"Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés.... Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod." (Anthony de Mello)
Az, hogy te elhatározod, hogy életmódot váltasz, hogy ezentúl máshogy eszel, hogy nem kell a cukor, a finomított liszt (vagy éppen egy hirtelen beüt egy betegség, ételintolerancia ...), senkit nem fog érdekelni. Az, hogy eldöntöd: fogyni/hízni/izmosodni szeretnél, mindenkit hidegen fog hagyni. Ha elkezdesz mozogni, a kutya sem fog foglalkozni ezzel. Ha mákod van, kapsz néha egy-két gunyoros megjegyzést, és a dolog el is van intézve. Csakhogy eljön az az idő, amikor feltűnő lesz, hogy változtattál: családi ebéden veszel részt, netán viszed a buliba a csomagolt kajádat; ha ottalvós a dolog, reggel nem a hűtőt nyitogatod, hanem felkapod a futócipődet és eltűnsz egy időre; a pénzedet nő létedre nem ruhákra, hanem súlyzókészletre költöd (...). Na, ez az a pont, amikor 180 fokos fordulat következik be a környezeted hozzáállásában. Hirtelen ezer kérdéssel állnak elő, amikben persze benne foglaltatik már a vélemény, ami majdnem 100 %-ban negatív. Amikor pedig már látszik a befektetett munkád eredménye, újabb 180 fokos fordulatot vesz a történet: te leszel a legelvetemültebb, a leghülyébb, aki veszélyezteti önmagát és a családját, aki így biztosan tönkre fogja tenni magát, aki már túl sovány, aki már túl izmos, aki egyértelműen nem fér már bele az átlagos, a megszokott, a hétköznapi kategóriába. Mert hogy lehet, hogy nem eszed meg a krumplit, pedig eddig imádtad. Hogy a francba lehetsz ilyen bunkó, hogy nem eszel a nagymamád frissen sült réteséből. Azért kifejezett szemétség, hogy nem eszel a kajából vendégségben, pedig a házigazda a szívét-lelkét beleadta a főzésbe. Célpont leszel, mert mersz tenni az egészségedért, mert mersz változtatni, mert ki mersz lógni a szürkék hegedőse skatulyából.
Mindenkinek megvan a saját meggyőződése az élet dolgaival kapcsolatban. Ez így van rendjén. Csak azt nem értem, hogy ha én elfogadom mindenki más véleményét, ha én szó nélkül elnézem, hogy lisztesen-cukrosan esznek, hogy nem mozognak, akkor az, hogy én másképp csinálom, miért szálka a mások szemében? Sokat kérdeztem ezt magamtól, és a válasz is megvan. Azért, mert sok ember lusta, irigy, kényelmes és tudatlan. Szeretnének ők máshogy kinézni, de hát ahhoz kicsit változtatni kell az élelmiszer alapanyagokon és neadjisten mozogni is kellene. Irigyek, mert ők is szeretnének változtatni, de mivel lusták és kényelmesek, inkább megsütik a vasárnapi sütikét a három fogásos ebéd után, és meg is eszik, no meg mennyivel egyszerűbb este nasizni, akár a tévé előtt, vagy fészbukozva, mint esetleg makrókat számolni vagy bedobozolni a másnapi kaját. És tudatlanok, nem paejoratív értelemben. Amíg a húgom fia pici volt, én is megvettem neki a kubut meg a túrórudit, mert úgy tudtam, hogy az egészséges. Egyszerűen nem tudtam, hogy miből készülnek a bolti élelmiszerek, ettem hát én is a virslit meg a párizsit, majd a norbis cuccokat, mert hogy az milyen egészséges. De az évek alatt iszonyatos mennyiségű információ került a birtokomba, ma már sokmindent nagyon máshogy látok.
Legyen bármilyen ok, amiért életmódot váltasz, egyszerűen süket békaként kell menned előre az utadon, felvértezve egy védő burokkal, ami lepattintja rólad a külvilág negatívságát.
Teljesen mindegy, mi miatt változtatsz, nem árt, ha -mert lesz ilyen- elfogadsz segítséget.
Változtass bármiért, ha szükséged van rá, kérj segítséget! Hidd el, vannak még, akik hasonlóan gondolkodnak, mint te, nagyon jó támaszaid lehetnek. És ha senkit nem találsz, aki besegítene (akár makrószámolásban, akár egy bevásárlásban...), akkor gondolkozz el, hogy miért van így. A legelején például meg voltam róla győződve, hogy ha nem én megyek a boltba, akkor senki nem tud úgy vásárolni nekem, mint ahogyan azt én tenném. Biztos voltam benne, hogy nem hagyatkozhatok másra a makrószámolásban, mert azt csak én tudom magamnak jól megcsinálni. Ha maximalista akarsz lenni/maradni, hamar kiéghetsz, belefáradhatsz, pedig van olyan, hogy ezt nem engedheted meg magadnak (mert pl. cukorbeteg vagy és napi szénhidrátot kell számolnod, ha van kedved, ha nincs.)
Ha van valamilyen betegséged, ha cukorbeteg vagy, IR-es, asztmás, ételintoleranciás, laktózérzékeny (...), vagy ha "csak" egészségesen szeretnél étkezni, netán diétázol, mindenki nagy ívben fütyülni fog rá. Aki "hagyományosan" él, aki nem foglalkozik étrendekkel, makronutriensekkel, mozgással (= él bele a vak világba), soha nem járt a mokaszinodban, de még csak a közelében sem, egyszerűen fel sem fogja, milyen a helyzeted, hogy a te életed egészen egyszerűen MÁS, mint az övék. Persze sokszor próbálnak segíteni: diétás sütivel, diabetikus édességgel, egyéb csupa olyan dologgal, ami neked gyakorlatilag tilos! Régen haragudtam az ilyesmi segítő szándékúakra, dühös voltam, hogy miért nem akarják megérteni, hogy nekem nem jó, ahogy segíteni szeretnének. Rájöttem: mert nem mondtam el! Végy egy nagy levegőt, és nyugodtan, de határozottan ülj le velük, és kerek perec mondd meg: nem kérek több süteményt, nem fogyasztok tejterméket, nem eszem liszteset-cukrosat, még "átalakított-diétás" változatban sem. Mondd el, ha nem is értik meg, vegyék tudomásul egyzser s mindenkorra. Amíg nem lesz nekik is valami problémájuk, úgysem fognak megérteni. Ezért kell neked határozottnak és következetesnek lenned. A saját érdekedben. Lesz majd dúlás-fúlás, leszel a hálátlan, hallgathatod, hogy "de én csak segíteni akartam"... Légy határozott, belül nyugodt és kemény. Hiszen az egészséged, az életed lehet a tét!
Facebook oldal: https://www.facebook.com/pages/Boszork%C3%A1nykonyha/393431824081717
Facebook oldal: https://www.facebook.com/pages/Boszork%C3%A1nykonyha/393431824081717
