2012. november 2., péntek

A gyomorronás diétája

Sokféle véleményt hallottam már arról, mit és hogyan kellene enni ahhoz, hogy az ember rendbehozza magát egy gyomorrontás után. Ami sztem tény: nem szabad megterhelni az emésztőrendszert.
 
Reggel langyos, ízesítés nélküli zöld teát kortyolgattam: ez volt a teszt, hogy bennem marad-e. Maradt. Így délelőtt lebotorkáltam a közeli kis boltba, hogy veszek háztartási kekszet. Azt tudom, hogy a cukormentes hol van, viszont nem olyat akartam, mert annak az ízétől megint minden visszaköszönt volna... A hagyományosat viszont vagy negyed óráig kerestem, mert évek óta nem jártam ilyen, cukros izéket kínáló polcok táján. :)
 
Amúgy érdekes a mai napom: gyenge vagyok, mint a harmat. Eszek pár kekszet, iszok pár korty teát, aztán pár óra alvás. Azt hiszem, a szervezetem csupán jelezni akart, hogy ha egyszer itt van egy hét szünet, abba bele KELL férnie a pihenésnek is. És mivel a kis boszi ugye egy hét alatt akarta megváltani a világot, amibe a pihi nem fért volna bele, hát a kis testem elveszi, ami jár neki, még ha ilyen drasztikus eszközökhöz kell is folyamodnia... Azért rendes tőle, hogy csütörtök estére időzített, mert így hétfőre, mire munkába kell menni, rendbejöhetek...
 
(hazipatika.com)
 
"A „gyomorrontás”, azaz gyomornyálkahártya gyulladás nagyon gyakori betegség. Kiválthatja egy-egy bőséges étkezés, túl hideg, túl meleg, vagy túl fűszeres étel, gyógyszer, baktérium okozta fertőzés. Általános tünete a teltségérzet, hányinger, hányás, hasmenés, gyomorfájdalom, illetve a fehéres lepedékkel bevont nyelv.

Kezelésében szükség lehet gyógyszerre (pl. széntabletta), de leghatásosabb a diéta alkalmazása. Segítségével tehermentesítjük a gyomor-bélrendszert.

Nem mindegy, hogy hogyan diétázunk!
A diéta úgynevezett progresszív, azaz felépítő jellegű. Az étrend fokozatosan bővül, alkalmazkodik a beteg állapotához. Először koplal, semmilyen szilárd táplálékot nem ehet, viszont a folyadék-és elekrolitpótlást biztosítani kell a szervezet számára. Majd az állapot javulásával fokozatosan bevezetjük az egyes tápanyagokat, ételféléket. A lépések között 1-2 nap teljen el. Naponta többször, de egyszerre keveset egyen a beteg.

Első lépés – csak folyadékA beteg először csak folyadékot fogyasszon, mivel a hányás, hasmenés miatt rengeteg folyadék távozik a szervezetből, ezt pótolni kell. Ihat szénsavmentes ásványvizet, világosra főzött, langyos teát, szűrt almalevet, limonádét.

Második lépés - szénhidrátok
Második lépésként a szénhidrátokat építjük be az érrendbe. Ez akár másnap is történhet, ha a panaszok elmúlnak. Célszerű adni reszelt almát, sárgarépát. Ezek pektint tartalmaznak, ez a vízben oldódó rost bevonja a gyulladt nyálkahártyát, nyugtatja azt. Adhatunk nyáklevest (rizs, zab), vizes burgonyapürét, szárazon pirított búzadarát, héjában főtt burgonyát, ropit, kétszersültet.

Harmadik lépés – fehérje beépítés
Harmadik szakaszban a fehérjét építjük be. Adhatunk sovány húsféléket, pl. sertéskarajt, csirkemellet, csirkecombot bőre nélkül, pulykamellet, tonhalat, zsírszegény tejterméket (sovány túró, natúr joghurt, kefir – a tej fokozhatja a panaszokat, ezért vagy hagyjuk ki erre az 1-2 napra az étrendből, vagy válasszunk laktózmentes tejet. Tojás is fogyasztható már, zsírszegényen elkészítve. A zsírszegénységet nem csak az alapanyagokban kiválasztásával, hanem az ételkészítés során is biztosítani kell. Válasszuk a főzést, gőzben főzést, sütőzacskóban, agyagedényben sütést, száraz rántást, joghurtos habarást.

Negyedik lépés - zsiradékok
Utolsó lépésként visszavezethetjük az étrendbe a zsiradékokat, ez fokozatosan történjen. Használhatunk olajat, margarint, de csak a szokásos mennyiség kb. felét. Miután teljesen megszűntek a panaszok, a „beteg” visszatérhet szokásos étrendjéhez, de ha lehet, kerülje el a „gyomorrontást” kiváltó okot.

Fontos elkerülni!
A teljes diéta során kerülni kell a túl sok só, cukor, fűszer használatát, ezek tovább ingerlik az emésztőrendszert.

A „gyomorrontás” gyakori, banális megbetegedés, kellemetlen tüneteivel senki nem szeret találkozni, ráadásul kisgyermekekre és idősekre akár veszélyes is lehet, főleg a kiszáradás miatt, ezért érdemes elkerülni a megbetegedést, illetve ha már jelentkezik, a diétával minél jobban törekedni kell az emésztőrendszer tehermentesítésére.

Vajda-Nagy Erika
Dietetikus"
(Forrás: itt.)

4. nap


Reggeles - amit nem lehet tervezni

Tegnap este korán kikapcsoltam a gépet és mindent: fájogatott a hasam. Mire vízszintbe kerültem, már görcsölt a gyomrom. Éjjel fél 12-ig fetrengtem, amikor már úgy éreztem: szétaszakadok, és közben vacogtam, és egyben folyt rólam az izzadtság. És innentől kezdve hajnali fél 3-ig a wc előtt hol térdeltem, hol rajta ültem: sugárban hányás és durva hasmenés hol egyszerre, hol felváltva.
 
(keptelenseg.hu)
 
 Amikor a gyomrom teljesen kiürült, kivánszorogtam a mosdóba kezet és fogat mosni. Nem kellett volna belenéznem a tükörbe: egy zombi nézett vissza rám holt fehéren, beesett szemmel, megkékült szemkörnyékkel. Pedig nincs is Halloween... Próbáltam teljesen kimerülten elaludni, de a görcsölés nem szűnt: a gyomorszájamtól a bélcsatornám végéig kínzott, és sugárzott a hátamba, de iszonyatosan. Nem akarom csűrni-csavarni. Csak fura a dolog, mert semmi olyat nem ettem, amit eddig nem, nem történt semmi extra, hogy lelki alapja lenne, nem voltam ideges vagy feszült, sőt: jó napom volt tegnap is. Hirtelen jött, és még nem múlt el. Remélem, csak "gyomorrontás", és ahogy jött, el is múlik.

2012. november 1., csütörtök

Edzés: Insanity Core Cardio and Balance

Talán valamennyire elképzelhető így az edzés, amit sok társammal együtt nap mint nap lenyomunk :)
És hogy miért fogy el közben sokszor egy liter víz :)
 

Reggeli és tízórai - vendégségben

Reggeli: 50 g kukoricapehely, tej
 
 
297 kcal, 9.5 g F, 51 g CH, 3.5 g zsír
 
És egy kornspitz kis vajjal:
 
142 kcal, 5.6 g F, 26.5 g CH, 1.5 g zsír

 
Tízórai: 4 kocka csoki

 
88 kcal, 1.2 g F, 9.6 g CH, 5.2 g zsír

Mert tetszik



 


(Képek: innen.)

Égkép

Nagyon szeretek fényképezni. Ez nálunk családi vonás, még a tesóm két gyerkőce is ügyesen kezeli a gépet. Túl sok érzékem nincs hozzá, de sikerült már az egyszerű kis gépemmel is csodás felvételeket készítenem.
Én igazából az eget szeretem figyelni és fotózni. Most "kényszerszüneten" vagyok az ügyben, mivel az én kis fotoaparátom kezdi feladni, képet is alig készít, nemám jó képet...
A nyár elején csak úgy mászkáltam a lakásban, és egyszer csak éreztem: ki kell nézzek a konyhaablakon. Olyan csodát láttam, mint még soha. Rohantam is gyorsan a gépért és fotóztam. Mint kiderült, amit láttam, az egy szupercella volt. B. (akiről írtam motivációt is) hívta fel rá a figyelmemet, hogy ez egy olyan jelenség, amit nem gyakran látni. Fel is tette egy ezzel foglalkozó oldalra: http://szupercella.hu/node/1735.
 
 
 
De imádok villámot fotózni.


 
 
Meg pl. szivárványt is.


 

Motiváció

Na szép: fél nyolcig aludtam :) És megint olyan fáradtan ébredtem, mint egy szenesember :( Szakad az eső, sötét van, viharos szél fúj. Ja, mindez jó kis kifogás lehetne, hogy miért is maradjon el az edzés. Ó, hogy vendégségben vagyok? Hát tegnap is edzettem itt, és nem volt megjegyzés. Csak ugye a nagymamám nézte a súlyzórudat porszívócsőnek :)
Mamit ki kéne vinni a temetőbe (82 éves, gyalog már nagyon messze van neki), de szakad az eső, így most megreggelizek, és az edzést nem konkrét időpontra tervezem, a délutáni hazaindulásig belefér.
És hogy miért is lesz edzés?

Pl. mert A. két gyerek és munka mellett sem bliccelt. (Itt írtam róla.)

 
Meg ezért.

 
És ezért.

 
És mert szeretnék reggelente úgy felöltözni, hogy a csini ruci pont jó. Hogy nincs hájkidudorodás. Hogy nem áll ki csúnyán a fenekemen. Hogy ne kelljen felsőnek hosszú lebernyeget hordanom, ami eltakarja a combomat. És hogy végre lehessen olyan szép, csini rucim, ami nem L-es, XL-es méretű, mert őszintén: az azért nem úgy áll az emberen, mint egy S-es :)

2012. október 31., szerda

Bölcs

 
Hát ja, azért ez nem vicces.
Holnap utánanézek egy önbizalom-fejlesztő tanfolyamnak...
:)

3. nap - vendégségben

Jól aludtam, de nagyon fáradtan ébredtem. Konkrétan úgy éreztem magam, mintha előtte egész nap szenet hordtam volna... Gyors önmotiváció (itt) után lezavartam az edzést (itt), majd jött a reggeli, a boszi shake (itt).
 
 
Aztán bevásárlás a faluban, anyu megkért rá, mert ő nem volt itthon délelőtt, holnap meg zárva lesz minden. Gyors tízórai (itt), 2 alma,
 
 
majd nem sok idő múlva már főzhettem is az ebédet: túrós fincsiséget (itt).
 
 
Ettem előtte egy kanál isteni bablevest is, tészta nélkül.
Anyu hazaért, gyorsan evett, aztán kivittem a temetőbe a hatalmas mennyiségű és súlyú virággal-mécsessel-kaspóval-cserepessel (...). Mire hazaértünk, rendesen lefagyott a lábam (jó lenne már szerezni egy téli cipőt...), az orrom, a kezeim (...). Kiolvadtam, közben megettem az uzsit: 60 g kukoricapehely tejjel.
 
És itt sikerült kicsit megcsúsznom a kajával: ettem a déli kakaós kalácsból két szeletet. Igen, finomlisztes, igen, cukros, igen, nagyon finom volt :))) Nincs lelkifurdim, nem számolom ki, mik az értékei, mert nem fogok ettől elhízni. Tény, hogy nem segíti a célomhoz vezető utat, de holnap már megint otthon leszek, és ott nagyon szigorúan tudok figyelni magamra, a kajálásra.
Majd vacsi, a 2 tervezett turmix helyett sonka, száraz kolbi és kenyérke volt. Még paprikát ettem hozzá.
 
 
Nem számolok most napi értékeket, ez a makroszámolós szabadnapom, úgy döntöttem ;) (A nap többi bejegyzésénél odagépeltem.) Kábé 1500 kcal, a fehérje oké, a CH 200 körül, a zsír olyan 45 lehet. Tehát még mindig kalóriadeficit, bár a CH magas. Oszt? Pont :)



Halloween-boszi :)


 
És ha van Hello-ween, akkor van Hello Kitty is ;)




Ebéd - vendégségben

1 kanál tarkabab leves (tészta nélkül):
 
 
Túrós fincsiség (amihez minden alapanyagot hoztam magammal és itt készítettem el)
(Recept itt):

 
A többieknek isteni és gyönyörű kakaós kalács volt, amit megszaglásztam, ettem belőle kerek 2 falatot, és ott meg is álltam, mert felfaltam volna az egész tállal :)

 
Az ebéd:
493 kcal, 41 g F, 87 g CH, 11 g zsír


Recept: Túrós fincsiség

 
Hozzávalók:
 
- 40 g apró szemű zabpehely
- 2 dl sovány tej
- édesítőszer
- 150 g sovány túró
- cukormentes lekvár
 
Készítés:
  1. A tejből és a zabból kis édesítővel (én folyékonyat használtam) kását főzünk.
  2. Ha kicsit kihűlt, hozzákeverem a túrót.
  3. Meglocsolom a saját készítésű, cukormentes lekvárommal.
  4. Megszórom fahéjjal.
493 kcal, 32 g F, 77 g CH, 7 g zsír
 
Tipp:
Ha az embernek van türelme hozzá, a kását sűrűre főzve gyönyörű gombócok formálhatók belőle, és túrógombócként is tökéletesen funkcionál.

Recept: Gyümölcsfagyó

 
Nem egészen fagyi, de fagyasztott, ezért nevezem fagyónak.
 
 
- fél ek kakaópor
- 1 ek méz
- kis édesítőszer
- 1 csésze fagyasztott bogyós gyümölcs
- fél csésze (görög) natur joghurt
- 1 ek vaníliás kávékrémpor (én ehelyett fahérjeport tennék bele)
  1. Gyümölcsre az édesítő, ősszemixelni.
  2. Joghurtra kakaópor, méz, összemixelni.
  3. Zsírpapírral kibélelt műanyag edénybe kerül a gyümölcsös mix.
  4. Ebbe belekavarjuk a joghurtos mixet.
  5. Ráöntjük erre a kávékrémesítőt (én a pici tejjel összekevert fehérjeport).
  6. 3-4 órán át fagyasztjuk.
  7. Tálaláskor mézzel meglocsolható.
3 adag.
1 adag (kávékrémesítővel számolva):
58 kcal
4 g F
11 g CH
0 g zsír
 
(azért átszámolom, ha megcsinálom)
 
(Forrás: itt.)

Megjegyzéses és tízórai - vendégségben

"Minden zárhoz tartozik egy kulcs, minden kulcs keres egy zárat. Zár nélkül minden kulcs értelmetlen, kulcs nélkül a zár csupán holt tárgy. Megtalálni a megfelelő zárat sok időbe telhet. Türelem kell hozzá, elszántság, bátorság, és főként: őszinte vágy. És kitartás. Keresni, keresni a zárat. Előfordulhat, hogy találsz olyat, amelyhez majdnem illeszkedik. Sőt, talán illeszkedik is. És azt hiszed, megtaláltad. Próbálod elfordítani a kulcsot, de nem megy. Hogyan lehet ez? Hiszen illik a zárba. Mégsem tudod kinyitni az ajtót."
(Csitáry-Hock Tamás)

"Minden zárhoz tartozik egy kulcs, minden kulcs keres egy zárat. Zár nélkül minden kulcs értelmetlen, kulcs nélkül a zár csupán holt tárgy. Megtalálni a megfelelő zárat sok időbe telhet. Türelem kell hozzá, elszántság, bátorság, és főként: őszinte vágy. És kitartás. Keresni, keresni a zárat. Előfordulhat, hogy találsz olyat, amelyhez majdnem illeszkedik. Sőt, talán illeszkedik is. És azt hiszed, megtaláltad. Próbálod elfordítani a kulcsot, de nem megy. Hogyan lehet ez? Hiszen illik a zárba. Mégsem tudod kinyitni az ajtót." (Csitáry-Hock Tamás)
 
És ez nemcsak a párkapcsolatok terén van így, hanem bizony az életmódváltásban is. Rengeteg az információ, mindent még csak elolvasni sem lehet, és amit az ember elolvas, legalábbis én így vagyok vele, abból kipróbálok sokmindent, és azt azt építem be az életembe, mi nekem beválik. No meg amire lehetőségem van (elsősorban az anyagiakat értem itt). Legyen szó táplálkozási módszerekről, receptekről, bármi másról.
Tévém nincs, tévét két éve nem nézek, de előtte sem hittem a reklámoknak. Valahogy már régen ráéreztem, hogy a média csak a fogyasztói társadalom érdekeit szolgálja, no meg a politikáét, de ebbe nem fogok belemenni. Ami lényeges: nem szabad hagyni, hogy bármi és bárki befolyásolja az embert. Igen: kutakodni kell, informálódni, de nem azért, mert a barátnőm ezt mondta, vagy mert az X reklámban olyan szép az a nő, aki hófehérre mosta a férje ingét. Vagy én most paleolit táplálkozást fogok követni, mert az annyira felkapott.
Rengeteget olvasok, és szűröm az infokat. Sokmindent kipróbálok, és rögzítem, ami beválik. Hogy egyszer megtaláljam a kulcsot, ami pontosan abba a zárba illik :)
 

Tízórai

 
 
60 kcal, 0.8 g F, 14 g CH, 0.8 g zsír 

Edzés, reggeli - vendégségben

Jó kis reggeli önmotiváció (itt) után, na jó, nevezzük öngyőzködésnek, megvolt az edzés:

Les Mills Pump: Pump revolution

 
Juj, hát hihetetlen, mennyire punnyadék kis izomkezdeményeim vannak csak. Volt egy-két pihenéske közben (pár ütemnyi), de azért megcsináltam. A Chestet, a bicepszet, a tricepszet csak hatalmas akaraterővel tudom megcsinálni, és eszementen fáj, de tudom, hogy csak így hoz fejlődést. A hasat viszont most is jól bírtam, bár a hídtartásos részeket a mai napig utálom.
 

Reggeli

Boszi shake
 

Bocsesz, én a mixerből szoktam meginni, mivel utálok mosogatni :) Ma is nagyon finom volt.
Recept:
1 banán, 2 dl sovány tej, 10 g kókuszreszelék, 5 g sovány kakaópor, 1 adag (most éppen csokis) fehérjepor.
 
342 kcal, 30 g F, 39 g CH, 7 g zsír

Motiváció

A reggeli EFT kopogtatás (itt) után gyakorlatilag csak nézek még ki a fejemből, ülök a konyhában pizsamában, és legszívesebben visszabújnék a még jó meleg ágyikóba, és ki se dugnám a fejem még vagy két napig. Itt már mindenki felöltözött, készül a reggelihez, én meg készülök az edzéshez, na egyelőre fejben, pizsiben. Kint van a 007-es készletem (itt), be kell hozzam, átöltözni edzőcuccba, anyu szobájában elpakolni annyira, hogy elférjek a kétkezes súlyzóval. Hogy aztán meglegyen az edzés, és elkészíthessen a boszi shake-et (recept itt) és be is lakmározhassam :)
 
Szóval ezért állok ma is neki:
 
 
(N.-ről itt írtam)


 

2012. október 30., kedd

2. nap

Reggeli: zabkása 40 g zabból, vízből, kis vanília aromából, kis édesítőből, almaszeletekkel. (A fényképezőm kezdi teljesen felmondani a szolgálatot...)

 
229 kcal,27 g F, 42 g Ch, 5 g zsír
 

Tízórai: 100 g sajt, 1 alma

 
300 kcal, 31.3 g F, 23.7 g CH, 9.7 g zsír
 
 
Ebéd: kefir, 10 g mandula, 2 nagy sárgarépa - útközben
 
271 kcal, 12.3 g F, 17.3 g CH, 15.8 g zsír
 
+ 1 kornspitz útközben
 
142 kcal, 5.6 g F, 26.5 g CH, 1.5 g zsír
 
Uzsonna: spenót, tükörtojás, kornspitz
 
 
230 kcal, 14 g F, 28.6 g CH, 6.6 g zsír
 
Vacsora:-
 
Összesen: 1172 kcal, 90.2 g F, 100.3 g CH, 38.6 g zsír
 
Edzés ma nem volt, a kaját is, az edzést is felcseréltem a holnapi nappal, mivel délelőtt kontrollvizsgálaton voltam, mire hazaértem, ebédidő volt, de kiderült: mégis utazo, ezért az uzsit ettem meg akkor, a spenótot (ami ebéd lett volna) megfőztem itt.
 
Összeségében kevés a kalória, és kevés a CH (!!! :)), de ma majdnem egész nap ültem, nem vészes, és éhes egyáltalán nem vagyok :)
 
Holnap még itt, de az edzés meglesz. :)


Mégis utazom - felkészülés


Mégis úgy jött ki, hogy utazom, még ha rövid időre is, de erre is fel kell készülni. Az ebéd helyett most az uzsit ettem meg, ráadásul a szerdai kajanapot felcseréltem a keddivel, de a lényeg: másfél napra ugyanúgy készülni kell, ha nem akarom elszúrni a kaját, mintha egy hónapra mennék.
 
Szóval fekete utazótáskában a ruha, sportruha, egyebek, még az asztalon a kaja: mixerrel, fehérjeporral, étkezési naplóval együtt.
 
A 007-es készletet is kénytelen vagyok vinni, mert nem fogok edzést kihagyni. Anyuék ugyan néha mint marslakóra néznek, amikor ott is edzek, de hát ez nem az én gondom :)
 
Számítógép, DVD-kkel hamarosan bepakolásra kerülnek, aztán indulhat a mandula.
 
Mivel sok adminisztrációm is visszavan még, azt is bepakoltam. Kerítek arra is időt.
 
Érdemes ezt a kábé negyed órával többe időt ráfordítani az előkészületre. Persze csak akkor, ha az ember komolyan gondolja az életmódváltásosdit. Márpedig én úgy gondolom :)
 
 
 

Hús-vér motiváció 17

Sokan kérdezik: mi a francot akarok még, hiszen 79 kilóról már 59 vagyok, szép vagyok, vékony vagyok, pont jó vagyok, blabla.
Senkinek nem akarok megfelelni.
Nem érdekel, ki szerint milyen vagyok.
Ez az egy életem van, ez az egy testem van, amiben habár egyre jobban érzem magam, még mindig nem jól.
Aki ismer, tudja, mennyire makacs vagyok (hajjaj!), és az az is tudja, hogy nem adom fel, nem állok meg, amíg el nem érem, amit akarok.
Nem érdekelnek a kilók. Persze jó kis mérce, de a centik nálam jóval többet érnek mint a mérleg kijelzője, no és a ruhák is, amik nem hazudnak. Soha.
Igen: egészen emberi formám van már.
Igen, megállhatnék, de nem ez a célom.
TUDOM, hogy a jóból is lehet még jobbat kreálni.
És tegnap kaptam erről egy hús-vér bizonyítékot is.
B. (akiről már többször írtam (pl. itt is), és fogok is, mert nagyon nagy motiváció nekem) tegnap küldött két képet. A Body beast programra edz, a felénél jár, és hát itt vannak kérem a megdönthetetlen bizonyítékul szolgáló képek arra, hogy a jó lehet még jobb, sőt!
Hajrá, B.! Hajrá én! Hajrá mindenki! :)
 


Les Mills Pump tippek

Anna Gray teambeachbodys csajszi. Láttam az előtte képeit és láttam az utána képeit is. Lefogyott, megcsinálta, most másoknak segít.
Tőle idézem a tippeket a LMP-hoz.
 
asa lifting Les Mills Pump Tips | Body Pump Tips

"As someone that has done Beachbody’s Les Mills Pump for two rounds I feel like it is time to share some tips that I find very valuable for those that are just starting, those that have been doing the program and those that are looking to see whether this program is for them.
 
1. The program starts off slow but stick with it– When you follow the program, the schedule has you doing a DVD called Pump Challenge. For those that have never worked out with weights this is right up your alley. For those that have worked out with weights, especially those of you who have already completed programs like P90x you may find this workout boring. Here is my tip for both of you. Beginners: focus on the form, do it with the bar only. Novice: do this disc and really focus on the form, do the DVD with light weights but try and have a mirror in the room so that you can see if you are using the correct form. It would be a shame if you got far into the program and injured yourself due to rushing through the beginning. I HAVE SEEN IT HAPPEN, DON’T LET IT BE YOU. Advanced: Do the DVD’s but add more weight. You are just starting a new program that will take you into 90 days of workout (3 months). Remember Rome was not built in a day. You need to ramp up for this program so the beginning is just as important as the end when your workouts are longer and you are possibly lifting heavier weights.
 
2. Do not go up in weight just because you feel like you should–If you feel you are not improving as the days go on only because you havent changed your weights but you are still walking away with muscles shaking. Don’t up your weights. Make sure you re-focus on your form, if you are able to squat all the way or lunge the proper way and you are feeling fatigue, then you should keep your weights the same. If you feel like you are not getting the burn like you were before, that is a sign you should go up in your weight. I am still lifting on some tracks the same weights as I was lifting in round 1. Les Mills Pump is a different breed than traditional reps and sets. If you go up in weight before you are ready you are risking your health and you may very well experience a major injury. Again I have seen it happen before.
 
3. When doing the back track or any squats with a weak core—widen your stance, this will allow your hips to stay under your shoulders better and take the stress off your back and also make sure you are sitting in your heels. Feel the pressure of your heels pushing into the ground. These are just 2 tips you can use in correcting your form so that you can push yourself further without injuring your back.
 
4. Straight from the Les Mills Pumps Trainers–How much weight should I be lifting? –The last 8 reps should be challenging and after you are done with the track, you should only be able to do 1-2 more reps."
 
(Forrás: itt.)