Mami központi figura volt a család életében. Anyuéban is, a sajátomban is. Mindenki szerette, kedvelte.
Itt anyu kezét fogom:
Itt mamiét:
Mami halálát még fel sem fogom, mégis valahogy "kioltotta" azt a mérhetetlen fájdalmat, amit addig éreztem anyu halála után, amíg mami még élt. Így jutottam el az origoba, egy lelki "nyugodt nihilbe" és felfokozott test-érzetbe. MINDENEM sajog, és BORZALMAS mértékben fáradt vagyok. Éjjelene rettenetesen rosszul alszom, napközben pedig sajnos bármikor el tudnék aludni, kegyetlenül nehéz nyitva tartanom a szememet.
Ma volt még egy kis garázsvásár anyunál (a lakásában) a maradék cuccosokból, de most már nagyon fáradt vagyok ettől is. Konkrétan úgy érzem: az energiáim egy -nagy- részét az viszi el, hogy amit két éve hordtam fel, amikor anyu odaköltözött, most teszem ide-oda, hordom föl-le-át (...). Még valószínű vasárnap, és jövő héten egyszer átmegyek, aztán részemről elég volt.
Itthon van a dolog másik fele. Rengeteg cucc. Kupacok. Szegény M. sem fér már el a gönceimtől. De elég ebből. Volt egy nagy kupac dobozom. A terv vele: ebbe is pakolok, max leviszem a tárolóba. Hát nem. Ami nem fér el, az nem kell, nincs dobozolás. Fogtam a sniccert, kihordtam a dobozokat a teraszra (hogy ne itt bent csináljak koszt) és összevágtam az összeset, mehet a szelektívbe. Terveim szerint holnap a ruhák jönnek. Ami nem jó: megy. Ami egy éve nem volt rajtam, az is. Vannak dolgok, amiket anyutól hoztam át és amikhez még lélekben ragaszkodom, ha nem fogjuk használni, keresek nekik új gazdát.
Túl sok a tárgy, túl sok a munka, túl kevés a tér, túl kevés az idő és az energia a fontos dolgokra....
(Holnap szombat, és délután dolgozom...)
Timike❣️Kicsit próbálj meg lazítani-pihenni🙏💖💞❣️❣️tudom könnyű mondani-írni,de fontos az EGÉSZSÉGEDNEK❣️💖💞
VálaszTörlésÉn is néhány hete pakoltam ki a szüleim lakását, ami természetesen az enyém is volt, hiszen ott éltem, ott voltam gyerek, az volt otthonom, a mostanin kívül az egyetlenigazi, az első és felejthetetlen. Rengeteg minden volt. Megdöbbentett, hogy mennyi minden. A kín, ami azzal járt, hogy a holmikat, amikérét dolgoztak és éltek benne és most namitcsináljak vele, eszembe juttatta, hogy a fiamnak ezt nem adhatom majd át az "énmi" lakásnál, így ott is sokmindentől szabadultam és szabadulok. Hihetetlen, hogy az ember mit halmoz össze, még akkor is, ha igazából nem egy halmozó típus. Mindent ingyen adtam. Amit tudtam, hogy nem kell, és nem akarok vele hónapokig interneten kínálgatni, az ment a konténerbe, ruhák ajándékba, ruhakonténerbe. Rengeteg képet csináltam, hogy legalább képileg megmaradjanak nekem. Épp a napokban mutatta meg valaki, aki elvitte a konyhaszekrényt, hogy lefestette és milyen szép lett, imádja. Olyan boldogság ez. Sokminden került egy szegénycsaládhoz, akiknek nem volt bútor, vagy rettenetes. Élnek továb a szekrények, ágyak, valaki más használja, de jó. És voltak a nemakaroktőlemegszabadulni holmik, amik bár nagyon igyekeztem, hogy kevés legyen, azért jóval több lett, mint ami elfér, így itthon még abból is kell szelektálni. És vannak, amit soha nem adnék, az apró emlékek, amihez fűz mennyi öröm, ami őket jelenti. Inkább kidobom a saját cuccomat, de azokat nem. Szerintem ahogy öregedni fogok, még inkább fogok ezekhez ragaszkodni, egyébként is azt tapasztalom, hogy ahogy öregszem, egyre inkább válik fontossá a régi , a gyerekkorom emlékei, a szeretteim, akik ott voltak velem akkor. A sodrófa, amivel Anyu olyan sok tésztát simított ki és vágta össze a gyúródeszkán a hosszúmetéltet, amit ma is látok szépen, tisztán az emlékemben... Az viszont biztos, hogy az életünket és az életterünket úgy kell kialakítani idővel, amikor már tudjuk, hogy ne akadályozzon. Ne legyen egy doboz, egy akármi az útban, amit minden nap kerülgetni kell, mert megakadályoz nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Nem könnyű, tudom, magam is tapasztalom, de nagyon fontos. Idővel "megérik" ez az emberben, mert azért a túlélés van "beprogramozva" belénk, és ez jó, ennek így kell lennie... Sok szeretettel gondolok rád. Betty
VálaszTörlésTimi, fogalmam sincs hogy jelenlegi helyzetedben hogy oldható meg, de mese nincs: lazítani, pihenni kellene. Sokat. Az én vesztem az lett hogy nem pihentem amikor kellett volna. Következmény: fáradtság, idegi kimerültség miatt súlyos munkahelyi baleset. Az "agyam" megoldotta a pihenést..... Harmadik hónapja táppénz. Először a baleset miatt, jelenleg poszttraumatikus stressz szindróma miatt. El kellett engednem azt hogy sok munka van, hogy szükség lenne rám. Csak szegény váltótársamat sajnálom, harmadik hónapja 12 órás műszakban űzi...Ne várd meg a végkifejletet. Úgyis jön a nyári szabadság, amennyit csak lehet legyél kint a természetben, olvass, hallgass zenét amennyit csak tudsz. Rádfér. Ha nem teszed meg, a szervezeted vagy így, vagy
VálaszTörlésúgy elintézi hogy ne kelljen dolgoznod.