Százszor fel akartam adni. Álmot, tervet, jövőt. Ezerszer volt olyan nehéz a sors, hogy úgy gondoltam: nem bírom tovább. Százezerszer megbántam volna, ha akkor, ott, a mélyben nem folytatom.
“Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli.
Anyám azt mondta: Egyet tanulj meg: hétfőn hétfő, kedden kedd.
Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni
félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn.
Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan.
Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz.
Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van.
Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul
és fegyelemmel."
(Szabó Magda)
Hullámvasúton ülök. Egyszer fent vagyok, egyszer lent. Néha sikongatok az örömtől, ha felfelé tartok, az nagyszerű. A lejtőn is van kaland, de néha felfordul a gyomrom. Viszont tudom, hogy ha a menet után megáll a gép és én remegő térdekkel és reszkető kezekkel kiszállok, nincs más az arcomon, mint boldog mosoly, mert végül is jó volt, megérte. A fentekkel és a lentekkel együtt.
Az én kis vasutam egy ideje megindult lefelé megint. Voltak időszakok, amikor néztem előre, csakhogy egyre csak a még lejjebbet láttam. Mást nem, csak ami közvetlenül az orrom előtt volt. Kívülről annyi látszik, hogy megtorpantam valahol a lejtőn, avagy lassan csúszok a gépezeten lefelé. Mégis érdekes módon úgy érzem, ez csak a mátrix. Mert pillanatokra ugyan liftezik kicsit a gyomrom, viszont felfelé nézek, ahol ott a kék ég, a friss levegő, néha még a nap is süt. Tartom magam, hogy ki ne essek a gépből, de egyik kezemmel elengedtem a kapaszkodót és kinyújtottam. Keresek is vele és kapok is.
Konkrétabban: munka, anyagiak, célok.
Október 16-a óta nem dolgozom. Azaz nincs bevételem. Rengeteg kiadásom volt novemberben (nagy összegű tervezett és sok nagy összegű, nem tervezett). Egészen pontosan idén ki tudom még húzni az utolsó vésztartalékom maradékából, de január elsejétől nincs egy fillérem sem. Addig is prioritások felállítva: a csekkekre/kötelező befizetendőkre félretéve a szükséges, a maradékból vehetek élelmiszert. Ami ezen felül (kel)len(n)e, az most sztornó. Ez eddig tény. Folyamatosan keresem a melót itthon is, külföldön is. És még más ötletem is van a hivatalos munkakeresés mellett. Viszont ez tényleg a mátrix, és én azt a kapszulát veszem be, amelyiknek egyik fele kék, a másik piros. Akkor is, ha vannak, akik szerint ilyen kapszula nem is létezik. Ugyanis bármi legyen a jelenlegi tényállás (amit tudomásul veszek), nem mondok le a távolabbi terveimről, azokról a dolgokról, amikről régóta álmodozom.
Ezen a lejtőn néha még falakba is ütközöm, meg is ráncigálnak: emelnek egy díjon, amivel nem számoltam; magyar-osztrák (és már német is) bürokráciai útvesztők; a majdnem semmiből kell étkeznem (viszont ennél sokkal nagyobb fal, hogy gyakorlatilag a boltokban alig kapható élelmiszernek nevezhető dolog; de kreativitással így is csodákat lehet a tányérra varázsolni még), de meggyőződésem, hogy habár jól megütöm magam a falnak ütközéstől, ahogy ezek a falak felépültek, úgy le is lehet bontani őket. Sőt nagy valószínűséggel megkockáztatom azt, amit még sosem kockáztattam. Egy álmom valóra válásáért. Azt pedig tudom, hogy én szerencsés vagyok, nálam sokkal-sokkal rosszabb sorban is élnek emberek. Nem csinálok a bolhából elefántot, a vízilóból sem dinoszauruszt. Attól, hogy most nem látom, még tudom, hogy a Nap ott ragyog az égen, olyan még nem volt, hogy egy idő után ki ne sütött volna. Addig is mozgásban maradok és a sötét, hideg napokon örömmel emlékszem vissza a napsütéses, kellemes, meleg napokra.
Reggeli: 2 főtt tojás, turbó töltés 2
Vacsora: sült csirke, sajtszósz, 2 főtt tojás, saláta (sóval, tökmagolajjal)
Mozgás: láb
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
