Megoldás

Reggel fotóztam a hámlást. A csípés nem lett szebb.

A húgom addig nyaggatott, amíg M. elvitt az ügyeletre. Mondtam a doktornőnek, hogy szerintem semmi bajom, csak a család unszolására jöttem. Mutatom neki a csípést. Erre ő: Jó, akkor kap egy tetanuszt, antibiotikumot, kenőcsöt, és kér a háziorvostól egy beutalót Lyme szeroloógiára. Mivel ismeretlen eredetű a csípés, ki kell zárni a Lyme kórt. Kiváltja a felírtakat, visszajön, beadom a szurit.

Megkaptam. Komolyan: egyáltalán semmit nem éreztem. Még a helye sem látszik. (Remélem, így is marad.)

(2020-ban a karomon a darázscsípés ugyanilyen volt, ugyanígy hámlott és igaz, hogy hosszú időbe telt, de meggyógyult.)

Angina pectoris

Ma kaptam:

És ezt is:

Csüt.ön volt a suliban egy nagyon ijesztő mellkasi nyomásom, kérdeztem K-t, az asszisztenst, kell-e ezzel foglalkozni. Azt javasolta, menjek be a sürgősségire vagy másnap a háziorvoshoz. Nem mentem. Hétfőn volt M. a táppénzes papírjáért, kérdezte K., mi van velem. A doktornő is hallotta a sztorit, szerda reggel vár egy vizsgálatra, mert hogy ez nem játék... Úgyhogy ma már reggel 8 előtt ott voltam M-val. (Időpontot sem kellett kérnem, elsőnek behívtak.) Készült egy EKG. Kaptam Holter monitort, mert magas a vérnyomásom 2. értéke és beutalót mellkas röntgenre, laborba (TSH, koleszterin, vizelet...), kardiológiára. (A képen a monitor, nappal negyed óránként, éjjel fél óránként méri a vérnyomásomat. Előre látom, mennyit fogok aludni...) Átmentem a kartonozóba, a kardiológiára április 29-re kaptam időpontot... Aztán munka, a 2. órára már odaértem. A monitor nem mért. Telefon K-nak: cseréljek elemet. Megvolt. Így sem működött. Levettem, eltettem, nem volt időm többet foglalkozni vele. A sze-i suliban aztán a délutáni megbeszélés előtt elővettem, nézegettem. HAbár a doktornő kérte, hogy ne nyomogassam a gombokat, mivel nem működött, újraindítottam. Így már bekapcsolt és mér. (Méghozzá olyan erősen szorítja a karomat, hogy majd' bepisilek, az előbb is mérés volt, aztán kicsit arrébb tettem a felkaros szorítót (nem tudom, mi a neve), már totál piros a bőröm. A mérés után kiírja az eredményt, eddig akárhányszor elcsíptem, tök jó volt az érték, a mostani 127/74, pulzus 74.)

A stresszt igyekszem csökkenteni és azon is rajta vagyok, hogy hogyan reagáljak le jobban helyzeteket. A csökkentésben mondjuk alsós vagyok, a reagálásban csecsemő... Minden egyes nap a munkahelyemen elhangzik a fejemben a kérdés tanórákon: Kell ez nekem? Habár a gyerekek egy része szeret, úgy érzem: nem értek hozzájuk, nem találunk közös hangot, nem tudom őket kezelni, nem tudok tanítani, nem vagyok ide való. Vannak órák, ahol a 45 percből 35 fegyelmezés. És rengeteg olyan szitu, amikor csak ott állok, és egyszerűen azt sem tudom, mit mondjak vagy gondoljak. Amikor ölik egymást, piszkálódnak, csúfolódnak, nincs egyetlen pozitív megnyilvánulásuk egymás iránt, kötözködnek, gúnyolódnak, úgy, hogy már nekem fáj. (Őszintén: mint amikor a FB-on kommenteket olvas az ember. Ezért olvasok kommenteket már nagyon ritkán.) Minden alkalommal ilyenkor felmerül bennem, hogy fogom a telefonomat, hívom a főnökömet és felmondok... :(

A két suliban való munka nekem megterhelő (több szempontból). Októberben még nyomtam a gázt, hogy minél előbb átérjek a másik iskolába, ma már betartom a sebességhatárokat, nekem nem éri meg, hogy bármi történjen. 10 perc alatt (többször van ilyen) képtelenség átérni 11 km-re, leparkolni, onnan még gyalogolni...

