Mi lesz, ha...

Én: Szia, Istenem!
Isten: Szia!
Én: Nem vagyok valami jól.
Isten: Mi van veled? Egész reggel a plafont bámultad.
Én: Iszonyúan aggódom a jövő miatt.
Isten: Ez eléggé szörnyen hangzik. Miért aggódsz?
Én: A jövő miatt.
Isten: John...
Én: Igen?
Isten: Hagyj fel azzal, hogy azon aggódsz, hogy "mi lesz, ha ez vagy az történik velem", és helyette összpontosíts arra, hogy HOGYAN éld az életed.
Én: Nem hiszem, hogy erre képes vagyok. Folyamatosan azon pörgök, hogy tuti, valami rossz fog történni velem a jövőben.
Isten: Mondok neked valamit. Néhány rossz dolog fog történni veled a jövőben.
Én: Ez szörnyű!!
Isten: Nem, ez nem az. És néhány csodás dolog IS fog történni veled a jövőben.
Én: Oké, hogyan tudnám megelőzni a rosszakat?
Isten: A legtöbb rosszat nem tudod megakadályozni. Történni fog, ami történni fog.
Én: Úgy látszik, semmennyi irányítás nem adsz az életem fölött.
Isten: Ez nem igaz. Néhány dologot irányíthatsz.
Én: mit iranyíthatok?
Isten:
Milyen határozottan fogod a kezem.
Mennyi szeretetet adsz.
Mennyire vagy jelen a csodákban, amelyeket naponta adok neked.
Mennyi időbe telik, hogy talpra állj, miután padlóra kerültél.
Hogyan bánsz a szomszédoddal.
Mennyire kitartóan keresel engem az életedben.
Milyen keményen harcolsz azokért, akik nem tudnak kiállni magukért.
Mennyi szépséget fedezel fel a teremtett világban.
Mennyire értékeled az életed ajándékát.
Mennyire hagyod, hogy mások mondják meg, ki vagy.
Hogyan neveld a gyerekeidet.
Hogy félelem nélkül megbocsátasz-e annak, aki ártott neked.
Mennnyi békét viszel a világba.
Milyen eltökélten fogod megvalósítani az álmaidat.
Hogy milyen hangosan énekelsz a zuhany alatt:)
Mennyi idődet osztod meg azokkal, akik magányosak.
Mennyit hazudsz önmagadnak.
Milyen keményen próbálkozol.
Mennyire nyitott a szíved.
Észreveszed-e minden nap a hétköznapi csodákat.
Mekkora teret engedsz magadban a kétségbeesésnek.
Hogy mire használod a képzeleted.
Hogyan tekintesz más emberekre.
Mennyire engeded magad növekedni.
Hogy fény vagy-e a világban.
Milyen gyengédséggel fordulsz a szegények felé.
Hány ellenséget szerzel magadnak.
Mivel töltöd a szabadidődet.
Mennyi vizet iszol.
Hogyan beszélsz azokkal, akik fölött hatalmad van.
Hogy a hangszeremmé válsz-e.
Hogy mi az, amit meghallasz.
Hogy mennyi energiát pazarolsz el a múlt fölötti sajnálkozással.
Mennyire táplálod a jövőtől való félelmeidet.
Hogy milyen őszintén nevetsz.
Hogy ítélkezel-e mások felett.
Milyen hangosan tiltakozol az igazságtalanság ellen.
Mennyit pletykálsz másokról.
Mennyire kitartóan küzdesz az ellen a hajlamod ellen, hogy megtagadod magadtól, hogy a jelen pillanatban élj.
Hogy összeszorított öklökkel, vagy nyitott szívvel élsz-e a világban.
Mennyire vagy kíváncsi a világra, amit neked alkottam.
Mennyire tiszteled azok méltóságát, akik más politikai állásponton vannak, mint te.
Hogy építed-e a velem való kapcsolatodat.
Hogyan gondolkodsz magadról.
Hány embert fogsz szolgálni.
Hogy még a bánat közben is megőrzöd-e a derűt.
Hogyan...
Én: Okéé, azt hiszem, értem. Ez egy eléggé alapos lista.
Isten: Igen, és van még egy dolog, amire van befolyásod, és fel kell venned a listára.
Én: Mi lenne az?
Isten: Hogyan fogod eltölteni a nap hátralevő részét? Azzal, hogy azon szorongsz, hogy mi lesz holnap? Azon aggódva, hogy mi történt tegnap? Vagy folytatod az életed kalandját, ami épp ebben a pillanatban történik?
Én: Rendben. Elgondolkodom ezeken.
Isten: Van kedved sétálni egyet?
Én: Nem tudom. Mi lesz, ha elkezd esni? Mi lesz, ha egy kóborkutya összetéveszt egy tűzcsappal? (és lepisil:))
Isten: John...
Én: Oké, oké
:))
From John Roedel, Hey God. Hey John
Fordította Szikszai Szabolcs, Újragondoló

Szerda

Pörög a daráló. A hétfői nagyon hosszú munkanap után hazaérve sírógörcsöt kapnál, ha lenne rá energiád. De nem teszed. Hazafelé még elmész egy boltba, mert megkértek. Legalább látsz szépséget és élvezed a csodás őszi, kellemes napsütést és a levegőt az egész napos wifi-gőz és neonfény után.

Nincs energiád se boltba menni, se főzni, de már semmi nincs otthon, hát olyat teszel, amit amúgy szinte soha: beugrasz a kínaiba és elhozol egy szecsuánit rizzsel. Jól nem laksz, finom ugyan, de megérzi a szervezeted.

Órákra készülsz, csak egyszerűen és nagyszerűen.

Hogy meglegyen, aminek meg kell lennie, de a gyerekeknek legyen néha benne öröm, változatosság is (ha már a tananyag meg az egész rendszer -szerintem- botrányos).

Figyeled az embereket. Már régóta tudod, hogy aki másokat elmond a hátuk mögött neked mindennek, az a következő embernek rólad mond ugyanolyanokat. Hogy amikor valaki a szemedbe dicsérő szavakat mond, de látod rajta, hogy nem gondolja komolyan, vagy csak épp hízelegni akar, már pár óra múlva elmond mindennek. Annyi, de annyi carság létezik, az emberek annyira kegyetlenek tudnak lenni, sok a gond, a probléma.

De ezzel nem is foglalkozol, már nem engeded a szívedig, mert ennél sokkalta fontosabb dolgok vannak az életben.

Csinálod az antistresszt, tanulsz az Egészség Akadémián, minden reggel gyakorolsz. Van, hogy sikerül, van, hogy nem. De zömében tudsz fókuszálni és ez sokat segít a nap hátralévő részében is.

A szerdai hosszú munkanap után hazaérve összeszeded minden erődet és dobozolsz két napra.

Már végképp nem tudod, miért így alakul a mérleg (hiszen ugyanez az étrend mellett híztál 4.5 hónap alatt 10 kilót, és most ugyanúgy étkezve csordogál vissza a görbe), néha csak rápattansz és bejegyzed az appba.

Ránézel a naptárra: 16 nap a műtétig. Huh! :)

A. kérdezte tegnap, nem félek-e, nem izgulok-e, hogy már ilyen közel az operáció. Tulajdonképpen nem. Most még most van, igyekszem megélni a mindennapokat. Mindent beszereztem, a kórházi csomagom majdnem teljesen kész. 8-ától jön a speckó étrend, 12-én kezdődnek a vizsgálatok és a hashajtás, na az húzós hét lesz, de most még nem gondolok rá. Addig még sok víz lefolyik a Dunán. :)

Dobozolás 2 napra

 

R: zabkása, szőlő, pekándió

E: sült csirke, rizs, párolt zöldség

V: rántotta, zöldség

💛

“Marika néni a szomszéd lépcsőházban lakik. Különleges képessége van. Marika néni elégedett. Marika néni mindig mosolyog, és mindig megkérdezi, hogy vagyunk. Ez még nem lenne különleges, de meghallgatja a választ is. Még Málnát is meghallgatja, pedig az nem könnyű. Kedélyesen elbeszélget vele a pónikról és a cicákról. Megnézi az ovis rajzait.

Marika néni nem gazdag, szűkös a lakása, lapos a bevásárlószatyorja, és régi a tv-je.

Marika néni mégis elégedett.

Nem panaszkodik a boltban a kiszolgálásra, nem sokallja a villanyszámlát, nem szidja az újságkihordót.

Marika néninek van egy fia, egy menye, meg három lányunokája. Gyakran meglátogatják hétvégenként, még hétköznap is be-benéz hozzá valamelyik. Nem unják az idős hölgyet, mert nem oktatja ki őket. Meghallgatja a történeteiket, megeteti őket egy kis levessel, megdicséri a ruhájukat. Felvarrja a leszakadt gombot, megfoltozza a kilyukadt nadrágzsebet.

Vannak barátnői is, és nem a temetőbe járnak együtt, hanem felülnek egy buszra, kicsit utazgatnak. Kinéznek valami érdekes célpontot, vagy csak egyszerűen elmennek a végállomásra, megisznak egy kávét, és visszajönnek. Máskor akció-körutat szerveznek, ami abból áll, hogy körbejárják a boltokat, és levadásszák az akciós lisztet, olajat, fokhagymát, aztán összejönnek és főznek. Ebéd után kártyáznak.

Ha épp nem jönnek a csajok, akkor leül egy padra, és várja, hogy jöjjön valaki, akivel beszélgethet. Ha megunja, kis zacskóba szemetet szed a parkban. De ezt sem azzal a „mindenki kapja be, aki eldobálta” ábrázattal, hanem könnyeden, csak hogy rend legyen.

Kérdezem, hogy csinálja. Azt mondja, sokat megélt már. Bujkáltak a háború idején, éheztek az ötvenes években, nehezen boldogultak később is, de az apja mindig arra tanította, hogy azt nézze, ami van, és ne azt, ami nincs. Azt mondja, ilyen jó világ még soha nem volt, mint most. Nem érti, hogy miért sírnak az emberek. Nem potyog az égből bomba, van ennivaló, bemész a turiba, és felöltözhetsz, mint egy dáma. Ha templomba akarsz menni, mehetsz, ha külföldön él a testvéred, meglátogathatod. Minden nap van a tv-ben adás. És mégis mindenki sír.

