A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köszönet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köszönet. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. április 27., hétfő

Napom

Tegnap este még bősz szervezés és egyeztetés folyt arról, hogy tudnám ma lezavarni a beutalókérést-átvételt, a laborvizsgálatot úgy, hogy a munkanap is meglegyen. Óriási előny, ha az embernek jó ismerősei az asszisztensek és este is rájuk írhat, ha gondja van. Nélkülük nem sikerült volna most sem.

Reggel fél 8 után a rendelőben már. (Előtte kenőcs, antibiotikum.)


V. megérkezik 8-kor, 8.10-kor kihozza nekem a beutalót a Lyme kór vizsgálatra. (Itt is ezer hála.) Kocsiba be, irány B. a lánycsóki útépítésen átverekedve magam. Amíg nem érek oda, A. van a gyerekekkel (tegnap este leegyeztetve, itt is ezer hála). Három óra B-on, aztán át Sz-be. Ott N. megcsinálja a 4. órám utolsó 10 percét (itt is köszsönöm), hogy odaérjek Mohácsra a laborba zárás előtt. Újra lánycsóki útépítésen keresztül. Beadom a beutalót, azonnal behívnak. Buci szorít a kocsiig sétálás alatt, aztán irány vissza Sz., újra az útépítésen keresztül (már máshol/máshogy van a terelés, mint reggel). Ebéd (istenire sikerült tegnap a krumplifőzi), 7. óra, majd napközi. Hazafelé Gy. kollégámat is elhoztam, gyors bolt, haza. Iszonyú fáradtan. (Napközben még sok szervezés, németes kirándulás, osztályéneklési verseny, egyebek.) Annyit vezettem ma, hogy elértem volna Hőgyészig. A tetanusz helyét nem is érzem szerencsére. A fogam helye egy fokkal jobb. A térdem még sajog.

 Jön a kenőcs, az antibiotikum, aztán alvás.

 

2025. augusztus 21., csütörtök

Pozitív hasonlóság

Az utolsó bejegyzésben írtam arról, hogy mennyire kísértetiesen hasonló az endometriózis és a vese-gondom menete, alakulása.

Ma pedig beszámolhatok arról, mennyire hasonló az emberek/sorstársak hozzáállása is. Anno az endometriózis diagnózis után nem rögtön léptem be a témába vágó FB-csoportba. A vesés csoportba sem. Akkor is és most is először csak olvasgattam a csoportban, információt gyűjtöttem. Akkor is és most is csak a műtéti időpont megléte előtt írtam és kérdeztem. Négy éve is és ma is nagyon jóleső támogatást kaptam, segítséget, ötleteket. Saját sztorikat, amik segítenek, amik tudatosítják, hogy nem vagyok ezzel a problémával egyedül. (Hajaj! Sajnos irtó sokaknak van "csak" a vesekővel gondjuk. A másik, a vesebetegséges csoportban pedig nem bírtam sokat olvasni, irtózatos történetekre bukkantam, hozzájuk képest nekem "semmi bajom"...)

Anno és most is támogat a család (akkor még anyu és mami is, most főleg M. és a húgom) és a kollégák is.

Komolyan: mindenkinek nagyon köszönöm.

Örülök, hogy ma is igazolást kaptam arra, hogy nem nekem alacsony a fájdalomküszöböm, hanem nagyon sokaknak igenis kegyetlen fájdalom a vesekő zúzás, rengetegen nyüszítenek DJ katéter felhelyezés alatt, sőt volt egy férfi beteg, aki ordított konkrétan;  van, aki 11 napig bírta a stentet, utána levetette.

Netes oldalakon is enyhén szólva érdekes történetek találhatók például a DJ-katéterről. Itt: https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhesseg__4313272-milyen-a-vesekateter-jj-kateter-viselt-mar-valaki

Holnap műtét előtti vizsgálatok (EKG, mellkas röntgen, labor). M. szabadnapos lett volna holnap, de behívták helyettesíteni (kegyetlenül sokat dolgozik, szinte folyamatosan), de szerencsémre délutános lesz, így reggel tud vinni a kórházba és a rendelőbe.

