Kedd

Fél 7-kor ébredtem, a saját nyöszörgésemre. Ívben megfeszülve feküdtem az ágyon, a szám (szájpadlásom, ajkaim) teljesen kiszáradva, pedig vagy fél liter vizet kortyoltam el az éjszaka. A gyomrom, emésztésem -a sok gyógyszertől- romokban, így reggel egy kis gipsz ízű itallal kezdtem, vártam kicsit, jöhetett pár szem szőlő, a gyomorvédő, rá néhány percre az első koktél. Nem hatott. Nem bírtam se ülni, se állni, se feküdni, az összes belső szervem egyszerre feszült be, levegőt is alig kaptam, csak pihegtem. Ez a 10/9 és feles állapot. Az agyam teljesen tiszta volt, tudtam, hogy ha ez csak egy fikarcnyival is rosszabbodik, nem kérdés a mentőhívás. Nem lett rosszabb, "csak" maradt ugyanez. Eljött a 8 óra, tegnap ugye mondták az Urológiai Klinikán, hogy ma bent lesz az orvosom, elkezdtem telefonálni. Fél 9-ig folyamatosan (sok telefonszám tartozik a klinikához), sikertelenül. Akkor eszembe jutott, hogy az osztályon mindig felveszik a folyosón a telefont, hát hívtam őket. Az első nővér kapcsolt valahova, ahol nem vették fel. A második azt mondta, professzori vizit van (volt benne részem, előtte kicserélték a cikibb ágyneműket, rendet kellett raknunk, jött a professzor, kismillió orvos, rezidens, nővérek; de a professzor rendes volt, mindenkihez volt néhány vicces-biztató szava), hívjam egy óra múlva. Fél 10-kor tárcsáztam újra, a nővér mondta, hogy megnézi, merre van az orvos (van ott a folyosón nekik egy számítógép is), nézte, kapcsolta, és az én doktorom fel is vette. Még akkor is ebben a belefeszülős-pihegős 10/9 és felesben leledzettem. Emlékezett rám a doktor, kikérdezett alaposan, aztán azt mondta: nagy valószínűséggel a stent az oka, menjek be holnap fél 2-re, csinál egy kontroll röntgent és egy vizeletvizsgálatot, megnéz. Amint meglett, ki tud elvinni (M. dolgozik, szinte folyamatosan), egy darab nagy kő leesett a szívemről, de ugye még ki kellene bírni holnapig. Így bevettem az egyik koktélt, amit a vesekő csoportban olvastam. Láss csodát, levitte a fájdalmat először 10/9-re, aztán szurkodós 10/8-ra. Amire ma ezzel képes voltam: ültem, filmet néztem. Délután jöttek B-ék, E-val már tegnap lebeszéltem, hogy a kihízott ruháimat nekik adom, ha el tudnak jönni érte. Jött a 2. új koktél. Ezzel most elvagyok. Értsd: képtelen vagyok bármire is, de le kell tusolnom, holnap orvoshoz megyek...

Az Anyák napja fogas kérdés idén

Pontosan ma két éve került beépítésre életem első pótfoga. Pontosan két éve van vele gondom. Húsvét előtt jártam fogorvosnál, akkor is említettem, hogy a pótfogas dolog le, egészen az állkapcsom aljáig fáj. Ő azt mondta, az nem fáj. Hát annyira nem, hogy tegnap már volt egy kis, kívülről is látható puklim, ma reggelre kicsit nőtt. A fájdalom borzalmas.

Tegnap szinte semmit nem aludtam. De szólt reggel a vekker: tervezett nagy túra. Vettem be fájdalomcsillapítót és elindultam. Roppant nehezen hoztam össze, nehéz volt a vezetésre koncentrálni, de még mindig azt gondoltam: volt már ilyen, elmúlt, most is megtörténhet. 

Első állomás Gyönk. Mamikámnál.

Nagyon lassú, nagyon öreg, nagyon fáj mindene, már alig lát. A kis ajándéknak és nekem is nagyon örült. Mindenkit puszil, anyut is...

