CSütörtök

Amikor tegnap J. vitt be Pécsre a kontrollra, azt vettem észre, hogy nem veszek észre közlekedési helyzeteket, nem látom a gyalogost mögöttünk kitolatáskor. Egyszerűen túl gyors minden. Három hónapja élek egy mini lakásba "bezárva", leginkább ülök vagy fekszem, olyannyira "lelassult" az életem, hogy a "kinti" világ most nekem szörnyen gyors, hektikus. És vár még rám egy műtét, az abbóli felépülés, aztán munka. Hát felköthetem a gatyámat, jó ideig szerintem csak testben leszek ott...

A fogaimmal, amióta csak kinőttek, folyamatos gondjaim vannak. A vese-gond előtt volt idén 2 foghúzás, vár rám még 3, közben M. elvitt 2x ecsetelésre, de nem tudtam tovább menni a vesés fájdalmaim miatt. Olvastam már erről, sőt a fogorvosnál is nem egyszer tapasztaltam, hogy az ecsetelő tinktúrában nagy adag szegfűszeg is van. Elmentettem erről egy videót, de amit elmentek, általában sosem nézem újra, elfelejtem, ám a húgom küldött egyet ezzel kapcsolatban a minap. Készítettem is szegfűszeg teát, ittam, és most egy erősebb löttyöt, ezzel ecsetelem a fogaimat. Nem fogorvosi minőség, de amit tudok, megteszem.

Gyógyszer arzenál június 14. óta... (Nincs benne 2, amit már nem kell szednem.)

Persze nem szedem mindet, mindig aktuálisan 2-t kombóban, ehhez a gyomorvédőt. (Megjegyzés: eddig életem során először szerepel a tegnapi ambuláns lapomon a felírt gyógyszerek mellett, hogy gyomorvédő szedése javasolt, és fel is írták receptre.)

Az új gyógyszer kombót ma reggel vettem be először. Délutánig 10/8-9-es szurkálós (kegyetlen) fájdalommal voltam. Ebéd után bealudtam, aztán jobb lett. 10/7, 6, 5. Istenem! Ez valami áldás volt!

A nap fénypontja: úgy tusolni menni, hogy eldöntöttem, hogy lezuhanyzom, mentem, levetkőztem, megcsináltam, le tudtam hajolni a lábamat megmosni, törölközéskor sem vert le a víz... (Milyen kicsi dolgok jelenthetnek óriásit egy kis porszem életben...) Bevettem már az esti kombót (ezt az újat napi 2x kell szedni), holnap kiderül, tudok-e aludni és hogy ébredek.

A húgom óriási váltásra készül, nagyon-nagyon szorítok neki, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretné!

 

Szerda

Nem sajnáltam az időt, a pénzt, tegnap foglaltam helyet, ma elutaztam az Urológiai Klinikára Pécsre.

A tények röviden: 

Készült röntgen, vizeletvizsgálat, ultrahang. Orvosilag minden rendben. Diagnózis: stent intolerancia. Azaz a szervezetem idegen testként érzékeli az idegen testet (a drótot a vesémben-uréterben-húgyhólyagban), kiabál, hogy vegyetek ki-szedjetek ki). Kaptam új gyógyszer kombót. Ha nem válik be, keressem az orvost.

 

Kedd

Fél 7-kor ébredtem, a saját nyöszörgésemre. Ívben megfeszülve feküdtem az ágyon, a szám (szájpadlásom, ajkaim) teljesen kiszáradva, pedig vagy fél liter vizet kortyoltam el az éjszaka. A gyomrom, emésztésem -a sok gyógyszertől- romokban, így reggel egy kis gipsz ízű itallal kezdtem, vártam kicsit, jöhetett pár szem szőlő, a gyomorvédő, rá néhány percre az első koktél. Nem hatott. Nem bírtam se ülni, se állni, se feküdni, az összes belső szervem egyszerre feszült be, levegőt is alig kaptam, csak pihegtem. Ez a 10/9 és feles állapot. Az agyam teljesen tiszta volt, tudtam, hogy ha ez csak egy fikarcnyival is rosszabbodik, nem kérdés a mentőhívás. Nem lett rosszabb, "csak" maradt ugyanez. Eljött a 8 óra, tegnap ugye mondták az Urológiai Klinikán, hogy ma bent lesz az orvosom, elkezdtem telefonálni. Fél 9-ig folyamatosan (sok telefonszám tartozik a klinikához), sikertelenül. Akkor eszembe jutott, hogy az osztályon mindig felveszik a folyosón a telefont, hát hívtam őket. Az első nővér kapcsolt valahova, ahol nem vették fel. A második azt mondta, professzori vizit van (volt benne részem, előtte kicserélték a cikibb ágyneműket, rendet kellett raknunk, jött a professzor, kismillió orvos, rezidens, nővérek; de a professzor rendes volt, mindenkihez volt néhány vicces-biztató szava), hívjam egy óra múlva. Fél 10-kor tárcsáztam újra, a nővér mondta, hogy megnézi, merre van az orvos (van ott a folyosón nekik egy számítógép is), nézte, kapcsolta, és az én doktorom fel is vette. Még akkor is ebben a belefeszülős-pihegős 10/9 és felesben leledzettem. Emlékezett rám a doktor, kikérdezett alaposan, aztán azt mondta: nagy valószínűséggel a stent az oka, menjek be holnap fél 2-re, csinál egy kontroll röntgent és egy vizeletvizsgálatot, megnéz. Amint meglett, ki tud elvinni (M. dolgozik, szinte folyamatosan), egy darab nagy kő leesett a szívemről, de ugye még ki kellene bírni holnapig. Így bevettem az egyik koktélt, amit a vesekő csoportban olvastam. Láss csodát, levitte a fájdalmat először 10/9-re, aztán szurkodós 10/8-ra. Amire ma ezzel képes voltam: ültem, filmet néztem. Délután jöttek B-ék, E-val már tegnap lebeszéltem, hogy a kihízott ruháimat nekik adom, ha el tudnak jönni érte. Jött a 2. új koktél. Ezzel most elvagyok. Értsd: képtelen vagyok bármire is, de le kell tusolnom, holnap orvoshoz megyek...

Szeptember 1.

Habár nem kezdtem ma a suliban az új tanévet, volt benne részem. A szomszéd ház mögött van egy iskola, mivel reggel még hűvös volt kint és nyitva voltak az ablakok, hallottam az egész tanévnyitót...

Napok óta alig alszom a fájdalom miatt. Nem volt kérdés, ma hívtam az Urológiai Klinikát, hogy csináljanak valamit, mert nem bírok így ki még két hetet a műtétig. Nem volt bent az orvosom, holnap telefonálok újra, de mindegy, kivel, csak beszéljek egy szakival, mert ezt a fájdalmat képtelenség elviselni...

M. éjjelente kérdezi, hívjon-e mentőt. Erre csak nagy vonalakban emlékszem, de ma megkérdeztem tőle, tényleg kérdez-e vagy csak álmodom. sajnos kérdez. Mert nyöszörgök...

Kérdeztétek, nézek-e filmeket. Jelentem: már "kinéztem" a Netflixet és a Disnex+-t. Általában bóbiskolok a filmeken, sokra nem is emlékszem.

A veseköves csoportban sokat olvasgatok, néha kérdezek is. A vesebeteges csoport főleg horror kategória, transzplantáció, dialízis..., basszus, mennyi kínzás létezik ezen a földön, mennyi fájdalom..., nem gondolom, hogy ez normális, hogy ennek így kell lennie...

És megint itt az éjjel. Bevettem a koktélt, tudom, hogy 1, max másfél óráig hat... 

Istenem, bár SOHA SENKINEK ne kellene ilyen fájdalmakat átélnie...

Vasárnap

Második napja már éjszaka is nagyon fáj... Alig alszom valamit.

Nem szeretném sajnáltatni magam, de ez így vegetálás...

.......

M. vett egy motort. Persze hogy féltem, és először nem örültem, mert nem is szólt róla, ma viszont, amikor elhozta, azt éreztem, hogy ő legalább él. Ő legalább halad a "bakancslistán". Mert basszus, folyamatosan csak dolgozik. Miért? Mivégre? Régi álma volt. És most teljesült. 

Mikor éljünk, ha nem MOST? Mire várunk? Miért halogatunk? 

Annira (ANNYIRA) rövid az élet....

Szombat-mélypont

"Az ember mindig a jövőjéért cselekszik. Azt hiszem, ez alapvető hiba a mi életünkben. Soha nem a jelent éljük, hanem mindig valamilyen jövőbeli cél miatt robotolunk, csesszük el az életünket. Semmit nem csinálunk jelen időben a jövő idő miatt, és ez manifesztté tesz egy ilyen állapotot. A betegség fordít, s lehetetlenné is teszi azt a dolgot. Jelen időben élsz, mert nincs jövő idő." Déri János

Ma egész nap (!) feküdtem. :(

Kórházi csomag

Mamikám még talán 80 éves sem volt, amikor úgy havonta egyszer megmutatta a bármilyen eshetőségre összerakott kórházi csomagját és egy másikat: az "ez legyen rajtam a temetésen" elnevezésűt.

Anyu még nem volt a "derékfájása" miatt orvosnál, amikor egyszer megkért, vegyem le onnan fentről azt a nagy, fekete táskát. Az volt a kórházi csomagja. (Levettem, az ablak alá került és ott is maradt vízkeresztig.) Amikor anyu elment és elkezdtem kipakolni a lakását, sor került a fekete táskára is. Nagy volt és elég nehéz, benne szó szerint minden, amire csak egy kórházi tartózkodás alatt szükség lehet. Mindez olyan gyönyörűen becsomagolva, ahogy csak anyu tudott pakolni. (Mert nagyon tudott.) 

Amikor most júniusban kórházba kerültem, semmi nem volt nálam, az otthoni alvós ruhában vitt a mentő a sürgősségire, majd egy másik mentő onnan a kórházba Pécsre. Másnap hozott be M. egy-két nagyon szükséges dolgot, például néhány hosszabb pólót, mert hálóingem nincs, mindig alsónemű-trikó kombóban alszom.

Augusztus 5-én írtak ki műtétre, akkor kaptam egy listát arról, miket kell majd vinnem. És akkor kezdtem el összeszedni a dolgokat. 23 napja. Ennyi ideje készítem, mert a fájdalom miatt roppant korlátozottak a lehetőségeim bármire is.

Augusztus 10-e körül egyszer nagy bátran begyógyszereztem magam, autóba ültem és elindultam hálóinget vásárolni. Kemény menet volt 10/7-8-cal, de ma már áldom az eszemet, mert azóta sajnos egyre több a fájdalom, ma már képtelen lennék egyedül kocsiba ülni és nem is mernék. Meglett a két hálóing. (Remélem, még jók rám, mert azóta 20 deka híján 70 kiló vagyok...)

Szóval fogtam egy sporttáskát (jóval kisebb, mint anyué volt) és nagyon lassan kerültek bele a dolgok a listáról.

Ma reggel 10/7-tel ébredtem, ami percek alatt felszökött 10/ durva 9-re, így jött a koktél és jó ideig az ágy. Szerencsére hatott a gyógyszer, 10/5-re levitte a kínokat, ilyen jól már régen voltam, mondtam is M-nak viccesen, hogy akár táncba is mehetnék. Ritkák az ilyen jó időszakok (és sosem tudom, meddig tart), amikor nem azt érzem, hogy menten elájulok, nem elviselhetetlenül szúr-görcsöl-nyom-feszít-hasogat, és mivel most ez az egyik legfontosabb, és amiért bízom benne, hogy egyszer csak csörög a telefon és azt mondják: előhozták a műtétemet, égetően meg kell lennie a kórházi csomagomnak, nem haboztam, villámgyorsan (értsd lassan, megfontoltan lépkedve, nem hajolgatva, óvatosan, közben vizet kortyolgatva) megkerestem és bepakoltam a még hiányzó ezt-azt, közben kihúztam a listáról, ami a táskába került. Fáslit kell még szereznem és egy cetlire felírtam a telót, töltőt, pénztárcát.

Jelentem: kész.

Nagy kő esett le a szívemről.

51. születésnap

Tavaly volt az első születésnapom anyu és mami nélkül, idén már a második. 

Két éve még maminál voltunk az otthonban anyuval többek között.

Hét éve még Hőgyészen szülinapozhattam anyuékkal.

10 éve Ausztriában dolgoztam a szülinapomon, a munkaadómtól nagy meglepit kaptam.

Négy éve az endometriózis műtét előtti szervezés kezdődött.

Ma pedig újra műtétre várok.

Egész jól ébredtem. Olyan 10/6-tal.

Reggeli.

És ami mögötte van :)

Azt hiszem, elég nagy ajándékot kaptam. Ugye kőfelverődés a kocsim szélvédőjére, kárbejelentés, kárfelvétel, majd szóltam a Suzuki Lánycsóknak. Zs. írta: intézik. Tegnap telefonáltunk, itt a szélvédő Japánból, ma mehetek. Felvázoltam a gondomat, erre Zs. elmondta, mit teszünk. Ez alapján ma eljött Mohácsra egy kollégájával, feljött a harmadikra a kulcsért és a garázsból elvitte a szervizbe a kocsimat. Ha készen lesz, ugyanígy kerül majd vissza is. Hát emberségből csillagos ötös.

Ránéztem a telefonomon a kocsi appjára csak úgy, merre van. És meresztettem a szemeimet:

Mondom: meg fogom kérdezni, melyik gombot kell megnyomni a teleportáláshoz, akkor egy pillanat alatt ott lehetnék Magyarországon bárhol, ha Berlinhez 10 perc kellett. :D

A nap fáradtan, de 10/-6-tal telt (ez nagyon jó). M. dolgozott (mint szinte mindig), megbeszéltük, hogy ma nem szülinapozunk, majd egyszer elmegyünk enni egyet valahova. Feküdtem, ültem, filmeztem. Gyógyszer sem kellett. Este aztán felment tüdőbe, gyomorba, csípőbe sugárzó 10/8-ra, nem haboztam, jött egy koktél, ami most szerencsére hat is.

.......

51 lettél, boldog szülinapot, kis Boszi!

Malőr

 

kép

Írtam már róla: majdnem kereken 10 kiló hízás (fél év alatt) nemcsak látszik, de a ruhatáram fele is bánja. Arról is írtam, hogy elkezdtem szanálni a szekrényemet, minden egyes darabot felpróbáltam. És itt bakiztam: a nadrágokat is mind felvettem: állva. Ma hűvösebb volt, előkaptam a legfelső farmert, ami gumírozott derekú ráadásul. Felvettem, szuper. Igen ám, ez mindaddig tartott, amíg le nem ültem. Mert úgy annyira szorít (a hasamat is, a vesémet is), hogy elviselhetetlen... 

Tanulság: apró malőrök is vihetik előre a minimalizmust.

Hétvége

Pénteken M. küldött egy linket: benne lennék-e. Igent mondtam.

Szombat

Természetes ébredéssel keltem. 10/6. Jöhet egy koktél. Délelőtt M. boltba indult, mondtam neki (mivel 10/6, a koktél is bennem), hogy megyek vele, jó lenne kicsit a lakáson kívül is lenni). Már amikor a cipőmet húztam, éreztem, ez már nem 10/6. Amire leérünk és beültem a kocsiba, 10/9, akkor gondoltam: nem baj, megyek, max maradok végi ülve a kocsiban. Nem tettünk meg 1 km-t, megkértem M-t, vigyen haza... Lefeküdtem kicsit, jobb lett, 8-as, az meg már egész jó.

Délután is maradt a 8, M. kérdezte, tudok-e így menni. Mert hogy foglalt egy szállást Baján (ez volt az előző napi link). Persze. Egy órán belül ott vagyunk, van kórház, útközben tudok inni, pisilni. Így -egy újabb koktél után-  mentünk.

Cuki szállás, vacsora előtt mini séta a Sugó-sétányon (az én tempómban).

Vacsora a szálláson.

Desszert: egy (gyógyszer)koktél.

Aztán átmentünk a szomszéd utcácskába, M. nagyon szerette volna megnézni az Armstrong rock és jazz kocsmát. Itt lőtt rólam egy képet, amire elsőre azt mondtam: ezen nem is nézek ki annyira nyúzottan, a húgom is azt írta: végre nem egy szenvedős kép.

Tán fél órát voltunk itt, majd visszamentünk a szállásra. Beszélgettünk a teraszon, zenét hallgattunk telóról.

Vasárnap

Rosszul aludtam, reggel úgy ébredtem, mintha a vesém "keresztre lenne feszítve", koktéllal indítottam. Hát nem lett jobb. Reggelizni át kellett menni a fő térre a Duna szállodába, 1 km, de kocsival mentünk, mert nem voltam jól, erős 9-es. Alig tudtam valamit enni és csak egy kapucsínót ittam, M. meg is jegyezte: "Ilyenkor te már a 3. kört szoktad enni". Vissza kocsival a panzióba, és le kellett dőljek kicsit. M. összerakta a maradék cuccomat a bőrcsibe, aztán indultunk haza. Útközben jobb lett (8-as, és maradt is ez egész nap, kivéve, amikor 9-esig is felment).

Otthon egész nap feküdtem-bóbicáltam, délután jött a 2. koktél, este negyed 8-kor a 3. De képes voltam teregetni és ma én készítettem az asztalra a vacsorát. 

Egy betegség margójára

Anyu haláltusás ápolásától kezdve nem ment az alvás. Tartott olyan másfél évig. Jártam Pécsre, az Alvásklinikára. Nem mondom, hogy fölöslegesen, mert az utolsó kontrollon mondta az orvos, hogy keressek pszichológust, aki az agy-ágy kapcsolatot át tudja nekem alakítani (hogy ne kössem anyut és a szenvedését az ágy fogalmához). Ezt sikerült magamtól megoldanom két nap alatt, azóta átalszom az éjszakákat.

Dolgozzon bárki bárhol, a legtöbb munkahely így vagy úgy elég durva. Amióta B-ra kerültem, szó szerint évről évre keményebb a helyzet. Az, hogy tavaly két suli között kellett ingázni, engem végképp le- és túlterhelt. Hiába tudtam márciustól éjjel végre aludni, nem sikerült behozni a másfél éves nemalvást, mellette ott szórta rám sötétszürke ködét a gyász, a folyamatos betegségek (fül, szem, bőr, fog...). Májusra mérhetetlenül fáradt lettem, egyetlen vágyam volt, amit napi szinten mantráztam hol hangosan, hol magamban: semmi másra nem vágyom, mint hogy pihenhessek, alhassak. 

A kívánságom teljesült. Igaz, hogy nem így szerettem volna, de megkaptam, amit kértem. Egy szép "kis" vesegörcs és kehelyruptúra, és június 14-én megkezdhettem a pihenést a pécsi Urológiai Klinika 12-es szobájában.

Amikor az ember megbetegszik és borzalmas fájdalmai vannak, először túlél. Ilyenkor megszűnik a külvilág, sőt önmaga is, a fájdalom tölti ki az időt és a teret. Amikor ez olyan szintre enyhül, hogy képesek vagyunk érzékelni a környezetünket, észrevesszük önmagunkat is. Jön a kérdés: miért?, miért én?, miért így?, miért ezt? Aztán átértékelődik sok minden, és elkezdünk döntéseket hozni. Mert szerintem mindig van, amit megtehetünk magunkért.

Ma egy éve ezzel a gondolattal kezdtem az akkori blog bejegyzést: "Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy addig maradok benne ebben a fájdalmas gyász-állapotban, amíg én így döntök. Az eszemmel tudom, hogy ha megtehetném, most azonnal kilépnék belőle, a szívem viszont nem tudja, hogyan kell". Azóta sokszor feltettem a kérdést magamnak: így akarok maradni (szenvedni és belehalni) vagy élni szeretnék. (Nagyon hiányzik a család, a rokonság, az elhunyt szeretteim, egész életemben hatalmas töltődést jelentett, ha együtt lehettünk, mint például négy éve.)

Mivel nem tudom szépen és egyértelműen megfogalmazni az ezzel kapcsolatos mostani érzéseimet-gondolataimat, csak annyit írok, hogy ha az ember mindig mindent ugyanúgy csinál, mint előző nap, akkor nem fog változni semmi. 

Ma 10/8-cal M. elvitt a műtét előtti vizsgálatokra. (Hálás köszönet neki, K. asszisztensnek az időpontért és K. -nak, amiért ugyanerre a napra adott nekem a laborba időpontot!) Konkrétan kábé egy óra alatt megvolt az EKG a rendelőintézetben, a mellkas röntgen és a labor a kórházban. (Pozitív megjegyzés: a rendelőben vadi új ultrahang és EKG-gép, mindenki kedves, mosolygós.) Találkoztam T-vel és D-val is, jaj, D., nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen!) Már csak -a tervek szerint- 10-én altatóorvos (Pécs), aztán 16-án befekvés a Klinikára. (Él bennem a remény, hogy előrevesznek és hamarabb lezavarhatunk egy sikeres műtétet gyors, fájdalommentes felépüléssel.)

Délután beszéltem a húgommal telefonon, aztán úgy döntöttem, hogy elég volt az egész napos folyamatos 10/8-ból kisebb-nagyobb szurkálásokkal és ide-oda kisugárzással, kipróbálom az új koktélt, amit a helyettes asszisztens javasolt. Jelentem: most éppen működik. Olyan 10/3-ra levitte a fájdalmat, viszont még a nyelvem is zsibbad és nem mernék vele beülni az autó bal első ülésébe... 

(Nagyon spórolok a gyógyszerekkel, idén irtóztató mennyiségűt kaptam/szedtem már fél év alatt, a gyomorvédő ellenére megérzi a gyomrom/emésztésem/közérzetem, és ugye még vár rám egy műtét is...)