És sorolhatnám...

Most befejezem, lassan alvás (hja, a vérnyomásmérővel...), holnap munka, újabb értekezlet, dokihoz vissza a vérnyomás-monitorral és van egy találkozóm is.

Szerda

Nem sajnáltam az időt, a pénzt, tegnap foglaltam helyet, ma elutaztam az Urológiai Klinikára Pécsre.

A tények röviden: 

Készült röntgen, vizeletvizsgálat, ultrahang. Orvosilag minden rendben. Diagnózis: stent intolerancia. Azaz a szervezetem idegen testként érzékeli az idegen testet (a drótot a vesémben-uréterben-húgyhólyagban), kiabál, hogy vegyetek ki-szedjetek ki). Kaptam új gyógyszer kombót. Ha nem válik be, keressem az orvost.

 

Kedd

Fél 7-kor ébredtem, a saját nyöszörgésemre. Ívben megfeszülve feküdtem az ágyon, a szám (szájpadlásom, ajkaim) teljesen kiszáradva, pedig vagy fél liter vizet kortyoltam el az éjszaka. A gyomrom, emésztésem -a sok gyógyszertől- romokban, így reggel egy kis gipsz ízű itallal kezdtem, vártam kicsit, jöhetett pár szem szőlő, a gyomorvédő, rá néhány percre az első koktél. Nem hatott. Nem bírtam se ülni, se állni, se feküdni, az összes belső szervem egyszerre feszült be, levegőt is alig kaptam, csak pihegtem. Ez a 10/9 és feles állapot. Az agyam teljesen tiszta volt, tudtam, hogy ha ez csak egy fikarcnyival is rosszabbodik, nem kérdés a mentőhívás. Nem lett rosszabb, "csak" maradt ugyanez. Eljött a 8 óra, tegnap ugye mondták az Urológiai Klinikán, hogy ma bent lesz az orvosom, elkezdtem telefonálni. Fél 9-ig folyamatosan (sok telefonszám tartozik a klinikához), sikertelenül. Akkor eszembe jutott, hogy az osztályon mindig felveszik a folyosón a telefont, hát hívtam őket. Az első nővér kapcsolt valahova, ahol nem vették fel. A második azt mondta, professzori vizit van (volt benne részem, előtte kicserélték a cikibb ágyneműket, rendet kellett raknunk, jött a professzor, kismillió orvos, rezidens, nővérek; de a professzor rendes volt, mindenkihez volt néhány vicces-biztató szava), hívjam egy óra múlva. Fél 10-kor tárcsáztam újra, a nővér mondta, hogy megnézi, merre van az orvos (van ott a folyosón nekik egy számítógép is), nézte, kapcsolta, és az én doktorom fel is vette. Még akkor is ebben a belefeszülős-pihegős 10/9 és felesben leledzettem. Emlékezett rám a doktor, kikérdezett alaposan, aztán azt mondta: nagy valószínűséggel a stent az oka, menjek be holnap fél 2-re, csinál egy kontroll röntgent és egy vizeletvizsgálatot, megnéz. Amint meglett, ki tud elvinni (M. dolgozik, szinte folyamatosan), egy darab nagy kő leesett a szívemről, de ugye még ki kellene bírni holnapig. Így bevettem az egyik koktélt, amit a vesekő csoportban olvastam. Láss csodát, levitte a fájdalmat először 10/9-re, aztán szurkodós 10/8-ra. Amire ma ezzel képes voltam: ültem, filmet néztem. Délután jöttek B-ék, E-val már tegnap lebeszéltem, hogy a kihízott ruháimat nekik adom, ha el tudnak jönni érte. Jött a 2. új koktél. Ezzel most elvagyok. Értsd: képtelen vagyok bármire is, de le kell tusolnom, holnap orvoshoz megyek...

Kedd

Alvásdiagnosztika második nap.

Sikerült felszerelnem és beprogramoznom este az alvásmonitorozó készüléket. Aludni annyit sem aludtam, mint amennyit amúgy szoktam. 

Korai kelés, 8-ra a klinikán kellett lennem. 7.50-kor leadtam a gépet, 7.54-kor már sorszámom volt az orvoshoz, aki hivatalosan 9-kor kezdi a rendelést. Szerencsére van az udvaron egy pados-árnyas pihenő rész, oda kiültem, mert az épületben szahara van.

Sokan ültek ott. Óhatatlanul hallottam a beszélgetéseket. Tudtam, hogy Magyarországon vagyok: 10 emberből 10 panaszkodott, 5 káromkodott. Nem láttam mosolyt, szinte senki nem köszönt a többieknek, az egyedül ülők a telefonjukat nyomkodták vagy kihangosítva beszéltek valakivel az éterben. Nem érkeztem reggel rossz hangulatban (csak álmos voltam és hulla fáradt, de hát ez mindig így van), de ez a kinti egy óra teljesen leszívta az energiámat. Bementem, megkerestem a mosdót. És most tehetnék fel fotót róla, elmondhatnám, hogy se papír, se szappan, se kéztörlő (és folytathatnám), de nézzük a mosdó jó oldalát: van. 🤣🙈

Azon sem agonizálok, hogy 10.35-kor kerültem be 2. sorszámmal, és a doki 9.28-kor kezdte végül a rendelést. (A doki egyébként úgy néz ki, mint M. kollégája, totál meglepődtem, szerintem ikrek. :) )

A lényeg: légzéskimaradások miatt meg kell ismételni a vizsgálatot. Csak azért nem utaltak be rögtön bentalvásos vizsgálatra, mert "kicsi a kapacitás". Úgyhogy október 8-án ismétlek itthon. Ha ugyanez lesz az eredmény, akkor mennem kell bentalvásos vizsgálatra. 

Pécs után munka.

Hazaérve ettem (mert fél háromig csak két kiflicsücsköt majszoltam el) ettem, aztán bedőltem az ágyba. Igazán jól nem tudtam most sem aludni, inkább csak bóbiskoltam. Házimunka este 9-ig, aztán megpróbálok aludni...

Fibroscopián innen és túl

egy nap híján 4 hónapja jártam a kórház ezen részén anyuval. Az onkológiára vitt minket a betegszállító. Anyu nem tudott már járni, kerekesszékben ült. Nagyon hideg volt. Az onko asszisztens hozott anyu lábára egy lepedőt. Első volt a vizsgálaton, de a betegszállító csak dél körül volt várható, a hideg nem szűnt, áttoltam a szomszéd, kicsit védettebb folyosóra, a fül-orr-gégészetre. Ide jöttem ma én vizsgálatra.

Korán volt, 7-kor már itt ültem. Szokás szerint majd' elaludtam, korgott a gyomrom is, mert nem tudok ilyen korán enni. Elővettem hát a jól bevált légzésfigyelés gyakorlatot. Becsuktam a szemem. De most csak a külvilágot sikerült kizárnom, a gondolataimat nem. Sorra ugrottak be a négy hónappal ezelőtti emlékképek, ahogy anyu ott ült a betegszállítóra várva, ahogy szenvedett. Mennyire szűk ezen a részen a mozgáskorlátozott mosdó, ahova többször is be kellett vinnem. Ahogy fájdalmai voltak, szenvedett, de nem tudtam segíteni. Viszont nem volt egyedül. Ott voltam vele, ha inni kért, adtam, ha valamit meg kellett igazítani, megigazítottam (...). Otthon tudtunk beszélgetni, pihenhetett, ha kért gyógyszert, adtam. Nem az osztályra vitték vissza, ahol fekhetett volna egyedül az ágyban egyedül, és este hozták volna a gyógyszert meg a vacsorát.

Nem 2001.-ként mehettem be, hanem a 2-es rendelőben voltam az egyes számú.

Adatfelvétel már megvolt előzetesen, egy kérdőívet kellett kitölteni, amíg hatott az érzéstelenítő. A fibroscopia max 1 perc volt (kamerát dugnak le az ember orrába), nem fájdalmas, csak kellemetlen. Megkaptam a beutalót a pécsi Neurológiai Klinika Alvásközpontjába.

(Órák óta gondolkodom, mikor: mert hogy egyszer már nagyon régen is küldeni akart tovább egy orvos alvási apnoé gyanúval. Gégetükrözésen voltam, ennyi már eszembe jutott, de ez szerintem még Tamásiban történt.)

10.30-tól kérhettem időpontot. Kaptam is: augusztus 26-ra. (Magyarország, én így szeretlek...?...)

 

Kinek mondhatom el?

