Mai kincsek (az ezer ölelés mellett): egy csodás mézeskalács, egy hajtogatott-ragasztott sótartó és egy levél két piros szivecskével. 🤍
Anyunak ma jobb napja volt a tegnapinál. Megint emeltünk (orvossal egyeztetve) a fájdalomcsillapító adagon, így 2-3 napig -talán- megint jobb lesz.
Reggel korán ébredtem, elkészültem. Anyu magától ébredt kicsit később. Gyógyszerek, vérnyomás mérés, egyebek. 7-re érkezett M., az ápolónő, én indultam dolgozni. Leginkább testben. Igyekszem koncentrálni a gyerekekre, nagyon nehéz. Ma az egyik órán megcsörrent a telefonom, egy pillanatra lezsibbadtam, de aztán nem anyu miatt kerestek (így fel sem vettem). Munka után hozzánk kanyarodtam haza, felugrottam a kajciért, M. főzött nekünk este, itt is ezer hála érte. A kajcival anyuhoz. Ebéd, majd "csendespihenő". Amint mentem volna le alfába, telefon: csomag jön, meghozták anyu -ezer éve igényelt- gondosóráját... Később felugrott M. munka után. Kis vacsora. 9-kor "letettem" anyut aludni.
Esténként hosszan beszélgetünk anyuval. Sokat változott. Valahogy bölcsebb lett, kimondja, amit hetven év alatt nem, nyíltabb, mint napközben és mint bármikor előtte. És napról napra fáradtabb.
Az eszemmel felfogtam, mi történik. Mégis minden reggel úgy ébredek, hogy az agyam "elterelő üzemmódba" kapcsol, különböző "kifogásokat" keres: elcserélték a leletet, ez csak egy pszichológiai kísérlet, csak álmodom (...). De a tények nem hazudnak.
Tegnap azt mondta anyu, hogy neki nehezebb ez az egész mint nekünk. Mert mi csak az anyukánkat veszítjük el, de neki itt kell hagynia a mamit, a két lányát, M-t és L-t, az unokáit (...)...
Másfél hónapja minden, de minden megváltozott. Ezzel együtt mi is. Remélem, hogy ha már anyunak -és nekünk- ez adatott, jobb emberré válhatok.
