Július 17. óta nem történt ilyen. Nem volt elviselhetetlen fájdalmam. Akkor volt a vesekő zúzás, ami magában borzalom, és attól kezdve kezdett fájogatni a vesém, napról napra jobban, ami augusztusra elérte azt a szintet, amit embertelennek nevezhetek. Reggel felkeltem és... nem fájt semmim. Gyanúsan néztem körbe, figyeltem a testemet, hogy az nem lehet. Jó fél óráig hitetlenkedtem, majd úgy döntöttem: ez bármikor változhat, akkor menj le a boltba. Voltam is, most csak egyszer kellett letennem a kosarat. Semmi nehezet nem vettem, tudom, hogy 5 kilóig emelhetek. Szép lassan hazajöttem, felmásztam a harmadikra, kipakoltam. Még mindig semmi. Jó két órán keresztül olyan érzés volt, mintha sosem lett volna vesegöcsöm, mintha nem lenne bennem a stent. Aztán annyira "erősödött", hogy olyan volt, mintha egy kemény izomlázam lenne a "derekamban". Jött néhány kisebb szúrás is, de sokszor 5-10 percekre semmi de semmi fájdalom. Így tudtam minit itthon ténykedni, kora este pedig végre tusolni, hajat mosni. Hálásan köszönöm ezt a napot. Ez az ajándék a lassú, megfontolt, minden mozdulatra odafigyelő önellátás csodája.
Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
2025. szeptember 8., hétfő
2025. szeptember 7., vasárnap
Cím nélkül
Nem csinálhatod azt, hogy a testedben felgyülemlő feszültségről nem veszel tudomást, miközben minden sejted azt jelzi: Elfáradtam, nincs tovább!
Nem csinálhatod azt, hogy majd a kávétól, a kólától, a cigitől, az alkoholtól, a szenny kajáktól várod a megváltást, miközben a tested már egész másban van, már nem elégíti ki az instant álmegoldások.
Több kell. Ami működött, már nem működik. A szőnyeg már átlátszó, hiába söpröd be oda a dolgokat, azok nem tűnnek el, hanem csak tornyosulnak.
A kérdés az: Hol vagy te ebben? Miért akarod elbírni azt, amit nem kell elbírnod? Ami nem is a te dolgod.
Miért akarsz levegőt venni a másik helyett, hogy neki könnyebb legyen, miközben neked meg nem is marad elegendő oxigén?
Te hol vagy a saját életedben?
Fontos vagy!

Boros Bea
2025. szeptember 6., szombat
Hullámok
Éjjel megint többször ébredtem fájdalomra. Hiába fordultam, mozdultam, tekeredtem bárhogy, sehogy nem találtam az enyhítő pozíciót. Azért aludtam is etapokban. Még álmodtam is:
Nemrég kérdezte az egyik blogolvasóm, szoktam-e filmeket nézni, és én írtam neki: igen, kinéztem már a Netflixet és a Disnex+-t. (Ez megtörtént egyébként.) Álmomban ez a gondolat jött: miért menekülök mások történeteibe, miért nem magammal foglalkozom? Miért tetézem még a bajomat jó kis elektromágneses sugárzás túladagolással? Lemehetnék a ház mögé a parkba egy padra is szenvedni, legalább levegőn lennék, érne a napfény, mindig vannak ott mások is, ha gond lenne, biztosan segítenének. És itt lett vége az álomnak. (Tudom magamról, hogy "agyalós" típus vagyok, de hogy még álmomban is!)
EGész jól keltem. Sőt nagyon jól. 10/4? Ahh, hónapok óta nem volt ilyen nyugalom a vesém táján. Az agyam egyből tervezéses üzemmódba kapcsolt: ha ez marad, akkor bolt, főzés, elrendezem a spájzot, bla-bla. Hamar változott a terv. A boltba még lejutottam, aztán nekiálltam főzni és jött... Egy rendesen viharos tengert képzelj el, hatalmas hullámok, tomboló szél. A kis csónakban hol erre dob a vihar, hol arra, hol nagyon magasan, hol mélyen ülsz a fájdalomhajóban. A kiugró 10/9 és feles 5-10 perceknél ömlik rólad a víz, csak pihegsz, kicsit leülsz, de nem jobb, csinálod tovább. Aztán ráz a hideg, levegőt még mindig nem kapsz rendesen, és csak sajog, görcsöl, feszít... Mindez begyógyszerezve.
(Mentőt azért nem hívok, mert ez még nem OLYAN nagy fájdalom, és mert mi lenne? Bevisznek az SBO-ra, ott sürgősségi kötelező vizsgálatok, közben folyik belém a fájdalomcsillapító, ami nem vagy alig hat. Vagy hazaküldenek, ha kicsit jobban leszek, vagy be Pécsre az Urológiai Klinikára, ahol megvizsgálnak az ambulancián, és mivel orvosilag rendben vagyok, jöhetek haza. És nem, sajnos -ha csak nem esik ki valaki a listáról- nem hozzák előbbre a műtétet, mert orvosilag indokolatlan...)
Azért készen lett az ebéd. A zöldséglevesben nem főtt szét a hagyma, a lencsefőzelék cseppet savanyú lett, a sült karaj olyan fura fehér maradt... De legalább házi. 🙈
Most is 10/9-cel ültem ide írni, jelenleg 10/6, de ez bármelyik pillanatban változhat. Megint leírom: nem panaszként születnek ezek a bejegyzések. Aki nem élte át, elképzelése sem lehet, milyen ez a fájdalom. A vesekő csoportban ma reggel is olyan posztba futottam bele, hogy Orvost keresek, akár államiban, akár magánban aki azonnal ki tudja belőlem venni ezt a kínzóeszközt( dj stent)
Elutazok bárhova. Szeptember 15-re van időpontom eltávolításra, addig már nem bírok várni. Erre csak egy komment: Átérzem! 5 hétig csak feküdtem a fájdalomtòl amit a stent okozott.
Persze, hogy kutakodtam a témában, igazán nincs ezzel kapcsolatos szakirodalom. A jelenség (stent-intolerancia) létezik, de nem tudnak vele mit kezdeni. Egy cikket találtam, idézek belőle.
"Az urológiai gyakorlatban leggyakrabban használt eldobható eszközök az ureter sztentek és a foley katéterek. Az ureter dupla J (DJ) stenteket gyakran használják az ureter elzáródásának enyhítésére, és sok sebész szinte az ureteroszkópiás eljárások rutin részeként.
A DJ stent elhelyezésének olyan lehetséges mellékhatásai vannak, mint az oldalsó fájdalom és a húgyúti fertőzés (UTI) a retrográd vizeletáramlás miatt. Ahogy a húgyhólyag nyomása megnövekszik az ürítés során, vizelet reflux jelentkezik a DJ stent mellett és azon keresztül is. E problémák leküzdésére antireflux mechanizmussal ellátott stenteket gyártanak, azonban ezek az új sztentek magasabb költségekkel járnak a hagyományos sztentekhez képest.
A Foley katéter minden urológus keze és lába, és a foley katéter behelyezésével a hólyagnyomást a szükséges alacsony szinten tarthatja. A foley katéter húgyhólyagba történő behelyezésének gyakorlata ureteroszkópia után vese- vagy vesekő és DJ stent elhelyezése után nem rendelkezik bizonyítékokon alapuló háttérrel, és rutinszerűen a sebész választásától függ." forrás
Egy honlapon találtam:
a hólyagtáji panaszait a felhelyezett Dj stent okozza. Két lehetőség adódik:
- a stent levétele
- átmenetileg Halidor tbl szedése, mely enyhíttené panszait.
Üdvözlettel:
Dr. Rákász István
2025. szeptember 5., péntek
Péntek- 120 év
Új gyógyszer ide vagy oda, éjjel többször ébredtem fájdalomra. Tény: nem volt olyan leizzadós-megfeszülős, de azért fájt, ha felébresztett.
Reggel új kombóval kezdtem. Pár óra után konszolidáltan éreztem magam. Azaz volt annyi bennem, hogy oda tudtam ülni a géphez dolgozni (iskolatitkári feladat, de az nekünk nincs, ezen meg a pénzem múlik: munkába járásos dokumentumok, kész paksaméta, ráadásul határidős).
Dél körül már komolyabb gondjaim voltak. Kezdődött a durvább fájdalom. Pedig a gyógyszert reggel 7-kor vettem be, 12 órás hatású, de 4 óra múlva már megint nem ért semmit... Ebéd után aludtam-bóbiskoltam egyet, akkor megint kicsit jobb lett pár órára (ez olyan 10/6-7), később megint roppant nehezen viselősre erősödött. Nem tudtam megvárni az este 7 órát a következő kombóig, bevettem 1 órával előbb.
Ma lenne 120 éves anyai dédapám, mamikám édesapja, aki egy igazán különleges figura volt. Csak nagyon random néhány kép róla.
Isten éltessen, Opa!
2025. szeptember 4., csütörtök
CSütörtök
2025. szeptember 3., szerda
Szerda
2025. szeptember 2., kedd
Kedd
Fél 7-kor ébredtem, a saját nyöszörgésemre. Ívben megfeszülve feküdtem az ágyon, a szám (szájpadlásom, ajkaim) teljesen kiszáradva, pedig vagy fél liter vizet kortyoltam el az éjszaka. A gyomrom, emésztésem -a sok gyógyszertől- romokban, így reggel egy kis gipsz ízű itallal kezdtem, vártam kicsit, jöhetett pár szem szőlő, a gyomorvédő, rá néhány percre az első koktél. Nem hatott. Nem bírtam se ülni, se állni, se feküdni, az összes belső szervem egyszerre feszült be, levegőt is alig kaptam, csak pihegtem. Ez a 10/9 és feles állapot. Az agyam teljesen tiszta volt, tudtam, hogy ha ez csak egy fikarcnyival is rosszabbodik, nem kérdés a mentőhívás. Nem lett rosszabb, "csak" maradt ugyanez. Eljött a 8 óra, tegnap ugye mondták az Urológiai Klinikán, hogy ma bent lesz az orvosom, elkezdtem telefonálni. Fél 9-ig folyamatosan (sok telefonszám tartozik a klinikához), sikertelenül. Akkor eszembe jutott, hogy az osztályon mindig felveszik a folyosón a telefont, hát hívtam őket. Az első nővér kapcsolt valahova, ahol nem vették fel. A második azt mondta, professzori vizit van (volt benne részem, előtte kicserélték a cikibb ágyneműket, rendet kellett raknunk, jött a professzor, kismillió orvos, rezidens, nővérek; de a professzor rendes volt, mindenkihez volt néhány vicces-biztató szava), hívjam egy óra múlva. Fél 10-kor tárcsáztam újra, a nővér mondta, hogy megnézi, merre van az orvos (van ott a folyosón nekik egy számítógép is), nézte, kapcsolta, és az én doktorom fel is vette. Még akkor is ebben a belefeszülős-pihegős 10/9 és felesben leledzettem. Emlékezett rám a doktor, kikérdezett alaposan, aztán azt mondta: nagy valószínűséggel a stent az oka, menjek be holnap fél 2-re, csinál egy kontroll röntgent és egy vizeletvizsgálatot, megnéz. Amint meglett, ki tud elvinni (M. dolgozik, szinte folyamatosan), egy darab nagy kő leesett a szívemről, de ugye még ki kellene bírni holnapig. Így bevettem az egyik koktélt, amit a vesekő csoportban olvastam. Láss csodát, levitte a fájdalmat először 10/9-re, aztán szurkodós 10/8-ra. Amire ma ezzel képes voltam: ültem, filmet néztem. Délután jöttek B-ék, E-val már tegnap lebeszéltem, hogy a kihízott ruháimat nekik adom, ha el tudnak jönni érte. Jött a 2. új koktél. Ezzel most elvagyok. Értsd: képtelen vagyok bármire is, de le kell tusolnom, holnap orvoshoz megyek...
2025. szeptember 1., hétfő
Szeptember 1.
Habár nem kezdtem ma a suliban az új tanévet, volt benne részem. A szomszéd ház mögött van egy iskola, mivel reggel még hűvös volt kint és nyitva voltak az ablakok, hallottam az egész tanévnyitót...
Napok óta alig alszom a fájdalom miatt. Nem volt kérdés, ma hívtam az Urológiai Klinikát, hogy csináljanak valamit, mert nem bírok így ki még két hetet a műtétig. Nem volt bent az orvosom, holnap telefonálok újra, de mindegy, kivel, csak beszéljek egy szakival, mert ezt a fájdalmat képtelenség elviselni...
M. éjjelente kérdezi, hívjon-e mentőt. Erre csak nagy vonalakban emlékszem, de ma megkérdeztem tőle, tényleg kérdez-e vagy csak álmodom. sajnos kérdez. Mert nyöszörgök...
Kérdeztétek, nézek-e filmeket. Jelentem: már "kinéztem" a Netflixet és a Disnex+-t. Általában bóbiskolok a filmeken, sokra nem is emlékszem.
A veseköves csoportban sokat olvasgatok, néha kérdezek is. A vesebeteges csoport főleg horror kategória, transzplantáció, dialízis..., basszus, mennyi kínzás létezik ezen a földön, mennyi fájdalom..., nem gondolom, hogy ez normális, hogy ennek így kell lennie...
És megint itt az éjjel. Bevettem a koktélt, tudom, hogy 1, max másfél óráig hat...
Istenem, bár SOHA SENKINEK ne kellene ilyen fájdalmakat átélnie...
2025. augusztus 31., vasárnap
Vasárnap
Második napja már éjszaka is nagyon fáj... Alig alszom valamit.
Nem szeretném sajnáltatni magam, de ez így vegetálás...
.......
M. vett egy motort. Persze hogy féltem, és először nem örültem, mert nem is szólt róla, ma viszont, amikor elhozta, azt éreztem, hogy ő legalább él. Ő legalább halad a "bakancslistán". Mert basszus, folyamatosan csak dolgozik. Miért? Mivégre? Régi álma volt. És most teljesült.
Mikor éljünk, ha nem MOST? Mire várunk? Miért halogatunk?
Annira (ANNYIRA) rövid az élet....
2025. augusztus 30., szombat
Szombat-mélypont
2025. augusztus 28., csütörtök
Kórházi csomag
Mamikám még talán 80 éves sem volt, amikor úgy havonta egyszer megmutatta a bármilyen eshetőségre összerakott kórházi csomagját és egy másikat: az "ez legyen rajtam a temetésen" elnevezésűt.
Anyu még nem volt a "derékfájása" miatt orvosnál, amikor egyszer megkért, vegyem le onnan fentről azt a nagy, fekete táskát. Az volt a kórházi csomagja. (Levettem, az ablak alá került és ott is maradt vízkeresztig.) Amikor anyu elment és elkezdtem kipakolni a lakását, sor került a fekete táskára is. Nagy volt és elég nehéz, benne szó szerint minden, amire csak egy kórházi tartózkodás alatt szükség lehet. Mindez olyan gyönyörűen becsomagolva, ahogy csak anyu tudott pakolni. (Mert nagyon tudott.)
Amikor most júniusban kórházba kerültem, semmi nem volt nálam, az otthoni alvós ruhában vitt a mentő a sürgősségire, majd egy másik mentő onnan a kórházba Pécsre. Másnap hozott be M. egy-két nagyon szükséges dolgot, például néhány hosszabb pólót, mert hálóingem nincs, mindig alsónemű-trikó kombóban alszom.
Augusztus 5-én írtak ki műtétre, akkor kaptam egy listát arról, miket kell majd vinnem. És akkor kezdtem el összeszedni a dolgokat. 23 napja. Ennyi ideje készítem, mert a fájdalom miatt roppant korlátozottak a lehetőségeim bármire is.
Augusztus 10-e körül egyszer nagy bátran begyógyszereztem magam, autóba ültem és elindultam hálóinget vásárolni. Kemény menet volt 10/7-8-cal, de ma már áldom az eszemet, mert azóta sajnos egyre több a fájdalom, ma már képtelen lennék egyedül kocsiba ülni és nem is mernék. Meglett a két hálóing. (Remélem, még jók rám, mert azóta 20 deka híján 70 kiló vagyok...)
Szóval fogtam egy sporttáskát (jóval kisebb, mint anyué volt) és nagyon lassan kerültek bele a dolgok a listáról.
Ma reggel 10/7-tel ébredtem, ami percek alatt felszökött 10/ durva 9-re, így jött a koktél és jó ideig az ágy. Szerencsére hatott a gyógyszer, 10/5-re levitte a kínokat, ilyen jól már régen voltam, mondtam is M-nak viccesen, hogy akár táncba is mehetnék. Ritkák az ilyen jó időszakok (és sosem tudom, meddig tart), amikor nem azt érzem, hogy menten elájulok, nem elviselhetetlenül szúr-görcsöl-nyom-feszít-hasogat, és mivel most ez az egyik legfontosabb, és amiért bízom benne, hogy egyszer csak csörög a telefon és azt mondják: előhozták a műtétemet, égetően meg kell lennie a kórházi csomagomnak, nem haboztam, villámgyorsan (értsd lassan, megfontoltan lépkedve, nem hajolgatva, óvatosan, közben vizet kortyolgatva) megkerestem és bepakoltam a még hiányzó ezt-azt, közben kihúztam a listáról, ami a táskába került. Fáslit kell még szereznem és egy cetlire felírtam a telót, töltőt, pénztárcát.
Jelentem: kész.
Nagy kő esett le a szívemről.
2025. augusztus 26., kedd
51. születésnap
Tavaly volt az első születésnapom anyu és mami nélkül, idén már a második.
Két éve még maminál voltunk az otthonban anyuval többek között.
Hét éve még Hőgyészen szülinapozhattam anyuékkal.
10 éve Ausztriában dolgoztam a szülinapomon, a munkaadómtól nagy meglepit kaptam.
Négy éve az endometriózis műtét előtti szervezés kezdődött.
Ma pedig újra műtétre várok.
Egész jól ébredtem. Olyan 10/6-tal.
Reggeli.
2025. augusztus 25., hétfő
Malőr
Írtam már róla: majdnem kereken 10 kiló hízás (fél év alatt) nemcsak látszik, de a ruhatáram fele is bánja. Arról is írtam, hogy elkezdtem szanálni a szekrényemet, minden egyes darabot felpróbáltam. És itt bakiztam: a nadrágokat is mind felvettem: állva. Ma hűvösebb volt, előkaptam a legfelső farmert, ami gumírozott derekú ráadásul. Felvettem, szuper. Igen ám, ez mindaddig tartott, amíg le nem ültem. Mert úgy annyira szorít (a hasamat is, a vesémet is), hogy elviselhetetlen...
Tanulság: apró malőrök is vihetik előre a minimalizmust.
2025. augusztus 24., vasárnap
Hétvége
2025. augusztus 22., péntek
Egy betegség margójára
Anyu haláltusás ápolásától kezdve nem ment az alvás. Tartott olyan másfél évig. Jártam Pécsre, az Alvásklinikára. Nem mondom, hogy fölöslegesen, mert az utolsó kontrollon mondta az orvos, hogy keressek pszichológust, aki az agy-ágy kapcsolatot át tudja nekem alakítani (hogy ne kössem anyut és a szenvedését az ágy fogalmához). Ezt sikerült magamtól megoldanom két nap alatt, azóta átalszom az éjszakákat.
