Étel
|
Mozgás
|
R: 2 vajas kakaós
piskóta, keto kávé
|
R: Les Mills Pump challenge (10 kg)
|
E: borsóleves,
sült krumpli, baconös hús, savanyúság, vaníliás papucs
|
Cardio videó
|
V: -
|
|
Nem vagyok tökéletes. Ami a házimunkát illeti, főleg nem. Amikor dolgozom, azonnal elmosogatok, eltörölgetek, elpakolom az edényeket főzés után, tűzhely fényesít, padló feltöröl. Pikobelló. Itthon teljesen más a helyzet. Ugyanis engem nem zavar, ha tele a mosogató mosatlannal. Az sem, ha van egy-két dolog a padlón. Vagy éppenséggel, ha a konyhapulton és/vagy -asztalon ott hevernek a dolgaim, nem kapok agyfrászt. Nekem jó úgy, minden szem előtt, megtalálok mindent, kéznél vannak a dolgok. Nem élek disznóólban, de ha nincs minden nap minden tökéletesen rendben/elpakolva/kifényesítve, az nálam korántsem világvége.
Ma reggel adtam magamnak negyed órát a házimunkára. És ez a tizenöt perc alatt rengeteg mindent megcsináltam. Az egész lakásban. Nem lett minden pörfikt, de nem is kell annak lennie. (Próbálkozom azzal, hogy minél kevesebb mérget használjak. Lásd mosogatószer. Ez vicces helyzeteket és jó tapasztalatokat szül: egy ketos konyhában kell valamennyi zsíroldó, mert bizony az eszközökön sima langyos vízzel megmarad a zsír egy része. A forró vízben meg leég a kezem.)
Aztán irány anyuék. Vezettem, ma már ment, tudtam figyelni, nem voltam annyira fáradt, hogy elaludjak közben vagy belemenjek valakibe.
Anyuéknál minden látogatás olyan, mintha lakodalomban lennék. Terülj asztalkám, süti hegyek, teljes kiszolgálás, hihetetlen. És amikor eljövök, anyu szatyorszámra pakolja be a maradékokat, meg egy szál kolbász, egy-két üveg saját készítésű, cukormentes savanyúság, lekvár, kis zacskó dió csak úgy... Komolyan: sokszor nem fér be a kis hűtőmbe minden. Azért ezt az érzést mindenkinek kívánom.
Mami lassan 90 éves. Tud járni, tud főzni, mindig ő mosogat, horgol, köt, húsvéti dekorációkat gyárt, varr, kézzel is, géppel is. Alig lát, szinte semmit nem hall, de sokszor eszembe jutottak az eddigi ápoltjaim ma is, és hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy mami még így itt van nekünk/velünk. Nevetve, zsörtölődve, viccelődve, szuszogva, anekdotázva, kritizálón, kreatívan.
Sok blogolvasó keres meg, amióta csak írom az internetes naplómat. Korábban életmódváltással kapcsolatban, mostanában leginkább a belső csend a téma. Kérdések jönnek: hogy éltem túl, amikor megcsaltak, hogy vagyok képes munkáról munkára, országról országra "szállni", hogy tudok nehéz helyzeteket megoldani, hogy kezelem a problémákat. És sokan kérik, hogy legyen a belső csenden belül egy új rovat, amiben tanácsokat adok a "túlélésre" vonatkozóan. Én is úton vagyok. Már egész jó tempóban, de még az elején. A saját utamon. Szívesen leírom (privát) üzenetben a megoldásaimat, de ez én vagyok. Nekem így sikerült. Korántsem biztos, hogy az apró "trükkök" másoknál is beválnak, mert különbözőek vagyunk. A belső csendként közzétett "életigazságok", idézetek azért kerülnek a blogra, mert nekem segítenek, találok bennük megszívlelendő dolgokat, olyan gondolatokat, amin érdemes elmélázni, sorokat, amik mantrák lehetnek és amik nekem segítenek, így talán mások is találnak bennük használható dolgokat. Amit mindenkinek tanácsolni tudok, az az őszinteség- saját magadhoz. Ez nagyon nehéz, nagyon tud fájni, de ha megvan, akkor minden más világosabb, tisztább. (Nekem ebben még rengeteg fejlődnivalóm van.)
Keto reggeli után anyuéknál fejedelmi ebéd volt. Már ügyesen tudok válogatni, bár anyu mindig úgy főz, hogy szinte mindenből ehessek. Pl. nekem külön, rántás nélkül készíti a leveseket. Van egy süti, egy kicsi, nagyon könnyű, szinte semmi tészta-kicsi krém vaníliás papucs, ami még a nálam csillagos ötös madártej szeletnél is csillagosabb. Ha van, abból mindig eszek, keto ide vagy oda. Különösebb tüneteket nem okoz, és tényleg embertelenül finom. Ettem ma is. Nálam a gond ott van, hogy ha már ettem sütit, akkor aznapra "mindegy". Felmentünk a keresztszüleimhez, ott volt bolti csokis mini keksz, ezek a falatnyiak, abból is ettem vagy ötöt. Ez már lisztes-cukros volt rendesen, és habár tényleg nem sok, jött a vállalt következmény, a hascsikarás. Nem tartott túl sokáig, de nem volt kellemes. És itt kanyarodok kicsit vissza az előző bekezdéshez. Megtehetném, hogy ezeket nem írom le a blogon. Megtehetném, hogy "magam elől is eltitkolom", azaz hazudok magamnak. De nem teszem. Mi értelme lenne egy étkezési naplónak, ha tartalmazna egy látszólagos mintaétrendet? Hogy tudnék bármit visszakövetni, ha meghamisítanám a saját táplálkozási naplómat? Az őszinteség magammal itt is fontos. Én nem fogyókúrázom, nem akarok fogyni, nem igazán érdekel, mit mutat a mérleg, amíg jól érzem magam a bőrömben, amíg jók rám a tavalyi ruháim. Nem vagyok izmos, nem mindenhol vagyok feszes, de teljesen emberi alakom van, ráadásul nem napi szinten eszek szemetet, mozgok, edzem a szellemem és ápolom a lelkemet is. Ez a néha-süti nálam nem okoz lelkifurdit, mert tudatos döntés, hogy megeszem, vállalom a következményeit, és még napok elteltével is mosolygok, ha eszembe jut a mennyei íze.
Reggel, még az út előtt megvolt a mozgás. Mert szeretem, mert hiányzik, ha kihagyom, mert jót tesz. A Les Mills Pump challenge volt, a tegnapelőttihez képest 2 kilóval több súllyal. Nevetségesnek hangzik a 10 kg súly, de épp elég volt végigcsinálnom így is. na igen: kint három hétig nem volt edzés, csak túlélés, az azt megelőző három itthoni hetemen képtelen voltam regenerálódni az azt megelőző kinti három hét nemalvás után; így örülök ennek a 10 kilós súlynak is.
Hogy miért van az, hogy mostanában, ha mozgásról van szó, égnek áll a hajam, ha csak egyet is kell ugrani, nem tudom. Talán lustaság, talán nem, de ha meglátom például a burpee szót, kapásból elfáradok. A lábaim "kézzel-lábbal" tiltakoznak az ugrás ellen, nem szeretik, ha be kell hajolniuk, a guggolás gondolatára sikítanak, sőt azt se bírják, ha meg akarom őket mondjuk vízszintig emelni... A kocogás oké, A Les Mills is, bár el kell nyomnom a tiltakozást a guggolásoknál, kitöréseknél. Mivel minden mindig változik, ez se marad így, az biztos.