Hajnali négykor ébredtem. Nagy boldogságban: megyek haza! Hoppá, még korán van... Visszaaltattam magam, majd hatkor ugyanolyan boldogsággal, mint két órával korábban, kipattantam az ágyból. Készre csomagolás, A. ellátása a váltásig, egész gyorsan telt az idő. A. hozta a formáját, de nem vettem komolyan. Huszadszorra pakoltatta át velem a tegnap, a születésnapjára kapott virágokat, és egyszer csak megjelent, kezében az egyik csokorral.
- Ezt neked adom.
Annyira meglepődtem ezen a -normális- emberi gesztuson, hogy átöleltem és adtam neki egy nagy puszit. Na, ezen meg ő lepődött meg, úgyhogy kvittek voltunk. :)
Viszonylag gyors volt a hazaút. Sikerült egész sokat bóbiskolnom és szó szerint átaludtam Ausztriából Magyarországba.
Már egy ideje gy csinálom: nincs evés a hazautazós napon. Reggel rengeteg vizet öntöttem magamba, amíg volt hol üríteni, de aztán az úton nagyon keveset ittam. Eddig totál problémamentesen ment a nem-evés, ma nem. Éhes voltam. Nagyon. A mekinél, ahol megálltunk Bábolnán, szívesen ettem volna egy kis krumplit, aztán lemondtam róla: nem laknék jól vele, sőt még éhesebb lennék. Itthon ettem két adag mangalica sült szalonnát (a képen ez 1 adag) és 1 szelet kenyérkémmel kitunkoltam a zsírját a serpenyőből. Nem voltam utána éhes és -nekem- ez értelmesebb étel a sült krumplinál (sőt szerintem finomabb is, de hát ez ízlés dolga).
Itt is köszönöm M-nak a sok segítséget és V-nak előre a holnapi talit. :)
