Magyarország. De nem is fogom megjelölni egy ideig az országot, hiszen nem tudom még, mikor sikerül a következő munkahely. És hogy pontosan hol. Tervek és szervezések vannak, aztán lesz eredmény is. Mert ugye három napja -a derült égből villámcsapás események kapcsán- felmondtam Knittelfeldben.
A vasárnap esti felmondás után felpörögtek az események.
- Nem úgy készültem, hogy hazajövök végleg. Arra viszont régóta készültem, hogy minden fölösleges dolgot hazahozok. A három kinti év alatt azért meglehetősen sok dirib-darab, kicit-kacat felgyülemlett a kis lakosztályomban. Szombaton már tudtam, hogy maximum még egyszer jövök ki. A nagy piros táskám volt, a hátizsák és a hűtőtáska. Mivel ezeket tele vittem ki, tudtam, hogy nem fogok beférni. Összeszedtem minden szatyrot, amit csak találtam fent, de lehetetlen vállalkozás volt még így is. Én ott kint nem kaptam kimenőt. A hivatalos délutáni szabadidőt is a házban töltöttem, ez szabály volt ott. Így szombat délután mindent odakészítettem, amit haza akarok vinni. És elterveztem, hogy mivel délután át kell mennem a boltba E-nek pékáruért, ha Isten is úgy akarja, akkor E. nem jön, így be tudok robogni a városba és tudok venni egy olcsó táskát. Szerencsére E. otthon maradt, így berohantam a városba. Első bolt: semmi. Második bolt: egy elfogadható méretű sporttáska, de még akciósan is 25 Euró! Nem volt időm agyalgatni, fogtam, megvettem, rohanás a boltba, onnan vissza E-hez. Fél óra volt az egész, izzadtam a 9 fokban, amire visszaértem, E. megjegyezte: "Ma nagyon gyors voltál!".
Szombaton este megpróbáltam a lehetetlent: mindent bepakolni. Meg is volt, nehezen, de befért. Ekkor bementem a hátsó szobába. Bakker! Még ott a csizma, a nagykabát! Már fáradt voltam, járt az agyam, hogy visszamenjek-e dolgozni még egy etapra, abbahagytam a pakolást.
Vasárnap reggel mindent kipakoltam és átválogattam. Amire gyakorlatilag nem volt szükségem vagy nem volt fontos, ott hagytam a váltótársamnak. Így felszabadult egy kis hely. A piros táska már eleve tele volt, de oda még be kellett férnie a kabátnak. Addig paszíroztam, amíg bent volt. A cipzár behúzása felért egy cirkuszi bűvészmutatvánnyal, időbe és türelembe telt, de meglett.
Este még minden dobozból zacskóba ürítettem a liszteket-magokat-fűszereket, a dobozokat egymásba raktam, a zacsikat betömködtem ide-oda. Cipzár be, kész...
- Hétfőn reggel megbeszéltük E-tel, hogy nem megyek hozzá többet. Aztán 10-kor jöttek értem. R-vel, a váltómmal gyorsan megbeszéltük a történteket, elbúcsúztunk és én hazautaztam.
- Amint hazaértem, már hívtam is F-t (itthoni főnököm) és elmondtam neki, mi történt. Megbeszéltük, hogy már keresi is nekem a következő helyet. Ha sikerül, idén még biztosan maradnék az ápolásnál, de legmesszebb Bécsig szeretnék utazni.
- Este még telefonáltam, kipakoltam az egyik tatyót, beszélgetés, aztán szunya. Hulla fáradt voltam.
A vasárnap esti felmondás után felpörögtek az események.
- Nem úgy készültem, hogy hazajövök végleg. Arra viszont régóta készültem, hogy minden fölösleges dolgot hazahozok. A három kinti év alatt azért meglehetősen sok dirib-darab, kicit-kacat felgyülemlett a kis lakosztályomban. Szombaton már tudtam, hogy maximum még egyszer jövök ki. A nagy piros táskám volt, a hátizsák és a hűtőtáska. Mivel ezeket tele vittem ki, tudtam, hogy nem fogok beférni. Összeszedtem minden szatyrot, amit csak találtam fent, de lehetetlen vállalkozás volt még így is. Én ott kint nem kaptam kimenőt. A hivatalos délutáni szabadidőt is a házban töltöttem, ez szabály volt ott. Így szombat délután mindent odakészítettem, amit haza akarok vinni. És elterveztem, hogy mivel délután át kell mennem a boltba E-nek pékáruért, ha Isten is úgy akarja, akkor E. nem jön, így be tudok robogni a városba és tudok venni egy olcsó táskát. Szerencsére E. otthon maradt, így berohantam a városba. Első bolt: semmi. Második bolt: egy elfogadható méretű sporttáska, de még akciósan is 25 Euró! Nem volt időm agyalgatni, fogtam, megvettem, rohanás a boltba, onnan vissza E-hez. Fél óra volt az egész, izzadtam a 9 fokban, amire visszaértem, E. megjegyezte: "Ma nagyon gyors voltál!".
Szombaton este megpróbáltam a lehetetlent: mindent bepakolni. Meg is volt, nehezen, de befért. Ekkor bementem a hátsó szobába. Bakker! Még ott a csizma, a nagykabát! Már fáradt voltam, járt az agyam, hogy visszamenjek-e dolgozni még egy etapra, abbahagytam a pakolást.
Vasárnap reggel mindent kipakoltam és átválogattam. Amire gyakorlatilag nem volt szükségem vagy nem volt fontos, ott hagytam a váltótársamnak. Így felszabadult egy kis hely. A piros táska már eleve tele volt, de oda még be kellett férnie a kabátnak. Addig paszíroztam, amíg bent volt. A cipzár behúzása felért egy cirkuszi bűvészmutatvánnyal, időbe és türelembe telt, de meglett.
Este még minden dobozból zacskóba ürítettem a liszteket-magokat-fűszereket, a dobozokat egymásba raktam, a zacsikat betömködtem ide-oda. Cipzár be, kész...
- Hétfőn reggel megbeszéltük E-tel, hogy nem megyek hozzá többet. Aztán 10-kor jöttek értem. R-vel, a váltómmal gyorsan megbeszéltük a történteket, elbúcsúztunk és én hazautaztam.
- Amint hazaértem, már hívtam is F-t (itthoni főnököm) és elmondtam neki, mi történt. Megbeszéltük, hogy már keresi is nekem a következő helyet. Ha sikerül, idén még biztosan maradnék az ápolásnál, de legmesszebb Bécsig szeretnék utazni.
- Este még telefonáltam, kipakoltam az egyik tatyót, beszélgetés, aztán szunya. Hulla fáradt voltam.
Reggeli (még Ausztriában): rántotta (2 tojás, 1 tk vaj, 1 tk zsír)
Ebéd (úton hazafelé, a buszon): 2 szendvics, marék mogyoró
Vacsora: 2 kókusz golyó, sajt
KEDD
Egész nap csörgött a telefonom, potyogtak az üzenetek: mindenki érdeklődött, hogy vagyok, minden rendben van-e, nem viselt-e meg nagyon az egész felmondásos dolog. Nagyon jó érzés volt, hogy ilyen sokan gondoltak rám és hogy aggódtak, féltettek. Szerencsére mindenkit meg tudtam nyugtatni, hogy maximálisan helyesnek érzem a döntésemet és hogy jól vagyok.
Továbbra is folyt a szervezés, a munkáé is, az életemé is. mivel nem tudom, most mennyi ideig leszek itthon, nem tudok távlatokban tervezni, de azért megbeszéltem néhány találkozót ismerőseimmel és voltam este boltban a legszükségesebbekért (saláta például). Költekeznem most nem lehet, az anyagi tartalékom véges, a következő munkahely egyelőre nincs meg, de éhen halni egy hónapig sem tudnék, annyi minden van itthon (tonhal, fagyasztott dolgok...) szerencsére.
Reggelit nem ettem, nem voltam éhes.
Ebéd: húsgolyó, krémsajt.
Vacsora: big mac Boszi módra.
SZERDA
A mai nap is telefonálásokkal, szervezéssel, emailezéssel telt nagyrészt. Délelőtt K-val dumáltunk kicsit. Újra nagymama lesz és ez olyan jó! :) A volt főnökasszonyommal elintéztük a hivatalos dolgokat. A nap többi részében kipakoltam minden hazahozott dolgomat, helyet kerestem nekik, átválogattam, átcsoportosítottam. És kitakarítottam, kimostam. És újra megy a garázsvásár, azaz a "nincs már rá szükségem" dolgaim eladása. Lejjebb vittem az árakat. Nem meggazdagodni szeretnék ebből, hanem tényleg megszabadulni a sok-sok dologtól.
Ma volt egy aranyos telefon: Dr S. keresett és érdeklődött, hogy vagyok. Amolyan utánkövetésként. Megbeszéltük, hogy gyógyszer nélkül is jól vagyok. Meséltem neki a felmondást is. Nagyon örült, hogy ilyen kiegyensúlyozott vagyok a -nem egyszerűnek indult- döntés után is. Kérte, hogy "ne hősködjek", ha a legkisebb negatív változást, visszarendeződést is észreveszem, írjak neki, hívjam, keressem. Megígértem. :)
Este még egy kis dumcsi (két pasival ;) ) az Irish-ben, aztán holnaptól kicsit összekapom magam, hogy időt szánjak végre a mozgásra is.
Reggeli: rántotta, krémsajt magokkal, savanyú ubi.
Ebéd: minestrone, big mac hambi
Vacsora: szenyó (vaj, sonka, hagyma, saláta, sajt)
Ma már nem kellett a mosolyt ragasztanom. Simán ment magától is. :)
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
