Tegnap este nagyon sokára sikerült álomba sírni magam. Hajnali 4-kor sírva ébredtem. Kimentem a teraszra és hányingerig zokogva próbáltam nyugtatni magam a fagyos csendben. Anyu este óta mozdulatlanul alszik az ágyában. A szívem megszakad, mert csak nézem az ajtóból, nem tudom, jó lenne-e, ha kicsit oldalra fektetném, nem tudom, jólesne-e neki, ha megnedvesíteném a cserepes ajkait, nem tudom, betakarjam-e, megigazítsam-e a párnáját (...), nem tudom, bemenjek-e hozzá vagy hagyjam pihenni... A sírástól dagadt szemmel keresek újabb zsebkendőt: nem tudok annyit kikészíteni, amennyi ne fogyna el... Miközben most gépelek, is potyognak a könnyeim, nem hányingerem van, inkább az egész gyomrom készül felfelé a torkomba.
Anyu el fog menni, de én itt maradok. Ám ha így folytatom, nem fog sok jó kisülni belőle. Tegnap a kolleganőim megengedték, hogy itthon maradjak a szünetig. (Nem tudom, sikerül-e majd a segítségüket valaha is meghálálnom.) És megkértem az ápolót, jöjjön ma. Nem leszek egyedül, kettőnek könnyebb a pelenkázás, és muszáj kicsit pihennem, ki kell mennem kicsit a levegőre, fürödni, hajat mosni, és aludnom is kell. (És közben harcolok a lelkiismeret-furdalással, amiért anyu haldoklik, nekem meg ilyen nagy gondjaim vannak, miközben az eszem tudja, hogy így helyes.) És ha kicsit nem leszek itt a lakásban folyamatosan, talán könnyebben elenged anyu és talán én is könnyebben elengedem őt.
Ez nagyon nehéz így :( ♥
VálaszTörlésKedves Timi. Sírva olvaslak minden nap. Ne legyen lelkiismeret furdalásod. Menj haza. Öleld meg a párodat,pihenj. Többet nem
VálaszTörléstehetsz mint amit eddig tettél. Mi átéltük anyósommal. Hülyeségnek tűnik ,de, ha a szíved meg is szakad,mond Anyukádnak,hogy menjen nyugodtan. Ha úgy érzi elég ,menjen. Mama akkor ment el mikor ezt hallotta. Veled vagyunk gondolatban. Ölelünk. Kitartást. Puszi Enikő
Ez borzasztó, rettenetesen sajnálom, nem is lehet erre jót írni. Meg azért is iszonyat erős vagy, hogy mindezeket leírod. És bár kegyetlen "átélni", én mégis köszönöm NEKED! Az én Anyukám 81 múlt...
VálaszTörlés:-(
Vigyázz magadra!
Minden írásodat sírva olvasom. Minden írásod ismerős. És én tudom már, hogy lesz élet utána is. A legfontosabb, hogy az ember tegye meg, amit tud, hogy aztán ne érezze a fojtogató kérdést: megtettem mindent? Sajnos ha igen, akkor is ott lesz a kérdés sokáig, de akkor pedig el kell fogadni, hogy nem vagyunk tökéletesek, ennyit és így tudtunk "csinálni". Elmondhatatlanul nehéz idő ez... Enikő írta azt, hogy , hogy kimondták a Mamájának, hogy menjen és akkor el tudott menni. Ezt én is átéltem, drága Anyukámnak mondtam, amikor már hónapok óta kínlódott, és én ragaszkodtam, hogy éljen, de eljött egy pillanat, amikor kitisztult bennem az érzés, hogy el kell engednem. A fülébe súgtam, és azt, hogy nagyon szeretem, már alig volt magánál, másnap meghalt. Veled érzek, és gondolok Rátok...
VálaszTörlésÉn is mindig elsírtam magam, mikor olvastam az írásaidat. Újra előjönnek azok a másfél évvel ezelőtti napok, amikor mi voltunk ebben a helyzetben...anyukámnál is nagyon nagy harc volt az elkerülhetetlen ellen... kegyetlen átélni ezt az egészet. Én most egy darabig nem jövök a blogodra, túlságosan nehéz olvasni, túl sok sebet tép fel :( Ölelés, sok erőt kívánok!
VálaszTörlésTimikém❣️Minden Tőled telhetőt megtettél,sokszor erőn felül is❣️Tudom,nagyon nehéz lesz elengedni Drága Édesanyátokat (tapasztaltam)🤔😢😭 Imátkozunk ÉRTETEK & Drága Marikáért🙏🙏😢😭🥰
VálaszTörlés