Az ember korán felébred (5), szólítja a természet. Bár már vagy kétszázszor csinálta, az edényt elfelejti beletenni a csészébe. Szerencsére még időben eszébe jut. Imára kulcsolt kéz, csurgatás. Csak majdnem nyüszítésig feszít a stent, de nem ver le a víz. Pár perc múlva már sokkal jobb. Pisivizslatás, semmi. Kiönt, lehúz, kimos, fertőtlenít.
Boltba kell menni. Közel van, képes vagyok rá. Minden oké, csak még pár korty vízzel és néhány ürítéssel eltelik egy óra, amire el merek indulni. A vesefájdalom (a zúzás óta van) 10/4, ez alap, indulhatok.
Hazafelé összefutok (ez a szó a tempómat ismerve viccesen cseng) V-val, váltunk pár szót. Fel a harmadikra, rögtön mosdó. Vizslatás. Hohó, itt van valami. Nagyon kicsi, de valami. Kihalászom az edényből. Szárítás után megy a gyűjtőedénybe. Kipakolás. Leülök kicsit. Már tudom, mit főzök, egyszerű és nagyszerű. De a fájdalom nő, 10/7, és hogy ne legyen több, beveszem a gyógyszert. Pihenek még kicsit, ha jobb lesz, felrakom gyorsan az ebédet.
Mindez nem panasz, hanem csupán annak a szemléltetése, mennyire nem tudok előre tervezni még egy napra, sőt fél napra sem.
