A szeretet ereje, avagy amikor csoda történik

Van egy "fixa ideám". A gyerekekről. Pontosabban arról, hogy például az iskolában nincs olyan, hogy "rossz gyerek". Aki nem a társadalmi normáknak megfelelően viselkedik, azzal történt valami. Az nehéz körülmények között él, esetleg nem kap elég/megfelelő szeretetet, éhes, fáj valamije (...), de lehet, hogy csak rossz napja van. Ők még gyerekek. Kicsik. Nehezen tudják megfogalmazni, mi van velük. Ahelyett, hogy beszél(get)nének a gondjaikról, belerúgnak a másikba, megcsípik, meghúzzák a haját (...). Ha "rossz" valaki, kapásból tudom, hogy valami van a háttérben. Nem vagyok pszichológus, és sokszor sajnos idő sincs az alapos beszélgetésre, de hiszek a jóság és a szeretet erejében. Én szívvel "büntetek". És csodák történnek.

Ma tesin az egyik kisgyerek minden indok nélkül elkezdte piszkálni a társait. Kértem, hogy úgy bánjon velük, ahogy ő is szeretné, ha vele bánnának. Mosolygott, játszott tovább. Pár perc múlva folytatódott az egyre durvább kötözködés. Megszakítottam az órát, csajos pink sípomat megfújva felállt a tornasor. Elmondtam azoknak, akik nem tudtak a problémáról, miről van szó. És megbeszéltük, hogy közösen fogunk "büntetni". A rosszalkodót magam mellé állítottam, átkaroltam a vállát, szemben a többiek. Annyit kértem, mondjon mindenki egy JÓ tulajdonságot a "delikvensről". Nagy csönd. Majd bátortalanul emelkedett egy kéz: "Okos". Majd a következő: "Jó vele focizni". Aztán egyre több kéz volt a magasban. A "rossz gyerek" lassan fel merte emelni a fejét, arcán egyre szélesebb volt a mosoly. Egyszer csak valaki odalépett hozzá a tornasorból: "Ne haragudj, hogy tegnap kiabáltam veled", és kezet fogtak. A "rossz gyerek" erre: "Köszönöm". Jött valaki más is a tornasorból: "Sajnálom, hogy a múltkor gonoszkodtam veled". Ölelés. "Köszönöm." És ez így ment percekig. Őszintén mondom: alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Számomra ez csoda volt. És egészen óra végéig boldogan játszottak tovább, senkire még csak rászólni sem kellett.