Ma is hóesésre ébredtem. Esett csendesen, puhán. Húsvét hétfő volt. Ilyenkor itt amúgy is csendesebb a város. A havazás pedig csak növelte ezt a nyugalmat, csendet, lassabb volt minden. Holle anyó a naptár rossz lapját nézheti, mert itt egy hete folyamatosan esik.
Elkészült a legújabb pulcsika.
R: 3 vajas kenyér (saját), kávé.
(Amire elkészítem E. reggelijét és odakészítek mindent -ld. kis kép-, ami szükséges, már nincs humorom magamnak szépen vajazni...)
E: 4 kis répa, saláta, főtt tojás, sült karaj, sonka, főtt fokhagymás kolbász.
(Csak a felét tudtam megenni.)
V: ebéd maradék és sonkás-sajtos rántotta.
Ma a fejembe vettem, hogy valahogy meg kellene tanulni kötni. Mert a pulcsi, amit nemrég kötöttem, jó lett ugyan, de irtó sokat szenvedtem vele, végig mindent számolnom kellett és ezerszer átnézni szinte minden szemet, hogy jól csináltam-e. Az egyik patent rész nem sikerült, és hiába bontottam többször vissza, nem jött össze szépre. Reggelinél -amíg vártam E-re- elkezdtem valamit. És sehogy nem stimmelt az egy sima-egy fordított. Háromszor bontottam vissza és kezdtem az elejéről, amikor E. megette a reggelijét és kérte, mutassam meg neki a "művemet". "Beim Häckeln bist du die Erste, aber beim Stricken die Letzte"- mondta. Varázs szavak voltak ezek. Mert amikor visszavettem tőle a kötőtűt, ránéztem a kész darabra és megakadt valamin a szemem: totálisan hirtelen elkezdtem látni, melyik a sima szem és melyik a fordított. Eddig csak úgy kötöttem, annyit tudtam, hogy ha elöl veszem le a szemet, az a fordított, ha hátul, az a sima. És a nagymamám mondta, hogy látszik, melyik szem melyik, sőt ő el is nevezte a simát lánynak, a fordítottat fiúnak. Na most én is hirtelen megértettem, miért fiú és miért lány. És így, hogy megvan a "rendszer", számolnom sem kell, csak kötnöm. Nagyon régen fordult elő, hogy igazán örültem volna valaminek, de ez most ilyen volt. Mert most már bármit meg fogok tudni kötni, akár sapkát is. Mert rengeteget horgoltam már, de kötve el sem tudtam képzelni, hogyan jön össze. Wow: kötni is tudok :) nekem nagy dolog, mert ebben -is- kiélhetem a kreativitásomat.
És csak havazik, egyre csak havazik...
......................................................................................................................................
Egy éve Húsvétkor kérték meg a kezem. Habár azóta visszaadtam a gyűrűt, nem gondolok erre rossz szívvel. Majd a későbbiekben írok erről még.
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése