Boszi sztori 2 (Értelem és érzelem)

Még soha nem találkoztam hozzá hasonló emberrel. Aki ennyire okos, intelligens, akinek ilyen fület simogató hangja van, aki ennyire szexi, akinek az arcán ennyi érdekes lyukacska és gödröcske van, akinek az illata a lelkem legbenső zugában is válaszra talál. Aki érti a humoromat, akinek értem a humorát, akivel az együtt töltött idő ennyire értékes. Aki a tenyerén hordoz, ha kettesben vagyunk, akivel minden egyes közös perc élmény. Akivel emlékezetesek a közös kirándulások, strandolások, napozások, nyaralások. Aki mindig mellettem állt, mindenben segített, támogatott, biztatott, erősített. Akivel a hétköznapok egyszerűbbek, könnyebbek voltak, akivel olyan volt, mintha mi a világ kezdetétől egymáshoz tartoztunk volna. Aki elfogad úgy, ahogy vagyok, aki ennyire szereti a családomat és akit ennyire szeret a családom. Mintha ez eleve elrendeltetett lett volna, mintha mindig is ismertük volna egymást. Akit imádtam és akit nagyon jó volt szeretni, akivel el tudtam volna képzelni az életemet, aki mellett szerettem volna megöregedni, mert annyira jó páros voltunk. Többször láttam magam előtt a képet, hogy öregen is együtt vagyunk, fogjuk egymás kezét, nevetünk, felidézzük a régi emlékeket, képeket nézegetünk...

Az eszem csak annyit hajtogat: hazudott, megcsalt.

Valahol mélyen hiszem, tudom, hogy mindennek oka van. És azt is, hogy az emberek megváltozhatnak. Valahol mélyen hiszem, tudom, hogy minden pontosan akkor történik, amikor történnie kell. És hogy ha dolgunk van még egymással ebben az életben, akkor a sors elintézi, hogy újra közel kerüljünk egymáshoz. Ha nem, akkor nem.