalos felvonuláson a suliudvaron csatlakozik a csapathoz egy cica, aki napok óta erre kólicál, és aki ma beállt a sulisok közé, minden szünetben volt kit nyúzni. Tényleg végig jött a csipetcsapattal, ari volt igazán.
Néhány táncba és a székfoglalóba én is beszálltam. Imádok játszani, kihasználtam, amíg ez még szabad, nem feltételekhez kötött.
Volt egy kis dolgom a városban, mielőtt hazajöttem. Aztán lepakoltam. Leültem a gép elé. Értelmes dologra képtelenül.
Már este van, és annyira fáradt vagyok, hogy (mint ilyenkor mindig) fázom, de konkrétan vacogok, pedig 22.5 fok van a lakásban...
Holnap anyuék. És meglepis nap. :)
