2019. november 17., vasárnap

46. heti összefoglaló

Hétfőtől ment a meló a suliban. Többek között dolgoztunk egy versillusztrációs versenyre.


Dobozoltam 3 napra


Szombaton megint. (De a dobozolásban már nem tudom követni magam, 2-3 naponta bolt, főzés, dobozolás.)


Csütörtökön meghalt Cicmó.


Pénteken lampionos felvonulás volt Babarcon és utána a bólyi óvónénik fantasztikus meseelőadása.


Szombaton freikávé.


Vasárnap házimunka.

Heti haladás: 30km, idei eddigi összes: 1809 km.


Dobozolós gyűjtemény bejegyzés itt.


1. hét összefoglaló itt
2. hét összefoglaló itt
3. hét összefoglaló itt
4. hét összefoglaló itt
5. hét összefoglaló itt
6. hét összefoglaló itt
7. hét összefoglaló itt
8. hét összefoglaló itt
9. hét összefoglaló itt
10. hét összefoglaló itt
11. hét összefoglaló itt
12-13. hét -
14. hét itt
15-16. hét -
17. hét itt
18. hét -
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22-23. hét -
------------------------------------------------------------------------------------------------------
Itt kezdtem ezt a fajta dobozolást.
24. hét itt
25. hét itt
26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt
28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt
31. heti összefoglaló itt
32. heti összefoglaló itt
33. heti összefoglaló itt
34. heti összefoglaló itt
35. heti összefoglaló itt
36. heti összefoglaló itt
37. heti összefoglaló itt
38. heti összefoglaló itt
39. heti összefoglaló itt
40. heti összefoglaló itt
41. heti összefoglaló itt
42. heti összefoglaló itt
43. heti összefoglaló itt
44. heti összefoglaló itt
45. heti összefoglaló itt

RIP Cicmó

Hirtelen lépett az életünkbe. Vagyis feküdt. Anyu kertjében, az egyik virágbokor levélzetének árnyékában aludt. 
- Már többször itt volt, meg is lehet simogatni- mondta anyu. Én pedig egy percet sem vártam, mentem ki, ahhoz a virághoz. És ott volt. Egy fehér-vörös, dús szőrű, csodaszép kandúr. Odatartottam a kezem, megszagolta, aztán hanyatt vágta magát, jelezvén: ha akarsz, megsimogathatsz.
Az első perctől imádat volt.



Nem tartozott senkihez. Eltévedhetett vagy valaki kirakhatta. Emberhez szokott, jól táplált macskosz volt, tüneményesen kedves, édes. Mindenki azonnal megszerette. Na jó, Mami nem volt oda érte, de ő csak a kivétel volt, aki erősítette a szabályt. Odavoltunk érte. A húgom nevezte el Cicmónak.


Ott ült a bejárati ajtó előtt és türelmesen várta a simogató kezeket és a cicakaját. Észveszejtően hangos dorombolással.


Megbetegedett. Egy durva kutyaharapás csúfította el a pofiját. Nagyon lefogyott, hullott a szőre, nem akart enni. Anyu gondos ápolásával és a rengeteg simogatással, szeretettel lassan, de teljesen felépült.








Utálta a fényképezést. Azért én szinte mindig lefotóztam, amikor odaértem anyuékhoz, aztán békén hagytam a technikával. A bajsza olyan hosszú volt, hogy sosem fért bele egy képbe. :) És habár nagyon szelíd volt, kifejezetten kedves, olyan pofákat tudott vágni, hogy ihaj!, néha úgy nézett ki, mint egy vagány kalózkapitány. :)


És egészen egyedi stílusban közeledett, amikor még oda sem ért az emberhez, már hanyatt vágta magát egy érdekes, cicmós hirtelen puffanással, és várta a simit.




Nagy harcos hírében állt, folyamatosan tele volt a teste karmolásokkal, sebekkel.



Miközben egy igazi tünemény volt, maga a megtestesült kedvesség, barátságosság, türelem. 


Hirtelen pottyant be az életünkbe. Egyszer csak ott volt. Túlzás nélkül állíthatom, hogy boldogságot hozott nekünk. Színtiszta, önzetlen szeretetet. Egy évig volt velünk. Csütörtökön jött a hír, hogy Cicmó meghalt. Banális macska-vég: elütötte egy autó. Anyu a kutyusaink mellé temette el a kert végébe. Vele együtt a szívemből is egy darabot.

A két utolsó kép rólad, Cicmó. 



R.I.P.