Második állomás: anyu, Tamási. Itt már még jobban sajgott a fogam. Elvittem a virágcsokrot (legközelebb a pót vázá(ka)t is vinnem kell, nem is gondoltam, hogy lesz virág a sírvázában.)

Gyertyát gyújtottam, lesöpörtem a sírt, kicsit beszélgettem anyuval és apuval, aztán indultam is tovább. Ekkor már gondolkodtam, hogy egyenesen haza kellene menni, egyre nőtt a fogfájdalom. Aztán mégis elmentem keresztanyumhoz. Neki is vittem virágot. Rögtön szedett zsályát, készített főzetet öblögetéshez, a maradékot üvegbe töltötte, hogy ha hazaérek, ne rögtön főzet főzéssel kezdjek. Friss zsályát is kaptam, amit megszárítva is tudok használni. Ott voltak J-ék is, együtt ebédeltünk. Amikor ott belenéztem a tükörbe, láttam, hogy a puklim minimum kétszer akkora, mint reggel volt, és piros...

Kemény hazaút volt, de szerencsére vasárnap szuper laza a forgalom, még a pályán is, csak Hőgyésztől a felhajtóig kellett nagyon-nagyon figyelnem.

Itthon lefotóztam a pofázmányomat és elküldtem a húgomnak. Ekkor kezdődött a "lavina". Ugyanis ő dobálta a hátasokat, hogy hogy nézek ki, azonnal menjek orvoshoz. Felhívtam a 1830-at. A telefonom jelezte, hogy január 6-án hívtam ezt a számot. Amikor anyu meghalt... Gy. Pál után a helyi illetékes közölte: fogászati ügyelet nincs, holnap keressem fel a fogorvosomat. A hatalmas segítség után M. is küldött telefonszámokat, én is kutakodtam a neten. Rengeteg hívás után egy pécsi magánklinika asszisztense konkrét tanácsot is adott gyógyszer ügyben, és azt mondta, ha nyelési nehézségeim lesznek vagy rosszul leszek, ne Mohácsra, hanem a pécsi SBO-ra menjünk, ott tudnak keríteni szájsebészt.

A tüneteim alapján csonthártyagyulladás, amim már volt, csak a felső fogsoron, és mentem is azonnal orvoshoz (akkor még a régi doki volt, aki azóta sajnos nyugdíjba ment, egyébként M-nak sikerült vele beszélnie, ő is azt a gyógyszert mondta és úgy, ahogy a pécsi asszisztens, és hogy ha Mohácson lenne, megnézne). Úgyhogy bírnom kell reggelig... ... ...

...

Ez tavaly februári kép. Anyunál.

Ebből készítette ezt múlt évben a húgom:

Akkor még nem is sejtettük, hogy ez lesz abban a formában az utolsó Anyák napjánk...

Anyu, szörnyen hiányzol...

Hétfő: régi és új

Régi sztori: már lassan öt éve két országban dolgozom, hol Ausztriában, hol itthon. Nincs unalom, főleg, ami a hivatalos ügyintézést illeti. Elméletben már megittuk a pertut az ügyintézővel itthon, és a kinti hivatalnak több emailt írtam pár év alatt, mint az ismerőseimnek. Nem gond: halad minden szépen. Akárhányszor ki- és bejelentkezek a két ország egészségpénztáraiba, új rendelet van érvényben. Amiről persze -szinte- senki nem tud, így mindig dupla idő az ügyintézés. Ez sem baj, eddig minden rendeződött, remélem, továbbra is így marad.

Régebben is téma volt, hogy ma már sok mindent, az elektronikus eszközöket főleg, bizonyos időtartamra gyártják. A javíttatás vagy egy vagyon, vagy egyáltalán nem javítható: a pénz az atyaúristen ezen a bolygón, dübörögjön a gazdaság, ha valamid nem vagy nem jól működik, dobd el (vidd a kijelölt gyűjtőhelyre) avagy vásárolj újat. A telefonom kijelzője ment tönkre. Két és fél éves a készülék. Drága volt anno, de nagyon szeretem, tökéletes mindarra, amire használni szoktam. Megkérdeztem ismerősöket, szerelőt, mobilszolgáltatót a lehetőségekről. Úgyhogy javíttatás lesz nagy valószínűséggel, ami persze kisebb vagyon (de jóval olcsóbb mint egy új telefon), de ha nem üt be más hiba (és már miért ütne), akkor remélem, még sokáig kiszolgál.

Több éve már, hogy két évig szinte folyamatosan arcüreg-gyulladásom volt, amikor egyszer a háziorvosom elküldött allergia vizsgálatra. Hogy hátha van valami konkrét dolog, ami kiváltja. Volt. Vaskos listát kaptam a nálam tüneteket okozó elemekről. Ekkor derült ki az is, hogy nem csak úgy köhögök, hanem asztmás vagyok. A lista mellé recepteket is kaptam: inhalátorok, tabletták, orrspray. Az az igazság, hogy nem veszem véresen komolyan a dolgot. Az asztmára kapott gyógyszereket egy az egyben nem szedem, nem használom az inhalátort (tisztában vagyok vele, mit teszek). Az allergiát pedig kitapasztaltam: tavasszal és ősszel vannak időszakok, amikor érzem: kezd fájni az arcüregem. Ekkor azonnal elkezdem szedni az allergiagyógyszert, megy az orrspray, a minimális adag. Ha nem elég, felemelem a maximálisra, de csak egy-két napig, és ha enyhülnek a tünetek, jöhet a minimum adag, de amint nincs arcüregi fájdalom, abbahagyom a tablettázást. Évek óta így csinálom, és megúszom nagyon kevés gyógyszerrel. Pár napja kezdtem, remélem, most sem tart egy-két hétnél tovább.

A hétfő a suliban a "laza napom", csak 3/4 12-re kell bemennem. Tökéletes alkalom az ügyintézésre. És reggel van idő -mert rászánom- a mozgásra is. Igaz, hogy emiatt fél 6-kor vagy korábban kell kelnem, de nekem megéri. Nyolckor ugyanis már az OEP iroda előtt ültem, aztán telefon szervíz, Telenor...

A futásban a múlt héten sikerült ügyesen visszafognom magam. Kell, mert idén már majdnem 900 km-t futottam, a csontjaimnak (csípő) ez sok, vigyázni szeretnék magamra. Nem mindig sikerül, ma sem, az esti -kb 3 km- sétával együtt megint átléptem a 10 km-t. Plusz reggel hasizom.

Régi dolog nálam a zabálás. Így fogalmazok, mert az. Pici koromban sem fogadtam el a félig töltött cumisüveget, csak a teli jöhetett. Zabálás, mert ha elkezdem, nem elég egy, nem elég a kevés, nem elég a megfelelő mennyiségű, addig eszek, amíg van. És szinte mindegy, mi az. Évtizedekig így ment ez. És manapság is előfordul. Amikor "csak megkóstolom" a süteményt. Amikor "csak egyet" eszek. Ráadásul sosem ketós dolog ez, hanem amit nem tudok megemészteni: lisztes. És nagyon ritkán tejes. Na most az egy dolog, hogy az ember környezete olyan, amilyen, sokszor nincs tekintettel arra, ahogy az ember étkezik. Szerintem ezzel nincs probléma. A gond ott van, amikor nagyon jól tudom, hogy a liszttől, tejtermékektől rosszul vagyok, méghozzá napokig és iszonyatosan rosszul, de nem tudok ellenállni és elkezdem a csipegetést, ami átcsap zabálásba -ha lúd, legyen kövér, avagy most már úgyis mindegy, mert rosszul leszek- alapon. Mint szombaton. Mindig előre tudom, mi lesz a vége, embertelenül rosszul vagyok, nem mehetek el a wc mellől, úgy érzem magam, mintha mérget ettem volna (és nem túlzok). Azóta a 2. nap telik és még mindig nem ürültem ki. Mindig megfogadom, hogy soha többet, de most már jó lenne ezt komolyan is venni, ha 42 éves, felnőtt, értelmes embernek tartom magam...

R: keto kávé
E: keto kávé
(A gyomrom még mindig kemény és fel van fújódva, éhes nem voltam, de vagy 3 liter vizet megittam kora délutánig.)
V: rántotta (3 tojás, 1 tk zsír), sült bacon

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha