BÚÉK !

Boldog új évet kívánok!

Szombat, szilveszter, Ausztria 14/9.

Az egész 2013-at az akarás jellemezte. Meg akartam találni a nekem jó étrendet, meg akartam találni a megfelelő sportot, boldog akartam lenni... Fejben kerestem az utakat, de gyakorlatilag kényelmesebb volt a saját páncéljaimba zártan néha-néha kikandikálni egy-egy résen. És ennyi.

2014-ben végre megtalált a ketogén étrend, de ezen kívül a húsvéti eljegyzési ál-boldogság után megkezdődött a zuhanás szabadesésben és nem is álltam meg, csak a poklom fortyogó, legeslegmélyebb bugyrának a bűzös legmélyén.

2015 első harmadában lassan, de biztosan elkezdtem kimászni a gödörből. Rengeteg élet-feladatot kaptam, nehezebbnél nehezebb helyzeteket kellett megoldanom. De ekkor már tudtam, hogy mindez értem van. Hogy minden egyes megoldott helyzettel több leszek, erősebb. Életem eddigi negyven éve alatt nem volt ennyi történés, nem kellett ennyi döntést hoznom, de mindez kellett ahhoz, hogy idén, immár negyvenegy évesen legyek annyira tisztában magammal, hogy a szeptembertől kezdődő, határozott döntéseket elváró szituációkban két lábbal tudjak a földön állni. Szeptemberben hirtelen felmondtam a munkahelyemen. Aztán jött az ominózus bécsi egy hetem. Itt aztán tényleg megtanultam, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Az ezt követő egy hónapban az volt a lecke, hogy megtanuljam: az ígéret szép szó, ha megtartják, az ritka. Avagy attól, hogy valaki(k) konkrétan megígéri(k), hogy szerez(nek) munkát, nem lehet teljes mértékben rá(juk) hagyatkozni, de legalábbis nem érdemes megvárni, amíg éhen hal az ember és hajléktalanná válik. Ez most nem túlzás, nagyon közel álltam hozzá. Ám ugyanezen hónap alatt megtapasztaltam, hogy nagyon sok jó ember vesz körül és hogy az Univerzum/Sors/Isten (...) szeret és maximálisan mellettem áll. Nem kértem, mégis kaptam segítséget. Anyagiakban is, lelkiekben is. És szereztem munkát is, nem is akármilyent, ugyanis valóra válik egy régi nagy álmom is: repülhetek!

2016 első öt hete tele lesz újdonsággal, megmérettetéssel, izgalommal, várakozással: három ország, több ezer km utazás szó szerint földön, vízen és levegőben, főzőműsor casting, új munkahely, a húgom álmának valóra váltása, aminek nem tervezetten, de örömmel én is részese leszek...

A fenti sorokat írtam a tavalyi összefoglalóban.

Minden mindig változik. Korábban mindig változni, változtatni akartam. Most úgy gondolom, nem kell állandóan a változást akarni, a változtatást hajszolni, hanem meg kell tanulni együtt élni azzal, hogy semmi nem olyan, mint az előző percben, mint tavaly, mint öt-tíz éve. Meg kellene tanulni elfogadni azt, ami a változással jár és ez alapján alakítani az életünket úgy, ahogy szeretnénk.

Nekem a szilveszter az idén ugyanolyan munkanap, mint a többi. És ugyanúgy, mint minden munkanapban, a maiban is igyekeztem azt meglátni, ami jó, ami szép és emellett elfogadni mindazt, ami kellemetlen vagy rossz.

Délelőtt A-hoz jött újévet köszönteni egy rokona, tőle kaptam a Glücksschweint, a szerencsemalacot.

Dolgozhattam, melegben voltam, volt miből főzni, finom lett az ebéd, tiszta víz folyik a csapból, amivel el tudtam mosogatni.

Délután jött A. lánya, kimehettem kicsit. Habár iszonyatosan fáradt vagyok, jólesett a fagyos, friss, tiszta levegő, a mozgás. És fantasztikusan jól simogattak a napsugarak.

Fotózhattam, csodaszép dolgokat.

Még pezsgőt is hozott A. lánya nekünk, hadd "bulizzunk". (A-nak szegénynek fogalma sincs arról, hogy szilveszter van...)

Pár óra van vissza az évből. Az etapomból pedig 5 nap.

Péntek, Ausztria 14/8.

A mai sorsjegyen 500 Ft a nyeremény.

Képek az udvarról:

Vendégünk volt délben, Frau Z., az ügynököm. Ellenőrizni jött. Éppen sétáltunk A-val az udvaron. Mindent rendben talált és azt mondta, A. lánya elégedett velem, sőt nagyon elégedett. Miután elment, tiszta hülyének éreztem magam, mert végre jön egy normális ember, akivel lehet beszél(get)ni, én meg ilyenkor csak mondom, mondom, mondom, alig lehet lelőni... Na igen, ilyen az, amikor az ember össze van zárva egy demenssel...

De telik az idő.

Még 6 nap.

Az ördög nem alszik- tanmese

A legenda szerint volt egyszer egy ember, aki lement látogatóba a pokolba. Az ördög szívélyesen fogadta őt, körbevezette, végigmutogatta neki a pokol összes szörnyűséges bugyrát, és részletesen elmesélte, hogy mivel juttatja ide az embereket. Megmutatta neki a kábítószereket, a bűntetteket, a helytelen táplálkozást, az egészségtelen életmódot, az ártalmas szokásokat, az etikátlan viselkedést, szóval mindazt, ami tönkreteszi az embereket, sőt, már a földi életüket is kényelmetlenné varázsolja. Aztán azt súgta a fülébe: „Hadd mutassam meg neked a legnagyobb kincsemet és büszkeségemet. Ez az összes közül a kedvencem.”

Bevezette az embert egy elsötétített szobába, ami olyan volt, mint egy múzeumi terem. A szoba közepén egyetlenegy üvegfalú vitrin állt, és a helyiség egyetlen fénysugara a vitrinben nyugvó tárgyra irányult. Az ördög így szólt: „Íme a legnagyobb kincsem. Több életet tettem ezzel tönkre, mint az összes többivel együttvéve."

"De hát ez úgy néz ki, mint egy egyszerű ék." - csodálkozott a látogató.

"Igen -felelte az ördög-, ez a kétely éke. Ha ennek csupán a hegye csúcsát be tudom ékelni az ember elméjének leghátsó zugába, már nyert ügyem van. Onnan már egyre beljebb tudom verni, hogy rést üssek aközött, amit meg tud tenni, és amit gondol, hogy meg tud tenni. Ha el tudom érni, hogy kételkedjen magában, elérem, hogy meginogjon a hite is, és nyert ügyem van."

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Csütörtök, Ausztria 14/7.

Az első ápolós éveimet E-nél töltöttem. "Kéthetezés", mint itt Ausztriában általában. Karácsonykor nem dolgoztunk, se a váltóm, se én, a család megoldotta azt a kis időt, szerintük nekünk is a saját családunkkal kell lennünk az ünnepek alatt.

Bécsben egy hetet voltam, októbert írtunk, a hét napot is alig bírtam ki a centiméteres penészben, nem is gondoltam az ünnepekre.

Sok kihagyás után dolgoztam L-nál Németországban idén év elején, tudtam, hogy maximum két három hetes etapot vállalok be (azt is csak azért, mert repülővel kellett utaznom, én előtte még sosem repültem, pedig nagy álmom volt), L. a demencia végstádiumát taposta, alvás nélkül zombi voltam.

I-hez idén szeptemberben mentem három hétre, a második héten meghalt.

L-hoz kerültem aztán, szerdán utaztam, csütörtökön meghalt.

Majd A. jött, vagyis én hozzá, és egyelőre maradtam. Vele karácsonyoztam. Ugyanolyan nap volt az is itt, mint a többi. Változó a hangulata, a lelkiállapota, sokszor öt percenként képes a jókedvből depresszióba esni. Nem egyszerű, de legalább már éjszakánként egész jól alszik. Ma botrányosan zavart volt. Délig mondta a magáét, iszonyat hangerővel, ha ott voltam, ha nem, csak ismételte a kis mondandóját haragosan. Aztán negyed kettőig kiabált, átkozódott, szidta a gyerekeit, harcolt az egész világgal. Itt szakadt el nálam a cérna. Nem emeltem fel a hangom, nyugodt maradtam vele, mert másnak nincs értelme. Kapott egy nyugtatót és kivittem sétálni. Kora estére csöndesedett el, de nem mondott le arról, hogy még pár ezerszer közölje, mindenki milyen hülye (...) és hogy ő már ezerszer elmondta, hogy haza akar menni. Két nap múlva vele fogok szilveszterezni.

Szerda, Ausztria 14/6.

A mai sorsjegyen nem nyertem.

A nap viszonylag nyugodtan telt. Délben jött A. lánya, kimehettem kicsit. Délután jöttek A. barátnői, igazán aranyos nénikék, nagyon szimpatikusnak találtak, azt mondták, jönnek legközelebb is, ha én vagyok itt, mert én tudok velük beszélni és tudok mosolyogni, sőt nevetni is...

Ők sem könnyen jegyezték meg a nevem. Vasaltam éppen, hallottam, hogy beszélnek a konyhában:

Frau H: - Kérdezd meg őt! Hogy is hívják? Mimi?
Frau K: - Tina!
Frau B: -Timi!

😃

Minden jó lesz. Alles wird gut.

Még 8 nap...

Kedd, Ausztria 14/5.

Valahogy lassan telnek most a napok. Bár azt az ötöst ott fent a címben jó gépelni, mégsem 1 vagy 2.

A-nak még sosem volt ilyen nyugodt napja, mint tegnap. És már este fél 9-kor elkezdte kérdezni, hogy végig kell-e néznie a filmet, 9-kor pedig ő kérte, hogy hadd menjen aludni.

A náthám javulgat, változik, de nem jó irányba. Pár napja véres váladék ürül az orromból, sejtettem, hogy valami nem oké. Tegnap pedig furán fájni kezdett a bal orrkörnyékem. Mára pedig tudom: ez orrmelléküreg-gyulladás. Volt már ilyenem, felismerem. Az arcüreggyulladással ellentétben ennek van esélye, hogy elmúlik magától, a néhány dolgot, amivel segíthetek magamon, megteszem. Ha két nap múlva nem javul, kérek orvosi segítséget (de bízom magamban és abban, hogy erre nem lesz szükség).

Ma nehéz volt A-val, honvágya van (64 éve itt lakik...).

3/4 óra szabadidő, amúgy meló.

Az idő pedig csak vánszorog...

Még 9 nap...

Hétfő, Karácsony másnapja, Ausztria 14/4.

A mai sorsjegyen is nyertem egy ezrest. 😊

Volt kora este egy kis tempós séta.

Ezen kívül csak munka volt.

Még 10 nap.

Vasárnap, Karácsony, Ausztria 14/3.

Éjjel hozták haza A-t, már fél 12 volt. Közben kora este leállt a fűtés, A. menye rohangált egy szerelővel, és kiolvastam a könyvet. A lány a vonaton: hát, kedveseim, aki szereti az izgalmas történeteket, a krimit, a több szálon futó cselekményeket, a több nézőpont eggyé válását, aki szeretné lerágni mind a tíz körmét, annak szívből ajánlom. Letehetetlen, az első oldaltól a legutolsóig garantált a magas pulzus, szuper jó könyv.

A. még mesélt (a maga demens módján), sütizett, aztán éjfélkor sikerült ágyba tenni. És magamat rögtön utána.

Reggel 9-kor ébredt, nagyon rossz passzban. Nehéz délelőtt volt, aztán fél 1-kor jöttek érte, vitték a lányához karácsonyi ebédre. Ide is meghívtak, de maradtam. Alaposan lezuhanyoztam, megmostam a hajam, végre nem éjjel, nem hajnalban, hanem normális időben és végre nyugodtan. Aztán bóbiskoltam egyet.

Este hozták vissza. Sírt. Beadtam az éjjeli dupla adag nyugtatót rögtön. Szerencsére hatott. Megnyugodott. A sírásból pityergés lett, majd Helene Fischer show-ja megint elvarázsolta. Újra köszönöm, Helene.

(Amellett, hogy énekelt, még egy csomó dolgot csinált a színpadon.)

Valaki mászkál az email fiókomban...

Még 11 nap.

Karácsonyi köszönet

"Harang csendül, 

Ének zendül, 

Messze zsong a hálaének 

Az én kedves kis falumban 

Karácsonykor 

Magába száll minden lélek.

Minden ember 

Szeretettel 

Borul földre imádkozni, 

Az én kedves kis falumban 

A Messiás 

Boldogságot szokott hozni.

A templomba 

Hosszú sorba' 

Indulnak el ifjak, vének, 

Az én kedves kis falumban 

Hálát adnak 

A magasság Istenének.

Mintha itt lenn 

A nagy Isten 

Szent kegyelme súgna, szállna, 

Az én kedves kis falumban 

Minden szívben 

Csak szeretet lakik máma."

Ady Endre

Köszönöm, hogy idén is megtiszteltetek a figyelmetekkel, a bizalmatokkal és kívánom, hogy a karácsonyi rege valóra váljon az életetekben.

Szombat, Szenteste, Ausztria 14/2.

Van lottóm a hétre és hoztam ki minden másnapra egy sorsjegyet. Tegnap húzták az egyik lottót, egyesem lett és két szám volt mellette. Ma kapartam az első sorsjegyet és nyertem egy ezrest. 😊

A tegnapi (elég lesz a jó munka, nem kell a maximális) elhatározás mellett azt is eldöntöttem, hogy a takarodó ideje este tíz óra lesz. A. úgyis csak szenved, nyűglődik esténként, neki is jobb, ha inkább alszik. És mivel amint leteszi a fejét, alszik, csak rá kell beszélnem, hogy menjen nyugodtan az ágyba. Mivel szegény azt hiszi, nem otthon van, hogy ez itt egy "szanatórium", lehetnek itteni szabályok. Tegnap simán sikerült a dolog, tízkor már aludt.

Viszonylag nyugodtan telt a délelőtt. És kora délután kimehettem kicsit.

Szerencsére semmi nyoma a karácsonyi időnek és hangulatnak, így azért könnyebb viselni itt.

A séta után karácsonyi film ment a tévében, éppen fát díszítettek. Nem volt egyszerű, de rávettem A-t, hogy díszítsük fel mi is, ha már egy ilyen csodaszép fenyőt kaptunk. 

Ötre jött az unokája A-ért, a megbeszéltek szerint elvitte a családi vacsorára. (Az ezt megelőző háromnegyed órát nem kívánom senkinek: A. csinosba öltözött a segítségemmel...) Meghívtak engem is, de a kedvesség ellenére van ebben már tapasztalatom: ott is A-val kellett volna törődnöm, így viszont kicsit csend lehet, kicsit kiszakadhatok az ápolásból, mást ne mondjak: van valamennyi szabadidőm/kimenőm.

Egyedül voltam a házban. Egészen furcsa érzés. Igyekeztem úgy megélni a dolgokat, ahogy vannak. Igen: karácsony van. Nem, nem vagyok otthon, nem a szeretteimmel vagyok. Velük már ünnepeltem kicsit előbb (tudom, hogy az nem ugyanaz). Persze, hogy jobban szeretnék otthon lenni. Velük. Együtt. De itt vagyok. Végigpörgettem a tévé csatornákat: természetesen csupa karácsonyi, családi film. De nem akartam egyet sem nézni, mert amilyen érzelgős vagyok, jött volna a pityergés. Annak pedig nincs értelme. A gondolataim azért otthon is jártak, eszembe jutott a sok eddigi karácsony, a jók is, a rosszak is. Mert volt rossz is. És nem fogom idealizálni az ünnepet azzal, hogy nem veszek tudomást a rossz dolgokról.

Hoztam ki magammal néhány dolgot, amivel kicsit feldobhatom az itteni napjaimat: írtam már a lottót, a sorsjegyet, de van szaloncukrom, Snickers-em és pálinkám is (itt is köszönöm M-nak!). Az utóbbi kettővel még nem éltem, de ma ettem szaloncukrot, és ó, anyám, hát valami mennyei! Egészen friss, pont jó a csokiréteg vastagsága a zselén, roppanós, isteni! (Nem viszem ám túlzásba, nem szeretnék rosszul lenni.)

Van rá remény, hogy A-t holnap is elviszik egy-két órára. Hát reménykedem.

Még 12 nap.

Péntek, Ausztria 14/1.

Ülök és olvasok. Nehéz még koncentrálnom: hajnalban keltem, alig aludtam valamit a határig. Dunaújvárosban nagy meglepetésemre fehér volt a táj. Havazott. És hideg volt nagyon.

A mi buszunk ért oda elsőnek. Bevártuk a többi hármat. Magyarországon egy-egy busz egy nagyobb település (pl. Mohács, Pécs...) környékén élőket gyűjti össze. Itt pedig egy buszba kerülnek azok, akik Ausztriában mennek egy nagyobb hely (pl. Hollabrunn) környékére. Szerencsére nem kellett átszállnom, maradhattam elöl.

P. volt a sofőr. Ismerem, vele utaztam a kezdetek kezdetén, aztán pedig évekig.

Meglehetősen nagy volt a forgalom, főleg a magyar irányba, egészen a határtól Bécsig. Szembe fehér fénnyel jöttek, a mi irányunkban csak a hátsó lámpák piros fényeit láttam. Tegnap írtam, hogy hiányozni fognak a karácsonyi fehér-piros fények, hát most megkaptam.

Ülök és olvasok. Nem a nénivel, hanem a szobámban. Ő a konyhában van, a friss újságot nézegeti éppen. Csöndben. Rá-ránézek, mivel a náthától még be van dugulva a fülem, nem biztos, hogy meghallom, ha készül valamire.

Kicsit korábban már kiteregettem az első adag mosást. És megláttam egy meseszép fenyőt a mosókonyhában. Ezek szerint lesz karácsonyfa. És vele takarítani való, hiszen az egész lakásban iszonyú a meleg. De lesz fenyő illat is, már most érzem a fejemben (az orromban még nem, még mindig feszíti a váladék).

Csak ülök és olvasok. És úgy döntöttem, amennyire csak lehet, lájtosra fogom ezt a két hetet. Nem hanyag leszek, csak a maximum helyett most elég lesz a jó is. 

Délután van. Megvolt az ebéd. Rend van. És csönd. A-nak mondtam, hogy a szobámban leszek kicsit, de ha bármi kell, szóljon. Olvasnék, de pihennem kell. És most az eszemre hallgatok, hosszú lesz még a két hét.

El is tudnék aludni, de kis csukott szemmel fekvés után megérkezik A. lánya. Stratégiai megbeszélés. És kis ajándék tőle.

Délután karácsonyfát díszítettünk volna. De A. nem akar fát. Csak a lánya akarja, hogy A-nak legyen fája. (És itt jön újra képbe az, hogy a családnak fel kellene fognia, hogy semmi nincs már úgy, mint régen, főleg egy demens beteggel. És hogy nem kellene akarni, amit ők akarnak, hanem hagyni az öregeket, a beteget kicsit úgy csinálni, ahogy ő szeretné.) Behoztam a fát, de ennél tovább nem jutottunk, mert A. totál kiakadt, tombolt, dühöngött, és habár nekem kellett elviselnem és megnyugtatnom, komolyan mondom: nagyon sajnáltam.

Még 13 nap.

Csütörtök, csomagolás, 2016 utolsó napja Magyarországon

Amíg sokan várják a karácsonyt, visszaszámolnak 2016 utolsó napjáig, én mindezt már "elintéztem". Megvolt a karácsony a családdal, és a mai az utolsó napom idén Magyarországon, amolyan szilveszter szerűség ez, csak csendben. És most jön egy jisoráz, azaz újra minden, csak Ausztriában.

Kettős érzés ez az egész bennem. Egyrészt persze, hogy szomorú vagyok, amiért nem a napján karácsonyoztam a családdal, hiszen nem volt csinos öltözék, nem láttam senki karácsonyfáját, nekem sem volt. Hiányzik a fenyő illata, a piros-fehér fények hangulata, a fahéj illat, a közös evészet, beszélgetés, nevetés... Idén az első két gyertyát is a munkában gyújtottam meg az ottani adventi koszorún, ráadásul nem is éghetett egy percig sem, a néni mániája, hogy leég a ház, ha hagyom a gyertyát... Kettős az érzés, mert emlékszem a tavalyi decemberemre. Itthon voltam. Munka nélkül, egy fillér nélkül, tele adóssággal, most pedig mehetek dolgozni, ráadásul tudom, hova megyek (hajjaj!), tudom, mi vár rám, de azt is tudom, hogy január 6-án már itthon leszek. És ez a két hét is része a 2017-es tervemnek, aminek viszont majd mindenki örülhet.

*** Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel. ***

Márai Sándor: Füveskönyv

Viszek ki sorsjegyet és vettem lottót is. És viszem a legújabb könyvemet, amit M-tól kaptam karácsonyra (itt is köszönöm!), már nagyon várom, hogy elkezdhessem és végig izgulhassam.

Holnap 03.35-re jön értem a busz. Remélem, megint M-val és jó csapattal utazom, azt pedig még jobban várom, hogy beválthassam a M-val megbeszélteket és újra szelfizzünk-bolondozzunk Bábolnán, Pakson, útban hazafelé, már az új évben.

       

Addig is nagy ölelés Mindenkinek! Kintről jelentkezem.

Szerda, Mo./13.

Egy betegség több mindenre jó. Például nem kérdezi, ráérsz-e pihenni, hanem ágynak szegez. Nem könyörög, hogy mostaztánmáridejelenne átgondolni dolgokat, hanem kapsz egy pofont: taknyot, fájdalmat, lázat. Amiben vagy elmerülsz, kihasználod, vagy mindent megteszel, ami megfelel az elveidnek és ami tőled telik, azért, hogy talpra állj.

Az elején az első verziót választottam. Már napok óta éreztem, hogy lappang bennem valami (=voltak dolgok, amik foglalkoztattak), de reméltem: elmúlik (=majd megoldódik magától). Ahogy erősödtek a tünetek (=ahogy egyre többet agyaltam), úgy kezdett az előző zárójel előtti és zárójeles dolog egyre inkább egybe folyni. És mélyülni, azaz egyre betegebb lettem. Kedden maximálisan a szőnyeg alá söpörtem a kérdéseimet és átadtam magam a betegségnek. Felment a lázam is, hurrá. Legalább volt időm filmet nézni, jöhetett a Rocky összes és ma a Reszkessetek, betörők! (amit én minden évben megnézek, megvan DVD-n, imádom).

A film után, ma kora délután, ahogy bóbiskoltam a gyűrött ágyneműben a koszos zsepik között, a vizes poharam, a lázmérő mellett, egyszer csak felvillant előttem a kérdés: miért csinálod ezt? miért teszed ezt magaddal? nem lenne egyszerűbb megbeszélned magaddal ezt a dolgot?! Persze, hogy a következő munkaetapról szólt. Mert beleesik a karácsony, a szilveszter, az újév. És mennyivel egyszerűbb lebetegedni, beteget jelenteni és lemondani ezt a két hetet, mint csalódást okozni családnak, barátoknak azzal, hogy nem leszek itthon az ünnepek alatt. Mert hogy ez motoszkál bennem, amióta elvállaltam ezt a két hetet. Furcsa lesz, persze, idegenben, munkával, család nélkül karácsonyozni. De január 6-án már jövök is haza. Szinte mindenkivel elő-karácsonyoztunk, kicsit ünnepeltünk, bár nekem még mindig az a legszebb az ünnepben és a hétköznapokban is, amikor együtt lehetek azokkal, akiket szeretek. Mindegy, milyen apropóból. Szóval megbeszéltem magammal, hogy elvállaltam ezt a munkát, gyerekes lenne egy "nátha" miatt lemondani. Ha már igent mondtam, akkor vállalom érte a felelősséget.

Van egy fél órás kedvenc "meditációm", azt megcsináltam, és az előbbi döntésemmel karöltve ezek után határozottan jobban éreztem magam. Neki is álltam egy-két dolognak, hiszen holnapután utazom, és haladtam is. Bekocsiztam a boltba is, és ha már a városban voltam, vettem sorsjegyet, amin nyertem egy ezrest. Gyűjtögethetek, ilyen közös költség összeget hozott ki nekem a képviselő:

Nem rossz, ahhoz képest, hogy mindig csak fél hónapot vagyok a lakásban, talán még kevés is ;)

(A dologgal nem foglalkozom, elírás lehet talán, a közös költséget adom a főbérlőnek, ő fizeti be, majd tisztázzák ezt is.)

Kedd

Délutánra belázasodtam. Azóta fekszem.

Megtisztelő. Köszönöm

Másfél millió oldalmegjelenítés...

Megtisztelő.

Köszönöm.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Hétfő, Mo./11.

*** Az élet igazságos, amit adsz, azt is kapod vissza.***

Ma elintéztem az év utolsó banki ügyét és -mint minden év végén- vittem egy kis apróságot a lányoknak, szívből megköszönve, hogy egész évben minden nyűgömben-bajomban készségesen segítettek. Amikor indultam kifelé, E-tól kaptam egy kis csomagot. Határidőnaplóval, amire rég vágytam, mert szeretek írogatni és kék (kedvenc színem) füstölő-gyertya szettel. Hát az államat úgy kellett felkanalaznom a padlóról. Itt is nagyon szépen köszönöm!

Jól éreztem pár nappal ezelőtt, hogy valami lappang bennem, már tegnap rendesen folyt az orrom és tüsszögtem, ma sem javult a helyzet. Tele a fejem váladékkal, de szerencsére rendesen ürül is, remélem, hamar túl leszek rajta. Hagyom az immunrendszeremet dolgozni, csak extra adag C-vitamin megy (aszkorbinsav) és igyekszem nyugton maradni. Fogorvoshoz ma is mennem kellett és még szerdán kapok egy helyi kezelést.

A futás mostanában kilőve, de séta van, kell a minimális mozgás és a friss levegő is.

Sorsjegy reggel: nem nyertem, délután: visszanyertem az árát.

R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé

E: húsleves, rizs, sült csirke, savanyú (köszönet érte K-nek)

V: sajt

Mozgás: 4 km

Film: Rocky 1-2.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Vasárnap, Mo./10.

R: 2 vajas-paprikás kenyér, keto kávé

E:zöldség krémleves, töltött paprika

V: leves ebédről. És szintén az ebédről maradt hús, felturbózva gombával és szelet vajjal

Délután séta.

És este a fiúkkal a Miniben, O-val kibővítve. Hát én ennyit már nagyon régen nevettem!

Mozgás: 5km