Ha a hidegrázásból létezne diploma, tegnap éjjel tutira megkaptam volna...
A műtét óta nem a legstabilabb a hőháztartásom. Tudok nagyon fázni, aztán melegem lesz, majd megint fázom. A mostani betegség alatt leginkább fázom.
 |
| kép |
Tegnap éjjel próbáltam elaludni, de nem ment. Nemcsak a lábam fázott, mint általában, hanem az egész testem vacogott, belül is, sejtszinten fagytam meg úgy, hogy alattam és fölöttem is vastag, meleg pléd, azon a takaró, és a kardigánom is rajtam volt már. Olyan volt, mintha egy jéggel teli kádban feküdtem volna. És csak rázott a hideg vagy egy órán keresztül, amíg végre elnyomott az álom.
Aztán arra ébredtem, hogy húzza a görcs a bal bokámtól felfelé a lábszáram belső részét. És fáztam. De visszaaludtam.
Hajnali 2-kor is felébredtem: olyan kegyetlen fejfájásra, hogy a levegőben szálló porszemek hangja is fájt, egyben köhögnöm kellett, fullra be volt dugulva az orrom, és olyan szomjas voltam, hogy Mohács teljes vízkészletét meg tudtam volna inni. Másfél órámba telt, amire hidratáltam magam, kidugaszoltam nagy nehezen az orrom az orrcseppel meg némi termálvizes orrspray-vel, és vettem be egy Algopyrint (gyomorvédővel), hogy ne robbanjon szét az agyam. Nehezen, de megint visszaaludtam.
És álmodtam.
Azt álmodtam, hogy világjárvány volt: kínzó, kegyetlen hidegrázás. És csakis azok melegedhettek fel, akik megkapták az oltást. Épp közeledett a tű a nyakamhoz, amikor szerencsére megcsörrent a telefonom. Reggel 8 volt.