Az én drága mamintim mondta mindig: "Timcsikém, csak egészség legyen!". Amennyire utáltam ezt gyerekként-fiatalként hallani, most annyira tudom, milyen igaz...

2024. január 14., vasárnap

Vasárnap-segítők

Anyu kérését -hogy otthon halhasson meg- nem tudtam volna teljesíteni, ha nincsenek mindazok, akik segítenek. M. volt az egyik. Jött, kérdezett, vigasztalt, vitte otthon a teljes háztartást, főzött, emlékeztetett rá, hogy egyek, és az elsők között volt, aki "kívülről" látta már novemberben, hogy egyedül ezt nem fogom tudni végigcsinálni. Intézte a tapasz és morfium kiváltást is. Ez ugyanis nem egyszerű. Minden dózis felírásakor szükség van egy értesítőre, ezért el kell menni a rendelőbe. Ezzel irány a(z értesítőn megjelölt) gyógyszertár, ahol megrendelik (délutánra vagy másnapra megjön). Ha megérkezett, lehetett menni érte és elhozni anyuhoz. De rohant, ha katéter kellett azonnal, ha a szobavécét kellett elhozni, és sorolhatnám. Anyu halála óta is támogat (bár ő sem viseli egyszerűen), megérti, hogy csak úgy vagyok, vigasztal, ha magam alatt vagyok. Ma friss reggelit készített, ebédet és vacsorát is. És elvitt a Mecsekbe délután kicsit friss levegőn sétálni és a tévétoronyba szépet látni és kávézni.





A kávézóban, amint leültünk az asztalhoz, megláttam ezt a díszt és erről is anyu jutott eszembe: mennyire tetszene ez neki.


És hogy itt is presszót inna cukor nélkül, tejjel.

Én ír kávét kértem.


Majd indulás előtt, a mosdóban egyszer csak elsírtam magam... (A legváratlanabb helyeken és időben jön rám.)

Sétáltunk kicsit a még havas Mecsekben. Magamban "anyu emléktúrának" hívtam.




A húgom többször jött, volt, hogy négy napra is. Ekkor beosztottuk az éjszakázást, de volt olyan, hogy bevállalta egyedül, hogy hazajöhessek aludni. Sokat beszélgettünk, sokat sírtunk együtt. Hozott otthonról főtt ételt több napra, főzött anyunál, takarított, virágot locsolt, levitte a szemetet, mosogatott (...). Apróságnak tűnhet mindez, de amikor kimerült vagy szellemileg és fizikailag is olyannyira, hogy sokszor megmozdulni nem tudsz, ezek hatalmas dolgok. És ő is mondta már az elején, hogy kell segítség. Minden nap Messengeren írtam neki a történéseket, hogy van anyu, mit csinálunk, evett-e, jó-e a gyógyszer, elég-e a tapasz, tulajdonképpen hosszú hetekig folyamatos kapcsolatban voltunk. Nagyon nagy segítség volt, hogy mindig válaszolt, meghallgatott. Mindezt úgy, hogy ő maga is nagyon megszenvedte az egészet, hiszen anyu az ő anyukája is.

A hospice-ról szeretnék majd egy külön bejegyzést, nélkülük anyu otthon-ápolása lehetetlen lett volna.

Voltak ápolók, akik legjobb tudásuk szerint és lelkiismeretesen voltak anyu mellett, amikor már annyira kimerült voltam, hogy kénytelen voltam segítséget kérni. M. volt anyuval legtöbbet. Ő velem is sokat beszélgetett, egész idő alatt és anyu halálának napján is ellátott tanácsokkal, praktikus dolgokkal segítette az intézkedést. Sőt aznap, amikor hajnalban felhívtam, hogy anyu elaludt, még így is eljött, imádkozott anyu holtteste mellett és velem maradt egészen addig, amíg az orvos végzett a halottvizsgálattal. Zs. éjszakákat vállalt be, volt, hogy 13 órát is, ha szükség volt rá. M. ritkán volt anyunál, talán háromszor, néhány órára, ha délután szusszanni szerettem volna egyet. Anyu imádta, és én is. Ha anyagilag megtehettem volna, szerettem volna, ha mindig ő van anyu mellett. Ahogy szólt anyuhoz, amilyen szakértelemmel mosdatta, cserélte a decubitus tapaszt, amilyen empátiával válaszolt a kérdéseimre (...)... Mindhármuk segítsége fantasztikus volt.

Hatalmas segítés volt a háziorvosok és asszisztenseik folyamatos segítsége és empátiájuk. Ugyanígy a gyógyszertári dolgozóké is.

A kollegáim dec. 15-én mondták, hogy menjek haza, majd ők csinálják a sulit a szünetig. Akkor már az idegösszeroppanás szélén álltam, és kegyetlenül kimerült voltam fizikailag is, csak sírtam és majd megbolondultam. Ha akkor végig kell csinálnom a tanítást karácsonyig, abba valószínűleg belerokkantam volna. Így nekik is nagyon hálás vagyok.

Emellett mindenkinek, aki figyelt rám, meghallgatott, olvasott, felhívott, bátorított, amikor feladtam volna, vigasztalt, ötleteket adott, kommentelt, lélekben velem/velünk volt.

(A lista nem teljes, az egyes segítőkről írt bekezdés is lehetne sokkal-sokkal hosszabb, mert mindenkinek nagyobb része volt a történetünkben, mint amennyit megfogalmaztam itt.)

Mindenkinek szívből mindent köszönök.

2021. október 29., péntek

Péntek- két héttel a műtét után

Mintha tegnap lett volna, amikor írtam a műtét utáni egy hetes állapotról. Robog az idő...

Ahogy a szakirodalom is írja: két héttel a műtét után sokkal jobban van az ember. És ilyenkor kell igazán figyelni, nem megcsinálni a megszokott rutin(os) mozdulatokat, mert attól, hogy az ember jobban érzi magát, szép a sebe, a laparoszkópia miatt nem fájnak a sebek a felszínen, azért nem csak a bőrt vágták, vannak ott mély sebek is, ráadásul egy szerv eltávolítása után tele van az ember vágással, heggel, belső varratokkal, amiknek még bőven kell idő a gyógyulásra.

Szóval 14 nappal a műtét után:

- A közérzetem sokkal jobb.

- Szuper az étvágyam.

- A műtét utáni 4. naptól napi rendszerességgel van székletem.

- Már a műtét napján, a katéter eltávolítása után volt vizeletem és azóta is. Rengeteget (!) járok mosdóba.

- Nehéz dolog a wc-zés, mert nyomni még nem tudok, meg kell várni, amire minden kicsurog-kipottyan.

- A sebek a felszínen nem fájnak, gyönyörű szárazak. A felszín alatt azért húzódnak. Már nem kell minden egyes mozdulatot mérlegelni, de oda kell figyelni, mit hogy csinálok.


- A levegő folyamatosan megyeget kifelé. Bal oldalon már határozottan látszik, a jobb oldalról meg majd megindul.

- A méheltávolítás helye fájogat, sok mozdulatra húzódik. Nagyon nehéz ülni, olyankor nyomódik az egész belső mindenség. Feküdni még mindig csak háton tudok. Ennek óriási hátránya, hogy már nagyon fáj a tarkóm, a fejem hátul, főleg, hogy alapból bal oldalon alvó vagyok, felhúzott lábakkal, magzatpózban. Próbálkozom pár napja, hogyan tudnék csak egy icipicit oldalra fordulni, de még nem megy, minden fáj-húzódik-szúr-nyilall olyankor a mélyben. Sokáig állni sem tudok még.

- 4 napja járok ki sétálni. Az első nagyon fárasztó volt, tegnap már el tudtam menni anyuval az 500 m-re lévő boltba, de mire hazaértünk, kipurcantam.


- Rendesen be voltam vizesedve, az egész testemen -még a hátamon is- látszott, a bokáim csúnyán fel voltak dagadva. Mára a testvíz szépen lement, a bokámon már csak egy kisebb duzzanat látszik.

- Nagyon hamar elfáradok. Olyankor -mindegy, milyen napszak van van hány óra- ledőlök és már alszom is. Van, hogy fél órát, van, hogy egyet, de előfordul, hogy hármat.

- A műtét előtt azt gondoltam: ha majd itthon leszek, lesz időm sok mindenre. A műtét napja alvással és fájdalomcsillapítással telt, a másnapja fájdalommal és sétával, a 3. napon jöhettem haza, de szinte semmire nem emlékszem a hazaútból. És az első itteni hét nagy része is homály. Ezen, a 2. héten tisztult ki az agyam, és jöttem rá, hogy bakker ez nem arról szól, hogy én jól vagyok itthon, hanem bizony megműtöttek, és iszonyat gyenge és fáradt vagyok, itt a dolog a felerősödés, a sebgyógyulás kint és bent, nem az, hogy majd itt ezt meg azt csinálom meg intézem.

- A műtét előtt több műtöttel felvettem a kapcsolatot, akik sokat segítettek, majd mit, hogyan. Az egyik legjobb ötlet az volt, hogy használjak haskötőt. Előtte azt sem tudtam, hogy ilyen létezik. Még Koncsek Kriszta (Őrangyalom, gyógytornász) is ajánlotta, M. pedig volt olyan rendes, hogy felhajtott és beszerzett nekem egyet. Itt is köszönöm. Állítom: a haskötő egy áldás. Roppant sokat segít a mozgásban (is) amellett, hogy összetartja a hasfalamat és segít regenerálódni.

- A műtét után felébredve, magamat kicsit átvizsgálva a legszembetűnőbb az volt, hogy a teljes testemen valami iszonyatosan ki volt száradva a bőr, olyan volt, mint egy 100 évesé, emellett a teljes testemet pöttyök borították. Olyasmi, ami az ember felkarján a könyök és a váll között a hátsó részen szokott lenni. Ijesztő volt. Az infúziókkal és a sok folyadék visszapótlásával mára a bőröm újra a régi, a mellkasomon akad még néhány pötty, a többi szerencsére eltűnt.

- Szintén a műtétből ébredéskor fájt a bal szemem, annyira ki volt száradva. A mai napig érzékeny ez még, de biztosan rendeződik majd.

- Talán a műtét 3. napján vettem észre, hogy valami nem stimmel lent. A felébredés utáni este a kórházban fel kellett vennünk a hálóinget, bugyit húzni, betétet tenni. Távozáskor megkérdezték, van-e vérzés, milyen a betét. Az enyém teljesen tiszta volt. Aztán itthon többször éreztem, hogy valami folyadék megindul és a betétben landol. Nem kevés. Napról napra erősödött a váladék mennyisége. Amikor már folyamatosan betétet kellett cserélnem, múlt vasárnap felvettem a kapcsolatot a Professzor úrral, mert fogalmam sem volt, normális-e a dolog. Hétfőn meg is kaptam emailben a választ. Szerencsére azóta normalizálódni látszik a helyzet.

Szerintem a leggyakrabban használt szavam mostanában a köszönöm. Talán mert el sem hiszem, hogy ennyien állnak mellettem és támogatnak. Lehet, hogy sokszor mondom, talán addig, amíg már unalmas lesz, de megköszönök mindaddig, amíg el nem hiszem, hogy megérdemlem a támogatást. M. régóta részt vesz a támogatásomban, hoz-visz, megrendeli, beszerzi, megveszi, időpontot foglal, elintézi, kinyomtatja... A családom is mindvégig mellettem volt és támogatott, barátnők, távoliak is, kollegák... Nem tudom, valaha is meg tudom-e köszönni nekik.

Az út fizikai nehézségein lassan túl leszek, úgy érzem, most jön a B, a lelki oldal. És nem gondolnám, hogy ez lesz a könnyebb.

2016. december 25., vasárnap

Karácsonyi köszönet




"Harang csendül, 
Ének zendül, 
Messze zsong a hálaének 
Az én kedves kis falumban 
Karácsonykor 
Magába száll minden lélek.

Minden ember 
Szeretettel 
Borul földre imádkozni, 
Az én kedves kis falumban 
A Messiás 
Boldogságot szokott hozni.

A templomba 
Hosszú sorba' 
Indulnak el ifjak, vének, 
Az én kedves kis falumban 
Hálát adnak 
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn 
A nagy Isten 
Szent kegyelme súgna, szállna, 
Az én kedves kis falumban 
Minden szívben 
Csak szeretet lakik máma."

Ady Endre




Köszönöm, hogy idén is megtiszteltetek a figyelmetekkel, a bizalmatokkal és kívánom, hogy a karácsonyi rege valóra váljon az életetekben.

2016. október 6., csütörtök

Csak egy kép (?)

Rengeteg tapasztalat kellett ahhoz, hogy örülni tudjak annak, amit ezen a képen látok. Látszólag ez egy kis reggeli, kávé, kenyér. Ám több is van itt, amiért hálás lehetek: fedél van a fejem felett. Van konyhám, ahol van áram, amivel megsüthettem azt a kenyeret, ami jó nekem. Volt pénzem, amiből megvehettem az alapanyagokat és most került bele kókuszliszt is, amit A. küldött. Anyu is itt van a képen, az ő kertjéből való a paprika. A kávéban benne van H. kedvessége, tőle kaptam Sitzendorfban. A bögrében S., volt munkaadóm figyelmessége, egyik szülinapomra ajándékozta Knittelfeldben. A papírtányért K-től kaptam. Langyosak a radiátorok, tehát ma sem fogok fázni és ki fogom tudni fizetni a fűtésszámlát. 
Sokszor egyértelműnek vesszük bizonyos dolgok létezését. És csak akkor döbbenünk rá, hogy semmi nem egyértelmű, amikor érezzük a hiányát. Ekkor jövünk rá, milyen jó nekünk, ha telik reggelire, ha nem kell a parkolóban, az autóban éjszakázni, ha nem kell fázni, ha mosolyogni tudunk egy hűvös, nyirkos, szürke őszi reggelen is.
Köszönöm!


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2012. július 29., vasárnap

Thank you!

Nagy meglepetés számomra, és öröm is, hogy több mint 5000 olvasója volt már a blognak. Ami nem szól másról, mint arról, hogy kezdtem életmódot váltani, máshogy táplálkozni, edzeni, hol tartok és hogy haladok. No meg, hogy hogy telnek a napjaim. Sok megkeresés érkezik, amikben arról írtok, hogy nagy lökést, megerősítést kaptok a bejegyzésektől, elhatározásra juttok, elkezditek. Egy ismerősöm, aki olvasta a blogot, és nem akar sem életmódot váltani, se fogyni, azt mondta: ha elkezdené, szívesen használná a blogomat, mert én nem vagyok sem edző, sem dietetikus, csak egy ember, aki gondolt egy nagyot, és elkezdte, és csinálja, és halad, és hogy ez az egész éppen ettől hiteles, hogy egy hétköznapi ember vagyok, aki felvállalja a dolgait.

Szeretném megköszönni nektek, hogy olvassátok a bejegyzéseimet, hogy visszajelzést kapok, köszönöm, hogy bíztattok, hogy energiát adtok a folytatáshoz:
Szép napot kívánok mindenkinek!

Facebook oldal: Boszorkánykonyha