Esti, megjegyzéses

Ma is csodásan ment le a nap. Csak guggoltam kint a teraszon, figyeltem, ahogy változnak a színek, ahogy mozognak a felhők. És kétségbeesetten próbáltam még itt tartani a napot, ne menjen még le, ne legyen vége, tartson még a vasárnap egy darabig. Mert holnap hétfő, egy olyan nap az életemben, amitől félek, amilyen még sosem volt, haza kell mennem, ahol minden, de minden teljesen más lesz, mint eddig volt, és fáradt vagyok, kimerült, képtelen gondolkodni, halogatnám még én azt a holnapot.

Aztán eszembe jutott, hogy igaz, hogy nem tudom, mi fog holnap történni, viszont a fejemben már jó pár sztorit gyártottam hozzá. És hogy gyakorlatilag ezek az elképzelt történések miatt szenvedek. Ez a gondolat pedig előhívta bennem Byron Katie egyik módszerét. "Fordítsd meg!". (Guglizz rá, érdemes.) Végiggondoltam, megfordítottam és jelentős mértékben megnyugodtam.

Aztán bejelentkezett K., egy "tornázós ismerősöm" és feltett néhány kérdést, amivel "bogarat ültetett a fejembe". Olyan volt ez a pár mondatos chatelés, mintha megsimogatta volna a lelkemet. K., köszönöm!

Bármi történt is, egyre határozottabban érzem, hogy minden és mindenki a segítségemre van, egyre biztosabban tudom, hogy hamarosan minden rendben lesz, minden a helyére kerül.

Jó éjszakát!