2012. itt
2014. itt
2015. itt
2016. itt
2017. itt
2018. itt
2019:
Családi (7 fős) reggeli anyuéknál. 5-kor keltem, hogy ott lehessek, mert szeretem őket és ritkán találkozunk. Sötétben vezettem, pedig nem kéne, mert nem látok, de szeretem őket. Korán odaértem, anyut kivéve még mindenki aludt, de szállingóztak kifelé, mindenkitől-mindenkinek puszi, nagy, lapogatós ölelés, mert szeretjük egymást. Aztán közös reggeli. A terülj asztalkáról nem választottam, vittem a makrózott bundás kenyeremet és paprikát, mert szeretem magam (!).
Tízóraira a tervezett felét ettem (mogyoró).
Délelőtti séta után jött az ebéd. Minden házi, mindent anyu készített, csak levesből volt 3 féle, ezen belül M-nak kiszámolt (az az átok cukorbetegség...).
Az ebéd is mennyei volt, mindenki talált fogára valót.
Süti hegyek. Egy méterest és egy kókusz kockát ettem.
A húgomék kora délután indultak haza, én még maradtam kicsit, de aztán indultam én is, hogy ne sötétben kelljen megint vezetni, és pont akkor parkoltam le, amikor teljesen lebukott a nap.
Vacsora már otthon volt. Husi anyutól. És süti. És itt vége is a sütizésnek, holnaptól dobozolok megint.
Személy szerint borzasztónak találom, hogy a munka (tudom, abból élek én is) és a gyerekeknek a kötelező iskola (beton falak között, mesterséges világításban, wifivel szennyezett épületben) elveszi mindazt, aminek értelme volna, ami fontos lenne. Nem vagyunk a családdal, semmi friss levegő, semmi napfény (...). Tökéletes vegetálás, lassú haldoklás... Szerintem ezért (is) fontosak az ünnepek, hogy kicsit megálljunk, együtt legyünk, töltődjünk. Egy évben egy-két ilyen alkalom... Nagyon kevés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése