Futok, mert szeretem. Jobban, mint bármi mást a földön. Mert szeretem futás közben szívem csodálatosan erős lüktetését a fülemben érezni. Futok, mert nincs jobb, mint egyre többet és többet akarni. Futok, mert ilyenkor egyedül lehetek. Mert rajtam kívül senki más nem érti, miért teszem. Futok, mert ez a szenvedélyem. Mert én a futásba vagyok szerelmes. Futok, mert új élményeket akarok a cipőmbe, futok, hogy fájdalmas hólyagok nőjenek a talpamra. Futok, mert vágyom az izomlázat, és futok, mert nem tudom, hogy mi a fenéért futok. Mert futó vagyok. Ha nincs pénzem azért futok, ha van, akkor pedig azért. Futok, ha szerelmes vagyok, és futok sírás közben. Vagy sírok futás közben. Futok, ha szerelmeskedni akarok, és futok, mert azt akarom, hogy fájjon. Mert a fájdalom és a küzdés rabja vagyok. És azért is, mert büszke akarok lenni. Futok az érzésért és futok a kilométerekért. Az esőért, a szélért és a kánikuláért. Futok, mert belefáradtam az életbe, és futok, mert azt mondják; lehetetlen. Futok a határaimért. Az egyre erősebb fájdalmakért. A szenvedésért és a katarzisért. Futok, mert küzdeni akarok…
(Tomán Edina: Szívtangó)
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése