Nulladik nap, hétfő: 66.6

Nem unalmas az életem. Tavalyelőtt három országban volt hat munkahelyem. Tavaly ilyenkor még Ausztriában dolgoztam betegápolóként. Májusig. Akkor kaptam itthon egy helyettesítési lehetőséget a tanév végéig másfél hónapra a volt sulimban. Majd munkanélküli voltam két hónapig. Pontosabban munka nélkül voltam. (Munkanélkülire nem jelentkezem, amíg megvan az osztrák vállalkozóim, hiába van szüneteltetve, azaz nem végzek aktív munkát és jövedelmem sincs belőle, nem jár a segély.) Augusztus végén mentem állásinterjúra és fogadtam el a mostani tanítói állást. (Ha akkor tudok minden feltételről, körülményről, nem fogadom el, de ez egy másik sztori. Ott vagyok, a gyerekeket szeretem, csinálom, igyekszem a jó dolgokra összpontosítani.)

Az ország- és munkahely-váltások teljes életmód- és életstílus-változással járnak. Máskor kell felkelni, máskor megyek aludni, teljesen más a napi rutin, máskor van szabadidő, teljesen különböző az étkezések száma, mennyisége, minősége...

Tavaly a futás mellett elkezdtem edzőterembe is járni. És odafigyeltem arra, hogy normálisan egyek (azaz változatosan és úgy, ahogy nekem jó). Szép lassan alakulgattam is. Az augusztus végi új munkahellyel már sokadjára borult a kialakult rutinom, és elkezdődött egy kis "zuhanórepülés". Nehéz volt az átállás minden szempontból. Leginkább az étkezés vált nehezen megoldhatóvá. Októberben aztán rendesen beütöttem a kezem, olyannyira, hogy már a séta se ment. Se a főzés, se a dobozolás. Elkezdtem a szendvicsezést kávéval. Majd bekaptam egy csokit, ha éhes voltam (teszkós proteines, nagyon finom és laktató). Aztán volt, hogy 2-3 csoki lett a napi betevőm. Mozgás semmi. A kezem egy gyógytornász rakta rendbe, de nem száz százalékos a mai napig sem, viszont nagyon-nagyon lassan javulgat. Amint dolgozni tudtam a kezem miatt (majd' 3 hétig táppénzen voltam), belecsöppentem ebbe az influenza szerűségbe, majd rögtön jött egy arcüreggyulladás, amiből nagyon lassan jövögetek kifelé.

Korábban is éreztem a ruháimon, hogy "szűkülnek", láttam, hogy visszajött a narancsbőr, és van úszógumim is. Mindez nem sirám, hanem tény. Nem dobok hátast tőle. A mérlegtől sem. Pedig mit mutat? 66.6. 

Tisztában vagyok azzal, mit művelek. És azzal is, hogy nem akarom ugyanígy tovább csinálni. Mert ha így folytatom, nagyon hamar "vágósúlyba kerülök". 😀 

A második féléves órarendem maga a katasztrófa. De ez van. Ugye ez most újabb váltást követel, ami nem változott: a gyerekek között eszem, a tanári asztalnál, sokszor közben dolgozom (pl. fénymásolok); ebédre is csak hideget tudok vinni; a reggelit is a teremben eszem (nálunk még tanári szoba sincs), mert mire odaérek, kijönne az otthon fogyasztott reggeli az útminőség miatt. 

Minden nap ugyanakkor indulok, de minden nap más időpontban érek haza. Bla-bla.

Hétfő este van. Tudom, hogy sok az akadály. De azt is tudom, hogy eddig mindegyik arrébb tehető, avagy átugorható, esetleg megkerülhető. Sőt: alatta is át lehet bújni. 😉