November 1.: Hőgyész, Tamási

Tegnapelőtt írtam, mekkora a szakadék a mézeskalácsház és a mókuskerék között. Az élet már csak ilyen. Amíg szépen "elharcolgatok" magamban, a nap minden nap felkel, megy minden tovább, ahogy mennie, lennie kell. Vízkőtlenítem a kávéfőzőt, elpakolom a papírkupacaimat, kivasalom a ruhahegyemet, megy a kukába a "talán majd egyszer jó lesz még valamire", a lenti kuka tetejére a "nekem már nem kell, másnak viszont még jól jöhet" dolog.

Az élet megy tovább. Reggelente, ha süt a nap -márpedig szerencsére gyakran teszi-, csodásak a fények kint is, bent is. Egyszerűen imádom.

Az élet megy tovább. Nekünk, itt lévőknek itt, a többieknek máshol. Talán. Egyre inkább hiszek abban, hogy minden ugyanabból az "anyagból" van: energiából. És hogy ez az energia a halállal nem veszik el. Abban is biztos vagyok, hogy nem a november elseje az a nap, amikor a halottainkra emlékezünk. Legalábbis bennem az év többi napján is élnek, és a temetőbe is ki lehet menni máskor is e napon kívül.

Tozzi, a képek elsősorban neked:

Nagymamám nagymamájának a sírja:

Dönts

"Valahogy úgy van összerakva az ember, hogy nagyon nehezen lép ki a megszokottból, bármiről is legyen szó: rossz szokások, kihűlt kapcsolat, rossz munkahely.

Húzzuk, halasztjuk a döntést. Tapicskolunk a langyos vízben, és ámítjuk magunkat, hogy áááá, nem is olyan rossz ez.

Löttyedt a combom, lóg a karom, de 35 éves koromra nem olyan rossz ez, fő, hogy egészség legyen. Évek óta utálom a munkám, de legalább van. Mások hogy örülnének ennek.

Azt, hogy lelkileg nem jó neked a helyzet, amiben vagy, onnan lehet felismerni, hogy minden nap ugyanolyannak tűnik. Csak peregnek egymás után. Kedvetlen vagy, és belül érzed, hogy valami nem oké. de nem nagyon tudod megfogalmazni, hogy mi az.

Ilyenkor a tudatod megpróbál észérvekkel meggyőzni: ááá, nem olyan rossz ez, amiben vagy. Jó ez már neked, ez legalább biztonságos. Másnak is megfelel, hát mit ugrálsz te.

Habitustól függően egy ilyen helyzetben akár éveket is eltölthet az ember. Én is benne voltam ebben. Nap nap után tudtam, hogy ez így nem jó, mégis ugyanazt csináltam újra és újra.

Minden nap feszültség volt bennem. Jöttem hazafelé a buszon, és rágtam magam, hogy de én nem így akarom, de olyan jó lenne valami más. Olyan jó lenne, ha végre meg merném tenni, amit akarok. És folyton negatív voltam.

Mert belül tudtam, hogy mit szeretnék igazán, csak nem mertem lépni. És amikor hosszú évek után döntöttem végre, akkor megnyugodtam. Tudtam, hogy nem veszélytelen, amire készülök, mégis visszatért a mosolyom, az életkedvem. Mert végre kiléptem a posványból.

A lényeg az, hogy dönts. Jól vagy rosszul, az mindegy is, de dönts. Mert ha erre képtelen vagy, akkor úgy fogsz leledzeni a világban, mint valami kóborló lélek.

Ha csak ide-oda csapódsz és képtelen vagy kimondani, hogy ezért és ezért fogok küzdeni, akkor nem jutsz sehova. Örökké bizonytalanul fogsz bolyongani.

De ha egyszer döntesz, és elkötelezed magad valami mellett, akkor előbb-utóbb learatod a gyümölcsöket.

Csak döntsél végre..."

forrás