Étek
|
Mozgás
|
R: 2 vajas-paprikás lenmag
kenyér, kávé, tea
|
FREELETICS 15. HÉT UTOLSÓ NAP!
APHRODITE, METIS (reggel), APOLLON (délután)
11km séta
|
E: 3 fasírt, rántotta,
saláta, 1 ek krumpli saláta
|
|
Du.: marék bogyós gyümölcs
|
|
V: tonhal saláta, marék
mandula
|
Bizony...
A Freeletics-et csak ki akartam próbálni. 15 héttel ezelőtt nem volt konkrét edzéstervem, csak azt tudtam: mozogni fogok. Belenéztem a Free-be, nagyon nehéznek tűnt. De -gondoltam- egy-két edzésnek jó lesz innen válogatni. Aztán letudtam menetrend szerint az első hetet. Olyannyira más fajta mozgás volt ez mint az eddigiek, olyan kemény, hogy magamnak is azt mondtam: nem nekem való ez, ehhez túl puhány vagyok. De azért folytattam. Amilyen nehéz volt, olyan hatalmas élményt is adott minden egyes edzés nap után. Az érzés, hogy bakker, igaz, hogy belepusztultam, de a fenébe is, megcsináltam, ráadásul mindez minden egyes rész után, na ez az, amit érdemes mindenkinek megismernie. Hihetetlen pluszt ad, hogy igenis képes vagyok arra, amiről még magam is azt gondoltam, hogy nem tudom megcsinálni. Egyszerűen félre kell tenni a kifogásokat, elkezdeni és megcsinálni. Nincs itt más titok. Büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam, hogy végig csináltam!
Úgyhogy:
Itt most egy családi haláleset és E. állapotának jelentős rosszabbodása miatt nagyon felborult az eddig jól bevált napirend. Így ma hirtelen kaptam egy óra kimenőt és előtte a szabadidőm egy részét nem kellett a házban töltenem. Elmentem hát sétálni.
Először Apfelberg felé vettem az irányt, de végig nagy feszültségű távvezetékek mellett és alatt kellett volna haladnom, hát ez nagyon nem tetszett. Így visszafordultam és St. Margharetenbe sétáltam át.
Ez fogadja a településre érkezőket:
Sok dolog miatt vagyok iszonyú szerencsés. A mai apróság például, hogy amellett, hogy istenieket eszem, a saláta bio. Tényleg az. Étkezés előtt szedem a kertből, ami soha semmiféle vegyszer nem lát, nincs műtrágyázva. Három féle salátánk van, plusz rukkola. A sali, amit egyszerűen imádok. És így, frissen szedve tényleg saláta ízük van, roppanósak, frissek, csodálatos színük van, csak szuperlatívuszokban tudok írni róluk. (Ezért lettek a mai étel fotók a szokással ellentétben nagyok.)
Egyelőre néhány pihenőnap jön, közben kiötlöm, mi legyen a következő edzés. Persze, ha lesz itt kint lehetőségem, sétálni/túrázni menni fogok. (Egyszerűen vonz a táj, húznak magukhoz a hegyek, az erdők, imádok menni, csak menni, belefeledkezni a látványba, az édesen friss levegőbe, a felhők változó mintáiba, a csöndbe...) És valószínű, hogy reggelente letesztelem a múlt héten feltett ugróköteles videókat, mert nagyon szimpinek tűnnek.
E. nincs jól. Fizikailag sem, lelkileg sem. Mindenféle testi tünetet produkál és néha kifakad belőle a tehetetlenség miatti szomorúság. Nehéz így látnom, mert harmadik éve vagyok nála és rengeteget tanultam tőle és általa magamról is. Az egyik legnagyobb dolog számomra, amit tanított: "Du darfst nicht alles so tragisch nehmen". Azaz: nem szabad mindent tragikusan felfogni. (Nem olyan nagy baj, ha a dolgok nem mindig úgy és akkor történnek, ahogy és amikor akarjuk.) A másik a türelem. Aztán annak az elfogadása, ami van. A jelenben élés. Tudom, hogy ez csak egy munkahely, de 99%-ban nagyon jól kijövünk, sokat nevetünk, beszélgetünk és mindenkinek büszkén mesél rólam, hogy milyen ügyesen lefogytam, hogy milyen kreatívan főzök és mindent mindig szépen tálalok; hogy milyen nagy dolog, hogy 16 évig kis gyerekeket tanítottam írni/olvasni/számolni... Tudom, hogy nem innen megyek majd nyugdíjba és azt is, hogy E. sem él örökké. De már most hálás vagyok, hogy ide kerültem, hogy megismerhettem, hogy akarva-akaratlanul is kaptam tőle egy kis "örökséget".
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
