Az elmúlt néhány nap

Hétfőtől újra dolgozom 2.5 hét táppénz után.

Mesés keddi napfelkelte munkába induláskor.

Mesés vacsora M. jóvoltából: lazac, édesburgonya.

Stau hazafelé a munkából, Geresdlakon kiborult egy cukorrépa szállítmány az útra.

Ez volt az utolsó, sőt régóta az első alkalom, hogy készültem kajával, itt is csak két napra.

Meghívás a Cafe Frei-be, most ausztrál dió kávét ittam, hát megint nem csalódtam, ez is mennyei volt, mint a múltkori nicaraguai dohány kávé.

És karácsonyra kaptam:

Ahhoz képest, hogy idén -IS- megbeszéltük, hogy nincs ajándékozás, már kaptam futócipőt, lebkuchent, kávét (...) ...

Mozi: Star wars 8

A kezem egyébként egész jó. Amióta másfél hete Dávid rendbe rakta, amit tudott, alapból egyáltalán nem fáj. Fájdalom a csontokban maradt néhány helyen, bizonyos mozdulatokkor jön ki (emelés, fogás, kupak lecsavarás, nadrág felhúzás...), de remélem, majd ez is idővel javul. Nem panaszkodom: másoknak ennél százszor nagyobb gondjai vannak.

Azt mondják: az emberi sejtek hét évente kicserélődnek. Nekem már ezek szerint hatszor megtették, de ebben a 43. évemben is történhetett valami, mert sokszor nem ismerek magamra. 

• Mindig szerettem korán kelni, legtöbbször reggel edzettem. Mostanában kín a felkelés, hétvégén képes vagyok délig aludni. Aztán ebéd után is ledőlök. És este simán elalszom...
• Reggelente úgy szoktam ébredni, hogy hupsz, ki az ágyból, 5 perc múlva indulhatott a nap. Mostanában nagyon erőlködnöm kell, hogy felkeljek az óracsörgéskor, mert tudom: ha visszacsukom a szemem, akár csak egy pillanatra is, akkor visszaalszom. Ha fel is kelek, egy jó fél óra kell, amire összeszedem magam annyira, hogy bármire is képes legyek.
• A kajálásom az eddigiekhez képest katasztrofális. Konkrétan egy ideje csodásan elélek, ha van csoki. Mondjuk olyan, amiben olajos magvak is vannak. De csoki mindenképpen legyen rajta. Egész jól laktat, mennyei, hiszen imádom a csokit. A cukormentes kilőve, egyszerűen azért, mert a fruktózos és mesterséges édesítőszeres (maltit, xillit...) dolgoktól heveny hasmenésem lesz. A cukrostól "csak" a cukorsokk jön, az sem kellemes, de elviselem. És valahogy nem tud érdekelni, hogy mit teszek magammal, az eszemmel tudom, mit teszek, de most valahogy tényleg nem érdekel. Mindig mondom, hogy egy hízóversenyt simán megnyernék, de ez sem igaz: a minap rákukkantottam a mérlegre, hogy biztosan vagyok már 70 kiló a sok csokitól és a konkrétan tápanyagot egyáltalán nem tartalmazó étkezésemtől, de "csalódtam": fogytam fél kilót...
• A teremben még mindig nem tudok súlyzózni-gépezni a kezem miatt, a futópad az, ami megy, de terembe is ritkán megyek. Hogy itthon megmozduljak, az mostanában szóba sem jöhet. A km-ek gyűlnek, de az sem zavar, ha nem jön össze x km idén, hiszen tavaly volt cél a 2016km, idén nincs célom a km-gyűjtéssel.
• Fura vagyok -magamnak- a suliban is. Valahogy nem tudok kiakadni, bármi(rossza)t csinálnak a gyerekek. Nincs megbeszélés, meg ejnye-bejnye, meg szituációs játék, meg "szentbeszéd", mert egyszerűen elnevetem magam. Mondjuk fura, mert ez nagyobb hatással van a gyerekekre, mintha rájuk dörrennék. 

Bla-bla...

Persze, hogy van néhány, néha sok nyűg, baj, kellemetlenség, de szerencsés vagyok, mert egyik sem olyan, amit ne lehetne így vagy úgy megoldani. Most ez van, most így van, minden változik, lesz minden majd máshogy is. A tökéletességet nem rólam mintázták, sokszor a jótól is messze vagyok, de akkor meg az van. 

Most meg megint este. A kis mormotának még van pár elintézendő dolga alvás előtt, és holnap munka. Az utolsó munkahét 2017-ben.