Péntek- két héttel a műtét után

Mintha tegnap lett volna, amikor írtam a műtét utáni egy hetes állapotról. Robog az idő...

Ahogy a szakirodalom is írja: két héttel a műtét után sokkal jobban van az ember. És ilyenkor kell igazán figyelni, nem megcsinálni a megszokott rutin(os) mozdulatokat, mert attól, hogy az ember jobban érzi magát, szép a sebe, a laparoszkópia miatt nem fájnak a sebek a felszínen, azért nem csak a bőrt vágták, vannak ott mély sebek is, ráadásul egy szerv eltávolítása után tele van az ember vágással, heggel, belső varratokkal, amiknek még bőven kell idő a gyógyulásra.

Szóval 14 nappal a műtét után:

- A közérzetem sokkal jobb.

- Szuper az étvágyam.

- A műtét utáni 4. naptól napi rendszerességgel van székletem.

- Már a műtét napján, a katéter eltávolítása után volt vizeletem és azóta is. Rengeteget (!) járok mosdóba.

- Nehéz dolog a wc-zés, mert nyomni még nem tudok, meg kell várni, amire minden kicsurog-kipottyan.

- A sebek a felszínen nem fájnak, gyönyörű szárazak. A felszín alatt azért húzódnak. Már nem kell minden egyes mozdulatot mérlegelni, de oda kell figyelni, mit hogy csinálok.

- A levegő folyamatosan megyeget kifelé. Bal oldalon már határozottan látszik, a jobb oldalról meg majd megindul.

- A méheltávolítás helye fájogat, sok mozdulatra húzódik. Nagyon nehéz ülni, olyankor nyomódik az egész belső mindenség. Feküdni még mindig csak háton tudok. Ennek óriási hátránya, hogy már nagyon fáj a tarkóm, a fejem hátul, főleg, hogy alapból bal oldalon alvó vagyok, felhúzott lábakkal, magzatpózban. Próbálkozom pár napja, hogyan tudnék csak egy icipicit oldalra fordulni, de még nem megy, minden fáj-húzódik-szúr-nyilall olyankor a mélyben. Sokáig állni sem tudok még.

- 4 napja járok ki sétálni. Az első nagyon fárasztó volt, tegnap már el tudtam menni anyuval az 500 m-re lévő boltba, de mire hazaértünk, kipurcantam.

- Rendesen be voltam vizesedve, az egész testemen -még a hátamon is- látszott, a bokáim csúnyán fel voltak dagadva. Mára a testvíz szépen lement, a bokámon már csak egy kisebb duzzanat látszik.

- Nagyon hamar elfáradok. Olyankor -mindegy, milyen napszak van van hány óra- ledőlök és már alszom is. Van, hogy fél órát, van, hogy egyet, de előfordul, hogy hármat.

- A műtét előtt azt gondoltam: ha majd itthon leszek, lesz időm sok mindenre. A műtét napja alvással és fájdalomcsillapítással telt, a másnapja fájdalommal és sétával, a 3. napon jöhettem haza, de szinte semmire nem emlékszem a hazaútból. És az első itteni hét nagy része is homály. Ezen, a 2. héten tisztult ki az agyam, és jöttem rá, hogy bakker ez nem arról szól, hogy én jól vagyok itthon, hanem bizony megműtöttek, és iszonyat gyenge és fáradt vagyok, itt a dolog a felerősödés, a sebgyógyulás kint és bent, nem az, hogy majd itt ezt meg azt csinálom meg intézem.

- A műtét előtt több műtöttel felvettem a kapcsolatot, akik sokat segítettek, majd mit, hogyan. Az egyik legjobb ötlet az volt, hogy használjak haskötőt. Előtte azt sem tudtam, hogy ilyen létezik. Még Koncsek Kriszta (Őrangyalom, gyógytornász) is ajánlotta, M. pedig volt olyan rendes, hogy felhajtott és beszerzett nekem egyet. Itt is köszönöm. Állítom: a haskötő egy áldás. Roppant sokat segít a mozgásban (is) amellett, hogy összetartja a hasfalamat és segít regenerálódni.

- A műtét után felébredve, magamat kicsit átvizsgálva a legszembetűnőbb az volt, hogy a teljes testemen valami iszonyatosan ki volt száradva a bőr, olyan volt, mint egy 100 évesé, emellett a teljes testemet pöttyök borították. Olyasmi, ami az ember felkarján a könyök és a váll között a hátsó részen szokott lenni. Ijesztő volt. Az infúziókkal és a sok folyadék visszapótlásával mára a bőröm újra a régi, a mellkasomon akad még néhány pötty, a többi szerencsére eltűnt.

- Szintén a műtétből ébredéskor fájt a bal szemem, annyira ki volt száradva. A mai napig érzékeny ez még, de biztosan rendeződik majd.

- Talán a műtét 3. napján vettem észre, hogy valami nem stimmel lent. A felébredés utáni este a kórházban fel kellett vennünk a hálóinget, bugyit húzni, betétet tenni. Távozáskor megkérdezték, van-e vérzés, milyen a betét. Az enyém teljesen tiszta volt. Aztán itthon többször éreztem, hogy valami folyadék megindul és a betétben landol. Nem kevés. Napról napra erősödött a váladék mennyisége. Amikor már folyamatosan betétet kellett cserélnem, múlt vasárnap felvettem a kapcsolatot a Professzor úrral, mert fogalmam sem volt, normális-e a dolog. Hétfőn meg is kaptam emailben a választ. Szerencsére azóta normalizálódni látszik a helyzet.

Szerintem a leggyakrabban használt szavam mostanában a köszönöm. Talán mert el sem hiszem, hogy ennyien állnak mellettem és támogatnak. Lehet, hogy sokszor mondom, talán addig, amíg már unalmas lesz, de megköszönök mindaddig, amíg el nem hiszem, hogy megérdemlem a támogatást. M. régóta részt vesz a támogatásomban, hoz-visz, megrendeli, beszerzi, megveszi, időpontot foglal, elintézi, kinyomtatja... A családom is mindvégig mellettem volt és támogatott, barátnők, távoliak is, kollegák... Nem tudom, valaha is meg tudom-e köszönni nekik.

Az út fizikai nehézségein lassan túl leszek, úgy érzem, most jön a B, a lelki oldal. És nem gondolnám, hogy ez lesz a könnyebb.