2021. február 19., péntek

Akkor hétfőtől...

Utoljára november végén volt rohamom. Majdnem egy hétbe telt, mire utána nagyjából helyrejöttem.

Idén január közepén kerültem Dr Koppánhoz, gyanú: endometriózis.

Február közepére kaptam MR-vizsgálatra időpontot.

Erre egy hétre volt meg az eredmény: enometriozis és myoma.

Az orvosomhoz március 8-ra van időpontom, ekkor fog kiderülni, hogy megműt-e.

Nem szeretnék a Boszorkánykonyhából endometriózis-blogot kreálni, de hát rólam szól ez a virtuális napló, és bizony ez a betegség október óta keseríti a mindennapjaimat... A meglévő gondokhoz folyamatosan új tünetek társulnak, és nem tudom, hogy fogom kibírni március 8-ig...

Tegnap a meglévő "hasfájás" mellé iszonyatos bal oldali fejgörcs jött már reggel. Aztán kora este hányingerem lett. Nem kicsi. Amikor aludni mentem, feküdtem az ágyban, 10/6-os fájdalom, 10/9-es hányinger, ott fektemben szédültem és rázott a hideg. Csak feküdtem, próbáltam nyugodtan lélegezni, figyeltem, ahogy erősödik a fájdalom és megpróbáltam eldönteni, menjek-e a koktélért, hozzak-e valami tálat, azaz hogy tényleg fogok-e hányni, hívjak-e segítséget. Azért ez már meglehetősen abnormális állapot... Ráadásul 4. hónapja... Az energiaszintem olyan mértékben leamortizált, hogy elmondani nem tudom...

Tegnap egy ismerősöm által felvettem a kapcsolatot egy súlyos endometriózisban szenvedő hölggyel. Az ő története igazi horror, és még nincs vége. Műtétre vár, amit a covid miatt nem végeznek el........ Mondjuk, ha nálam is műtét kell és nem csinálják meg közkórházban, akkor már most nekiállhatok kalapozni a magánúton történőre. Mert nem tudom, meddig bírom...

...

Ártani nem fog, ha segít, az szuper lesz: csütörtökön döntöttem el, hogy tehermentesítem kicsit az emésztőrendszeremet és a hormonháztartásomat. Van étrendem, de ettem már hasonlóan: nincs glutén, nincs tejtermék. Most ehhez jön a koffeinmentesség is. Csütörtökön még úgy gondoltam: jövő héttől csak a koffeint vonom meg, még este is, de az utána jött hányingeres-szédülős rosszulléttől megijedtem, és ma reggel úgy keltem: oké, akkor hétfőtől jön a teljes étrend.


Kipakoltam a konyhából azokat a dolgokat, amiket mostanában nem fogok enni. Kap belőle M., a többit elviszem holnap anyuéknak (glutén- és tejtermékek).

Össze kell szednem magam energiaügyileg, ha 2-3-4 napra szeretnék előre főzni. Legtöbbször munka után hazaérve annyi energiám sincs, hogy készítsek valami étket. Na majd igyekszem.



1 megjegyzés: