Halál után élet.
Csend után egész napos csacsogás.
Betegség után egészség.
Elmúlás helyett remény.
Magány után emberek.
Majdnem egy hónap utáni első munkanap. Tegnap még temetést szerveztem, ma mosolyt kellett varázsolni a gyerekek arcára.
Igyekeztem, de nem voltam ott lélekben.
Anyu harmadik napja nincs. És nem is lesz...
.................................
A nap legkeményebb történése:
Az egyik szünetben odajött hozzám szomorúan egy kis elsős.
- Mi a baj, szépségem? -kérdeztem.
- Hiányzik az anyukám.
"Szó bennszakad, hang fennakad. Lehellet megszegik."
Ezt a "nem is lesz" -t a legnehezebb "megérteni". Tulajdonképpen én még mindig nem tudom. Csak az értelmét ismerem, de olyan megfoghatatlan a sohaság. Anyátlan marad az ember. És lehet bárki mellettünk, valahogy elveszik vele az a gyerekkori biztonsági érzés, vagy nem is tudom, hogy minek nevezhetném. Pedig felnőttem, gyereket neveltem, már 21 éves, rengeteg mindent megoldottam, megcsináltam, megy az élet szépen anélkül az érzés nélkül, millió boldog pillanat, elégedettség, de valahogy mégis elveszik valami velük.
VálaszTörlésMilyen mássá válik egy kép is, amit addig egymás után megnézett az ember, aztán csinált másikat is, most minden apró részletébe kapaszkodik, akkor még itt volt....
Azt gondolom, hogy az embernek egy idő után muszáj találni magának örömforrásokat, csak ezzel lehet csendesíteni a fájdalmat, miközben örökre a lelkünkbe költöztetjük Őt.
Nekem a 18 év azért már segített abban, hogy ritkán jutott eszembe (relatív), de Apu szeptemberben halt meg és az ő halála előhozta Anyu halálát és hiányát is erőteljesen, és nem könnyű ezzel megküzdeni, főleg úgy, hogy a lakás, amiben felnőttem, most "kihült" és előbb-utóbb meg kell tennem a kiürítését, nem tudom, hogyan fogom csinálni.
Én azt vettem észre magamon, hogy vannak olyan mozdulataim, ami az övé volt, aminek örülök.
A munka és a gyerekek biztos segítenek majd a figyelmedet elterelni. De most még nagyon-nagyon friss a seb, ilyen gyermeki mondatoknál pedig... :(
♥♥♥ Anyud ezen a képen annyi idős, mint én. :(
VálaszTörlésŐszintén együttérzek Veletek! Amit te végigvittél, ahogy anyucidat kísérted, ahogy szeretitek egymást a tesóddal- olvastam az ő blogját is- , az most még nem érzed, de segít később. Imáimban hordozlak Titeket! Szeretettel: Katus
VálaszTörlés