Hétfő (Mo. 14/8.)

A mosoly, ami nem megy.

És egyelőre fogalmam nincs, melyik part felé kellene kormányoznom. Csak annyit tudok: partot kell érnem.

Igyekszem. Igyekszem mindent megtenni magamért, hogy jobban legyek. De ennél többet nem tudok. Nem megy. Amikor napokig bent vagyok a lakásban, ugyanabban a ruhában, fürdés nélkül, fogmosás, mosogatás (...) nélkül; amikor az agyam maradék 0.01 %-ával elhatározom, hogy én bizony kimászok ebből az egészből, de a következő percben bőgök és ülök, mozdíthatatlan végtagokkal; amikor napok óta arra sem tudom rávenni magam, hogy lemenjek sétálni, nem hogy edzeni; amikor rémségeseket "álmodom", amikor azt érzem, hogy a napok, a hónapok, az élet csak úgy egyszerűen elmegy mellettem és mindeközben szétrobban a fejem, akkor nem kérdés számomra, hogy ma elfogadtam-e a gyógyszeres terápiát.

Nem fogom túldramatizálni: nagyon nem vagyok jól, de jól akarok lenni. A sok más mellett a depresszió egy állapot, amiből ki lehet jönni. És én ki akarok. Nem akarom ezt a búvalbélelt képet vágni, Nem akarok állandóan bőgni vagy a szobában ülni és bámulni kifelé a fejemből. Nevetős fotókat akarok. Amiken minden egyes fogam látszik. És a mandulám helye.

A terápia a következő:

- pszichoterápia

- gyógyszeres terápia (nagyon (!) szigorú orvosi ellenőrzés mellett)

- séta/kocogás/futás/úszás (amennyire csak képes vagyok)

- ennem kell normálisan (maradhat a keto, de meg kell ennem, amit meg kell ennem).

Kevesebbet fogok netezni, így ha néha el-el tűnök, ne aggódjatok, csak gyógyulni vagyok.

R: avokádóban sült tojás

E: marék mogyoró, 1 kis vajas lenmag kenyér

V: halászlé

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha