Túléltem az 5. napot is.
Az első négy nap viszonylag nyugodtan és gyorsan eltelt. 1. nap 100%-ban, 2. nap 95%-ban, 3. nap 85%-ban, tegnap 80%-ban nyugi volt.
Nem az első demens beteg, akinél dolgozom, de minden nap elcsodálkozom azon, hogy képes egy emberi agy ilyen módon megbetegedni, hogy ennyire elbutul. Csak rázom a fejem, mert ezt ép ésszel egyszerűen elképzelni sem lehet. A fizikai leépülés egy dolog, hiszen 80 éven felül már rá lehet fogni a korra, no de a szellemi! A demensek tökkkéletesen a jelenben élnek. A múltból csak a régmúlt van terítéken, de az is egyre ritkábban, egyre halványabban, egyre inkább foghíjasan. A jövő egyáltalán nem létezik, nincs "majd", nincs "a jövő héten", nem létezik a "holnapután" szó, maximum a holnap, de ez a fogalom is felületes. Csakis az itt és most él, csakis ez az egyetlen, adott pillanat. És minden egyes pillanatban csak egyetlen gondolat, ami pillanatonként változik, hiszen egyáltalán nincs rövid távú memória. Mintha minden gondolat fölösleges lenne, amit az agy azonnal töröl. Irtózatos kegyetlenséggel, véglegesen.
A: - Játszunk?
én: - Igen.
A: - Mit nem?
Habár az ápoltam még nincs végső stádiumban, az állapota rohamosan romlik. Úgy a szellemi, mint a fizikai. Egyetlen gondolat él benne: haza akar menni. Pedig 64 éve él ebben a házban, amit nagy részben ő épített. Full negatív, nyugtalan, rohangál, mint pók a falon, ki-be, be-ki, győzöm utána vinni a kabátját, a rolátort. Tegnap valamiért elmosolyodott, hát majdnem dobtam egy hátast, még sosem láttam mosolyra húzódni a száját. Két másodpercig tartott, aztán visszatért a borús, mérges arc. a semmibe révedő tekintet.
E., a boltos hölgy meghívott kávézni. A. fia, P. hozta a hírt és mondta: addig ő átjön a mamához, csak menjek E-hoz. No majd kiderül, mit hoz a holnap. Mert nekem még létezik a holnap, a jövő.
Reggeli mocorgó (itt)
Az első 3 kör ment egyben. Aztán A. fölébredt és indult a nap. Az utolsó két kört sikerült délelőtt, egyben befejezni. A nyújtás kicsit később jött. Kelhetek bármilyen korán, A. totál rendszertelenül ébred. Viszont túl korán sem akarok kelni, mert itt irtó hosszú egy nap, este 10-nél előbb A. nem megy aludni, nekem még utána is van dolgom és az alvás fontos amúgy is, itt meg fokozottabban, 14 napig egyfolytában bírnom kell türelemmel, mosollyal, megértéssel, magamat gyakorlatilag kizárva a mindennapokból.
Ezen azért kicsit módosítottam. Például tudtam, hogy ma nem jön senki vigyázni A-ra, hogy kimehessek. Így átvittem a szomszédban lakó fiához, hogy legalább egy óra szabadom lehessen. Ha a hegy nem megy Mohamedhez...
8km