Jó lenne egyszer-kétszer megint úgy megfogalmazni a gondolataimat, mint például nyolc éve:

"Hajnali öt.
Ébreszt az óra.
Rövid reggeli rutin.
Edzőruha.
Sötét van.
Nem gondolkodok.
Indulok.
A futócipőm hangja beleolvad az ébredező város halk morajlásába.
Amire hazaérek, feljön a nap is. Lustán-jókedvűen nyújtóztatja őszies sugarait.
Boldog, nyugodt mosoly az arcomon.
Itthon vagyok.
Indulhat a kedd.
Most már állok elébe."

És jó visszagondolni néhány csodás élményre, például arra, amikor kaptam másfél óra kimenőt az osztrák munkahelyemen, és ez elég volt arra, hogy újabb csodákkal gazdagodjak.

Sok-sok erőt kívánok mindenkinek, aki betegséggel bajlódik, akinek döntéseket kell meghoznia, akiknek az enyémnél sokkal nagyobb problémákkal kell megküzdenie. 

Pozitív hasonlóság

Az utolsó bejegyzésben írtam arról, hogy mennyire kísértetiesen hasonló az endometriózis és a vese-gondom menete, alakulása.

Ma pedig beszámolhatok arról, mennyire hasonló az emberek/sorstársak hozzáállása is. Anno az endometriózis diagnózis után nem rögtön léptem be a témába vágó FB-csoportba. A vesés csoportba sem. Akkor is és most is először csak olvasgattam a csoportban, információt gyűjtöttem. Akkor is és most is csak a műtéti időpont megléte előtt írtam és kérdeztem. Négy éve is és ma is nagyon jóleső támogatást kaptam, segítséget, ötleteket. Saját sztorikat, amik segítenek, amik tudatosítják, hogy nem vagyok ezzel a problémával egyedül. (Hajaj! Sajnos irtó sokaknak van "csak" a vesekővel gondjuk. A másik, a vesebetegséges csoportban pedig nem bírtam sokat olvasni, irtózatos történetekre bukkantam, hozzájuk képest nekem "semmi bajom"...)

Anno és most is támogat a család (akkor még anyu és mami is, most főleg M. és a húgom) és a kollégák is.

Komolyan: mindenkinek nagyon köszönöm.

Örülök, hogy ma is igazolást kaptam arra, hogy nem nekem alacsony a fájdalomküszöböm, hanem nagyon sokaknak igenis kegyetlen fájdalom a vesekő zúzás, rengetegen nyüszítenek DJ katéter felhelyezés alatt, sőt volt egy férfi beteg, aki ordított konkrétan;  van, aki 11 napig bírta a stentet, utána levetette.

Netes oldalakon is enyhén szólva érdekes történetek találhatók például a DJ-katéterről. Itt: https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhesseg__4313272-milyen-a-vesekateter-jj-kateter-viselt-mar-valaki

Holnap műtét előtti vizsgálatok (EKG, mellkas röntgen, labor). M. szabadnapos lett volna holnap, de behívták helyettesíteni (kegyetlenül sokat dolgozik, szinte folyamatosan), de szerencsémre délutános lesz, így reggel tud vinni a kórházba és a rendelőbe.

Az én drága mamintim mondta mindig: "Timcsikém, csak egészség legyen!". Amennyire utáltam ezt gyerekként-fiatalként hallani, most annyira tudom, milyen igaz...

Kísérteties hasonlóság

kép

Négy évvel ezelőtt az endometriózis miatt hormontablettát szedtem. Sikertelenül. Most a vese-gond miatt Rowatinexet. Sikertelenül.

Négy évvel ezelőtt is borzalmas fájdalmaim voltak az endo miatt, "5 hónap alatt a 153 napból 110 napon görcsöltem", táblázatban vezettem a fájdalommentes és görcsölős időszakokat. Most a vesekő zúzás óta napról napra erősödnek a fájdalmak, júni 14. óta 3 normálisnak mondható napom volt (!).

Négy éve írtam ezt egy augusztusi bejegyzésben:

"Remélem, nem az jön le a naplóbejegyzésekből, hogy mennyire szerencsétlen vagyok vagy sajnálatraméltó. Napról napra erősödik bennem az az érzés, hogy habár persze, ez az én sorsom és nem egyszerű, de (még) van munkahelyem, van fizetésem, van tető a fejem felett, van a lakásban áram, víz, télen fűtés, tudok enni (...), miközben lángokban a fél világ, természeti katasztrófák ölnek meg embereket és tesznek földönfutóvá, megfulladnak az árvizekben, elégnek a tűzvészekben, ezekben a percekben is milliók éheznek, miközben én is pöntyögök. Mások pedig istent játszanak és egy kegyetlen társasjátékot a pénz, a még több pénz, a hatalom és a még több hatalom (milyen nevetséges...) (...) megszerzéséért fenyegetve és félelemben tartva a szinte teljes emberiséget... Szóval hatalmas a gond a világban, a bolygónkon, én meg jövök itt az endós picsogásommal..." Ma megint ez fogalmazódott meg bennem.

Négy éve, augusztusban:

"Ma délelőtt nullás volt a hasam. Roppant hálás voltam. Dél körül aztán ebből egyetlen szempillantás alatt egy hirtelen hidegrázással lett 8-as. Az a fajta, ami amint megjelenik, már erősödik is. A következő 2 pillanat alatt 9-es lett. Ekkor már nyúltam a koktél után és imádkoztam, hogy ne legyen 10-es. "Jól van, minden rendben. Ne, nem lehet igaz. Oké, nyugi, ülj le, figyeld magad. De most ez miért? Csak kicsit szédülsz, nem lesz baj. 9.5. Oké, kapaszkodj, ne mozdulj, nyugalom, csak várj. Nem fogsz hányni, rendben leszel." Mázlimra egy idő után hatott a gyógyszer. A délután 4-es-6-os, szurkálódós-feszítősen telt, de ez már jobban elviselhető, mint a roham."

Ma:

Olyan 10/5-tel ébredtem, de mivel sosem lehet tudni, hogyan alakul, bedobtam egy színes mosást rövid programra, beszéltem a húgommal telefonon, gyorsan teregettem, főztem egy babfőzit (konzervből, az nagyon hamar puha), aztán kezdődött a műsor. Rohamokban jött a 10/9-9.5, kétszer délelőtt, aztán egyszer fél 2 körül úgy, hogy előtte délben vettem be gyógyszert. Nem elég a vesetáji fájdalom, ez még kisugárzik, ma elsősorban gyomorba, tüdőbe. M. akkor már itthon volt, bevetetett velem egy Voltarent, ami kivételesen hatott, el is aludtam. Kiderült, hogy 22-én is be kell ugrania dolgozni, így majd valahogy el kell jutnom a kórházba a műtét előtti vizsgálatokra. A fájdalom 10/5-6 maradt estig, fogorvoshoz ma sem jutottam el, pedig M. vitt volna, de képtelen voltam rá.

Négy éve augusztus 23-án voltam endo-kontrollon, akkor mondta Koppán professzor, hogy "Nincs mese, Timi, műtét kell". Idén augusztus 5-én jegyeztek elő a vesekő urs műtétre.

Dilemmák

Reggel a húgom kérdezte, hogy 10-es skálán mekkora a fájdalom. 5-ös volt. (Az nagyon jó, olyankor sok dologra képes vagyok.) Aztán 1-2 óra alatt ez felkúszott 9-re. M. hívott éppen, könyörgött, vegyem már be a gyógyszert. (Nem szeretem, mert nem mindig hat, ha mégis, csak másfél-két órán át. Az erősebbtől egész napra kidőlök, de a fájdalom visszatér.) Bevettem. Szuper jól levitte 8-asra, ezzel így egész nap el is vagyok. A nyolcas azt jelenti, mintha egy seprűnyelet dugtak volna be a bal oldalamba, a fájdalom kisugárzik a bordák alá, a tüdőbe, a csípőcsontba, a gyomorba. Minden mozdulatnál, minden légvételnél. Ülve is, állva is, fekve is. Közben lever a víz, úgy érzem, menten elájulok. Az egészben a legrosszabb: kiszámíthatatlan.

Estefelé lemerészkedtem boltba. Itt van a ház mellett. Az üzletben volt néhány pillanat, amikor azt mondtam: nem volt túl jó ötlet. De aztán nem volt semmi gond. Persze heurékáztam, amikor hazaértem.

Kegyetlenül hasonlít a helyzet az endometriózisosra. Akkor sem tudtam soha, hogy leszek akár 10 perc múlva. Akkor is rengeteg fájdalomcsillapítót szedtem. Akkor is voltak időszakok, amikor nem tudtam ellátni magam. 

Nem is tudok szót arr, milyen, amikor otthon vagy, de fájsz, és a legapróbb dolgokra is képtelen vagy. Nem tudod elindítani a mosógépet. Vagy kiteregetni. Nem tudsz hajat mosni. Vagy letusolni. Képtelen vagy porszívózni, felmosni, főzni. Csak próbálsz túlélni. Ma, amikor megjöttem a boltból, pihentem kicsit, aztán azt mondtam magamnak: Timi, igenis ki tudsz pakolni a mosogatógépből. Megtettem. Közben "fújkodtam", sóhajtoztam, de megcsináltam. Kis pihenés után: igenis fel tudod tölteni a gépet sóval. És megcsináltam. Újabb kis pihenés után: igenis be tudod pakolni a gépbe azt a pár mosogatnivalót a mosogatóból. És megcsináltam. Aztán hulla fáradt lettem, de legalább nem érzem magam totál haszontalannak.

Napok-hetek óta tervezem, hogy összerakom készre a kórházi cuccomat (kaptam listát, meg mivel júniusban vendégeskedtem ott majdnem egy hetet, tudom, mire van szükség). Hát nagyon gyatrán állok vele...

Múlt héten vissza kellett volna mennem a fogorvoshoz, de nem voltam olyan állapotban. Oké, majd hétfőn (ma) beviszem magam kocsival. Ma sem jött össze. 

Utánzásra méltó mindenki, aki jól tudja viselni a betegségét, a fájdalmat. 

Ahogy kutakodom, olvasom FB csoportokban ezt a vese-stent dolgot, a többség megkínlódik vele. Azt mondjuk nem értem, hogy hogy lehet, hogy vannak, akiknek a stentet altatásban teszik fel (anélkül -nem túlzok- kínzás), vannak, akiknek az ESWL-kezelést altatásban végzik (ja, ezt értem: ezt csak a magáneü-ben lehet), mert a betegek nagy részének ez is kínzás. Azt sem értem, miért végzik egyáltalán az ESWL-t, ha kb 50%-ban sikertelen... Azt sem értem, miért van, akit a sürgőről bevisznek egy urológiai klinikára vesegörccsel és van egy elakadt köve az uréterben, de neki rögtön megcsinálják azt a műtétet, amire én várok. Megspórolva egy csomó szenvedést, fájdalmat...

Ezen a héten kezdenem kellene dolgozni. Komoly fejtörést okoz. Mert ha tudnám előre, hogy elvagyok egy 10/5-tel, akkor nem is lenne gond. De sajnos nem tudom. Viszont ilyen 8-9-essel... Szenvedés nekem, mert tényleg nagyon fáj, szenvedés mindenkinek, mert eleve nem sok mindenre vagyok képes, figyelni kell rám, mert ha gond van, mentő kell. És vezetnem kell. Most holnaptól megpróbálok napi 3x alap kombót bevenni, ha működik, akkor talán megyek...

Még 30 nap a műtétig...

Érdekes...

A minap M. elment délután a boltba (p. market). Hív telefonon: nem tud bemenni a boltba, beszorult az autóba, annyira szakad az eső. Nézek ki itthon a teraszra: verőfényes napsütés. Mindez kb 1-2 km-en belül.

(Aztán mesélték, hogy a Mező utcában, tőlünk pár 100 m-re még jég is esett... Érdekes.)

Június 14-én robbant fel egy vesekelyhem és kaptam DJ-katétert (stent). Fogalmam nem volt, mi ez, irtóztatóan fájt, amikor felhelyezték (nyüszítettem 20 percig...), de megmentette az életemet, mert amint a helyén volt, a fájdalmaim 80%-a megszűnt. Amíg a kórházban voltam (majdnem egy hétig), többször begörcsölt tőle a vesém, meg kellett tanulni élni vele. Nem könnyű (minden panasz nélkül mondom). És kiszámíthatatlan. Amióta fent van, egy, azaz egy nap volt vele fájdalommentes, a tegnapi. Olyan érzés volt, mintha semmi bajom nem lenne. Így például tudtam főzni. Készült karfiol krémleves, zöldség fasírt, fűszeres krumpli, és M-nak sütöttem muffint. 

Ma reggel (vasárnap) 10/8-as fájdalommal ébredtem, és maradt is késő délutánig. Pihentem, próbáltam kevésbé megterhelő pózokat keresni, sikertelenül. A 10/8 roppant fájdalmas és kellemetlen, de bizonyos dolgokat még be lehet vállalni vele, főleg, hogy M. ma itthon volt. Csak azt nem értettem, hogy ha tegnap semmi jele nem volt a fájdalomnak, akkor ma hogy lehet, hogy "alig élek"?! Ilyenkor nincs étvágyam sem, bekapcsol a "túl szeretném élni, Istenem"- üzemmód, iszom a vizet, pisilek, pihenek, teraszt takarítok, mert tegnap hajnalban hatalmas vihar volt, és hadszíntér az egész szegény terasz (...). M. meghívott Belvárdra svédasztalos ebédre, és mentem. Ma sem reggeliztem (gyakran van ez így mostanában, egyszerűen nem vagyok éhes), volt hely a bendőmben. Fincsiségekből kóstolgattam, volt néhány igazán ínycsiklandó fogás. És akkor ebéd után melegem lett, bár ment a klíma. Éreztem a nyakamban a nyomást, de mondtam: nem lehetek rosszul, nem zabáltam, hidratáltam, nem lehet most gond. Elmenetem mosdóba, megmostam utána hideg vízzel a nyakamat is, és amire visszaértem az asztalhoz, minden oké volt. 

M. vezetett. Otthon ebéd utáni szieszta a jó kis klímában. Bár én még így is képes vagyok fél óránként leizzadni, a hőhullámok nem kegyelmeznek...

Szóval nem tudom, miért vagyok néha jobban, máskor nagyon rosszul a stenttel. Bár amilyen horror story-kat olvasok a vesés csoportban, még összetehetem a két kezemet...

Érdekes...

Csütörtök

Kimentem, visszajöttem, mondom magamnak: akkor közzéteszem a bejegyzést. Igen ám, de egy üres fehér lap várt. Ja, hogy még el sem kezdtem írni?? Ahh, az eszem valami párhuzamos dimenzióban lehet, totálisan összefolynak a hetek, a napok, az órák...

Reggel megint 9-ig aludtam. Egészen jól ébredtem, a 10/3-4 nem fájdalom, és így is volt délig. Akkor bedurvult rendesen, de nem hirtelen, éreztem, hogy ez folyamatosan erősödik. Megint hallottam a fejemben a nővérkét a klinikáról: nem szabad megvárni, amíg tombol, amint érzem, hogy hajaj, vegyek be gyógyszert. Így bevettem. Az alap kombót. Mert mennem kellett. 

M. ma délelőtt elment a Mecsekbe motorozni, megbeszéltük: ha hazaér, elvisz B-ra a suliba. Igen-igen: szabin vagyok, de ma jönnek a könyvek, nálunk csak 3 tanító néni van (hivatalosan 2, B. is és én is fele óraszámban tanítunk már csak B-on tavaly óta), szóval sem az igazgató, sem az iskolatitkár nem tudja átvenni a tankönyveket (mert ők a kincs, ami nincs...). Nem lett volna életbevágó mennem délután, mert E. is jött segíteni a két lányzójával (ő takarít a suliban, de ugyanolyan kolléga, mint bárki más, nélküle -is- nehezebb dolgunk lenne), és ha ő ott van, plusz A. kolléganőm, akinek elmozdultak a fülében a kristályok (nézz utána, borzalmas...), akkor nekem, főleg, ha visznek-hoznak is, nem lehet sok kifogásom. Szóval M. elvitt. Jó volt látni a csajokat, megcsináltuk, amit kellett. Én elkezdtem pakolni is (irrrtózatosan sok cuccom van ott). Talán az itthoni szanálás is hozta a rutint: abszolút szívfájdalom nélkül tettem a kukába eddig féltve őrzött, "majd egyszer jó lesz valamire" dolgokat.

M. jött értem. Hazafelé boltba mentünk. (Én először mosdóba.) 3-ba. Itthon felcipekedés, elpakolás.

Hullámzó volt a fájdalom. Ha rosszabb volt, leültem kicsit, ha jobb, akkor pakoltam. Ma az egyik komód volt soron. Az egyik fiók harmada felszabadult. Halleluja.

Most este 9. Érzem a stentet, de nem elviselhetetlen. Ami kellemetlen: kisugárzik a fájdalom a gyomorba, a hasba, a tüdőbe. (Egyébként ez tök érdekes.)

Beszéltem az igazgatónkkal a helyzetemről, ő megengedte, hogy az egészség legyen az első. Nem tudom, képes leszek-e tanévet kezdeni. És olyan érdekes: annyira távol áll most tőlem az iskola, az évkezdés, hogy elmondani nem tudom. Ma A. elmondta a hivatalos időpontokat, és valahogy mintha egy másik galaxisban élnék, nehezen jut el a tudatomhoz. 

2021-ben voltam hasonló helyzetben, akkor is augusztusban döntöttünk az endometriózis műtét mellett. Akkor is alig éltem már, nem győztem várni a műtet (október 15.), most "csak" 1 hónap 3 napot kell kibírnom...

Mindenkinek a legjobb egészséget kívánom!

 

Csak pozitívan

Nézzük a jó dolgokat.

Jól aludtam.

Amikor felkeltem, nem fájt a vesém. Egészen jól voltam. 

Finom ebédet ettünk: karalábé levest, tökfőzeléket pörkölttel.

Csak délután fél egykor jött a semmiből a 10/8-9. Volt lehetőségem ledőlni, bóbicálni.

M. boltba indult, én a 10/7-tel mentem vele (muszáj kicsit levegőn lenn, muszáj kicsit mozogni). Néha kicsit hangosabban sóhajtoztam a fájdalom miatt, mint szerettem volna, szegény M. mindannyiszor megkérdezte: Jól vagy?

Bolt után is ledőltem, bóbicáltam.

Amikor felkeltem, egész jól voltam. 

Vacsiztunk. (Ekkor hullámzó volt a fájdalom.)

Aztán 10/6-tal (ez egész jó) folytattam a ruhaszanálást a nadrágokkal. Mindet felpróbáltam, hááát a fele nem jön rám. Ja, a pozitívat nézzük, szóval: a fele jó.

Ma végre leültem, és válaszoltam sok üzenetre, emailre. (Nincs hozzá mindig energiám.)

M. a héten megvalósítja egy régi álmát: bérelt egy motort és azzal "randalírozik". 54 éves, mikor pipálná ezt a bakancslistáról, ha nem most? (Nekem rengeteg tervem volt a nyárra, bakancslistás is -Norvégia-, de az élet mást adott. Betegség formájában lehetőséget a pihenésre, az alvásra, mert erre most sokkal nagyobb szükségem volt, mint pl. Norvégiára. És betegség nélkül nem pihentem volna.)

Este egészen jól voltam.

Jó éjt mindenkienk!

  

Ijesztő...

Hétfő

Nem ébredtem se jól, se rosszul, 7 óra, menni kell a fogorvoshoz. Újabb ecsetelés. M. vitt, ami szerencse volt, mert a vesém bedurvult. Hazafelé már majdnem kezdtem megijedni. Felérve a lakásba jött az erős fájdalom. Ez már olyan volt, ami hasonlított a júni 14-i vesegörcsre. Ijesztő volt. Jött az erősebbik gyógyszer. Lefeküdtem. Fél óra múlva jól voltam. Elnyom ez a gyógyszer, bóbicáltam is. Arra ébredtem, hogy fáj a vesém. Bakker: 3 órával a bevétel után nem lehet, 12 órás a gyógyszer. És csak napi 2-szer bevehető. Hát próbáltam mindent, de csak fájt. Aztán megint elnyomott a gyógyszer, ebéd után aludtam egyet. Most estére egész jó... De így megint elment a nap fájdalommal, szenvedéssel, alvással. ...

Tettem ki a hűtőre egy listát az időpontos-határidős dolgokról, mert nem bírom fejben tartani. 

Kedd

Megismétlődött a tegnapi. Olyan fájdalom, hogy kezdtem ma is megijedni. Ugyanúgy, mint tegnap: délután 4-ig. Addig csak feküdtem, ittam, pisiltem, ha kellett. És próbáltam az ágyban olyan pozíciót találni, amiben el lehetett viselni. Viszont ma nem vettem be gyógyszert. Az alap kombó (Algop.+Nospa) már eleve nem hat, az erősebbtől meg kidőlök (Voltaren 75) és nem is hat túl sokáig. Délután 4 körül a fájdalom lement 10/7-re. Ez már nagyon jó. Úgyhogy lassan, még nem teljes hittel abban, hogy a végére is érek, elkezdtem elővenni az alapanyagokat a főzéshez. Egyik étel sem bonyolult, sem új, csak 10/7-tel nem egyszerű. De szépen lassan haladtam. Amire minden rotyogott, a fájdalom is enyhült.

Amire végeztem, teljesen jól lettem (oké, ez 10/2-3, de az már szinte nem is fájdalom). Karalábé leves, tökfőzelék, pörkölt.

(Ha a főzéstől lennék jobban, főznék éjjel-nappal 🤣)

Egy éve

Egy éve még minden más volt. Más volt a nyári szünet, más volt Gunaras- ahol tavaly jót pihentünk, idén bepisilősen elájultam... Tavaly vettem ott az angyalkát. Ma is anyuék sírját őrzi.

(Ez az egy éves gunarasi fotó.)

(Ez a húgom fotója.)

Vasárnap: lecsó-nap

Kitölti a napjaimat a vese-gondolatkör. Az egy dolog, hogy van egy vesekövem szépen, kényelmesen beágyazódva az uréterem középső szakaszán, de van egy felrobbant vesekelyhem és egy stentem is. A vesekő köszöni szépen, roppant jól érzi magát. Mit neki zúzás!, vígan élvezkedik a jó melegben. Nekem annyi kellemetlenséget okoz, hogy mivel elzárja a vizelet útját, nem engedi a hugyhólyagba az összes pisit, ez folyamatos (!) vizelési ingerrel jár és gyakran kell járnom mosdóba. A sérült vese fájogat a zúzás óta. Azt mondanám, hogy napról napra jobban. De nem kapkodok mindenre gyógyszert, próbálom kiismerni. Ma délelőtt kicsit bedurvult, hát lefeküdtem picit pihenni, valamivel jobb is lett egy idő után. A stent pisiléskor egyértelműen agresszív: megfeszül a vesében (vagy a vese feszül be a stent miatt), sokszor leizzadok, de az (a feszülés és azizzadás is) hamar elmúlik utána. Sok folyadékot kell innom, ez itthon simán megoldható. 

Nem manifesztálom vagy aggódom túl ezt a dolgot: ez van, elfogadtam, van megoldás, hajrá.

Ma -nem tudatosan- lecsó-napot tartottam.

Reggeli:

Ebéd:

Vacsora:

Tojásos lecsó egy szelet kenyérrel. Mmmmm, mennyei volt!

Ment egy mosás is, teregetés után a teraszon felfedeztem, milyen szép árnyékot rajzolnak a balkonnövények a terasz-plafonra.

Ebéd után pihenés, aztán nekiálltam az egyik rémálomnak: a ruhásszekrény szanálásnak. UUUtálok ruhát próbálni, de most egyesével az összeset felpróbáltam. Miért? Ma reggel 40 deka híján 70 kilót mutatott a mérleg. De nem ez a gond, hanem az, hogy ez jelentős térfogat-növekedéssel is jár. Sokan mondják, hogy nem látszik rajtam, hát szemüveget nekik. A ruhák brutálisan őszintén mutatják, mit jelent 40 deka híján 10 kiló plusz.

Ebben a blézerben voltam idén a március 15-i ünnepségen. Akkor még össze tudtam gombolni. Ma:

A most átnézett ruháim harmada végezte zsákban. Van még egy kis hely a tárolóban...

A fogam a pénteki ecsetelés óta 50%-kal jobb. Holnap kell visszamennem, remélem,még egy ecseteléssel kis időre elodázható a húzás.

Péntek, szombat

Péntek

Jól aludtam. 🙏 Jól ébredtem, időben, magamtól (fél 7-kor). 🙏 Fájt a vesém, de még elviselhetően. 🙏

Időpontom volt a Kormányablakba. Személyi újítás. Fejben megterveztem tegnap: 8-kor kell indulnom a garázshoz.

És reggel azonnal bekapcsolt a régi reflex: kell, muszáj, időpont, határidő..., és már jött is a gyomor görcs és a hasmenés. Igen: június 14. óta (oké, voltam majdnem egy hetet kórházban is, de) itthon vagyok. Megengedtem magamnak, hogy gyógyuljak, így pihentem, ha fáradt voltam, leültem, ha szükségem volt rá, nem csináltam semmit, előfordult, hogy majdnem egész nap aludtam, vagy amikor nem voltam túl jól, minden kell-t, muszáj-t hanyagoltam.

Amit nagyon keményen tanulok: nem halogatni. Ma reggel is fejben kerestem a kifogást, hogy mit tudnék legalább öt perccel elhalasztani, de végül nem tettem meg. Mosdás, mini "smink", táskába fájdalomcsillapító, víz, szükséges iratok legyenek meg, kocsikulcs, garázskulcs...

Fura volt a vezető oldalra ülni a garázsban a kocsiban. Június 14. óta egyszer vezettem, amikor a húgomért bementem a páylaudvarra, amikor a vesegondom óta először nálunk járt. (Megjegyzés: borzasztóan dyslexiásan gépelek, ezért hagytam a páylaudvarra szót így, és nézd: újra rosszul gépelés... Komolyan: ez nem zavar annyira, mint amennyi stilisztikai, egyeztetési hibát vétek. De nincs energiám mindent újra olvasni és javítani, most ez van... Mea culpa...) Szóval vezettem. Mintha mindig ezt csináltam volna. Ja, olyan ez, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni.

A Kormányablakban gyorsan végeztem.

Utána fogorvos. Másfél óra. Kaptam ecsetelést, szedjek fájdalomcsillapítót, mivel orvosilag, fizikailag semmi baj a fogammal. "Mivel élő anyaggal dolgozunk, lehet, hogy fogorvosilag semmi rendelleneset nem látunk, ez magának fájhat." Hétfőn kell visszamennem, ha nem fáj, "örülünk", ha fáj, sajnos ki kell húzni.

Még elmentem a Family Centerbe a kórházi cuccomat "erősíteni", de ott már nagyon kellett pisilnem, koktélt bevennem és leülnöm: kimerültem, nem ment tovább. Vártam kicsit, még bementem egy boltba egy dologért, aztán irány az autó. Összeszedtem magam és mentem a garázsba. Nem hatott a kombó, de kicsit rendbe tettem az autót, összeszedtem és kidobáltam belőle a szemetet. Majd gyaloglás haza. Szépen lassan.

Innen szombaton folytatom a bejegyzést.

Felkelés után fájdalomcsillapítóval kezdtem. Szokás szerint terasz-takarítás. És végre elültettem a tündér-magokat, amiket még ballagásra kaptam.

 

(Megjegyzés. Ezt a kukorica virágot anyutól hoztam át másfél éve. Ez még Hőgyészen lógott a verandán. Aztán nálam "tönkrement", semmi nem látszott belőle, csak a föld, kitettem a teraszra, hogy majd kiöntöm a földet a cserépből. És egyszer csak láttam egy levelet. Jesszusom, ez él?? És igen: él. Néha meglocsolom, csodásan fejlődik.)

Ezt még ballagásra kaptam. Bent volt a nappaliban, de "tönkrement", elszáradt. Kitettem a gyógyítóba. Láss csodát: nem a legszebb ugyan, de bimbókat hoz.

Ma elhatároztam:  megfőzöm az egy hete halogatott lecsót, mert tönkremegy az alapanyag. Elővettem a hozzávalókat és konstatáltam: a két fej hagyma vajmi kevés, azaz boltba kell mennem. M. szegény indult dolgozni, pár percre rá én is indultam vásárolni. Sajgott a vesém, de menni kell. Meglett a hagyma. Otthonról a klímás lakásból indultam, a boltban is kellemes volt a hőmérséklet, persze, hogy "vígan" döntöttem úgy, hogy megyek egy kört. Kis kör volt (csak a Brandig és vissza), de már a felénél sajnáltam mindenkit, akinek forró a lakása vagy/és kint/klíma nélkül dolgozik, és hálát adtam azért, hogy pár perc múlva megint hűvös térben lehetek. (A harmadikra mászás közben eszembe jutott anyu. Hogy ha nekem ennyire fáj a vesém és ilyen lassú vagyok, mennyivel rosszabb/fájdalmasabb lehetett neki, nem csoda, hogy olyannyira lelassult.)

Elkészült a lecsó, nekem cukkinis-szalonnás, M-nak sima. De ekkor már le kellett feküdjek, annyira elfáradtam. Bóbiskoltam másfél órát. A vesém csak sajgott. Mozdulatra, állva, ülve, fekve, lélegzetvételre... Próbáltam pózokat, és ha fekve a lapockám volt lent és a farokcsont, a hátam homorítva, akkor megszűnt a fájdalom. Maradtam úgy kicsit, utána jobb lett. 

Késő délután volt már, amikor a konyhában elpakoltam, mosogatógépet indítottam, takarítottam. Mert ilyen egy betegség: nem tudsz mindent egy elánnal végigvinni...

Csütörtök

Hétfőn és kedden önmagamhoz képest energikus napom volt. Aztán jött a szerda. Úgy mondtam magamnak, hogy szabit vettem ki. Mert hogy reggel vesefájósan és hulla fáradtan ébredtem, délelőtt visszafeküdtem aludni. Késői ebéd, aztán alvás. Szó szerint punnyadtam egész nap. A teendők viszont nem várnak. Ma (csütörtök) egész jól ébredtem. Azonnal listát írtam a feladatokról és neki is álltam. Az első három fontos email írása volt (2 határidős, 1 fontos). Majd haladtam tovább. Az email írás után fél órával csörgött a telefon: az egyik email miatt (szélvédő kavicsfelverődés kárbejelentés): ma 10 után, max délig érkezik a kárszakértő. Innentől ugrott a további program (bolt, főzés), hiszen délig bármikor haptákban kellett állnom. Azért néhány "időnihiles" dolog elkészült. A kárszakértő nagyon rendes volt, nagyon alapos, az adatlap kitöltéssel, fotózással együtt majdnem 3/4 óráig tartott. De örültem, hogy megvan. Vizet vittem, ittam is párszor pár kortyot. Mivel már lent voltam a harmadikról, és tervben volt a bolt, gondolkodtam: kibírom-e pisilés nélkül. Igen: két dolgot kell venni, a bolt nagyon közel van, hát a saját tempómhoz képest -érzésem szerint- gyorsan megjártam. A délután kis punyizással, kis ténykedéssel telt. Este aztán... Belobbant egy fogam. Már úgy kezelték tavaly ilyenkor, hogy talán nyerünk vele gy évet, hát bejött. Lüktetve sajog, idekészítettem a gyógyszert, de amíg bírom, addig no méreg... Szóval a holnapi program is borul, mert fogorvos kell, hamar (húzás lesz...).

Nincs túlbonyolítás. Megy majd minden a saját útján.

Kontroll, műtéti előjegyzés

M. vitt, kitett a Klinikánál, ment intézni a dolgát. Én felsétáltam (sajnos ismerem az épületet kívül-belül) az ambulanciára, rögtön mentem is mosdóba. Negyed órával az időpontom előtt ott voltam, egy órával az időpont után hívtak be. A várakozás alatt készült egy röntgen. M. is már odaért, akkor még kellett várakozni. Négy emberkét hoztak a sürgősségiről összesen, ugye őket előre veszik. Viszont én is így kerültem oda anno, én is azon az ágyon vártam kínok közepette, érthető, hogy az időpontosok előtt beviszik őket.

Az orvos most is rendes volt, mindent mutatott a képernyőn, meghallgatta a millió kérdésemet és válaszolt is rájuk.

Szóval. A kő ugyanott van és ugyanakkora, mint volt. Pattanhattak le belőle mini darabok, de érdemben ez nem jelent semmit, és ez nem változtat a tényen, hogy egyszer (júni 14.) okozott már ez az elakadt kő akkora nyomást, hogy szétrobbant a vesém, így nem maradhat bent. Mivel az ESWL-kezelés hatástalan volt (ez volt a zúzás, pedig megszenvedtem vele, bacca meg), kell sajnos a műtét. Nem vágnak, a húgycsövön mennek fel egy eszközzel, amivel belülről, közvetlenül összeporlasztják a követ. Kapok a műtét idejére egy olyan húgyúti katétert, ami felér a vesébe, de ezt elvileg a műtét után ki is veszik, a stent viszont marad. Előrehozhatónak jegyezték a műtétet, azaz, ha valaki kiesik bármi miatt, már mehetek is. Imádkozom ezért! (Augusztusra nem is lehet műtétet előjegyezni itt, annyira kevés az orvos és az aneszteziológus... A legkorábbi időpont volt a szept. 17.) Kell csináltatnom labort, EKG-t, mellkas röntgent, azzal kell mennem szept. 10-én az altatóorvoshoz. Szept. 16-án kell befeküdnöm, 17-én műtét, utána max 3-4 napot kell bent maradnom. Ha hazajöttem, 1 hét táppénz javasolt, utána, ha nincs komplikáció, mehetek dolgozni. Augusztusban kezdhetek dolgozni feltételekkel: semmi extra fizikai megerőltetés, folyamatos folyadékpótlás, nem tarthatom vissza a vizeletet, megfelelő pihenés. Úgyhogy a kellemes kis tanév vége és nyári szünet után kellemes évkezdés is lesz... Csak legyen meg, legyek túl rajta és remélem, hogy elfelejthetjük az egészet (és más sem jön).

Jó hír: tegnap (másfél-két év után először) úgy keltem fel reggel, hogy nem fájt semmim, sőt az addigiakhoz képest energikus voltam. Odakészítettem a reggelit, utána el is pakoltam, és millió apróságot tudtam a lakásban és teraszon ténykedni. Ma reggel ugyan vesesajgásra ébredtem, de nem volt szörnyű, az energiaszintem önmagamhoz képest megint rendben. Ma is készítettem reggelit, zöldséges-pestós rántottát.

Aztán elkezdtem a fürdőszoba szekrényemet szanálni. Kipakoltam az egészet.

Közben menni kellett a kontrollra.

Hazafelé beugrottunk enni egyet. Húslevest ettünk, én rántott gombár rizzsel-tartárral, uborkasalátával (imádom), M. Bakonyi szeletet nokedivel, csalamádéval.

Itthon kis szusszanás után leugrottam a boltba, aztán befejeztem a fürdőszobát.

VAn még egy jó hír: nem kell bödönbe pisilnem. Azt mondta a doktor, hogy kicsi az esélye, hogy kijöjjön a kő, de ha mégis spontán távozik, azt ők látni fogják szeptember 16-án és akkor "nem tesznek asztalra".

Huh.

Örülök, hogy megvolt a kontroll, hogy tudom, hogyan tovább. Tervezni még mindig nem merek nagyon előre. Viszont kismillió elintéznivaló akad (EKG, mellkas röntgen, labor az altatóorvosnak, hivatalos dolgok is, például meg kell újítanom a személyimet), úgyhogy bízom a legjobbakban.