Dolgozzon bárki bárhol, a legtöbb munkahely így vagy úgy elég durva. Amióta B-ra kerültem, szó szerint évről évre keményebb a helyzet. Az, hogy tavaly két suli között kellett ingázni, engem végképp le- és túlterhelt. Hiába tudtam márciustól éjjel végre aludni, nem sikerült behozni a másfél éves nemalvást, mellette ott szórta rám sötétszürke ködét a gyász, a folyamatos betegségek (fül, szem, bőr, fog...). Májusra mérhetetlenül fáradt lettem, egyetlen vágyam volt, amit napi szinten mantráztam hol hangosan, hol magamban: semmi másra nem vágyom, mint hogy pihenhessek, alhassak.
A kívánságom teljesült. Igaz, hogy nem így szerettem volna, de megkaptam, amit kértem. Egy szép "kis" vesegörcs és kehelyruptúra, és június 14-én megkezdhettem a pihenést a pécsi Urológiai Klinika 12-es szobájában.
Amikor az ember megbetegszik és borzalmas fájdalmai vannak, először túlél. Ilyenkor megszűnik a külvilág, sőt önmaga is, a fájdalom tölti ki az időt és a teret. Amikor ez olyan szintre enyhül, hogy képesek vagyunk érzékelni a környezetünket, észrevesszük önmagunkat is. Jön a kérdés: miért?, miért én?, miért így?, miért ezt? Aztán átértékelődik sok minden, és elkezdünk döntéseket hozni. Mert szerintem mindig van, amit megtehetünk magunkért.
Ma egy éve ezzel a gondolattal kezdtem az akkori blog bejegyzést: "Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy addig maradok benne ebben a fájdalmas gyász-állapotban, amíg én így döntök. Az eszemmel tudom, hogy ha megtehetném, most azonnal kilépnék belőle, a szívem viszont nem tudja, hogyan kell". Azóta sokszor feltettem a kérdést magamnak: így akarok maradni (szenvedni és belehalni) vagy élni szeretnék. (Nagyon hiányzik a család, a rokonság, az elhunyt szeretteim, egész életemben hatalmas töltődést jelentett, ha együtt lehettünk, mint például négy éve.)
Mivel nem tudom szépen és egyértelműen megfogalmazni az ezzel kapcsolatos mostani érzéseimet-gondolataimat, csak annyit írok, hogy ha az ember mindig mindent ugyanúgy csinál, mint előző nap, akkor nem fog változni semmi.
Ma 10/8-cal M. elvitt a műtét előtti vizsgálatokra. (Hálás köszönet neki, K. asszisztensnek az időpontért és K. -nak, amiért ugyanerre a napra adott nekem a laborba időpontot!) Konkrétan kábé egy óra alatt megvolt az EKG a rendelőintézetben, a mellkas röntgen és a labor a kórházban. (Pozitív megjegyzés: a rendelőben vadi új ultrahang és EKG-gép, mindenki kedves, mosolygós.) Találkoztam T-vel és D-val is, jaj, D., nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen!) Már csak -a tervek szerint- 10-én altatóorvos (Pécs), aztán 16-án befekvés a Klinikára. (Él bennem a remény, hogy előrevesznek és hamarabb lezavarhatunk egy sikeres műtétet gyors, fájdalommentes felépüléssel.)
Délután beszéltem a húgommal telefonon, aztán úgy döntöttem, hogy elég volt az egész napos folyamatos 10/8-ból kisebb-nagyobb szurkálásokkal és ide-oda kisugárzással, kipróbálom az új koktélt, amit a helyettes asszisztens javasolt. Jelentem: most éppen működik. Olyan 10/3-ra levitte a fájdalmat, viszont még a nyelvem is zsibbad és nem mernék vele beülni az autó bal első ülésébe...
(Nagyon spórolok a gyógyszerekkel, idén irtóztató mennyiségűt kaptam/szedtem már fél év alatt, a gyomorvédő ellenére megérzi a gyomrom/emésztésem/közérzetem, és ugye még vár rám egy műtét is...)
Jó lenne egyszer-kétszer megint úgy megfogalmazni a gondolataimat, mint például nyolc éve:
"Hajnali öt.Ébreszt az óra.
Rövid reggeli rutin.
Edzőruha.
Sötét van.
Nem gondolkodok.
Indulok.
A futócipőm hangja beleolvad az ébredező város halk morajlásába.
Amire hazaérek, feljön a nap is. Lustán-jókedvűen nyújtóztatja őszies sugarait.
Boldog, nyugodt mosoly az arcomon.
Itthon vagyok.
Indulhat a kedd.
Most már állok elébe."
2025. augusztus 21., csütörtök
Pozitív hasonlóság
Az utolsó bejegyzésben írtam arról, hogy mennyire kísértetiesen hasonló az endometriózis és a vese-gondom menete, alakulása.
Ma pedig beszámolhatok arról, mennyire hasonló az emberek/sorstársak hozzáállása is. Anno az endometriózis diagnózis után nem rögtön léptem be a témába vágó FB-csoportba. A vesés csoportba sem. Akkor is és most is először csak olvasgattam a csoportban, információt gyűjtöttem. Akkor is és most is csak a műtéti időpont megléte előtt írtam és kérdeztem. Négy éve is és ma is nagyon jóleső támogatást kaptam, segítséget, ötleteket. Saját sztorikat, amik segítenek, amik tudatosítják, hogy nem vagyok ezzel a problémával egyedül. (Hajaj! Sajnos irtó sokaknak van "csak" a vesekővel gondjuk. A másik, a vesebetegséges csoportban pedig nem bírtam sokat olvasni, irtózatos történetekre bukkantam, hozzájuk képest nekem "semmi bajom"...)
Anno és most is támogat a család (akkor még anyu és mami is, most főleg M. és a húgom) és a kollégák is.
Komolyan: mindenkinek nagyon köszönöm.
Örülök, hogy ma is igazolást kaptam arra, hogy nem nekem alacsony a fájdalomküszöböm, hanem nagyon sokaknak igenis kegyetlen fájdalom a vesekő zúzás, rengetegen nyüszítenek DJ katéter felhelyezés alatt, sőt volt egy férfi beteg, aki ordított konkrétan; van, aki 11 napig bírta a stentet, utána levetette.
Netes oldalakon is enyhén szólva érdekes történetek találhatók például a DJ-katéterről. Itt: https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhesseg__4313272-milyen-a-vesekateter-jj-kateter-viselt-mar-valaki
Holnap műtét előtti vizsgálatok (EKG, mellkas röntgen, labor). M. szabadnapos lett volna holnap, de behívták helyettesíteni (kegyetlenül sokat dolgozik, szinte folyamatosan), de szerencsémre délutános lesz, így reggel tud vinni a kórházba és a rendelőbe.
Az én drága mamintim mondta mindig: "Timcsikém, csak egészség legyen!". Amennyire utáltam ezt gyerekként-fiatalként hallani, most annyira tudom, milyen igaz...
2025. augusztus 19., kedd
Kísérteties hasonlóság
Négy évvel ezelőtt az endometriózis miatt hormontablettát szedtem. Sikertelenül. Most a vese-gond miatt Rowatinexet. Sikertelenül.
Négy évvel ezelőtt is borzalmas fájdalmaim voltak az endo miatt, "5 hónap alatt a 153 napból 110 napon görcsöltem", táblázatban vezettem a fájdalommentes és görcsölős időszakokat. Most a vesekő zúzás óta napról napra erősödnek a fájdalmak, júni 14. óta 3 normálisnak mondható napom volt (!).
Négy éve írtam ezt egy augusztusi bejegyzésben:
"Remélem, nem az jön le a naplóbejegyzésekből, hogy mennyire szerencsétlen vagyok vagy sajnálatraméltó. Napról napra erősödik bennem az az érzés, hogy habár persze, ez az én sorsom és nem egyszerű, de (még) van munkahelyem, van fizetésem, van tető a fejem felett, van a lakásban áram, víz, télen fűtés, tudok enni (...), miközben lángokban a fél világ, természeti katasztrófák ölnek meg embereket és tesznek földönfutóvá, megfulladnak az árvizekben, elégnek a tűzvészekben, ezekben a percekben is milliók éheznek, miközben én is pöntyögök. Mások pedig istent játszanak és egy kegyetlen társasjátékot a pénz, a még több pénz, a hatalom és a még több hatalom (milyen nevetséges...) (...) megszerzéséért fenyegetve és félelemben tartva a szinte teljes emberiséget... Szóval hatalmas a gond a világban, a bolygónkon, én meg jövök itt az endós picsogásommal..." Ma megint ez fogalmazódott meg bennem.Olyan 10/5-tel ébredtem, de mivel sosem lehet tudni, hogyan alakul, bedobtam egy színes mosást rövid programra, beszéltem a húgommal telefonon, gyorsan teregettem, főztem egy babfőzit (konzervből, az nagyon hamar puha), aztán kezdődött a műsor. Rohamokban jött a 10/9-9.5, kétszer délelőtt, aztán egyszer fél 2 körül úgy, hogy előtte délben vettem be gyógyszert. Nem elég a vesetáji fájdalom, ez még kisugárzik, ma elsősorban gyomorba, tüdőbe. M. akkor már itthon volt, bevetetett velem egy Voltarent, ami kivételesen hatott, el is aludtam. Kiderült, hogy 22-én is be kell ugrania dolgozni, így majd valahogy el kell jutnom a kórházba a műtét előtti vizsgálatokra. A fájdalom 10/5-6 maradt estig, fogorvoshoz ma sem jutottam el, pedig M. vitt volna, de képtelen voltam rá.
2025. augusztus 18., hétfő
Dilemmák
Reggel a húgom kérdezte, hogy 10-es skálán mekkora a fájdalom. 5-ös volt. (Az nagyon jó, olyankor sok dologra képes vagyok.) Aztán 1-2 óra alatt ez felkúszott 9-re. M. hívott éppen, könyörgött, vegyem már be a gyógyszert. (Nem szeretem, mert nem mindig hat, ha mégis, csak másfél-két órán át. Az erősebbtől egész napra kidőlök, de a fájdalom visszatér.) Bevettem. Szuper jól levitte 8-asra, ezzel így egész nap el is vagyok. A nyolcas azt jelenti, mintha egy seprűnyelet dugtak volna be a bal oldalamba, a fájdalom kisugárzik a bordák alá, a tüdőbe, a csípőcsontba, a gyomorba. Minden mozdulatnál, minden légvételnél. Ülve is, állva is, fekve is. Közben lever a víz, úgy érzem, menten elájulok. Az egészben a legrosszabb: kiszámíthatatlan.
Estefelé lemerészkedtem boltba. Itt van a ház mellett. Az üzletben volt néhány pillanat, amikor azt mondtam: nem volt túl jó ötlet. De aztán nem volt semmi gond. Persze heurékáztam, amikor hazaértem.
Kegyetlenül hasonlít a helyzet az endometriózisosra. Akkor sem tudtam soha, hogy leszek akár 10 perc múlva. Akkor is rengeteg fájdalomcsillapítót szedtem. Akkor is voltak időszakok, amikor nem tudtam ellátni magam.
Nem is tudok szót arr, milyen, amikor otthon vagy, de fájsz, és a legapróbb dolgokra is képtelen vagy. Nem tudod elindítani a mosógépet. Vagy kiteregetni. Nem tudsz hajat mosni. Vagy letusolni. Képtelen vagy porszívózni, felmosni, főzni. Csak próbálsz túlélni. Ma, amikor megjöttem a boltból, pihentem kicsit, aztán azt mondtam magamnak: Timi, igenis ki tudsz pakolni a mosogatógépből. Megtettem. Közben "fújkodtam", sóhajtoztam, de megcsináltam. Kis pihenés után: igenis fel tudod tölteni a gépet sóval. És megcsináltam. Újabb kis pihenés után: igenis be tudod pakolni a gépbe azt a pár mosogatnivalót a mosogatóból. És megcsináltam. Aztán hulla fáradt lettem, de legalább nem érzem magam totál haszontalannak.
Napok-hetek óta tervezem, hogy összerakom készre a kórházi cuccomat (kaptam listát, meg mivel júniusban vendégeskedtem ott majdnem egy hetet, tudom, mire van szükség). Hát nagyon gyatrán állok vele...
Múlt héten vissza kellett volna mennem a fogorvoshoz, de nem voltam olyan állapotban. Oké, majd hétfőn (ma) beviszem magam kocsival. Ma sem jött össze.
Utánzásra méltó mindenki, aki jól tudja viselni a betegségét, a fájdalmat.
Ahogy kutakodom, olvasom FB csoportokban ezt a vese-stent dolgot, a többség megkínlódik vele. Azt mondjuk nem értem, hogy hogy lehet, hogy vannak, akiknek a stentet altatásban teszik fel (anélkül -nem túlzok- kínzás), vannak, akiknek az ESWL-kezelést altatásban végzik (ja, ezt értem: ezt csak a magáneü-ben lehet), mert a betegek nagy részének ez is kínzás. Azt sem értem, miért végzik egyáltalán az ESWL-t, ha kb 50%-ban sikertelen... Azt sem értem, miért van, akit a sürgőről bevisznek egy urológiai klinikára vesegörccsel és van egy elakadt köve az uréterben, de neki rögtön megcsinálják azt a műtétet, amire én várok. Megspórolva egy csomó szenvedést, fájdalmat...
Ezen a héten kezdenem kellene dolgozni. Komoly fejtörést okoz. Mert ha tudnám előre, hogy elvagyok egy 10/5-tel, akkor nem is lenne gond. De sajnos nem tudom. Viszont ilyen 8-9-essel... Szenvedés nekem, mert tényleg nagyon fáj, szenvedés mindenkinek, mert eleve nem sok mindenre vagyok képes, figyelni kell rám, mert ha gond van, mentő kell. És vezetnem kell. Most holnaptól megpróbálok napi 3x alap kombót bevenni, ha működik, akkor talán megyek...
Még 30 nap a műtétig...
2025. augusztus 17., vasárnap
Érdekes...
2025. augusztus 14., csütörtök
Csütörtök
Kimentem, visszajöttem, mondom magamnak: akkor közzéteszem a bejegyzést. Igen ám, de egy üres fehér lap várt. Ja, hogy még el sem kezdtem írni?? Ahh, az eszem valami párhuzamos dimenzióban lehet, totálisan összefolynak a hetek, a napok, az órák...
2025. augusztus 13., szerda
Csak pozitívan
Nézzük a jó dolgokat.
Jól aludtam.
Amikor felkeltem, nem fájt a vesém. Egészen jól voltam.
Finom ebédet ettünk: karalábé levest, tökfőzeléket pörkölttel.
Csak délután fél egykor jött a semmiből a 10/8-9. Volt lehetőségem ledőlni, bóbicálni.
M. boltba indult, én a 10/7-tel mentem vele (muszáj kicsit levegőn lenn, muszáj kicsit mozogni). Néha kicsit hangosabban sóhajtoztam a fájdalom miatt, mint szerettem volna, szegény M. mindannyiszor megkérdezte: Jól vagy?
Bolt után is ledőltem, bóbicáltam.
Amikor felkeltem, egész jól voltam.
Vacsiztunk. (Ekkor hullámzó volt a fájdalom.)
Aztán 10/6-tal (ez egész jó) folytattam a ruhaszanálást a nadrágokkal. Mindet felpróbáltam, hááát a fele nem jön rám. Ja, a pozitívat nézzük, szóval: a fele jó.
Ma végre leültem, és válaszoltam sok üzenetre, emailre. (Nincs hozzá mindig energiám.)
M. a héten megvalósítja egy régi álmát: bérelt egy motort és azzal "randalírozik". 54 éves, mikor pipálná ezt a bakancslistáról, ha nem most? (Nekem rengeteg tervem volt a nyárra, bakancslistás is -Norvégia-, de az élet mást adott. Betegség formájában lehetőséget a pihenésre, az alvásra, mert erre most sokkal nagyobb szükségem volt, mint pl. Norvégiára. És betegség nélkül nem pihentem volna.)
Este egészen jól voltam.
2025. augusztus 12., kedd
Ijesztő...
Hétfő
Nem ébredtem se jól, se rosszul, 7 óra, menni kell a fogorvoshoz. Újabb ecsetelés. M. vitt, ami szerencse volt, mert a vesém bedurvult. Hazafelé már majdnem kezdtem megijedni. Felérve a lakásba jött az erős fájdalom. Ez már olyan volt, ami hasonlított a júni 14-i vesegörcsre. Ijesztő volt. Jött az erősebbik gyógyszer. Lefeküdtem. Fél óra múlva jól voltam. Elnyom ez a gyógyszer, bóbicáltam is. Arra ébredtem, hogy fáj a vesém. Bakker: 3 órával a bevétel után nem lehet, 12 órás a gyógyszer. És csak napi 2-szer bevehető. Hát próbáltam mindent, de csak fájt. Aztán megint elnyomott a gyógyszer, ebéd után aludtam egyet. Most estére egész jó... De így megint elment a nap fájdalommal, szenvedéssel, alvással. ...
Tettem ki a hűtőre egy listát az időpontos-határidős dolgokról, mert nem bírom fejben tartani.
Kedd
Megismétlődött a tegnapi. Olyan fájdalom, hogy kezdtem ma is megijedni. Ugyanúgy, mint tegnap: délután 4-ig. Addig csak feküdtem, ittam, pisiltem, ha kellett. És próbáltam az ágyban olyan pozíciót találni, amiben el lehetett viselni. Viszont ma nem vettem be gyógyszert. Az alap kombó (Algop.+Nospa) már eleve nem hat, az erősebbtől meg kidőlök (Voltaren 75) és nem is hat túl sokáig. Délután 4 körül a fájdalom lement 10/7-re. Ez már nagyon jó. Úgyhogy lassan, még nem teljes hittel abban, hogy a végére is érek, elkezdtem elővenni az alapanyagokat a főzéshez. Egyik étel sem bonyolult, sem új, csak 10/7-tel nem egyszerű. De szépen lassan haladtam. Amire minden rotyogott, a fájdalom is enyhült.
2025. augusztus 11., hétfő
Egy éve
Egy éve még minden más volt. Más volt a nyári szünet, más volt Gunaras- ahol tavaly jót pihentünk, idén bepisilősen elájultam... Tavaly vettem ott az angyalkát. Ma is anyuék sírját őrzi.
2025. augusztus 10., vasárnap
Vasárnap: lecsó-nap
Kitölti a napjaimat a vese-gondolatkör. Az egy dolog, hogy van egy vesekövem szépen, kényelmesen beágyazódva az uréterem középső szakaszán, de van egy felrobbant vesekelyhem és egy stentem is. A vesekő köszöni szépen, roppant jól érzi magát. Mit neki zúzás!, vígan élvezkedik a jó melegben. Nekem annyi kellemetlenséget okoz, hogy mivel elzárja a vizelet útját, nem engedi a hugyhólyagba az összes pisit, ez folyamatos (!) vizelési ingerrel jár és gyakran kell járnom mosdóba. A sérült vese fájogat a zúzás óta. Azt mondanám, hogy napról napra jobban. De nem kapkodok mindenre gyógyszert, próbálom kiismerni. Ma délelőtt kicsit bedurvult, hát lefeküdtem picit pihenni, valamivel jobb is lett egy idő után. A stent pisiléskor egyértelműen agresszív: megfeszül a vesében (vagy a vese feszül be a stent miatt), sokszor leizzadok, de az (a feszülés és azizzadás is) hamar elmúlik utána. Sok folyadékot kell innom, ez itthon simán megoldható.
Nem manifesztálom vagy aggódom túl ezt a dolgot: ez van, elfogadtam, van megoldás, hajrá.
Ma -nem tudatosan- lecsó-napot tartottam.
Reggeli:















