Ha öreg leszek, én is Marika néni szeretnék lenni.”

Forrás: Dee Hamori

Vasárnap

Ami fontos:

Ma 11 szerettemet ölelhettem meg. A többiekre gondoltam.

Család. Szeretet.

Ez az, ami számít.

Szombat

Koránt sem tökéletes nap. De csak azt a részt viszem belőle magammal, ami az volt.

(Malomvölgyi-tó.)

Péntek

Roppant mód szeretném, ha jó dolgok történnének zömében, ha a virtuális naplómat nem a fájdalom öntené tele, de ez a napló hűen tükrözi a mindennapjaimat...

Augusztus 4-én volt az utolsó fájdalommentes napom. Ma szeptember 24-ét írunk. Ebből átlagosan 6-os fájdalommal teltek a napok, de 4. napja a legenyhébb a 8-as. 

Ma az 1. órán hirtelen éreztem: ez már nem 8-as, hanem 9-es. Jött a hányinger, a marionett-érés: hogy nem tudom tartani magam, gyengülnek a lábaim, szédülök. Már nem esem ilyenkor kétségbe, várni szoktam, hátha jobb lesz. A következő percben le kellett ülnöm és gyorsan lecsekkolni a lehetőségeket, mert ez már 10-es, ez már nem elviselhető, pláne nem egy osztályteremben tele kis második osztályosokkal. A digi táblát már összedugdoztam a laptoppal, be volt állítva a tervezett anyag. Épp végeztünk a kis írásbeli órarésszel. "Egy pillanatra kimegyek a tanáriba, rögtön jövök"- mondtam a gyerekeknek. Kimentem (közel a tanári), benyomtam egy koktélt, gyors csekkolás: nem izzadok, nem fogok hányni, megpróbálok nem elájulni. Oké, vissza a terembe. Elindítottam a digi anyagot, leültem a tanári székre és átgondoltam: ha ez a 10-es csak egy hangya kislábujjnyival romlik, B-t (ő ült legközelebb) elküldöm R-ért a konyhába, jöjjön be kicsit helyettem, én meg kivánszorgok újra a tanáriba. Közben próbáltam nem elájulni. Sikerült. Pár perc volt vissza az órából, még kiosztottam a szorgalmi lapokat, aztán szünet. Ügyeletes voltam, így kint, egy napos padon, a gyerekeket figyelve vártam, hogy hasson a koktél.

A nap további része is görcsölős rémálom volt, de még 5. óra után segítettem A-nak egy statisztika táblázatot kitölteni, aztán irány haza. Estig folyamatosan 8-9-cel húztam, és még lefekvés előtt is kellett egy koktél a durva 9-esre.

Mindezek tények. Nem rinya. Tisztában vagyok vele, hogy nem nekem a legrosszabb. Azzal is, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért 20 nap múlvára műtéti időpontom van, hogy tudtam rá kölcsönkérni, hogy nem 3 milliós az összeg, mint sok endós sorstársamnak (mert azt nem tudnám visszafizetni). Igyekszem a problémámmal nem terhelni másokat (mert mindenkinek megvan a maga keresztje) és ellátni a feladataimat elégséges szinten. Bíznom kell benne, hogy kibírok még 20 napot, és hogy utána minden rendben lesz.

Csütörtök

A napom a tegnapi 8-as fájdalommal kezdődött és folytatódott. Ez az "alig vonszolom magam" állapot.

Előre tudtuk, hogy B. kolleganőm továbbképzésen lesz és a hitoktató sem jön, tehát a maradék kettőnknek kell majd megoldani az egész napot. Mindig megoldjuk, szívesen segítünk egymásnak, de ezek nem a könnyed napok. Sőt ma A. kolleganőmnek még a munkatervet is meg kellett írnia (mert ugye mi csináljuk az igazgatói/iskolatitkári feladatokat is...). 

Első órában összevontam voltam az 1.3.4. osztállyal (2 elsőssel és egy 3.-assal etika, a többiekkel matek), 2. órában a 2.3.4.-kel (2.-nak matek, többinek német), 3-4. órában mind a 4 osztállyal voltam egyszerre (3. órában "potya" népismeret lett, akkor készültek a befőttek; 4. órában "potya" német dalokkal, némi szabad rajzzal, barkáccsal), A. írta a munkatervet. Előkészültem holnapra, aztán végkimerülten hazavezettem. (A. csinálta az 5. és 6. órát meg a napközit...) Itthon bekaptam az ebédemet, bedőltem az ágyba és már aludtam is, mint akit lelőttek.

Este 8. Megpirítottam a tökmagot, gyorsan összemixelem a tökmagkrémet, aztán zuhanok is megint az ágyba.

(A napjaimban soha nem annyi a történés, amennyit írok, hanem sokkal több. Ha mindent leírnék, még egy óra hosszat itt ülnék.)

 

Nyolc

(Kép: Air Bae)

Több mint egy napja kitart a 8-as fájdalom. Néha belekúszik a 9-esbe.

Ma reggel már a sírás határán voltam, hogy hadd maradjak itthon, hadd szenvedjek csendben, bekuckózva, felhúzott lábakkal, nyugalomban, az ágyban. 8-szor meggondoltam, elinduljak-e.

Nem vettem be vezetés előtt gyógyszert, utána is vártam, hátha jobb lesz, de nem lett.

Kerek 8 óra munka után már tényleg a kocsi hozott haza magától, annyira kimerültem.

Este 8-kor nem bírtam tovább, bevettem a koktélt.

Olvastam az endós csoportban, hogy TB-alapon 2023-ra kaptak műtéti időpontot. Istenem, én azt sem tudom, október 15-ig kibírom-e!

Azért jó is volt a napban. Például a lencsefőzi és a pöri 'mislen' csillagosra sikerült. :)

Dobozolás 4 napra

Újabb főzés újabb görcsölés közben...

4 ebéd: 2x tonhalfasírt salátával, 2x lencsefőzelék pörkivel.

Reggeli és vacsi tökmagkrémes pur pirítós paradicsommal, mikrozölddel.

Gyorsulás

kép

Amikor életemben először vezettem Budapesten, M. mitfahrerkedett. 60-as tábla volt, de mindenki 70-nel vagy gyorsabban közlekedett. M. azt mondta: "Vedd fel a forgalom ritmusát!".

Habár a gyermekkorom -szerintem- egy teljesn mása, a maihoz képest sokkal nyugodtabb világban telt, igazából néhány éve érzem azt, hogy a tempó megváltozott. Nemhogy felgyorsult, hanem iszonyatosan pörgős.

A minap megnéztem a Bean filmet (Az igazi katasztrófafilm). Szörnyen régen láttam, csak arra emlékeztem, hogy tetszett. Érdekes volt a felismerés: vontatottnak találtam.

Ha valaki ül még mellettem az autóban, általában be szoktam tartani a sebességhatárokat. Ha egyedül autózok, háát... akkor határozottan nem. És nem a lassúságomról vagyok híres (khmm). Tegnap mentem anyuékhoz. 100 km, jónéhány falun és két városon is át kell hajtani. 50 perc alatt értem oda. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy útközben tudatosodott bennem, hogy hová rohanok? Honnan késnék el? Miért nem vagok képes legalább 60 percet szánni erre a 100 km-re? Miért kell döntögetnem a saját gyorsasági rekordjaimat? Miért nem élvezem lassabban a vezetést?

Beugrott egy jelenet. Amikor először voltunk az Őrségben, búcsúzáskor Tamás, a házigazda ezt mondta: "Csak el ne felejtsetek visszagyorsítani!". Régen volt alkalmam lelassulni, ez olyannyira hatással van rám, hogy bennragadtam a mókuskerékben, elkapott a gépszíj, belekerültem a darálóba, és csak pörgök, rohanok, gyorsulok ezerrel, tízezerrel, majd százezerrel.... Ez nagyon nem jó. Akkor vettem észre igazán, amikor tavasszal elkezdtem Koncsek Kriszta antistressz gyakorlatait végezni. A mai napig a gyakorlás elején tele van a fejem, cikáznak a gondolatok, összeráncolom a homlokom, a légzésem kapkodó, szapora. A gyakorlatok végére kisimul az arcom, ugyanígy az idegrendszerem, megszűnik a fejfájás, rengeteg feszültség "kikönnyül" testszerte, a légzésem jelentősen lelassul, úgy érzem: hazaértem. 

Érdekes: "nem tudok" lassítani sok dologban. Márpedig a gyorsulás már túl sok. Hát kapok egy műtétet, ami után 6-10 hét a felépülés. Fura módon -jó magyarul- leszek lassulásra késztetve...

Ősz, töltődés, leválás (?)

 

Anyunál:

A hétvégén 8 szerettemet ölelhettem meg. És többekkel tartottam a kapcsolatot neten. Ennél jobb és nagyobb töltődést nehezen képzelhetek el. Mintha ajándék lett volna a péntek délutánért cserébe.

(Oké: lassan egy éve napi szinten fájdalmaim vannak. De miért jön időről időre egy 10/10-es "roham"? A péntekit is átgondoltam, nem jutottam semmire. Szombaton 2-szer találtam a Wc papíron "fura képződményt". Nem alvadt vér volt, sőt nem is vér. Nagy valószínűséggel szövetdarab. Ma pedig tátva maradt a szám. A papíron egy jó negyed tenyérnyi, tökéletesen tiszta és átlátszó nyákba burkolt, olyan jó 2-3 mm -nem egyenletesen- vastag szövetdarab volt valamiféle "nyúlvánnyal". Elképzelhető, hogy ezek váltak le pénteken?)

A kulcs

Amikor jön egy hirtelen görcs, és mindent elborít a fájdalom és a szenvedés, akkor magam sem tudom, eszméletemnél maradok-e, és ilyenkor nem jó, ha épp nincs ott senki. Tegnap délután is így volt.

- Istenem, valahol tudom, hogy fogod a kezem, de nagyon rossz most egyedül. Kibírom?

- Mindent, amire szükséged van, odaadtam neked. Ott van benned. Az erő is. Csak bízz magadban és hidd, hogy jobban leszel.

Ha nagyobb stressz ér, vagy ha nagyon félek valamitől, ha rendesen ki kell lépnem a komfortzónámból, akkor is ez a "gondolat-beszélgetés" szokott lezajlani. 

"Minden, amire szükséged van, ott van benned."

Tulajdonképpen örülök ennek a tegnapi görcsnek. Amellett, hogy remélem, az utolsó volt, emlékeztetett erre a dologra. Még a műtét előtt. Mert a műtéti ébredés után és az azt követő 1-2 napban bizonyosan szükségem lesz arra, hogy tudjam: kibírom, elmúlik, erős vagyok. A fizikai felépülés közben és után nem tervezem túllihegni a műtét lelki hátterét, de fel kell majd dolgoznom. És nem árt, ha már most tudatosítom magamban: a kulcs én vagyok. 

kép: https://hildasagok.blog.hu/2019/07/13/a_kulcs_novella

Péntek

 Tegnap munka után tervben volt bevásárolni anyunak (hétvégén megyek, ha jól leszek), intézkedni a városban, főzés-dobozolás. Ami történt: hazaértem, megettem az ebédemet, aztán csak annyira emlékszem, hogy gyorsan beállítottam az órát a telómon, és beájultam az ágyba. Úgy aludtam azonnal, mint akit egy vas serpenyővel fejbe vertek. Másfél óra múlva szólt az ébresztő, a világomat nem tudtam. Aztán hamar feleszméltem: görcsölt a hasam... Készült egy tökmagkrém, megpirítottam a reggelihez, ebédhez a kenyeret, holnap ez lesz a kaja. Nem bánom: imádom.

(Eddig már reggel megírtam a bejegyzést, a többi ma esti.)

2.5 iskolai hét ment le, és olyan fáradt vagyok, mintha közelednénk az év végéhez. A suliban koncentrálnom KELL, nagyon nehéz, de nagyon igyekszem. Embertelen energiámat felemészti.

Ma suli után elmentem bevásárolni. KELLETT, mert elfogyott a dobozolt élelmem, enni meg nem árt. Ma a tökmagkrémes kenyér buli ment, tényleg ezen el tudnék élni, de tudom, hogy nem ideális. A hasam majdnem nullás volt, ki kell használni ezeket a jobb pillanatokat. Hazaérkezés után kipakoltam, ágyneműt cseréltem, elindítottam a mosógépet és nekiálltam főzni. Ekkor már fájt a hasam (tegnap ugyanez volt). De egy kellemetlen 6-os fájdalomra nem adunk. Aztán hirtelen...

Sül a tonhalfasírt. A krumpli megpucolva. Érzed, hogy hirtelen nagyon meleged lesz. Aztán ráz a hideg. A következő pillanatban pedig sikít az agyadban a gondolat: Gyógyszer kell és vízszint, azonnal! Nem egészen a semmiből, de teljes hirtelenséggel elönt a görcs, izzadsz, miközben ráz a hideg, érzed, hogy gyengülnek a lábaid: ez nem tréfa. Nincs időd, cselekedni kell. Felnyomod a kúpot, remegő kézzel kitolsz hozzá egy Nospát, lenyeled fél korty vízzel. Lekapcsolod a tűzhelyet. Sürgősen el kell döntened, beérsz-e az ágyba vagy ott feküdj le, ahol vagy. Beérek. Indulok. Meggyulladok, olyan melegem van, közben egyre jobban ráz a hideg. Vízszint. Erőtlenül magamra húzom a plédet, amíg megy, magzatpózba húzom nagy nehezen a lábaimat. Szerencsére nem kell nagy wc-re mennem, "csak" hányingerem van. Stabilan fekszem. Konstatálom, hogy biztonságban vagyok, és hagyom, hogy csak legyek. Fekszem, izzadok, pihegek, teljesen betölt a görcsös fájdalom. Várok. Amikor elkezd hatni a gyógyszer, akkor már kezdek tudni gondolkodni. "Erős vagyok. Túlélem. Kibírom. Nem nekem a legrosszabb..." Amikor 9-esre csillapodik a fájdalom, elkezdenek potyogni a könnyeim. "Olyan jó lenne ilyenkor nem egyedül lenni...". De tudom, hogy sajnos ez nem megoldható. "Erős vagy, nagylány, nyugi, minden rendben. Látod, már sokkal jobb. Már nincs olyan meleged. Csak feküdj, pihenj. Jó ez a kúp. Csak nyugi. Kibírod. Csak pihenj."

A 8-asra enyhült kis fájdalmaddal lassan felkelsz. És befejezed a főzést. Legalább annyit, amibe belekezdtél. Szörnyen fáj, de bírod. Csinálod. Mert bírni és csinálni kell. A mosogatás várhat. A takarítás is. Akkor is, ha holnap vendégeid lesznek. Ismernek. Tudják, mi a pálya. Nincs szégyenérzet. Arról már régen leszoktál. Mert nincs értelme. És nincs rá energia. Ma már végképp semmire. 

Gyerekszáj

Egyik nap először használtuk a kicsikkel németen a tabletet. Másnap L. kiabálja német óra előtt:

- Tablet óra lesz! Tablet óra lesz! Tablet óra lesz!

Erre a kis osztálytársa:

- Olyan nincs, hogy tablet óra! Ez nem elektromos iskola!

Csütörtök

Reggel, munkába autózva.

Ha csak az utat nézem, szürke minden. Rideg. Mesterséges. Agyonszabályozott. Frusztráló.

De a visszapillantó tükörből a felkelő nap mosolyog rám nyújtózkodva. És reményt ígér. Fényt. Meleget. Életet.

Ha az életemben csak az előttem lévő utat figyelem, munka vár rám, iszonyatos teher. Egy műtét. Fájdalom és küzdelem a felépülésért. Aztán munka. Végeláthatatlanul.

Ha körülnézek magamban, valahol mélyen ott van a reménysugár. Hogy lehet, lesz más, jobb.

Ma reggel fájdalom nélkül ébredtem. Figyeltem magam: tényleg nem fáj a kismedencémben semmi. Hajnal volt még, de ösztönösen felkiáltottam: "Yess, ilyen lesz a műtét után!". A fájdalmas napokon ez már szinte elképzelhetetlen számomra. Legtöbbször tényleg nem is emlékszem rá, milyen fájdalom nélkül élni. De nagyon-nagyon szeretném, ha újra eljönne az az idő. Bízom benne, hogy így lesz.

29 nap a műtétig.

Szerda

Emberek, ezek szerint közelítek "A világ legintelligensebb lénye" cím felé.

 

Kedd

Este van. Mondom lássuk, van-e üzenet a neten. Erre ezt írja a teló. Tény, hogy ma -önmagamhoz képest- sokat mentem, de nem gondoltam volna, hogy megvan a 6000 lépés. :)

Délután a bankban. Ki kellett -volna- töltenem két nyomtatványt. Hát nem látom... Megkértem a kis hölgyet, persze hivatalosan nem ő volt. ;) Botrányosan nem látok. És a telefon fénye meg a montor is annyira bántja a szemem, hogy fizikailag fáj. Nem kell hozzá, csak pár perc... De amíg nem találok egy kényelmes, a nagy fejemre jó szemüvegkeretet, addig nem lesz új szemcsi. 

Ma csak 4 órám volt, de ma is valami hihetetlenül elfáradtam. Senkinek nem kívánom ezt az energiamentes állapotot, mert ha nem lennék benne, el sem tudnám képzelni. Amikor reggelente felkelek, kimegyek a mosdóba, és amikor végeztem és felhúztam a nadrágomat, már lihegve jövök ki a WC-ből. Amire letusolok és kimászok a kádból, szuszogok, mint egy igásló. Összekészítem a cuccomat munkára, felhúzom a cipőmet, hogy indulok, de legszívesebben a másik irányt választanám: vissza az ágyba. Csak a reggelek is már ilyenek, és akkor még nem vezettem, nem dolgoztam, nem mentem, csak pár lépést. Napközben leginkább vonszolom magam, és ez estig egyre rosszabb. Mindez most sem panasz, hanem egyszerű tény. És ez alapból ilyen, legtöbbször erre még jön a fájdalom elviselése és a sok gyógyszer "jótékony" hatása. Tiszta szívből remélem, hogy a műtét után ez is elmúlik.

1 hónap és 1 nap a műtétig. :)

Hétfő

Mára csak ennyi:

"Fogalmad sincs róla milyen erős vagy, egészen addig, amíg nincs más választásod, minthogy erős légy." (Bob Marley)

2021/36. heti összefoglaló

Megint hiányzik néhány előző összefoglaló :)

Aki endometriózissal él, tudja, mennyire kacifántos ez a betegség, milyen mérhetetlen fájdalommal és szinte leküzdhetetlen mindennapi nehézségekkel jár. Hormonkezeléssel megspékelve igazi kuriózum... Ezelőtt 14 éves korom óta havi 1-2-3 nap keserítette meg az életemet a görcsös, csillapíthatatlan fájdalom. 2018 óta rohamokkal egészült ki, tavaly októbertől pedig minden egyes napom része lett. Elfáradtam. Kimerültem. Minden energiám elfogyott. Folyamatosan jelzi a "készülékem", hogy a töltöttség alacsony. Már régóta csökkentett üzemmódban élek. Mit csinál az ember, ha jelzi a teló pl., hogy merül az akksi? Hát töltőre teszi. Na de én hogyan töltsek? Nulla energiaszinttel...

Antistressz. Koncsek Kriszta indított egy csoportot a FB-on kb fél éve, rögtön lecsaptam rá és nem bántam meg. Totál egyszerű, laza mozgássorral, légzésmegfigyeléssel, testtudatosítással és rengeteg tanáccsal napi 5-10-45 perccel hihetetlenül jót tesznek a gyakorlások.

Étkezés, főzés. Sokszor ülni sincs energiám, így elengedtem a rendszeres dobozolást. Továbbra is maradt a liszt-, cukor-, tej-, koffeinmentes étrend, de ha jólesik, megiszok egy Cannes-i fagylaltkávét, a múltkor ettem 1 fánkot, máskor egy falat csokit, de ez egyáltalán nem jellemző, mert egyszerűen nem is nagyon kívánom.

Mozgás. Próbálkoztam. Tényleg. Ráadásul kellene, az orvosom is felhívta rá a figyelmet. De amikor 20-30 napig folyamatosan görcsöl az ember, akkor egyszerűen nem megy. (És ennek semmi köze a lustasághoz.) Pahla 20 perces tornái sem. A séta sem mindig. Ezt is elengedtem. Tavaly még futottam 2020 km-t, idén sétával sem fog menni. És ez most így van jól.

A műtét rengeteg energiámba kerül majd. Amennyire csak tudok, készülök rá azzal, hogy nem használom/letörlöm a fölösleges appokat a testem-lelkem telefonjáról.

Augusztus 4. óta egyetlen fájdalommentes napom sem volt. Ma szeptember 12. van, reggel nem fájt, most, 11-kor 4-es. Szinte percenként változik. De mivel reggel "semmi bajom" nem volt és utána sem volt vészes, haladtam kicsit a dolgaimmal.

Főztem 4 napra.

El is mosogattam, felporszívóztam, elmentem a boltba salátáért, ágyneműt cseréltem, mostam, hajat mostam. Délutántól jöhetett a pihenés. Mert kell. Nagyon.

4 hét és 3 nap a műtétig. :)

2021/1. heti összefoglaló itt

2021/2. heti összefoglaló itt

2021/3. heti összefoglaló itt

2021/4. heti összefoglaló itt

2021/5. heti összefoglaló itt

2021/6. heti összefoglaló itt

2021/7. heti összefoglaló itt

2021/8. heti összefoglaló itt

2021/9. heti összefoglaló itt

2021/10. heti összefoglaló itt

2021/11. heti összefoglaló itt

2021/12. heti összefoglaló itt

2021/13. heti összefoglaló itt

2021/14. heti összefoglaló itt

2021/15. heti összefoglaló itt

2021/16. heti összefoglaló itt

2021/17. heti összefoglaló itt

2021/18. heti összefoglaló itt

2021/19. heti összefoglaló itt

2021/20. heti összefoglaló itt

2021/22. heti összefoglaló itt

2021/23. heti összefoglaló itt

2021/24. heti összefoglaló itt

2021/25. heti összefoglaló itt

2021/(26-)29. heti összefoglaló itt

2021/(30-) 31. heti összefoglaló itt

2021/32. heti összefoglaló itt

(33-35. héten nem írtam.)

...........

Bélflóra támogató étrend

- 1. dobozolás 4 napra itt

- 2. dobozolás 4/2 napra itt

- 3. dobozolás 4 napra itt

- Pótdobozolás itt

- 4. dobozolás 4 napra itt

- 5. dobozolás 4 napra itt

- 6. dobozolás 4 napra itt

- 7. dobozolás 4 napra itt

- 8. dobozolás itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 2 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Dobozolás 4 napra

R: angol reggeli (tojás, virsli, bab, zöldség, pur kenyér) ill. 2x zabkása lesz frissen

E: tonhalfasírt, saláta/babfőzelék, virsli

V: tökmagkrémes pur pirítós, zöldség.

Szombat

Írogatom a naptárba, mikor mit kell intézni. Mert állítom, hogy a 91 éves nagymamámnak jobb a memóriája mint nekem. 😁 Így jöttem rá, hogy már 5 hét sincs a műtétig, hanem csak 4 hét és 4 nap. 😊 Arra nem ma jöttem rá, hogy amellett, hogy bízom az orvosomban, nekem is bele kell tennem a részem a saját gyógyulásomba. Hogy most magamnak kell az első helyen állnom, le kell ülnöm magammal, el kell rendeznem a belső dolgaimat, akkor is, ha ez sokszor van olyan fájdalmas, mint az endometriózis. Pihennem is kell. Többet mint a héten tettem. És mellette okosan menedzselni a mindennapokat. Az egyik legmellékesebb dolog most a súlyom (helyesen tömegem) és hogy hogy nézek ki. Régen álltam mérlegen, egész egyszerűen eszembe sem jut. Felírtam, hogy a műtét hetén mérjem majd meg magam, hogy tudjak adattal szolgálni az aneszteziológusnak. A ruhatáram nem a mostani alkatomra szabott, de bízom benne, hogy a műtét utáni felépülést követően ez is rendeződni fog, így nem fogtam nagyszabású soppingolásba. Amúgy is 47 éve utálok öltözni-vetkőzni, ruhát nézegetni és felpróbálni. Anyutól kaptam kölcsön néhány nagyobb cuccot, M. vett egy 40/42-es kardigánt, a téli kabátom még jó, megleszek ezekkel.

A műtétig -vagyis az azt megelőző előírt procedúráig- marad az "érzésre evés". Vicces, de nem kívánok szinte semmit, ami nem cukor-, glutén-, tejmentes. Sőt -és ez már nagyon vicces, ismerve, mennyire vagyok nyúl- eszem a salátát, önszántamból, mert érzem, hogy jót tesz. Ha van energiám, főzök-dobozolok, ha nincs -legtöbbször nincs-, megoldom az aznapit vagy az éppen aktuális étkezést.

Sétálni sem megyek azért, mert kell mozogni vagy mert kellenek a km-ek. Megyek, ha jólesik.

A záró mondatig már készen volt a bejegyzés, akkor hát legyen itt ma vége, vár a vízszint.

Péntek

Eddig se volt kutya a tötymörgés, de amióta átadták a felújított lánycsóki útszakaszt, egyre több időbe telik odaérni a munkába, majd meló után hazaérni...

Irtóztatóan elfáradok egy-egy munkanapon. Félelmetesen. 

(Ebből:

... ez lett. :) Elővarázsoltuk a nevünket. :)

De ma sem mentem rögtön haza, bementem műtét-ügyintézni a városba. Gyógyszertár (műtét előtti gyógyszerek, sebkezelő gél) 10ezer... Vettem tapasz mintát is, mert többektől hallottam, hogy nagyon nem mindegy, milyen a ragasztó a tapaszon. Kétfélét hoztam és ha nem érzem a saját bőrömön, el sem hiszem: a bal oldalit "kellemesen" le lehet húzni, a jobb oldali viszont nem tapasz szerintem, hanem konkrét szőrtelenítő. Még most, negyed órával az eltávolítása után is sajog a bőröm. Nem mellesleg 84 Ft 1 db (!), nekem 3 vágásom lesz, 10-14 nap a varratszedésig, nem 2 db kell. Persze ez sem támogatott. (Nem lenne ezzel gond, ha nem vonnák havonta 20 éve a bődületes nagyságú TB-t a fizetésből...)

Kell 72 órán belüli PCR teszt is, így a Tesconál lefotóztam a feltételeket, a nyitva tartást, és foglaltam időpontot. (Ugye ez 20ezer lesz.) M-val beszéltük múltkor, hogy mennyi pénz kell, mondtam neki: konkrétan rengeteg pénzt sitty-sutty össze lehet szedni (=kölcsön lehet kérni, kamatmentesen, rokontól-ismerőstől), a gond csak az, hogy vissza is kell fizetni! 😉 (Vissza is fogom, az utolsó forintig, amilyen gyorsan csak tudom.)

Na jó, kiteregettem közben, eddig bírtam. Szunya. ÉS végre nem kell órára kelni, holnap szombat.

 

Csütörtök

Tegnap a hosszú munkanap után rendesen kipurcantam. Mínuszban volt az energiaszintem.

Ma "laza" napom volt, de hazaértem és úgy konkrétan majdnem használhatatlan voltam. Azért toltam a szekerem, de nem jutottam messze. Pedig az endócska viszonylagos nyugalomban volt ma is. Egy 4-es-6-os (komolyan, mint a villamos 😂) hullámzásra még nem veszek be gyógyszert. Nagyon kellemetlen és zavaró a feszítős fájdalom, miközben a petefészkeimet terméskőnek érzem, amik ki akarnak szakadni, de a fájdalomcsillapító-görcsoldó koktélom is rendesen hazavág, inkább elviselem a villamosomat. 😌 Ma reggel is carakodott a gyomrom és nem tudtam enni, vittem a reggelimet (szokásos zabkása kis gyümivel), és a suliba érés után már lassan be tudtam lapátolni. Délig lufinősködtem (azaz szörnyen fel voltam puffadva), de aztán rendeződött a dolog.

A gyerekek ma rákérdeztek, miért kell megműteni a hasamat. Sokat kérdeztek, tündériek voltak.

- De ha belenyúlnak a hasadba, az fáj! Akkor altatózva leszel?

- De ha utána felébredsz, nem fogod tudni a nevünket?

- Biztos, hogy emlékezni fogsz ránk?

- És akkor hogy lesz német óránk?

- Melyik tanár néni fog minket tanítani? Honnan jön? Szigorú?

- Nem igazság! Én nem akarok mást! Én a Timi nénit akarom! .... (Azt hittem, megeszem őket. ♡)

Robog az idő. A műtéti szervezés mindennapos. Holnaphoz egy hónapra már megkezdődik a műtét előtti diéta, rá 2 nappal pedig az elrendelt vizsgálatok és a hashajtás.

Azt hiszem, rájöttem, mitől félek a legjobban. Attól, hogy kénytelen vagyok/leszek kiengedni az "iránytást" a kezemből, hogy segítséget kellett/kell/fog kelleni kérnem, hogy pár napig biztosan kiszolgáltatott leszek, és talán az a legrosszabb, hogy nem tudok előre tervezni. Pedig ez van, vagy tudomásul veszem, vagy tudomásul veszem.

Kedd

Mintha csak nyúlkaját pakoltam volna össze...

R: zabkása, kis gyümi (frissen majd)

E: tonhalfasírt, saláta

V: sült csirke (pácban a zacsiban, majd frissen sül), kis rizs, saláta.

Ma sokkal jobban voltam a tegnapinál. A szörnyen alacsony energiaszinttel azért ment a harc. Mintha mázsás súlyok lennének rám kötve, olyan erőfeszítésbe telik a normál járás is. De ez ugye görcsök és nagy fájdalom nélkül azért mégis sokkal kellemesebb. :)

Elkészült a főzés. Habár nem volt ez most egy hosszú ideig tartó folyamat, mégsem tudtam volna már visszamenni a városba ezután, vezetni, figyelni. M. jött, segített, sofőrködött, megtankolt, óriási terhet vett le ezzel a vállamról. 

Holnap egy majd' 12 órás műszak lesz, hát csak remélem, hogy bírni fogom. A gatyát mindenesetre felkötöttem.