- megnyertem a lottó ötöst és az egyik saját szigetemen süttetem azóta is a hasam,
- tegnap vettem kondi bérletet és mára elértem az álom alakomat,
- egy olyan étkezési rendszert találtam fel, amivel a világ összes embere egészséges, ideális súlyú lehet,
- holnap reggel indul a főzőműsorom az ORF-en,
- csinos kis dalmáciai házam berendezéséhez utazgatok a világban bútorokat keresve,
- űrutazást kaptam ajándékba a jól végzett munkámért...
Ha minden nap vezetem a blogon az étkezésemet, az a baj. Ha csak két naponta, akkor az. Ha lefotózom a tízóraimat, ami egy alma volt, hülye vagyok, mert ki ne tudna elképzelni egy almát. Ha nem fotózom le, hiteltelen vagyok, mert akkor ugye nem is azt ettem. Ha bármilyen ételt lefotózok, jön a kritika, hogy elmehetnék igazán egy fénykép készítő tanfolyamra, mert satnyák a fotóim. Ha magamról teszek fel képet, akkor magamutogató vagyok, egoista. Ha nem teszek fel magamról fotót, akkor biztosan jól elhíztam, csak titkolom. Ha írok E-ről, az sokakat zavar. Ha nem írok, akkor jön a kérdés, mi történt? Ha megírok egy sztorit, az a baj, ha nem írok, akkor az. És mindez napi szinten, folyamatosan, állandóan. Na, ezeken szoktam jókat mosolyogni. Mert tény, hogy amíg füzetben vezettem a naplómat, nem olvasta senki rajtam kívül :) A kritikát egyébként szeretem, érdekes látni, hogyan vélekednek rólam mások. És egy-egy építő jellegű kritikából, sőt még egy jó nagy fenékbe rúgásból is sokat lehet tanulni. És tényleg nagyon szívesen beszélgetek bárkivel, aki már legalább annyit letett az asztalra, mint én. Aki példának okáért nagyon rosszul érezte magát egy élethelyzetben, mondjuk a munkahelyén, és feladta a biztos, határozatlan idejű szerződéses állását és külföldre ment dolgozni. Aki elvesztette az édesapját, és aki ezt a tényt majdnem tíz évig képtelen volt feldolgozni, de aztán mégis sikerült. Aki blogot vezet az életmódváltásáról és tudja, hogy ez mennyi időbe telik. Aki nemrég költözött a 15. lakhelyére. Aki elindult egy úton önmaga felé, tudva, hogy ez mennyi fájdalommal jár, de tudva, hogy nagyon jó elindulni és haladni ezen az úton. Aki recepteket talál ki, megosztja másokkal. Aki már nem egy emberkének segített élet-módot váltani. Sorolhatnám, de nem teszem, mert ezek mindennapos dolgok, és semmivel nem tartom magam különbnek azoknál, akik hasonló szituációkon mentek keresztül mint én. Hiszen csak egy egyszerű ember vagyok, akinek vannak álmai és aki ezeket nem hajlandó feladni akkor sem, ha ez kifelé nem szórakoztató.
Az életben már annyian tettek nekem keresztbe, csaltak meg, okoztak bánatot, fröcsögtek rám kígyót-békát, akadályoztak, kritizáltak, piszkáltak, és ma mindezt csak megköszönni tudom. Mert olyan vagyok, aki mindent először a szívére vesz, de aztán át is gondolja, és a sok negatívumot képes energiává alakítani. Anno mindenki a fogyásom, az életmódváltásom ellen volt, hiszen jó vagyok én úgy, úgy vagyok egészséges, ha rezeg a hájam, minek sanyargatom magam, csak beteg leszek, nekem úgysem fog sikerülni... Persze, hogy bántott, de szinte vérszemet kaptam, és egyre elszántabban csináltam tovább azt, amiről szent meggyőződésem volt, hogy az én utam. Ők, az állandó beszólogatók és okos kritikusok (akkor még nem írtam a blogot) voltak azok, akik megtanítottak arra, hogy nincs olyan, hogy késő, hogy nem lehetséges. Megtanítottak bíznom magamban, állhatatossá, fegyelmezetté tettek. Rámutattak arra, mekkora vakvágány lenne, ha őket követném és én is negatív lennék, lusta, kritizáló, átkot szóró szipirtyó. Örülök, hogy így történt, hiszen lehettem volna egy saját mocsarában fuldokló, kövér, totálisan önbizalom hiányos, undok, nagyszájúan beszólogató, közben pedig otthon, a tévé előtt chips-szel a kezében romantikus filmeken szipogó hárpia is.
Biztosan érdekesebb lenne a blog, ha naponta más-más hírességgel készítenék interjút. Ha meztelen fotót tennék fel magamról. Ha naponta fantasztikusabbnál fantasztikusabb, csuda egészséges recepttel rukkolnék elő. Ha full részletességgel írnék a szerelmi életemről. Ha valami totál egzotikus munkahelyre váltanék...
... De én éppenséggel csak egy egyszerű nő vagyok, akivel ma annyi érdekes történt csupán, hogy miután behoztam a megszáradt ruhákat a szárítóról, E. egyszer csak megszólalt: "Egy nagy pók van a hátadon!". Tudja, hogy egyszerűen irtózom a pókoktól, én viszont tudom, hogy szeret viccelni. Csakhogy ránéztem az arcára és rögtön tudtam, hogy ez most nem vicc. Sőt ha ő látja, akkor az tényleg NAGY! Kapásból minden rekordot megdöntő gyorsasággal bújtam ki a felsőmből, amiről egy majdnem tenyérnyi pók ereszkedett a szék támlájára. Hatalmas sikongatások közepette mutattam E-nek a botjával, merre mászik a dög, és a nagy hangzavarban egy-két perc alatt E. puszta kézzel vetett véget a -szerencsétlen- áldozat életének...
R: lm. túró, áfonya, növényi joghurt, lenmag.
E: 2 hamburger.
V: 2 tojásból és sonkából rántotta.
Biztosan érdekesebb lenne a blog, ha naponta más-más hírességgel készítenék interjút. Ha meztelen fotót tennék fel magamról. Ha naponta fantasztikusabbnál fantasztikusabb, csuda egészséges recepttel rukkolnék elő. Ha full részletességgel írnék a szerelmi életemről. Ha valami totál egzotikus munkahelyre váltanék...
... De én éppenséggel csak egy egyszerű nő vagyok, akivel ma annyi érdekes történt csupán, hogy miután behoztam a megszáradt ruhákat a szárítóról, E. egyszer csak megszólalt: "Egy nagy pók van a hátadon!". Tudja, hogy egyszerűen irtózom a pókoktól, én viszont tudom, hogy szeret viccelni. Csakhogy ránéztem az arcára és rögtön tudtam, hogy ez most nem vicc. Sőt ha ő látja, akkor az tényleg NAGY! Kapásból minden rekordot megdöntő gyorsasággal bújtam ki a felsőmből, amiről egy majdnem tenyérnyi pók ereszkedett a szék támlájára. Hatalmas sikongatások közepette mutattam E-nek a botjával, merre mászik a dög, és a nagy hangzavarban egy-két perc alatt E. puszta kézzel vetett véget a -szerencsétlen- áldozat életének...
R: lm. túró, áfonya, növényi joghurt, lenmag.
E: 2 hamburger.
V: 2 tojásból és sonkából rántotta.
1 nap még. A csomagom fele kész.
