Szerda- alvásklinika

Az általam bevállat utolsó vizsgálat nem-alvás-ügyben. Persze negatív. Február 11-én kell mennem orvosi konzultációra. Úgy döntöttem: utoljára. Mert egy év alatt kiderült a sok vizsgálatból, hogy fizikailag makk egészséges vagyok. Csak éppen nem tudok aludni... Majd kiokumlálom, mi ez. Mint mindig...

"Az élet nem kérdezi meg, akarod vagy sem, tanít.

Megtanít küzdeni, elesni, felállni és újra megteszi ha kell. Sosem kérdi majd, felkészültél-e, megtanít elengedni, elfogadni, megtanít repülni, és tetszik vagy sem, megtanít zuhanni is.

Nem érdekli majd, mennyi erőt érzel magadban, rád zúdítja azt, amivel tudja, még elboldogulsz, és hidd el, nem kapsz nagyobb terhet, csak azt, amit még elbírsz. Van, amikor azt érzed, ennél kegyetlenebb már nem lehet, és megértem. De hidd, hogy jót akar. A legbölcsebb tanítód, aki ismer téged, és melletted áll. Mert nem azt mutatja meg mit láss, hanem azt, merre nézz."

Todorovits Rea

Szombat-vasárnap

Szombaton hajnalban sikerült elbóbiskolnom. (Életem egyik legrosszabb alvása volt).

Reggeli.

Egész délelőtt dolgoztam (Kréta, félévi értékelések) és még a délután egy részében is (és már egy hete csináltam).

Ebéd.

Még egy kis munka után séta. (Idén a harmadik, heti egynél tartok így, sokkal jobb a semminél.)

Azt hittem, a péntek éjjeli volt életem egyik legrosszabb alvása. Hát tévedtem. A szombati überelte az előző napit. Milyen, amikor carul alszom? Időben (este fél 10) megyek ágyba. Előtte nyugalom, no kütyü, csend, a füldugó tökéletesen illeszkedik, letusolva, friss ágynemű. Szokás szerint hulla fáradt vagyok, de nem tudok elaludni. Jó: jöjjön az antistresszes légzőgyakorlat. Nem segít. Oké: testszkennelés. Nehezen megy, mert a gondolataim támadnak, de jelentős a javulás a végére. Még pár forgolódás, párna-csere, aztán fél óra múlva arra ébredek, hogy folyik a nyálam a párnára. Szuper, aludtam! Kezdődik az ön-altatás az elejétől. Nem, nem nyitom ki a szemem. Aludj. Timi, aludj! Nagyon sokára visszaalszom. Fél 2-kor teli a hólyagom. Keresem a szemüveget a komódon, persze leverem. Ekkor már villanyt kapcsolok: faca, eltört az egyik szára. Felveszem, nézem, hát ez nem tört el, csak kicsúszott abból a fehér kis csőből (amiről eddig nem tudtam, hogy cső). Nagy nehezen visszatuszkolom. Mosdó. Önaltatás. Nem megy. Közben szomjas leszek. Felkelek. Ivás. Vissza az ágyba. Önaltatás, Siker. Negyed 3: mosdóba kell mennem. Már nem nyúlok a szemüvegért, csak remélem, hogy a sötétben nem megyek neki semminek. Siker. Akkor már iszok is, nehogy negyed óra múlva jönni kelljen újra ki. Újabb önaltatás. De magas a párna. Kiveszem a kispárnát. Így meg kemény. Melegem is van. Izzadok. Görcsöl a lábam. Először felkelek járkálni, aztán már nem, ahhoz is fáradt vagyok (hiába fáj). Egyszerűen semmi sehogy nem jó. Oké: hogy is szoktál tudni 10-ből 2-szer elaludni délután? Félig ülő helyzetben. Na, gyertek, párnácskák, építkezzünk! Kész a párna-vár, lefekszem. Nem jó. Na tudod, Timi, feküdj rá, csukd be a szemed, legalább pihenj kicsit! Négy körül elalszom. Reggel 6-kor ébredek. Mint akin az úthenger átment...

Vasárnapi reggeli.

Főzés. (A húgommal majdnem pontosan ugyanazt főztük, pedig nem beszéltünk össze. A bal oldali a húgomé, a jobb oldali az enyém.)

Ebéd.

Délután újabb alvás-próba, most sem jött össze. De másfél óráig feküdtem.

Készülés holnapra. Két szendvics, főtt tojás, paprika, kávé, tea.

Habár nem sokat aludtam, de álmodtam péntek éjjel. Valaki egy kis hússal bevont üreges csontot vágott fel hosszában. Mindig megnézem az álmoskönyvet.

(Többen ajánlottak már gyógynövényi szereket alvásproblémára, de mindenki mondta, hogy csak az elalvásban segít, az átalvásban nem. Van elalvást segítő gyógyteám, azért hagytam abba, mert ha segít is elaludni, mosdóba fel kell kelnem... De rajta vagyok az ügyön, éjjel volt időm-lehetőségem most is gondolkodni. Eszembe jutott, hogy gyógyszer is okozhatja, reggel megnéztem az egyetlen gyógyszeremet, amit minden nap használok (asztma inhalátor), és habár roppant kevés esetben, de okozhat alvásproblémát. A dokival meg fogom beszélni, ha megyek kontrollra.)

Holnap újra munka. Szokták mondani, hogy innen már közeleg a vége, a gyakorlat viszont azt mutatja, most jön csak a java. Versenyek, felkészítések, bemutató óra, nyílt nap, szülői, farsang, anyák napja (...), úgyhogy gatya (sokszorosan) felköt und los geht's.)

Fibroscopián innen és túl

egy nap híján 4 hónapja jártam a kórház ezen részén anyuval. Az onkológiára vitt minket a betegszállító. Anyu nem tudott már járni, kerekesszékben ült. Nagyon hideg volt. Az onko asszisztens hozott anyu lábára egy lepedőt. Első volt a vizsgálaton, de a betegszállító csak dél körül volt várható, a hideg nem szűnt, áttoltam a szomszéd, kicsit védettebb folyosóra, a fül-orr-gégészetre. Ide jöttem ma én vizsgálatra.

Korán volt, 7-kor már itt ültem. Szokás szerint majd' elaludtam, korgott a gyomrom is, mert nem tudok ilyen korán enni. Elővettem hát a jól bevált légzésfigyelés gyakorlatot. Becsuktam a szemem. De most csak a külvilágot sikerült kizárnom, a gondolataimat nem. Sorra ugrottak be a négy hónappal ezelőtti emlékképek, ahogy anyu ott ült a betegszállítóra várva, ahogy szenvedett. Mennyire szűk ezen a részen a mozgáskorlátozott mosdó, ahova többször is be kellett vinnem. Ahogy fájdalmai voltak, szenvedett, de nem tudtam segíteni. Viszont nem volt egyedül. Ott voltam vele, ha inni kért, adtam, ha valamit meg kellett igazítani, megigazítottam (...). Otthon tudtunk beszélgetni, pihenhetett, ha kért gyógyszert, adtam. Nem az osztályra vitték vissza, ahol fekhetett volna egyedül az ágyban egyedül, és este hozták volna a gyógyszert meg a vacsorát.

Nem 2001.-ként mehettem be, hanem a 2-es rendelőben voltam az egyes számú.

Adatfelvétel már megvolt előzetesen, egy kérdőívet kellett kitölteni, amíg hatott az érzéstelenítő. A fibroscopia max 1 perc volt (kamerát dugnak le az ember orrába), nem fájdalmas, csak kellemetlen. Megkaptam a beutalót a pécsi Neurológiai Klinika Alvásközpontjába.

(Órák óta gondolkodom, mikor: mert hogy egyszer már nagyon régen is küldeni akart tovább egy orvos alvási apnoé gyanúval. Gégetükrözésen voltam, ennyi már eszembe jutott, de ez szerintem még Tamásiban történt.)

10.30-tól kérhettem időpontot. Kaptam is: augusztus 26-ra. (Magyarország, én így szeretlek...?...)