Napom

Tegnap este még bősz szervezés és egyeztetés folyt arról, hogy tudnám ma lezavarni a beutalókérést-átvételt, a laborvizsgálatot úgy, hogy a munkanap is meglegyen. Óriási előny, ha az embernek jó ismerősei az asszisztensek és este is rájuk írhat, ha gondja van. Nélkülük nem sikerült volna most sem.

Reggel fél 8 után a rendelőben már. (Előtte kenőcs, antibiotikum.)

V. megérkezik 8-kor, 8.10-kor kihozza nekem a beutalót a Lyme kór vizsgálatra. (Itt is ezer hála.) Kocsiba be, irány B. a lánycsóki útépítésen átverekedve magam. Amíg nem érek oda, A. van a gyerekekkel (tegnap este leegyeztetve, itt is ezer hála). Három óra B-on, aztán át Sz-be. Ott N. megcsinálja a 4. órám utolsó 10 percét (itt is köszsönöm), hogy odaérjek Mohácsra a laborba zárás előtt. Újra lánycsóki útépítésen keresztül. Beadom a beutalót, azonnal behívnak. Buci szorít a kocsiig sétálás alatt, aztán irány vissza Sz., újra az útépítésen keresztül (már máshol/máshogy van a terelés, mint reggel). Ebéd (istenire sikerült tegnap a krumplifőzi), 7. óra, majd napközi. Hazafelé Gy. kollégámat is elhoztam, gyors bolt, haza. Iszonyú fáradtan. (Napközben még sok szervezés, németes kirándulás, osztályéneklési verseny, egyebek.) Annyit vezettem ma, hogy elértem volna Hőgyészig. A tetanusz helyét nem is érzem szerencsére. A fogam helye egy fokkal jobb. A térdem még sajog.

 Jön a kenőcs, az antibiotikum, aztán alvás.

 

Angina pectoris

Ma kaptam:

És ezt is:

Csüt.ön volt a suliban egy nagyon ijesztő mellkasi nyomásom, kérdeztem K-t, az asszisztenst, kell-e ezzel foglalkozni. Azt javasolta, menjek be a sürgősségire vagy másnap a háziorvoshoz. Nem mentem. Hétfőn volt M. a táppénzes papírjáért, kérdezte K., mi van velem. A doktornő is hallotta a sztorit, szerda reggel vár egy vizsgálatra, mert hogy ez nem játék... Úgyhogy ma már reggel 8 előtt ott voltam M-val. (Időpontot sem kellett kérnem, elsőnek behívtak.) Készült egy EKG. Kaptam Holter monitort, mert magas a vérnyomásom 2. értéke és beutalót mellkas röntgenre, laborba (TSH, koleszterin, vizelet...), kardiológiára. (A képen a monitor, nappal negyed óránként, éjjel fél óránként méri a vérnyomásomat. Előre látom, mennyit fogok aludni...) Átmentem a kartonozóba, a kardiológiára április 29-re kaptam időpontot... Aztán munka, a 2. órára már odaértem. A monitor nem mért. Telefon K-nak: cseréljek elemet. Megvolt. Így sem működött. Levettem, eltettem, nem volt időm többet foglalkozni vele. A sze-i suliban aztán a délutáni megbeszélés előtt elővettem, nézegettem. HAbár a doktornő kérte, hogy ne nyomogassam a gombokat, mivel nem működött, újraindítottam. Így már bekapcsolt és mér. (Méghozzá olyan erősen szorítja a karomat, hogy majd' bepisilek, az előbb is mérés volt, aztán kicsit arrébb tettem a felkaros szorítót (nem tudom, mi a neve), már totál piros a bőröm. A mérés után kiírja az eredményt, eddig akárhányszor elcsíptem, tök jó volt az érték, a mostani 127/74, pulzus 74.)

A stresszt igyekszem csökkenteni és azon is rajta vagyok, hogy hogyan reagáljak le jobban helyzeteket. A csökkentésben mondjuk alsós vagyok, a reagálásban csecsemő... Minden egyes nap a munkahelyemen elhangzik a fejemben a kérdés tanórákon: Kell ez nekem? Habár a gyerekek egy része szeret, úgy érzem: nem értek hozzájuk, nem találunk közös hangot, nem tudom őket kezelni, nem tudok tanítani, nem vagyok ide való. Vannak órák, ahol a 45 percből 35 fegyelmezés. És rengeteg olyan szitu, amikor csak ott állok, és egyszerűen azt sem tudom, mit mondjak vagy gondoljak. Amikor ölik egymást, piszkálódnak, csúfolódnak, nincs egyetlen pozitív megnyilvánulásuk egymás iránt, kötözködnek, gúnyolódnak, úgy, hogy már nekem fáj. (Őszintén: mint amikor a FB-on kommenteket olvas az ember. Ezért olvasok kommenteket már nagyon ritkán.) Minden alkalommal ilyenkor felmerül bennem, hogy fogom a telefonomat, hívom a főnökömet és felmondok... :(

A két suliban való munka nekem megterhelő (több szempontból). Októberben még nyomtam a gázt, hogy minél előbb átérjek a másik iskolába, ma már betartom a sebességhatárokat, nekem nem éri meg, hogy bármi történjen. 10 perc alatt (többször van ilyen) képtelenség átérni 11 km-re, leparkolni, onnan még gyalogolni...

És sorolhatnám...

Most befejezem, lassan alvás (hja, a vérnyomásmérővel...), holnap munka, újabb értekezlet, dokihoz vissza a vérnyomás-monitorral és van egy találkozóm is.