Anyu, te mindig ott voltál, bármi történt. Mindig ráértél, bármikor hívhattalak, mehettem hozzád. Akármilyen pitiáner, de számomra nagy gonddal mentem is, mindig megnyugtattál, támogattál, segítettél. Ha valamire nem tudtad a választ, azt mondtad: "Nehéz dolgok ezek". 

Tavaly ilyenkor veled is beszéltük, hogy valahogy fura a fülem, mintha be lenne dugulva, és néha fáj. Sosem volt fül-orr-gégészeti problémám (a kiskori mandulaműtétet leszámítva), de beszéltünk róla, hogy elmegyek megnézetni.

Ma volt a napja.

A dobhártyámra volt fülzsír tokosodva, leszívta-levette (roppant kellemetlen), negyed-fél évente mennem kell ellenőrzésre.

No de...

Ha már ott voltam, megnézte az orromat is. Tudod, hogy mindig elégedetlen voltam az orrommal, mert hogy nagy. De a doki azt mondta: örüljek neki, mert belül is nagy, azaz sokkal könnyebben lélegzem, mint az átlag.

Ezután jött a garat. Az első másodpercben, ahogy belenézett a torkomba, megmondta, hogy rosszul alszom, megébredek éjszakánként, fáradt vagyok, amikor felkelek, és horkolok. A jobb -kivett- mandulám heges.

Jövő héten mennem kell hozzá a rendelőjébe (most magánrendelésen voltam). Te is tudod, hol van: az onkológia mellett. (Bakker, bírjam majd ki sírás nélkül...) Rendes volt: nem írt most be, hogy nála voltam, mert akkor magán úton kellene tovább menni. Lesz egy endoszkópos vizsgálat. Helyi érzéstelenítéssel fog ledugni az orromon keresztül egy kamerát. Aztán ír egy beutalót, amivel el kell mennem Pécsre, egy altatásban végzett vizsgálatra. Ha bármit találnak, műtét...

Nem akarok orvost (a négy orvosoddal tartottam a kapcsolatot az utolsó két hónapodban szinte napi szinten, heti kétszer jött a hospice orvosod november végétől, és hozzád még a háziorvos is kijött!), nem akarok vérvételt, bökdösést (az utolsó másfél hónapodban annyiszor, de annyiszor megböktelek..., mindegyik fájt nekem is...), nem akarok műtétet (három éve operáltak az endometriózissal..., téged négy éve emlő tumorral...)... 

Amikor hazaértem, M. edzésen volt, a húgom wellnesezik, te nem vagy..., jesszus, olyan jó lenne valakinek elmondani. Nekem sokat segít, ha beszélhetek a gondjaimról. Kértem, hogy küldj egy jelet, hogy valahogy itt vagy, hogy hallasz, hogy segítesz... Sokáig csönd volt. Persze sírtam. (Sírok.) M. pakolt be, lejárt a mosogatógép. Jó, kipakolom, az megy sírás közben is. Kinyitottam, és... Benne volt a kis "tejmelegítő" nyeles lábosod, az egyik tálad és a mérőpohár, amit tőled hoztam át. Hát persze, hogy zokogtam, de most örömömben. És a húgom is jelzett, hogy hívhatom, így el tudtam mondani neki, amit neked mondtam volna... 

Eszméletlenül, embertelenül, kegyetlenül nehéz, hogy nem vagy. Mindig az cseng a fülemben, amit akkor mondtál, amikor elbúcsúztál. Hogy szeretsz minket (a húgommal) örökké, örökké, örökké, és hogy legyünk boldogok. Tudom, hogy tudod: rajta vagyok. Tudom, hogy tudod: ennél jobban kell igyekeznem. Tudom, hogy tudod: sok ez most nekem egyszerre (hogy te nem vagy, és mellé az egyre tornyosodó újabb problémák), de azt hiszem, hogy minden segítséget megkapok a sorstól (Istentől/Univerzumtól) ahhoz, hogy változtassak. Nagyon össze kell szednem magam minden (MINDEN) téren, és akkor lassan majd elindulhat ez a szekér újra, előre.

A testi pihenésért tehetek többet.

Az elmém békééért (békéjéért?) is.

A szív öröme... Talán ez a legnehezebb.

Anyu, két hónapja és 19 napja láttalak utoljára "élve"...

Szörnyen hiányzol...

Eü körök/5.

TB-s neurológus. Átküldött azonnal kontrasztanyagos CT-re. Eredmény délután, telefonon hív. 

Ha lúd, legyen kövér: már múlt héten vissza kellett volna menni a fogorvoshoz, így CT után mentem, nem halogattam. 

Átnéztem az idei eü-részvételemet (közben sikerült egy képet kitörölnöm, nincs energiám újra ide csatolni):

Este hívott a neurológus: a CT negatív. Szedjek 3x1 Quarelint és pihenjek, mert szörnyen kimerültnek látszottam a rendelőben. 

Szemész doktornőmhöz szetettem volna időpontot a kartonozóban, előttem kértek: 2024. március, így én már nem is kértem... 

Eü körök/4.

 

Neurológia, kontrasztanyagos koponya CT pipa, eredmény délután. 

És még nincs vége a napnak. 

Endo vagy nem endo, ez itt a kérdés...

Egy éve ilyenkor már adtam magamnak a vérhigító szurikat. Brrrrr, ez volt a műtét utáni felépülés egyik legszörnyűbb része.

Volt legszuperebb része is: mindig volt velem valaki az elején, a tenyerükön hordoztak, mostak, főztek, takarítottak rám, vigyázták az álmomat (...). Ezt imádtam. 😇

Nagyon lassan ment a teljes felépülés, de eljött az idő, hogy nem volt már panaszom.

Kb 2 hete kezdődött egy, az endósra nagyon hajazó, tompa alhasi fájdalom. Rendesen megijesztett, bár próbáltam nem ráparázni, de ez nem egyszerű.

Ma voltam az egy éves kontrollon a professzornál. Igazából nem izgultam.

A diagnózis: teljesen endomentes vagyok, és amit csak UH-gal meg lehetett nézni, megnézte, és a belektől kezdve ezen minden normálisnak mutatkozott.

Meg is ünnepeltük M-val egy kávéval és sütivel.

A kávé inkább kakaó volt (amit imádok, de irtóra nem szereti a gyomrom), az étcsokis tortaszelet mennyei volt, aztán pár óra múlva ez a kombó be is nyújtotta a számlát... Tudtam én, hogy ez lesz, de hát aaaanyira finom!

Nem fogyókúrázom, de odafigyelek a kajára, és tudtam azt is, hogy ez ma belefér. (Nem heti-kétheti egy sütitől hízik el az ember szerintem.)

Egy év kilókban:

A műtéti sebek? Őszintén: szerintem 1-2 hónapja abszolút meg sem néztem őket. :)

Sok változás van a műtét óta, ami nem biztos, hogy műtéti következmény, de lehet az is, hogy köze van hozzá. Mindegy. Nem vagyok már mai csirke, bármi változás lehet változó kori tünet is.

• A híresen száraz hajam zsírosodik.
• Lett egy forgó a hajamnál a homlokomnál.
• Irtózatosan száraz a bőröm.
• A hőháztartásom konkrétan nem létezik.
• Az utóbbi miatt aztán nem tudom pontosan, hogy ami néha van, az hőhullám-e, de néha hirtelen kegyetlen melegem lesz, aztán ez 1-2 perc múlva elmúlik.
• Nagyon fáradt vagyok folyamatosan.
• Megváltozott az alvásom: gyakran felébredek hajnalban és nehezen tudok visszaaludni. Felületesen is alszom. A hangok nem zavarnak a füldugó miatt, de képes vagyok egy minimális fényváltozásra is felébredni (máskor viszont nem zavar).
• A hasamon lévő úszógumi egyszerűen nem megy le.
• Régen kiskacsa voltam, most meg van, hogy két deci vizet sem iszom egy nap.
• Szörnyen lusta vagyok.
• Folyamatosan tudnék nasizni, csoki, keksz, süti az álmom.

Szóval nem endo, és ez jó. Nagyon. Hogy lesz-e 2 éves kontroll, az sok mindentől függ. Ma például a fizetésem ötödét hagytam a klinikán........

Csütörtök

Ma már eljutottam egy olyan szintre az ügyintézésben, hogy egy részem a képen látható macska lett. Ha az életnek az a célja bizonyos dolgok kálváriájával, hogy megtanítsa, hogy kiálljak magamért és kinyissam a számat, akkor roppant jó úton haladok, hiszen napi szinten kapom a feladatokat, és az "ezt egyszerűen nem hiszem el" és "a világon ilyen nincs" után már a "neked is boldog karácsonyt" b-vel kezdődő, igekötős változatáig is eljutottam (egyelőre gondolatban). A gond csak az, hogy ezzel még nem jutottam előrébb. De úgy látszik, meg kell tanulnom az asztalra csapni, fenyegetőzni, követelni, bejelentgetni ahhoz, hogy érdemben is haladjanak a dolgaim.

Balegyenes, mert a jobb kezem...

Iszonyatos ütést kapott, tény. Nem igazán akartam foglalkozni vele, mert máskor is ütöttem meg magam, lassan, de elmúlt. Öt hétig jártam így dolgozni, vezettem napi 60 km-t, de nemhogy javult volna, csak egyre jobban fájt. Már a karomat sem tudtam vízszintesig sem felemelni. Háziorvos-  megvizsgál, fájdalomcsillapító, beutaló a reumatológiára. Időpont egy hét múlva. Az orvos felháborodva veszi tudomásul a jelenlétemet, roppant gyors "vizsgálat" után receptek. Nem váltom ki, másnap magán orvos: vizsgálat, javaslat "nyugalomba helyezés, pihentetés, ha nem javul, röntgen javasolt (törés? Sudeck syndr.?)" A gyógyszereket kiváltom, 10025 Ft. Fájdalomcsillapító, érvédő, ebből kétféle, krém. Egy hét múlva háziorvos kontroll. A fájdalom nem csökkent, a karomat már tudom emelni. A doki nagyot néz a felírt gyógyszerekre. Mivel a bal kezem meleg, a sérült jéghideg, beutaló a neurológiára és az érsebészetre. Neurológia időpont dec. 19-re (ez az egy volt idénre, de az orvost ismerők szerint nem érdemes elmenni), érsebészetre március 5. (!) Persze mehetek privát is ugyanehhez az orvoshoz, ha szeretnék... 

Kb 2 hónap után a fájdalom valamelyest csökkent. És főleg a 3 középső ujjamra és a kéztőcsontra lokalizálódott. Ezek a csontok sajognak, a fájdalomcsillapító ellenére is, nyikorognak, "mocorognak", olyan érzés, mintha nem lenne mindegyik a helyén. A sérült kezemen az ujjak a 2. porcig szinte állandóan jéghidegek és kissé tompábban érzek velük. De úgy érzem, csak dobálnak ide meg oda. És nem történik semmi. Nem tudok naponta magán úton orvosokhoz járni, talán egy röntgent is kérhetnék privát... (Nem vagyok orvos, nem okoskodni akarok.) Ami tény: a bugyrom tele van ezzel az egésszel, fogalmam nincs, mire szedek érvédőket, és ha ez így megy tovább, nem a kezem lesz a legnagyobb bajom, mert infarktust kapok a stressztől...

Van nekem egy Őrangyalom, K., aki már az elején javasolta, hogy hagyjam az orvost, és el is irányított valakihez. Azt hiszem, ezúttal is igaza van, és gondolkodom rajta, hogy megfogadom a tanácsát.

Bal kézzel

Bekrémezve, fáslizva. Egész ügyes vagyok bal kézzel. 🙂 A fotó nem a legjobb, az még nem megy jól ballal. Szegény bal kezem rendesen le van strapálva az utóbbi pár hétben, de nézzük a jó oldalát: legalább fejlesztem kicsit, ezáltal -állítólag- a jobb agyféltekém működését is serkentem.

Voltam egy másik helyen, megnézettem ott is a kezem. Ott legalább nem ordították le a fejem és alaposan meg is vizsgáltak. Azt mondták, ha két hét alatt nem javul jelentősen, akkor gond van, de ezt a két hetet adjam meg neki. Addig is használjam, de csak módjával, és pihentessen is fáslival. És hogy igaz, hogy nem kell mindenre azonnal fájdalomcsillapítót bekapkodni, de ez már az az eset, amikor rábeszélhetem magam (utálom a gyógyszereket, a gyógykenőcsöket, a gyógytapaszokat, belőlem nem élnének jól a gyógyszergyárak...). Holnap kiváltom a receptet...

Reumatológia. Nem írom le a sztorit, csak annyit, sajnálom, hogy zavarni merészeltem az orvost. Visszamentem a háziorvoshoz, elmondta, mit javasol és hogy nem érdemes kínlódni, egy hét táppénz. Úgyhogy a történetnek még nincs vége. Milyen vicces... Csak utánanyúltam egy ajtónak...