Hétfőtől szabadságon vagyok. Ezt az én kis endom úgy értelmezi, hogy akkor ő most szabadon tombolhat, kénye-kedve szerint tehet velem bármit, ami csak az eszébe jut. A hét elején -mint mindig- jelezgette, hogy itt van, huncut bújócskát játszott. (Viccesen nevezhetném a játékot nintendonak is. ;) ) Aztán csütörtökön megunta ezt a játékot és átment gonoszkodásba. Képes a semmiből egy hidegrázással jelezni a jelenlétét olyan fájdalommal, hogy hirtelen azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány. Próbálok nem azonnal gyógyszerhez nyúlni, várni kicsit, hátha jobb lesz, de legtöbbször nem lesz jobb, és akkor jöhet a koktél. Ezek a napok átírnak mindent: tervet, programot, találkozót, utazást... Átrajzolják a tükörképemet is: azonnal visszatérnek a mély karikák a szemem alá, és persze mosolyogni sem vagyok képes.
A "Na mit csinálsz most, hogy szabin vagy?" kérdésre azt szoktam mondani: pihenek. Mégsem mondhatom, hogy roppant korán szoktam ébredni, és hétig- fél nyolcig a wc-n ülök, mert hasmenésem van, aztán megpróbálom kitalálni, kell-e gyógyszert bevennem, és ha épp szükség van rá, igyekszem kivárni, amíg bevehetem a következőt, de ez legtöbbször nem jön össze... Aztán a szörnyen korai felkelés, a fájdalom, a gyógyszerek - és a hőség- úgy kiüt, hogy vannak napok, amikor már délelőtt visszafekszem aludni egyet, és van, hogy ebéd után megint...
Őszintén remélem, hogy nem így telik majd a teljes szabadságom.
(A képen az egyik heti vacsorám.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése